DIVAT SOPRON
24 találat DIVAT kulcsszóra SOPRON településen
női, ruházat, kiegészítő
Beszéljenek helyettem a képek! www.csdfoto.hu
A Charles Vögele csoport hosszú évek óta folyamatosan bővíti európai hálózatát.Charles Vögele-csoport 2006 óta van jelen Magyarországon. 2009 év végére 37 üzletet nyitottunk.
Elsősorban szépségversenyek szervezésével és modelltanfolyamok lebonyolításával foglalkozunk. Profilunkban szerepel divatbemutatók szervezése, illetve a hostess szolgáltatásunk is. 2009 óta vagyunk jelen.
1991-ben tettem le Budapesten a FÉNYKÉPÉSZ szakvizsgát. Először a Határőrségnél voltam fotós, majd a Kisalföld megyei napilap fotóriportere voltam. A vállalkozásomat 1999-ben alapítottam. A tanuló időt nem számolva immár 19 éve dolgozom a szakmában. Azóta nagyon sokat tanultam, fejlődtem, ahogy a technika is fejlődött a fotózás terén. Évente 20-30 párnak készítem el az esküvői fotóit. Sokan vállalnak esküvői fotózást, viszont kevesen teszik ezt igazán profi, művészi szinten. Az elismeréseimből úgy gondolom, hogy én ide tartozom. A munkáim közül ez a legkedvesebb számomra, és ebben látom a legtöbb kihívást, változatosságot. Maximalista vagyok, nem csak a fotózásban, az utómunka és retus területén, hanem a technikai háttér és a felszerelésem terén is. Nem sok fotós dolgozik ilyen csúcstechnikával: www.fotohajdu.hu/felszereles Ha szeretne élete fontos pillanatairól, családjáról, saját magáról, cégéről, rendezvényéről garantáltan igényesen kidolgozott, profi fotókat, hívjon!
A fiatalos és komoly elegancia harmonikusan párosul az üzletekben a legmerészebb és extrémebb ruhadarabokkal. A Balance márka a 20-40 éves korosztályú, igényes férfiaknak készül, akik minden alkalomhoz megtalálják a számukra legmegfelőbb ruhadarabot. A Balance Paris segítségével megtalálhatjuk az ötvözetet egy üzleti megbeszélésre, a kedvesünkkel eltöltendő romantikus vacsorához, a teraszos estékhez és nem utolsó sorban a feledhetetlen bulikhoz!
Magyarországon 2001-ben nyílt az első DEICHMANN-üzlet. A sikeres DEICHMANN-koncepció, ahogy világszerte 20 országban, így Magyarországon is jelen van, ahol jelenleg 73 DEICHMANN-üzlet működik. A DEICHMANN Magyarországon is az ismert sikerreceptjével, a divatos, jó minőségű cipőkkel, kiváló árakkal és barátságos kiszolgálással bizonyít. A termékpaletta igazodik a magyar piaci igényekhez.
női, ruházat, kiegészítő
triumph alsónemű, triumph sport melltartó, hálóruha, triumph melltartó, köntös, fürdő dressz, szoptatós melltartó, női fehérnemű, triumph divat, mamabel melltartók, sport melltartó, alsónemű, triumph
Modelljeinket fiatalos, játékos dizájn jellemzi, kreatív, eredeti vonalvezetések teszik igazán egyedivé.Naprakészen követjük a trendirányzatokat, hetente megújuló ruhadarabokkal lepjük meg vevőinket.
sport üzletek, bevásárlóközpont, divat üzletek, elektronikai üzletek, boltok, drogéria üzletek, cipő, üzletek, élelmiszer üzletek, cipő üzletek, divat ruházati boltok, könyv üzletek
Az elmúlt esztendőkben megháromszoroztuk üzleteink számát, valamint, hogy saját készítésű termékeinkre-melyet egy önálló, karakterisztikus márkával, a Vau-Vau-val védjegyeztünk-egyre nagyobb a kereslet.
