SÁTOR PONYVA


84 találat SÁTOR PONYVA kulcsszóra

  • TAMÁS BT.
    TOLNA, 7150 BONYHÁD, BAJCSY-ZS. U. 1.
    Rating 55 csillag 3 vélemény alapján

    Ponyva, Sátor, Pavilon, Színpadfedés, Árnyékoló


  • MAZUG PONYVA BT.
    BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, KELETI KÖRÚT 24.

    A Mazug Ponyva Bt. 1994-ben kezdte meg működését Vaskúton - családi vállalkozásként - két alapító taggal. Kezdetben bútorkárpitozás volt a fő tevékenységünk, majd az egyre fokozódó igények figyelembe vételével nyitottunk a ponyva konfekcionálás felé. Néhány év elteltével teljesen átstrukturálódott vállalkozásunk szerkezete, a ponyvakészítés vált első számú tevékenységünké. Időközben régi üzemünk kicsinek bizonyult az egyre növekvő vásárlói igények zökkenőmentes kielégítéséhez, így 2007 elejétől saját beruházásban épített új, a legmodernebb elvárásoknak megfelelő üzemcsarnokban várjuk tisztelt ügyfeleink megrendelését. Ma már kreatív szakértőgárdánknak és a legfejlettebb technológiák alkalmazásának köszönhetően szinte minden ponyvakészítéssel kapcsolatos igényt a legrövidebb határidővel tudunk kielégíteni.


  • MOBILPONYVA
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4501 KEMECSE, MEZŐ 35

    Sátorgarázsok készítése különböző típusokban és mértekben. Hajóponyvák, medencetakarók készítése méretkorlátozás nélkül. Akár már meglévő ponyváját dekoráljuk felújítjuk, újjá varázsoljuk! Bármilyen egyedi kívánságát teljesítjük helyszíni felmérés után látványtervet készítünk.


  • HAL-CO DESIGN KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, IZSÁKI ÚT 2.

    Cégünk fő tevékenységi körébe a konyhabútorgyártás, gyermekbútorok készítése, ponyvakészítés, party és rendezvénysátor készítés valamint a faipari termékek gyártása tartozik.


  • BAK PONYVA KFT.
    1205 BUDAPEST, MÁRTÍROK ÚTJA 83.

    Különböző ponyvaszövetekből termékek készítése és forgalmazása PP konténerek, ponyva feliratozás és felirat eltáv


  • PONYVA MANUFAKTÚRA KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9167 BŐSÁRKÁNY, GÁBOR ÁRON U.18.

    ponyvajavításokat Vasszerkezeti munkákat járműfelépítménygyártás


  • AKA-PONYVA KFT
    1103 BUDAPEST, GYÖMRÖI ÚT 76-80

    Cégünk 1997-ben alakult. Társaságunk több profilban tevékenykedik, úgymint textil és építőiparban valamint különféle ponyvaanyagok gyártásában és forgalmazásában.


  • TENTIMPEX KFT.
    1725 BUDAPEST, PESTERZSÉBET 1

    30 éves gyártási tapasztalattal rendelkezünk. Korrekt árak, kifogástalan minőség.


  • KATONADOLOG ONLINE MILITARY ÁRUHÁZ
    NÓGRÁD, 3136 ETES, ARANY J. ÚT 16.

    katonai ruházat, Vadászati felszerelések, Vadászruházat. A katonai ruházaton kívül, melyet a kedvező ár és a tartósság jellemez, megvásárolható szinte minden, ami a kempingezéshez, túrázáshoz, vadászathoz szükséges lehet. Minden termékre 8 napos pénz-visszafizetési garanciát vállalunk.


  • ECO? PONYVA ÉS SÁTORGYÁRTÓ KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9000 GYŐR,

    Cégünk tíz éve foglalkozik PE szövetbetétes PVC kenésű ponyvaanyagok konfekcionálásával, szakmai alapjai pedig ennél jóval korábbi időre nyúlnak vissza. A piacon változatos termékskálával vagyunk jelen... Versenyképes áraink vannak, vevőink kiszolgálása gyorsan és rugalmasan történik.



  • SÁTORVILÁG
    1211 BUDAPEST, HŐERŐMŰ U.4

    Gyorssárak, sárorbérlés, elárusító asztalok, pavilonok, cipőpucoló,


  • MKB HUNGÁRIA KFT.
    SOMOGY, 8660 TAB, MUNKÁS U. 14.

