ÉTEL SOPRON
41 találat ÉTEL kulcsszóra SOPRON településen
- FEHÉR RÓZSA KISVENDÉGLŐ ÉS BOROZÓ
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, PÓCSI U. 21.
5 csillag 2 vélemény alapjánA sok értékes történelmi emléket őrző Sopronban az egyik legértékesebb emléket kétségtelenül a Fehér Rózsa fogadó őrzi. Ez a fogadó látta vendégül Mária Terézia körülrajongott és a lelkes vitam et sanguinem-mel megtisztelt királynőt soproni időzése idején. A királynő itt tartózkodása emléktáblával van megjelölve, az ágy pedig, melyben aludt, a városi múzeumban őriztetik a királynő képével. A fogadó, az ország egyik legrégibb fogadója, 200 év óta ad kényelmes pihenőt az idegennek. A fogadó ünnepélyes felavatása a szatmári béke után 1725-ben volt és társadalom elitjének volt szállóhelye: grófok, hercegek szálltak meg benne.
Sopronban az ország nyugati kapujában, a vörösbor hazájában feltétlenül ereszkedj le a város legöregebb borozójába, amely a középkori belváros műemlékei alatt húzódik meg. A Gyógygödör néhány emberöltőt megélt már, Istenem, mennyi dráma és szerelem zajlott le benne eddig! Ha betérsz, az öreg falakat figyeld, kóstold a bort, s lassan Te is megérted a hely misztikumát. A legenda szerint, akik Sopronba jöttek gyógyulást keresni a Lővérekbe és betértek az akkor még Pinceborozónak hívott ivóba, onnan gyógyultan távoztak, innen ered a borozó mai neve. Borozónk közel 300 m2-en várja kedves vendégeit, 3 teremmel. Söntésünknél 9 féle borból választhatnak, mellette üdítőket, söröket, röviditalokat kínálunk. Nemdohányzó kistermünkben közel 40 főt tudunk fogadni, ajánljuk gyermekes családoknak, kisebb családi rendezvényekre, összejövetelekre. Ízelítő ételkínálatunkból: babgulyás, töltött káposzta, pincepörkölt, pacalpörkölt, böllérmáj, halászlé. Nyitvatartás: H-V 9:00-22:00
teázó, vegetáriánus étel, ételek, presszó, teaház, étel, vendéglátás, vendéglő, vendéglátó, kávézó, kávéház, bor, borok, italok, alkohol
Éttermünk Sopron belváros szívében, a Tűztorony lábánál található, melynek teraszát közvetlenül a várfal feltárása mellett találja! Fő specialitásunk a halételek, de a vadat kedvelők is megtalálják a kedvükre valót. Mindemellett szárnyas és sertés húsételek gazdag választékát is kináljuk. Kóstolja meg kitűnő halászlevünket! Kiváló szakácsaink azon fáradoznak, hogy kedvére való ételek kerüljenek az asztalára! Legyen Ön is a vendégünk! Csoportokat és családi rendezvényeket is vállalunk! Éttermünk 40 fő dohányzó 40 fő nemdohányzó férő hellyel, valamint 50 fős terasszal rendelkezik.
Szeretettel várjuk Önöket a soproni vasútállomás közelében, a Mátyás Király utca 34. szám alatt, található éttermünkbe, amely 1989 óta fogadja családias, meghitt környezetben az oda betérő vendégeket. A bensőséges hangulatot a képgaléria- Szénási Ferenc állandó grafikai kiállítása- is emeli. Éttermünkben hétköznap 8- 23 óráig, hétvégén és ünnepnapokon 10- 23 óráig kínálunk ételeket, italokat vendégeink számára. Ételválasztékunk jelentős részét a pizza képezi, mely több mint 13 éve került az étlapra. Pizzáinkat 3 különböző méretben, valamint 36 fajta ízben kínáljuk, de egyéni igény szerint is összeállítjuk a rendelkezésre álló feltétekből. Szakácsaink a legkiválóbb alapanyagokból készítik el a kedvenc pizzát, illetve a többi olasz ételkülönlegességet, spagettit, lasagne-t, stb.. Kínálatunkban a tésztaféléken kívül, levesek, frissen sültek, vegetáriánus ételek, és desszertek is szerepelnek. További telefonos elérhetőségünk: 99 349-111
A hagyományos ízek kedvelőinek szánjuk Retro Hamburgerünket, de az újdonságok kedvelőinek is kedveskedünk egy-két pikáns hamburger különlegességgel. Ilyen a Hegyi Hamburger, és az Alfa Hamburger. Nagyétkű vendégeinknek pedig, a Duplahúsos Hamburgert ajánljuk.