Napjainkban Európa nagy részén a C&A már hozzátartozik a városképhez. Üzleteinket nap mint nap mintegy két millióan látogatják. Azonban sokan közülük nem tudják, hogy milyen történet rejlik a két betű mögött. A történet ugyanis még a 17. században kezdődött, amikor a későbbi vállalatalapítók, Clemens és August Brenninkmeijer - nevük kezdőbetűje alkotja még ma is a vállalati logót - elődjei árukereskedőként Európa szerte textillel kereskedtek. A két testvér 200 évvel később elsősorban a német-holland térségben tevékenykedett, és a régi családi hagyománynak megfelelően kelmékkel kereskedett. 1841-ben ők alapították a frízföldi Sneekben a C&A Brenninkmeijer vállalatot. 20 évvel később szintén itt nyitották meg az első C&A fióküzletet. Ez volt a mai napig tartó sikertörténet kezdete.
bizsu, eladás, táska, párna, gyűrűtartó, menyasszonyiruha, kölcsönzés, méretre, koszorúslány ruha, kesztyű, fejdísz, fátyol, esküvői ruha kiegészítők, esküvői ruha, esküvői kellék, elsőáldozói ruha
Nicegabi, Weboldal Sopron, Weboldal készítés, Weblap Sopron, Weblap készítés, Honlap Sopron, Honlapkészítés Sopron, Webdesign Sopron, Webdesign, Webdizájn Sopron, Webdizájn, Fotózás Sopron, Fotózás, Fotós Sopron, Fotós, Esküvői fotózás Sopron, Esküvői fotózás, Divat fotózás Sopron, Divat fotózás, Portré fotózás Sopron, Keresőoptimalizálás Sopron, SEO, Teljeskörű ügyintézés, Domain, Tárhely, Stúdió
Christine menyasszonyi ruhaszalon
Caga termékek kizárólagos forgalmazója.
A Jeans Club üzletben az öltözködés minden fontos kelléke megtalálható.
női, férfi, ruházat, kiegészítő
farmering, farmerszoknya, hosszú ruha, sapka, öv, fürdőruha, stretchfarmer, női hosszú ujjú felsők, fejkendő, farmeröltözék, atléta, ruházati cikk, mayochix, ékszer, farmerdivat, kiegészítő, póló,
A CASSONE márka 1996 óta van jelen a magyarországi piacon és egyike az ország vezető sportmárkáinak. Kezdetben rendkívül nőies modelljeinkkel értünk el sikereket, azóta pedig folyamatosan bővítjük kollekciónkat és fejlesztjük meglévő termékeinket.
A DEICHMANN generalista és specialista egyben. A lakosság széles rétegének, minden korcsoportnak jó minőségű megfizethető kínálatot nyújtunk üzleteinkben. Különböző márkáink, mint a Graceland, a Victory vagy a Medicus lehetővé teszik, hogy a különböző célcsoportok kifejezzék egyéniségüket. Ezek az utóbbi években olyan ismert márkákkal egészültek ki, mint az Elefanten, a Gallus és az AM. A DEICHMANN vállalati eszményképének mottója: A vállalkozásnak az embereket kell szolgálnia. Központi cél, hogy a vásárlóknak a legjobb árut a legjobb áron ajánljuk. Ehhez azonban az is hozzátartozik, hogy dolgozóinkat emberséges vezetésnek kell irányítania, és hogy jól érezzék magukat a vállalatnál. Ez a jó vevőkiszolgálás alapja.
Erős nemzetközi jelenlét - a New Yorker vállalati stratégiájának a legfontosabb területei a belépés más piacokra és a terjeszkedés. A nemzetközi terjeszkedés -először 1994-ben az Osztrák piacra lépéssel- került előtérbe az üzleti orientációban. Azóta, az üzletek száma több mint háromszorosára nőtt.
női, férfi, ruházat, kiegészítő
