STÚDIÓ


Több mint 500 találat STÚDIÓ kulcsszóra

  • TT STÚDIÓ
    HAJDÚ-BIHAR, 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ, NÁDUVARI UTCA 32/A
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    arculattervezés, reklámtáblák, világító reklámok, plasztikus betűk, szitanyomás, tamponnyomás, bélyegző készítés, lézergravírozás, nyomdai munkák, nagyméretű kültéri nyomtatás, bérnyomtatás, járműdekoráció


  • INFORM-ADÓ KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3561 MISKOLC, BARTÓK BÉLA ÚT 53.

    Oktatás Tanácsadói tevékenység Szabályzatok készítése és kereskedelme Szakkönyv kereskedelem


  • SWIDERSKI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ KFT.
    1034 BUDAPEST, SELMECI U. 34.

    A Swiderski Építész Studio Kft-t 1994. január 1-én alapítottuk, a Swiderski Studio közös név alatt együtt dolgozó építészeti team jogi utódszervezeteként. A Kft. megalakítása óta mondhatni töretlenül és folyamatosan fejl?dik. Ez mind a folyamatos eredményesség növekedésén, mind a meghatározó munkahelyi és ügyfélfogadó tér változásán is lemérhet?. Tevékenységünket egy úgynevezett lakás-irodában kezdtük el, ezután egy külvárosi bér-irodaházba költöztünk, míg végül 2000. júniusa óta Óbuda történelmi városközpontjának szívében, a régi katonai Amfiteátrum szomszédságában egy saját tulajdonú iroda-komplexumban folytatjuk tevékenységünket. A Kft. tevékenységi köre már az alapítástól kezdve jól elkülöníthet? módon részint m?vészeti, részint tudományos részterületeket fed le.


  • DINERO INTERNET STÚDIÓ
    1144 BUDAPEST, ZALÁN U. 37.

    A diNero Internet Stúdió grafikai munkák végzésével, honlap készítésel, web designal foglalkozik.


  • SDA STÚDIÓ KFT.
    1111 BUDAPEST, BUDAFOKI ÚT 59., 12. ÉPÜLET
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A cég működésének két fő területe a fejlesztés és a terméktámogatás (más néven support).


  • STÁB-STÚDIÓ KFT.
    1118 BUDAPEST, KÉSMÁRKI UTCA 4.

    Tevékenysége főként a fővárosi mozik - és elsősorban az Art Mozi hálózat - belső designjának, dekorációinak és információs felületeinek megalkotása.


  • SZÉPIA SZOFTVER STÚDIÓ KFT.
    1185 BUDAPEST, KASZÁS U.9.

    Honlapunk elkészítésével elsődlegesen szolgálatukra kívánunk lenni - jelenlegi és reménybeli ügyfeleinknek egyaránt - hogy mindjobban megismerjék szolgáltatásainkat, törekvéseinket, melyeknek középpontjában mindig felhasználóink igényeinek kielégítése az első.


  • Y COMPUTER STÚDIÓ BT.
    ZALA, 8315 GYENESDIÁS, KOSSUTH LAJOS UTCA 106

    Internetes jelenlét, Honlap szerkesztés, arculat tervezés, Internet nevek (Domain) regisztrációja, Szerver bérlet, Hosting, számítógépes tanfolyamok.


  • GYÁR UTÓMUNKA KFT.
    1036 BUDAPEST, PACSIRTAMEZÖ U. 41-43

    Cégünk tevékenységi köre: reklámfilmek, föcímek, animációs- és játékfilmek, valamint televíziós müsorok utómunkálatainak elkészítése.


  • Cégünk webdesign szolgáltatásokkal áll ügyfelei rendelkezésére.



  • DIAGONART ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ
    1096 BUDAPEST, TELEPY UTCA 24.

    Vállaljuk családi házak teljeskörű tervezését, belsőépítészeti, lakberendezési és kerttervezési munkákat.


  • COMPLET 21 IRODABÚTOR STÚDIÓ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, BAROSS ÚT 27-29.

    Complet 21 Irodabútor Stúdió


  • 2 PÖTTY GRAFIKAI KFT.
    1094 BUDAPEST, ANGYAL U. 12. II/3.

    Grfikai Kft. Cégünk elsősorban grafikai munkákkal foglalkozik.


  • REKLÁM ÉS ARCULAT KFT.
    1024 BUDAPEST, FÉNY U. 4. 4.EM.1.

    Cégünk 1993-ban alakult, Reklám és Arculat Társaság névvel. Az első években Betéti társaságként, majd 1996-tól Kft-ként működünk. Jelenleg öt állandó munkatárssal és számos alvállalkozóval végezzük feladatainkat.


  • REFLEXKOM BT
    PEST, 2132 GÖD, VERSENY U. 25.

    Cégünk a számítástechnika és a tanácsadás területén tevékenykedik.


  • BELTÉR STÚDIÓ
    HEVES, 3300 EGER, SZÉCHENYI U.8.

    1996 óta működő stúdiónk megrendelői mind magánszemélyek, mind cégek, akiknek lakások, házak, irodák, üzletek és szállodák belső tereit álmodjuk meg.