    Az MKB Hungária ma Európa egyik legnagyobb sátortermék gyártója és Magyarország legnagyobb fitness- és rehabilitációsgép gyártója.


  • SPANDOME CENTER KFT.
    PEST, 2363 FELSŐPAKONY, KÜLTERÜLET 013/24.

    Cégünk a legkülönbözőbb szerkezeti ponyvából álló fém vázas feszített tetőszerkezetek, légtartásos ill. fújt ponyvaszerkezetek és egyéb műszaki ponyvából készült termékek tervezésével, gyártásával és kivitelezésével foglalkozik


  • HIDEGKÚTI MŰHELY KFT.
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, FATELEPI U. 12.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk 1992-ben egyéni vállalkozásként alakult, majd 1999-től mint Hidegkuti Műhely Kft. működik.


  • KORRIDOR 2001 KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9026 GYŐR, BÁCSAI ÚT 138.

    A KORRIDOR 2001 KFT sátor és ponyvagyártásra alakított magyar tulajdonú vállalkozás győri székhellyel.


  • OCTAGONAL HUNGÁRIA KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9100 TÉT, KISFALUDY U. 2.

    Cégünk raktár, illetve rendezvénysátrak forgalmazásával foglalkozik.


  • G & G CÉGCSOPORT KFT.
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, GÁBOR ÁRON U. 8 - 10

    Dekor bolt, Ponyva, garázs. Cégünk Siófokon is megtalálható.


  • SIO-LIN-UNIPLAN KFT.
    TOLNA, 7044 NAGYDOROG, GÖRGEI U 32

    Szeretettel köszöntöm a Sio-Lin-Uniplan kft oldalán. A 1995-ben kezdtem a vállalkozást, Nagydorogon. Fő profilom a ponyva gyártás, és javítás, de egyes sporteszközök gyártását, is vállalom. A vállalkozást ma már modern eszközökkel felszerelt műhelyemben folytatom.


  • MAYHAN BT.
    PEST, 2071 PÁTY, VÁRHEGYI U. 1.

    Fő profilunk sátrak , illetve a hozzá kapcsolósó kiegészitő eszközök kölcsönzése


  • HAZENAUER ZSOLT
    BARANYA, 7630 PÉCS, FEKETERIGÓ U, 18

    Kárpitos, autókárpitos


  • VARIOCENTER GRAFIKAI STÚDIÓ
    1211 BUDAPEST, KOSSUTH LAJOS UTCA 30-46

    A VARIoCENTER Grafikai Stúdió, mobil kiállítási rendszerek forgalmazására és komplett grafikai kivitelezésre szakosodott. Alapításának éve: 1992 Több gyártó termékeit forgalmazzuk: svájci, svéd, német, amerikai, kínai. A kínált szerkezetek, minőségben, variálhatóságban és árban is széles választékot biztosítanak, a könnyebb döntés érdekében.


  • TEHERGÉPJÁRMŰ FELÉPÍTMÉNYGYÁRTÓ KFT.
    HEVES, 3200 GYÖNGYÖS, SZENT BERTALAN U. 2.

    Ponyvák, Sátor, Textilipar


  • RENDEZVÉNYES KÖLCSÖNZŐ
    NÓGRÁD, 3060 PÁSZTÓ, ALKOTMÁNY ÚT 234.

    Kölcsönözhető felszerelések: színvonalas fehér sátor (új ponyvákkal, többféle méretben), 50-1000 főig asztalok, lócák, abroszok, tányérok, poharak, evőeszközök, tálaló edények, mosogató, gázzsámoly, ponyva, zenekari dobogó, üdvözlő táblák, nagyhűtők, fagyasztók, edényszárító.


  • AUTÓSKEMPING, LAKITELEK
    BÁCS-KISKUN, 6065 LAKITELEK,

    A lakiteleki Autóskemping 3 hektár gyönyörűen gondozott, parkosított területen várja vendégeit A területen 2 darab négyágyas, valamint 15 darab 2+1 ágyas komfort nélküli faház található, közös vizesblokkal és főzőhelységekkel.


  • ECO+PLAST KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9001 GYŐR, FEHÉRVÁRI ÚT

    Cégünk tíz éve foglalkozik PE szövetbetétes PVC kenésű ponyvaanyagok konfekcionálásával, szakmai alapjai pedig ennél jóval korábbi időre nyúlnak vissza.