- NIAGARA ÉTTEREM - SOPRON
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, SZENT GYÖRGY UTCA 11
5 csillag 1 vélemény alapjánelőételek, étterem, kávézó, vendéglátóhely, teázó, olcsó vendéglátóhely, teaház, vendéglátó, ital, étel, ételek, vendéglátás, vegetáriánus étel, saláták, restaurant, soproni étterem, soproni vendéglő,
Sopron zöldövezetében, csendes környezetben külvárosi területen található panziónk, pihenésre, kirándulásokra, ideális környék. KEMENCÉBEN SÜLT: egészben sült malac, csülök, libacomb, egészben sült kacsa, báránycomb (húsvétra), pulyka (karácsonyra) | Kiszállítás: kertipartikra, családi rendezvényekre. mobilszámunk: Tel: (20) 942-0196
vendéglátás, pub, asztalfoglalás, étterem, meleg étel, restaurant, gyorsétkezde, vendéglátóhely, gyorsétterem, étkezde, vendéglő, bár, frissen sültek
takarmány, bio, boltok, étel, ital, gabonafélék, magvak, kenyér, pékárú, őrlemények, pelyhek, szentjánoskenyér karob termékek, ivólevek, sűrítmények, szörpök, bor, dzsem, lekvár, méz, csokoládé,
- SOMFAI SZENDVICS- ÉS KERESKEDŐHÁZ KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓ BT.
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, FELSŐBÜKI NAGY PÁL U. 42.étkezőhelyi vendéglátás, vendéglátás, étkező, étterem, cukrászda, étel, ételek, szakács, étkezés, kiszolgálís
Elintézzük Önnek a bevásárlást, és ingyenesen az otthonába szállítjuk!
étterem, vendéglátás, vendéglátóipari egység, bambuszgőzölő, gyorskiszolgáló étterem, nemzeti ételkülönlegesség, sopron plaza, gyorsétterem, falatozó, gyorsbüfé, nemzeti konyha, tofu, keleti konyha,
- CHEN'S COOKING WOK ÉS GRILL RESTAURANT - ALPHAPARK SOPRON
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, HATÁRDOMB U. 1-2.Éttermünkben olyan kulináris élményeket szeretnénk Önökkel megosztani, melyek Sopronban egyedülállóak. Ételválasztékunk magában hordozza a távol-keleti konyha, kultúra és életfelfogás elemeit. Az európai ember számára különleges, egészséges, látványos fogásokat kínálunk vendégeinknek. Az önkiszolgáló büfé megfelel az új európai trendnek, melyből bárki a saját elképzelése szerint állíthatja össze a fogásokat akár büféebédhez, akár büfévacsorához. A hús- és halételek egy része nyersen fogyasztandó - mint pl. a sushi, a maki-, mivel a keleti konyha alapelve az, hogy az ételek megőrizzék az egészséges tápanyagokat, ásványi anyagokat. Ezekhez többféle szószt, illetve köretet lehet választani. Étlapunkat, melyet honlapunkról is letölthetnek, ennek szellemében állítottuk össze. Szívesen látunk csoportokat is éttermünkben, ahol akár 250 főt tudunk egyidejűleg kiszolgálni.
Gyönyörű környezetben a Lővérekben! A jó levegőről még az ebéd közben sem kell lemondania, mert az ebédet a kerthelyiségünkben szolgáljuk fel Önnek!
Sopron egykori gazdanegyedében, a Balfi utcában 2005 májusában nyitottuk meg az Erhardt étterem és borpincét, családi vállalkozásunk keretében. Kelle- mes helyiségeinkkel, hangulatos pincé- inkkel várjuk itt kedves vendégeinket! Családi ünnepséget, üzleti ebédet, vagy vacsorát szervez? Levesszük a válláról a szervezés terheit! Igyekszünk mindig az Önök igényeihez igazodva a legmegfelelőbb ajánlatot összeállítani!
Séfünk heti ajánlata - az évszakhoz, és ünnepekhez igazodva - mindig aktuális gasztronómiai különlegességekből áll.
frissítő, üdítőital, ebéd, vendéglátóegység, reggeli, vendéglátó, fő étel, gasztronómia, vacsora, lakodalmi vacsora, fizető vendéglátás, vendégvárás, vendég, étkezés, vendéglátóipar, kávé,
vendéglátóhely, vendéglátás, ételek, vegetáriánus étel, saláták, presszó, kávézó, vendéglő, étel, tészták, kávéház, étterem, bisztró, borfélék, borozó, bor, borospince, borok, borkóstolás
Az épület éttermekkel, kávéházzal, üzletekkel, kaszinóval, nyártól szabadtéri színpaddal kibővülve, valamint számos színes programmal várja látogatóit.
bio, boltok, étel, ital, gabonafélék, magvak, kenyér, pékárú, őrlemények, pelyhek, szentjánoskenyér karob termékek, ivólevek, sűrítmények, szörpök, dzsem, lekvár, csokoládé, konzerv, befőtt, húspótló
bio, boltok, étel, ital, gabonafélék, magvak, őrlemények, pelyhek, szentjánoskenyér karob termékek, ivólevek, sűrítmények, szörpök, dzsem, lekvár, méz, csokoládé, húspótló és vegán termékek, tészta,
panziók, bisztrók, családi rendezvények, éhes vagyok, borozó, vendéglők, motelek, panzió, vegetáriánus étel, borozók, ételfutár fehér rózsa, vendégházak, fehér rózsa kisvendéglő, fehér rózsa sopron,
Mediterran önkiszolgáló gyorsbüfé - Sopron Plaza I. emeletén. Svédasztalos rendszerben, a vendég önmagát kiszolgálva, vagy munkatársaink segítségét igénybe véve, ízlés szerint tehet bármely ételből a tányérjába.