  • ALMÁSI SZITANYOMÓ KFT.
    1024 BUDAPEST, ZÖLDLOMB U. 4/A.

    Termékpalettánkon gyakorlatilag minden BTL eszköz megtalálható: fémszerkezetek, displayek, polci kihelyezési eszközök, reklámzászlók, megállító-táblák, ártáblák, dekoráció, árukínálók, exkluzív csomagolások, promóciós ajándékok, horeca eszközök, nyomdai anyagok, stb.


  • KARIATIDA STÚDIÓ ÉPÜLETTERVEZŐ ÉS KIVITELEZŐ KFT.
    PEST, 2330 DUNAHARASZTI, RÓNA GYÖRGY U. 24.

    Vállaljuk lakóépületek (sorházak, társasházak, családi házak) tervezését és teljes kivitelezését.


  • DESIGN 3D STÚDIÓ BT.
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, SÁRBERKI LTP. 110.

    Cégünk, a Design 3D Stúdió informatikai szolgáltató bt. 3 dimenziós építészeti és belsőépítészeti látványtervezéssel, illetve egyéb 3D modellezéssel foglalkozik (pl. egyedi bútorok, eszközök megjelenítése). Vállaljuk továbbá az ezzel kapcsolatos prezentációs anyagok (szórólapok, újsághirdetés, bemutatók) grafikai munkáinak elvégzését.


  • MEMOART REKLÁM ÉS DEKOR STÚDIÓ
    BÉKÉS, 5540 SZARVAS, FÁCÁN U. 17.

    Az utóbbi tíz év során nyilvánvalóvá vált, hogy a kezdeti reklámtáblákon túl egyéb igényeknek is eleget kell tennünk, így folyamatosan bővült a szolgáltatások sora. Mára gyakorlatilag nincs olyan szegmense a reklámpiacnak ahol ne képviseltetnénk magunkat.


  • RETUS SZÉPSÉG STÚDIÓ GYPPA BT.
    NÓGRÁD, 2660 BALASSAGYARMAT, VÁCI MIHÁLY UTCA 46.

    Tradícionális és modern testfestés. Smink és kozmetikai tetoválás Szemöldök, alsó- és felső szemhéj, száj tetoválás. Apróbb minták tetoválása a testre. Alkalmi smink készítése. Smink és öltözködési tanácsadás. Szolíd árak, precíz és gyors munka, kellemes környezetben Balassagyarmaton és Vácon.


  • WEBLINE STÚDIÓ BT.
    PEST, 2700 CEGLÉD, KOSSUTH FERENC U.48.

    Weboldal szerkesztés Névjegykártyák Szórólapok kiadványok tervezése Grafikai munkák


  • PETŐ PANZIÓ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9025 GYŐR, KOSSUTH LAJOS ÚT 20.

    Győr, Panzió, Penzión, Hotel, Hotels, Olcsó Szállás, Média Wawe, Zimmer, Barokk Panzió, Kossuth Lajos Utca, Kuckó Panzió, Relax Panzió, Győr, Győr Moson Sopron megye, Győr, I Love You Győr, Győri Zsinagóga, God, Pető István, Gasztronómiai szövetség, Magyarország, Internet Biztonság Kft , Győr termál, Termál Bath, Termal, 100 méterre a győri termáltól, KoSán Design Stúdió, www kosan hu


  • KATART STÚDIÓ
    1035 BUDAPEST, VÖRÖSVÁRI ÚT 9.

    Kulturális Programiroda


  • VEHICAD STÚDIÓ KFT.
    1111 BUDAPEST, BERTALAN LAJOS U. 2. III./13

    Mindennapi tevékenysé- geink között megtalálható a tervezés, fejlesztés, valamint az oktatás, amelyek területén nagy tapasztalatokkal rendelkező munkatársakat tudhatunk fiatal, dinamikus csapatunkban.


  • FODOR PAPP GRAFIKA
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, TÁVIRDA U. 9.

    A Fodor Papp Grafika vezetői és dolgozói egyaránt törekedünk arra, hogy mindenben segítsük a házasulandókat. Ennek érdekében egy ingyenes kiadvánnyal segítünk a menyasszonyoknak, vőlegényeknek abban, hogy a szervezés gördülékenyen menjen.


  • ARWEDES INFORMATIKA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3535 MISKOLC, MÁRTÍROK U.1.

    Honlap tervezés Újratervezés Arculattervezés Logo tervezés Flash prezentációk 3D látványterv készítés Panoráma fénykép Reklámfilm készítés


  • OLIVER STÚDIÓ KFT.
    1037 BUDAPEST, DEÁK U 7

    Félig klasszikus reklámügynökség - klasszikusan szerteágazó jogosítványokkal és tevékenységi területekkel - félig grafikai stúdió számítógépekkel és grafikusokkal. Jó kis vegyes állománnyal (PC és Mac). Ahogy dukál.