  • FELFÚJHATÓ JÁTÉKVILÁG KFT
    1138 BUDAPEST, MEDER UTCA 12

    Cégünk, a Felfújható Játékvilág Kft, 1996 óta gyárt, forgalmaz és üzemeltet különböző felfújható játékokat és reklámtermékeket.


  • HUNGAPLAN PONYVA ÉS SÁTORGYÁRTÓ KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9030 GYŐR, KENDERÁZTATÓ U. 38.

    Cégünket 2000 júniusában alapítottuk. Szakmai múltunk 1980-as évekre vezethető vissza. A Kft a műszaki konfekcionálás területén elsősorban sátor és ponyvagyártással foglalkozik. 2004 évtől új, modern üzemcsarnokunkban dolgozunk.


  • ZIP PONYVA BT.
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, RÉKASI ÚT 90

    Cégünk 1995-ben alakult mint családi vállalkozás, akkor a műhely még Törökszentmiklóson működött, időközben kinőtte magát és most Szolnokon van telephelyünk, ahol várjuk kedves ügyfeleinket. Az internetes megjelenésünk célja, hogy jobban megismerjék a szolgáltatásainkat. Cégünk egyedi kívánságokat is teljesít, tehát ha ponyvából megálmodott valamit, de nem tudja hogyan valósítsa meg, akkor a legjobb helyen jár, mi segítünk. Egyedi megrendeléseket is teljesítünk.


  • SÁRAY PONYVA
    VESZPRÉM, 8400 AJKA, FŐ UT 184

    Ponyva, műanyag ponyva, járműponyva, árnyékoló-, hővédő és napvédő ponyva, reklámhordozó ponyva, kompenzátorcső, flexibilis gépalkatrészek, futószalag, szállítószalag, takaróponyva, rendezvénysátor készítése, bérbeadása


  • RÖDER GMBH MAGYARORSZÁGI KÖZVETLEN KERESKEDELMI KÉPVISELETE
    CSONGRÁD, 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 21.-23
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Az egész világon vezető pozíciót betöltő RÖDER GmbH sátrak, sátor - rendszerek gyártásával, értékesítésével és bérbeadásával foglalkozik.


  • NAGY & NÉMETH PONYVA BT.
    8100 VESZPRÉM, HÁZGYÁRI U. 1

    sátor és ponyva, hajóponyva, javítás, árnyékolástechnika, termelő, gyártás, ponyvakeret, takaró, sátor, dekorációs is, teherautó, teraszponyva, textil termékek, eladás, feldolgozó, ponyvatartó váz,


  • B'RENT KFT.
    PEST, 2072 ZSÁMBÉK, MAGYAR ÚT 21-23.

    Cégünk 2003-ban azzal a céllal alakult, hogy a rendezvényszervezők, kiállításrendezők, cateringes cégek munkáját megkönnyítse a helyhez és alkalomhoz illő magas minőségű bútorok bérbeadásával.


  • FORTUNA PONYVA KFT
    1239 BUDAPEST, GRASSALKOVICH U. 294.

    Ponyva készítés (sátor, kamion, medence takaróponyvák), javítás, vasszerkezeti munkák, reklám készítés, festés, matricázás, kültéri- beltéri; autógarázs készítés: 100.000 Ft-tól (netto) helyszíni kiszállással is.


  • DOX VAKO KERESKEDELMI KFT.
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, SZÉLL KÁLMÁN U. 14.

    Jogelődjét, a HEVATEX Hungary Textilkellék KFT-t holland tőkével alapították a holland imporból származó konfekcióipari kellékáruk magyarországi értékesítésére.


  • KOPI HUNGÁRIA '98 KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, CSATA U. 6.

    Cégünk 1998-ban alakult, azzal a céllal, hogy a rendezvénytechnika és sátrak területén olyan kreatív megoldásokat alkosson, melyek megfelelnek az Ön köve-telményeinek.


  • APSZIS RENT KFT
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, FELSŐCSALÁNOS U. 120.

    s Cégünk 1998.-ban alakult, két család vállalkozásaként. Filozófiánk középpontjában a minőséget, megbízhatóságot állítottuk. Állandó műszaki technológiai fejlesztéssel megrendelőink változó igényét kívánjuk kielégíteni.


  • KARAVÁNDOR KFT.
    1224 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 138

    kempingbútorok, lakóautók, dethleffs exclusiv, bérlés, elősátrak, new line, bio wc, lakókocsik, kempingfelszerelés, beduin, szobai wc, dethleffs new line, kempingek, szabadidő felszerelések gyártása,


  • TENT TEX SÁTORGYÁRTÓ IPARI SZOLGÁLTATÓ KFT.
    PEST, 2367 ÚJHARTYÁN, SZOBOR U 2/A

    A Tent-Tex Kft. lakókocsi elősátrak és kempingsátrak gyártásával, forgalmazásával, műszaki ponyva forgalmazásával foglalkozik.


