SOLT
286 találat SOLT településen
Ablakszigetelés
bicikli tartozék, szervíz, kerékpárok, klasszikus bicikli, sporteszközök, sportszer, biciklik, kerékpár javítás, bicikli szerviz, bringa, schwinn-csepel, kerékpár, vázak hegesztése, kerékpár bolt,
A Hoffmann Service Kft. megalapjtása óta fő tevékenységi köre a használt gumiabroncsok újrafutózása, felújítása. Emellett kamion és személygépkocsi gumiabroncs szereléssel, javítással, valamint gépjárműalkatrész-kereskedelemmel is foglalkozunk. Gumik újrafutózás szolgáltatást franchise rendszerben, az amerikai Bandag? céggel szerződésben folytatjuk. A franchise által meghatározott alapanyag felhasználással, szabályozott technológiával Magyarországon is a nemzetközileg elismert minőséget tudjuk garantálni. egyszerre 6 kamion és 3 személygépkocsi szerelésére alkalmas csarnokrészt is, ehhez kapcsolódva az alkatrész-kiskereskedelmet is. Terveink közt szerepel egyéb szolgáltatás nyújtása is, mint például a gépkocsivezetők kényelmét és pihenését szolgáló részleg berendezése, hogy a javítás ideje alatti várakozást komfortosabbá tegyük számukra (zuhany, pihenőszoba, büfé, stb.). A vállalkozás piaci helyzete az elmúlt évek során erősödött, részesedésünk folyamatosan és egyenletesen nőtt.
Cégünk személyautó- teherautó- alkatrészek forgalmazásával, gyártásával foglalkozik. Cégalapítás éve: 1990. Cégünk, az IFA W 50, L 60, LIAZ, Barkas Mercedes típusú gépjárművek alkatrész-kereskedelmével kezdett, de mára már M.A.N., Scania, Volvo, Daf, Iveco, Renault, BPW, SAF, KASSBOHRER títusú gépjárművek, pótkocsi és személyautó alkatrészek is megtalálhatók boltjainkban.
Cégünket 1994-ben alapítottuk. Egy 10 m2 alapterületű irodában kezdtünk dolgozni, 5 fő fizikai alkalmazottal. A folyamatos fejlődés és bővítés következtében ezt már kinőttük, ezért 2002-ben vásároltunk egy 6000 m2- es területet, ahol az új telephely, iroda, lakatosműhely, raktár és gépkocsitároló lett kialakítva.
háziorvos, orvos
háziorvos, orvos
háziorvos, orvos
Mezőgazdasági gépek (tárcsás talajművelők, szervestrágya-szórók, pótkocsik) és egyéb acélszerkezetek gyártása, forgalmazása, garanciális szervize
A HÍD Képújság hálózatot a HÍD TV Bt. hozta létre és üzemelteti több mint 70 település helyi televíziójának együttműködésével.
Főként fa kertibútorok, pavilonok, és egyébb berendezések gyártásával foglalkozunk.
fogorvos, fogorvosok, fogorvosi rendelő, fogorvosi ügyelet, fogászat
Köszöntelek a fajaték-shop honlapon. Ebben az áruházban boltunk átal forgalmazott szinte korhatárok nélkül használható játékot talász. A hagyományos módon, hagyományos eszközökkel készített természetes, alapanyagokból (fa, fém, textil, kerámia) előállított kiváló minőségü termékek megfelelnek a legszigorúbb követelményeknek. Áruházunk, új, egy 2004-ben alapított kereskedelmi tevékenységet folytató üzlet része. Célunk, a megrendelések rövid 2-3 napos átfutási idővel történő teljesítése.
patika
Digitális Táltos-csomagunkhoz, valamint digitális HBO Pak és MaxPak műsorainkhoz díjmentes EPG- szolgáltatást nyújtunk. A műsorkalauz egy olyan naprakész tartalmú ismertető, melyből az éppen futó műsor címét, hosszát, rövid tartalmát és szereplőit ismerheti meg magyar nyelven, továbbá tájékozódhat az aznapi műsorokról.
