BANKKÁRTYÁK SOPRON


9 találat BANKKÁRTYÁK kulcsszóra SOPRON településen

  • BUDAPEST BANK NYRT. - SOPRONI FIÓK
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, SZÍNHÁZ U. 5.

    A Budapest Alapkezelő 1992-ben jött létre. Főként befektetési alapok szervezésével, menedzselésével, nyugdíj- és egészségpénztári vagyonkezeléssel foglalkozik. Alapjai között egyaránt megtalálhatók a hagyományos pénzpiaci, kötvény-, részvényalapok csakúgy, mint az utóbbi időben egyre népszerűbb garantált alapok. Az 1997-ben alakult Budapest Autófinanszírozási Zrt. a hazai piac jelentős szereplőjeként országszerte több száz partnerkereskedésén keresztül kínálja autófinanszírozási konstrukcióinak széles választékát mind a lakosság, mind a vállalatok számára. Az 1992-ben alakult Budapest Lízing Zrt. mára az ország egyik vezető eszközlízing cége. Fő tevékenysége a Budapest Eszközfinanszírozó Kft.-vel együtt állóeszközök, elsősorban termelési eszközök lízingje. A bank 1997-ben alapította. A vállalat szolgáltatásai között szerepel a járműflották operatív és pénzügyi lízingje, valamint flottamenedzsment szolgáltatások nyújtása a kis- és középvállalatok számára.


  • UNICREDIT BANK ZRT SOPRONI FIÓK
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, VÁRKERÜLET 1-3.

    Az UniCredit Bank Hungary Zrt. a Közép- és Kelet-Európában legkiterjedtebb, több mint 4000 fiókból1 álló bankhálózattal rendelkező UniCredit Group magyarországi tagja., kis- és középvállalkozásoknak és nagyvállalatoknak. A magyar bankszektor egyik meghatározó szereplőjeként magán- és vállalati hitelektől az európai uniós támogatásokkal megvalósuló nagy fejlesztési projektekig, a számlavezetéstől, bankbetétektől a vagyonkezelésen át a befektetési banki szolgáltatásig széles körű kínálattal szolgálja ki ügyfeleit. Ezt a választékot egészíti ki a Pioneer Alapkezelő Zrt., valamint támogatja finanszírozási forrásokkal az UniCredit Jelzálogbank Zrt. Az UniCredit Bank várja ügyfeleit fiókjaiban, telefonos ügyfélszolgálatán és az interneten is. Biztonságos és áttekinthető megoldásaival segíti ügyfeleit pénzügyeik kényelmes intézésében és terveik megvalósításában.


  • OTP BANK NYRT. - SOPRON - VÁRKERÜLETI BANKFIÓK
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, VÁRKERÜLET 96/A

    Tel: (40) 366-388 Magyarországon a hagyományos banki szolgáltatások az OTP Bank portfolióját alkotják, a modernebb pénzügyi igényeket - például autó-finanszírozás, befektetési alapok, biztosítás - kiszolgáló termékeket az OTP Bank leányvállalatai fejlesztik és értékesítik Gyermekbarát bankfiók


  • SOPRON BANK ZRT. - KÖZPONTI FIÓK
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, KOSSUTH LAJOS U. 19.

    A bank különösen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a regionális vállalkozások részére egyedi finanszírozási lehetőséget biztosítson, valamint fontos számára a régió középpontba helyezése és az ügyfelek támogatása az Európai Unió határokon átívelő gazdaságában. A Sopron Bank ZRt. munkatársai minden időben állnak tanácsaikkal szíves rendelkezésükre és örömmel veszik megkereséseiket.


  • SOPRON BANK ZRT. - BELVÁROSI FIÓK
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, VÁRKERÜLET 90.

    A bank különösen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a regionális vállalkozások részére egyedi finanszírozási lehetőséget biztosítson, valamint fontos számára a régió középpontba helyezése és az ügyfelek támogatása az Európai Unió határokon átívelő gazdaságában. A Sopron Bank ZRt. munkatársai minden időben állnak tanácsaikkal szíves rendelkezésükre és örömmel veszik megkereséseiket.


  • OTP BANK NYRT. - SOPRON - TELEKI U. BANKFIÓK
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, TELEKI U. 22./A

    Tel: (40) 366-388 Gyermekbarát bankfiók Az OTP Csoport univerzális pénzügyi szolgáltatásait üzleti és jogi megfontolásokból számos leányvállalat bevonásával nyújtja. Míg Magyarországon a hagyományos banki szolgáltatások az OTP Bank portfolióját alkotják, a modernebb pénzügyi igényeket - például autó-finanszírozás, befektetési alapok, biztosítás - kiszolgáló termékeket az OTP Bank leányvállalatai fejlesztik és értékesítik. Fontosnak tartjuk a lakosság ezen belül is főként a fiatalok - pénzügyi tájékozottságának és kultúrájának fejlesztését; valamint különböző programjainkon keresztül a helyi közösségek és a társadalom törekvéseinek elősegítését. Folyamatosan törekszünk a tevékenységünkből fakadó közvetlen és közvetett negatív környezeti hatások csökkentésére, valamint a szemléletformálás a környezettudatosság terén.


  • MKB BANK ZRT SOPRONI FIÓK
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, VÁRKERÜLET 16.

    Az MKB TeleBANKár általános tájékoztató szolgáltatásai mindenki számára rendelkezésre állnak az alábbi telefonszámokon: Lakossági ügyfélszolgálat telefonszám: 06-40-333-666 Vállalati ügyfélszolgálat telefonszám: 06-40-333-777 Külföldről hívható ügyfélszolgálati telefonszám: 36-1-373-3333 Az MKB TeleBANKár a nap 24 órájában a hívók rendelkezésére álló, telefonon igénybe vehető szolgáltatás. Az automata telefonszolgáltatást személyes ügyintézőink is segítik.


  • K&H BANK ZRT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, VÁRKERÜLET 41.

    Nyitvatartás: hétfő: 08:00 - 17:00 kedd: 08:00 - 16:00 szerda: 08:00 - 16:00 csütörtök: 08:00 - 16:00 péntek: 08:00 - 15:00


  • CIB BANK ZRT. - SOPRONI FIÓK
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, VÁRKERÜLET 73.

    Nyitva tartás Hétfő: 08:30 - 16:00 Kedd: 08:30 - 16:00 Szerda: 08:30 - 17:00 Csütörtök: 08:30 - 16:00 Péntek: 08:30 - 15:00 Szombat: zárva. A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt.-vel, a CIB Lízing Csoport tagvállalataival kiegészült CIB Csoport mára szinte egyedülállóan komplex termék és szolgáltatási palettával áll ügyfelei rendelkezésére.