  • MELIOR KFT.
    1111 BUDAPEST, KENDE UTCA 6.

    Fő tevékenységünk feliratkészítés öntapadós fóliából, de az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva a dekoráció készítés bármely területén képesek vagyunk a megrendelő igényeit megvalósítani.


  • A Sarolta-Bellon Kft. PVC ponyva forgalmazásával és konfekcionálásával foglalkozik. Világszínvonalú ponyvagyártó cégek magyarországi képviselete, termékeik forgalmazója.


  • CSENDES VITORLA
    ZALA, 8315 GYENESDIÁS, TÜCSÖKDOMB U. 5.

    Vitorlakészítés számítógépes tervezéssel. Riggtervezés. Vitorlaanyag értékesítés. Vitorlatartozékok és kiegészítők készítése


  • ZALA TÓ-FI BT.
    VAS, 9600 SÁRVÁR, MÁTYÁS KIRÁLY UTCA 34.

    Sátorbérbeadás, rendezvények, tüzijáték, hang- és fénytechnika...


  • ADORJÁN-JURTA
    PEST, 2623 KISMAROS, ZRINYI U.23.

    Mongol típusú jurtákat készítünk, ennek a típusnak az ismertetője az, hogy a tetőrudak (mongolul ? únyi?) egyenesek, és a tetőkarikát két díszes támasztópózna tartja. A készítésnél az eredethűség mellett a magyarországi éghajlati viszonyokat is figyelembe vettük, a tető nálunk meredekebb, hogy a csapadék könnyebben lefolyhasson. Így egyébként a belmagasság is nő, ami nekünk európai embereknek magasabb termetünk miatt kényelmesebb.


  • ZELT 2000 KFT.
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, SÁGODI IPARTELEP 0807/14

    textil kereskedelem, textil termékek, szolgáltató, rendezvény, sátor, és, ponyva, rendezvénytechnika


  • DOMO-BAU KFT.
    1115 BUDAPEST, ETELE ÚT 54/B, FSZ/1

    Cégünk, amely több mint 10 éve van jelen a magyar piacon, olyan minőségi termékeket forgalmaz, amelyek nemcsak a ma, de a holnap elvárásainak is megfelelnek.


  • GRABOPLAN SÁTORGYÁRTÓ ÉS MŰSZAKI KONFEKCIÓ KFT
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9027 GYŐR, BÚTORGYÁRI U. 4.

    Cégünk a Graboplan Sátorgyártó és Műszaki konfekció Kft jogelődjén keresztül immár több, mint 40 éve foglalkozik sátorgyártással és ponyva konfekcionálással. Ez a 40 év úttörőmunkával telt el, mivel a sátorgyártás és ponyvakonfekcionálás akkoriban még Nyugat-Európában is egy kiaknázatlan területnek minősült.


  • TECHNO PONYVA KFT.
    1238 BUDAPEST, FELSŐ - DUNA SOR 1.

    gépjárműfelépítmény, ponyva, ponyvaforgalmazás, sátor, sátorbérlés


  • KORONA GLOBAL RENDEZVÉNYTECHNIKA KFT.
    FEJÉR, 8060 MÓR, BARTÓK BÉLA U. 29.

    Cégünk ma is vezető szerepet tölt be a magyarországi rendezvények sátor installációs feladatainak elvégzésében. Sátor bázisunk akár sok ezer négyzetméteres terület lefedésének a kialakítását is ellátja. Sátor típusainkat (G4 - G8 - G10), egyéb rendezvénytechnikai eszközeinket az igényeknek megfelelően folyamatosan bővítjük. Ennek eredménye ként, évente több mint száz rendezvényen képviseltetjük magunkat. Célunk a rendezvények széleskörű kiszolgálása, speciális igények megvalósítása.


  • TAPS-TEAM
    BARANYA, 7624 PÉCS, ALKOTMÁNY U. 45.

    Pirotechnika Produkció Dekoráció Játszóház


  • LOSBERGER DÉLKELET-EURÓPA KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9027 GYŐR, GESZTENYEFA U. 4.

    Cégünk alaptevékenysége a sátorbérlet, sátorgyártás és értékesítés.


12