Az 52-es főút, Kecskemétet Dunaföldvárral összekötő szakaszán lévő 2002-benteljesen felújított szálloda, 2-3-4 ágyas, fürdőszobás, kábeltévés szobákkalés éjfélig nyitva tartó étteremmel várja vendégeit. Mobil telefonszámunk: 30/488-9288
Családi vállalkozásunk mindig a kiváló minőségre és az igényes munkára törekedett, emellett mindig nyitottak voltunk az újdonságokra is, melyek egyedivé és különlegessé teszik cukrászdánkat. Kínálatunk évről-évre bővül, ami mind a vendégeink nagyszerű fantáziájának, mind a külföldi utakon és szakmai kiállításokon szerzett tapasztalatainknak köszönhető. Ezek mellett természetesen megtalálják hagyományos tortáinkat is, melyeket tradicionális receptek alapján készítenek szakképzett cukrászaink. cukrászdai rész naponta megújuló süteményválasztéka nem csak a helyben fogyasztók igényeit elégítik ki, hiszen a cukrászüzem termelésének nagy részét az elvitelre történő értékesítés teszi ki. Nyitvatartás: Egész évben, 800-1800-ig, ünnepnapokon 800-1900-ig, (kivétel: december 25-26, január 1.)
Solt varos Majorett csoportja 2001-ben alakult 16 fovel.
Arra törekszünk, hogy vendégeink is és megrendelőink is egyaránt elégedettek legyenek szolgáltatásaink színvonalával. Kínálatunkban szerepel 35 féle pizza, kétfogásos menü, saláták, levesek, egytálételek és minden, mi szem s szájnak ingere.
Önkormányzat
instant kávé, gyümölcs, lidl élelmiszer üzlet, simply care, combino termékek, csokoládés drazsé mogyoróval, bélszín roló, szupermarket, pilos tejtermékek, konyakmeggy, hipermarket, pelenka, kis linzer
Klíma szerelés mesterfokon kedvező árakkal! Toshiba klímaszerelés féláron! Klímaberendezést szeretne vásárolni? Hívja bátran szakembereinket, akik korrekt árajánlatot készítenek Önnek.
kötvények, postafiók bérlet, havilap forgalmazás, postabank, elsőbbségi levél, futárposta, levél, nemzetközi postacsomag, gyorsposta, levél kézbesítés, posta banki szolgáltatások, tértivevény,
Cégünk fuvarozással, fuvarszervezésseel foglalkozik.
Magyarország egyik legnagyobb kiskereskedelmi hálózataként a társadalmi felelősségvállalás jegyében számos kulturális és karitatív akció lebonyolítását vállaltuk fel. A SPAR-csoport központja Bicskén található: az adminisztratív feladatok ellátását biztosító irodaház mellett az egyik logisztikai központ, valamint a Húsüzem épülete is megtalálható. A cég legfontosabb vállalati szemlélete: A vásárló áll a középpontban! E filozófia része a különféle vásárlói igényekhez igazodó széles áruválaszték, és kedvező árszint biztosítása, a vásárlókat partnernek tekintő, őket minden tekintetben kiszolgáló vállalati irányelv.
Dr. Müller Henrikné vagyok a Solti Béke Patika tulajdonosa, melyet 2007-ben alapítottam. A patika épülete Solt centrumában található, a komplex egészségügyi szolgáltatást nyújtó létesítmény részeként. A betegek megtalálják itt a háziorvosi szolgáltatást, illetve a szakorvosi magánrendelőket. Patikánkban nem csak az itt felírt gyógyszereket válthatják ki, hanem homeopátiás készítményeket is forgalmazunk. Igénybe vehetik a patikába betérők a különféle ellenőrző vizsgálatainkat is, mint vérnyomás mérés, vércukor és koleszterin szint mérés. Igény szerint a házhoz szállításra is mód van, csak egy telefon hívás a 06-78-487-204 számon, és Ön a lehető legrövidebb időn belül megkapja a kért készítményt. Szolgáltatásaink teljes körét megtalálja a www.bekepatika.com weboldalon.