étlap, konyha, steak, restaurant, meleg konyhás étterem, nemzetközi konyha, csárda, hidegkonyha, étkeztetés, parti kiszolgálás, főtt tészták, vegetáriánus étel, étterem, vadétel, rendezvény
Pince Csárda éttermünk kiváló helyszíne családi, céges és egyéb rendezvények lebonyolítására. Látogasson el hangulatos vendéglőnkbe, hol házias és magyaros ételeink közül választhatnak kedves Vendégeink. Ki kell térnünk néha a rohanó hétköznapokból, hogy egy kicsit családunkkal vagy ismeröseinkkel töltsünk néhány kellemes és felejthetetlen pillanatot. Mi biztosítjuk Önnek a maradandó élményeket és gasztronómiai ínyencségeket! Nagyszerü föszakácsunk és válogatott csapata, valamint mindig vidám felszolgálóink állnak az Önök rendelkezésére!
Szeretettel várjuk kedves vendégeinket a családias Vincellér-ház borozó, étteremben, Sopronba a Balfi utca 121 szám alatt. Borozónk a Balf felé kivezető úton található. A vendéglő befogadóképessége 48 fő. Nyáron hangulatos kerthelységünkben 70 vendéget tudunk fogadni, vendégeink kívánsága szerint (előrendelés estén) bográcsban készítjük el házias ételeinket.
Udvarias kiszolgálással, saját parkolóval várják a kedves ide látogatókat.
sertés hús étel, könnyű ételek, restaurant, szárnyasok, vendéglő, éttermi szolgáltatás, steak, hidegkonyha, vadételek, étel, melegétel, húsétel, borjú ételek, frissensültek, gasztronómia, halétel,
étel, nagy pizza, étterem, pizzarendelés, sajtos pizza, sonkás pizza, pizza rendelés, vendéglátás, édes pizzák, pizzéria, vegetáriánus pizza, üdítő, vendéglátó, pizza, pizza futárszolgálat, brokkolis
Finom, és egyben nagyon különleges, egzotikus ételekkel várjuk vendégeinket!
Sopron szép környékén, kedvező árakkal, házias ízekkel várják a kedves vendégeket. Saját parkolóval.
- SZÉLMALOM ÉTTEREM - SOPRON
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, FRAKNÓI U. 1.
5 csillag 1 vélemény alapjánA Szélmalom étterem Sopronban a Kuruc-dombon, az osztrák-magyar határtól 9 km-re található.
Kultúráltan, kényelmesen berendezett kétágyas szobáinkhoz fürdő és wc tartozik.A szobák dohányzásmentesek, azonban gondoltunk azokra is, akik ezen szenvedélynek hódolnak, éttermünkben külön helyet biztosítottunk számukra.
- GRIFF PIZZÉRIA ÉS SÖRÖZŐ
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, FERENCZI JÁNOS UTCA 16/A
5 csillag 1 vélemény alapjántortilla, vitaminsaláta, ezersziget saláta, üdítő, sajt saláta, fokhagymás-tejfölös szósz, cézár-saláta, pizzázó, pizza kiszállítás, pizza, pikáns mártás, vendéglátás, étlap, mártások, mártás, házhoz
Vállaljuk üzleti ebédek, vacsorák, családi ünnepségek (születésnap, házassági évforduló...) rendezését. Férőhelyek száma: 50 fő + 30 fő galéria + 40 fő terasz
soproni vendéglő, parti lebonyolítás, meleg étkeztetés, magyaros konyha, étlap, étel, hidegkonyha, melegétel, mátyás csárda, vendéglátás, melegkonyhás étterem, restaurant, tésztás étel, étkeztetés,
hidegtál, vendég, vendéglátóhely, ebéd, gasztronómia, fő étel, frissítő, levesek, csoportos vendéglátás, reggeli, vendéglátóegység, étel, meleg étel, vendéglátó, vendéglátóipar, saláták, csárda,
vendéglátó, falatozó, büfé, vendéglátás, ital, étterem, gyorsétterem, büfék, falatozók, gyors étkezde, presszó, kávézó, vegetáriánus étel, előételek, ételek, saláták, tészták, vendéglő, olcsó
Mobil elérhetőség: 30/ 9795-379. Megkezdtük menünk kiszállítását is!
Ezzel a csárdával Gergye András rég dédelgetett álma vált valóra, hogy családias környezetben, a kituno hangulat és az igényes kiszolgálás mellett, magas gasztronómiai színvonalon és természetesen magyaros halételekkel fogadhassák vendégeiket, ezzel is gazdagítva Sopron és környéke turisztikai jelentoségét. Az álom hisszük, hogy valóra vált!