Ajtók, kapuk beszerelése, gipszkarton szerelés. Tetőszigetelés tíz év garanciával. Gépészeti szerelések, csőszerelés, csatornaszerelés. Épületek kulcsrakész felépítése, felújítások.
Nyitva tartás h: 7.45-17.00 k: 7.45-15.30 sze: 7.45-15.30 cs: 7.45-16.00 p: 7.45-12.30 szo: - v: - Az OTP Bank tevékenysége hatást gyakorol a gazdaságra, társadalomra és környezetre egyaránt, ugyanakkor a globális kihívások is befolyásolják működésünket, érintettjeinkkel való kapcsolatunkat. Célunk, hogy a kockázatokat lehetőségekké alakítsuk, erősítve ezzel a Bankcsoport hosszú távú fenntarthatóságát, a bizalom erősítését. A bank stabil pénzügyi helyzete, növekvő gazdasági teljesítménye; etikus és transzparenstevékenysége valamint a felelős pénzügyi szolgáltatások biztosítják a kiszámítható és megbízható működést, mely egyben lehetőséget nyújt a környezet, illetve a társadalom szélesebb körű figyelembe vételére, támogatására. Fontosnak tartjuk a lakosság ezen belül is főként a fiatalok - pénzügyi tájékozottságának és kultúrájának fejlesztését; valamint különböző programjainkon keresztül a helyi közösségek és a társadalom törekvéseinek elősegítését.
Zeller, vöröshagyma, paprika, káposzta félék, szántóföldi növények termelése
acélszerkezet
Mezőgasdasági bérmunkák
családjog, ügyvédi iroda, munkajog, ügyvédi tanácsadás, polgári peres képviselet, médiajog, polgári peren kívüli ügy, építési jog, peren kívüli jogi képviselet, kártérítési jog, jogi képviselet,
szeszesitalok, kommersz szeszesitalok, gyártás, palackozás, forgalmazás
költöztetés, fuvarozás, nemzetközi áruszállítás, szállítmányozás
vegyi árúk, tisztítószerek gyártása, tisztítószerek, tisztítószerek importja, higiéniai termékek gyártása, illatszerek, festékek
élelmiszeripar, élelmiszer nagykereskedelem, élelmiszergyártás, gyártás, forgalmazás
haszongépjármű alkatrész, eladás, kamion alkatrész, pótkocsi alkatrész
Cégünk catornatisztítással foglalkozás.
költöztetés, fuvarozás, nemzetközi áruszállítás, szállítmányozás
szolgáltató, vagyonvédelem, személyvédelem, generálkivitelezés
gyártó, termelő, feldolgozó, szolgáltató, nagykereskedő, kiskereskedő, háztartási, gép, cikk, villanyszerelés, világítástechnika, villanyszerelési, anyag, világítástechnikai, eszköz, villámvédelem
áruszállítás, gépi, rakodás, autódaruzás, rakománykezelés
gépészmérnöki szolgáltatás, mérnöki, tevékenység
Üzemanyag és kenőolaj kiskereskedelem
állattenyésztés, növénytermesztés, sertés, szarvasmarha, uszály berakás
kerti szerszámok kereskedelme, műtrágya, növényvédőszerek, vetőmagok, zsákok
1958. február 9-én száztíz solti lakos alapította településünk takarékszövetkezetét, személyenként 100 Ft-os alaprészjeggyel. Tevékenységét 1958. szeptember 1-jén kezdte meg egy fő pénztárossal, bérelt helyiségben. Az év végére 130.000 Ft betétet gyűjtöttek és 50.000 Ft kölcsönt folyósítottak 129 tag részére. Nyereségük 60 Ft lett.
építőipari kivitelezés, magas és mélyépítés, tervezés
Pék és cukrász alapanyagok gyártása és forgalmazása
vasáru, festék, üveg kiskereskedelem