  • BVIZ STÚDIÓ
    1106 BUDAPEST, -

    BViz Stúdió - honlaptervezés, kiadványszerkesztés, nyomdai munkák előkészítése és kivitelezése


  • FONTOS GRAFIKAI STÚDIÓ
    1144 BUDAPEST, SZENTMIHÁLYI ÚT 26/A.

    Cégünk rekám és grafikai stúdiót üzemeltet.


  • PELLA INFORMATIKAI STÚDIÓ
    1024 BUDAPEST, FILLÉR U. 11/B

    A Pella Informatika Kft. független informatikai vállalkozás.


  • EPSYLON STÚDIÓ KFT.
    1234 BUDAPEST, UTCA 12

    Teljes körű informatikai megoldásokat kínál. Domain-al ( www. sajátnév. hu ) kapcsolatos szolgáltatások, regisztrálás, tárhely, (honlap elhelyezés ) DNS, karbantartás, E-mail.


  • LUKÁCS ÉS VIKÁR ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ KFT.
    1052 BUDAPEST, SZERVITA TÉR 5.

    Építész Stúdió Kft.


  • BENKE DESIGN SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS WEB STÚDIÓ
    1139 BUDAPEST, GÖMB U. 28. 1.EM.13.

    INTERNET TARTALOM-SZOLGÁLTATÁS HONLAP KÉSZÍTÉS GRAFIKAI TERVEZÉS, KIVITELEZÉS ONLINE ÁRUHÁZ ELKÉSZÍTÉSE WEP HONLAPOK KÉSZÍTÉSE


  • ANAIZ STÚDIÓ
    1085 BUDAPEST, MÁRIA UTCA 9

    dtp, arculatterc, 3d látványterv, informatika, webfejlesztés, számítástechnika, webdesign, internet, internetszolgáltatás, média, webhoszting, domain szolgáltatás, webfejlesztés, webtárhely bérbeadás,


  • TOP-ART PRODUKCIÓS IRODA
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2900 KOMÁROM, CZUCZOR GERGELY UTCA 30.

    Cégünk 2005. decemberében alakult, azzal a szándékkal, hogy az élet más területein szerzett kulturális és sportszervezői tapasztalatainkat felhasználva, az ügyfelek igényeinek minél szélesebb körét kiszolgáljuk. Cégünk maga is szervez programokat, koncerteket, de elsősorban rendezvények megszervezését és lebonyolítását vállalja. Számunkra elsődleges az ügyfél, akinek elképzeléseit maximálisan szem előtt tartjuk szervezésünk folyamán. Saját ötleteinket is felhasználva, folyamatos kapcsolattartással a legelső tervektől elkezdve a teljes lebonyolítást mi végezzük. Komplett csapatként összedolgozva, sajátos, egyedülálló rendezvényt szervezünk számára, kezdve a néhány fős megbeszélésektől a több száz fős céges rendezvényeken, esküvőkön, sport- és szabadidős rendezvényeken, családi napokon, fesztiválokon, színházi előadásokon és koncerteken át, szabadtéren és beltéren egyaránt. Velünk kényelmesen, hátradőlve élvezheti megálmodott rendezvényét.


  • WELCOME WEBDESIGN STÚDIÓ
    CSONGRÁD, 1196 SZEGED, VAS GEREBEN UTCA 229/D

    Weboldalak Nyomdai munkák


  • MULTI M STÚDIÓ KFT.
    1144 BUDAPEST, ÁRVAVÁR UTCA 7/B

    Multi M Stúdió Kft Termék Kommunikáció Profit A Multi M Stúdió multiplex kommunikácis megoldásokat kínál, cégvezetőknek, marketing , PR és kereskedelmi vezetőknek A kép, a hang, a tipográfia, a kompozíció azaz a vizuális és a verbális kommunikáció összes eszközéből válogatva, hatékonyan mutathatja be termékeit, szolgáltatásait, cégét, élményt szerezve a célcsoportnak, érthető, megjegyezhető üzenetek átadásával Szolgáltatásaink Termékbemutató CD ROM Kiállítási film 3D animáció, video, film Kiállítási játék Website webes alkalmazások Promóciós web es játékok Multimédiás prezentációk ATL és BTL kampányok Kiadványszerkesztés Nyomdai kivitelezés CD ROM DVD Prezentáció Online Kreatív Multimédia Játék Kiállítás TV, Reklám, Film Rendezvény E learning Szakmai partnerek Webdesign Ötletek Animáció B2C játék online, offline Kiállítási PR Rendszer Műsor főcím Konferenciaszervezés Módszertan Szervezetfejlesztés Rendszertervezés Logo 3D animáció Corporate game Ügyfél terminál 3D animáció Sajtótájékoz


  • UR KÖNYVKIADÓ ÉS TIPOGRÁFIAI STÚDIÓ KFT.
    1122 BUDAPEST, VÁROSMAJOR U 28/A MFSZ 2

    Könyvkiadó és Tipográfiai Stúdió


  • DANKA ÉS TÁRSA BT.
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, SZOLNOK ISPÁN KRT 7

    Reklámok kivitelezése, nyomdai előkészítése Cégarculatok, weblapok 3D-s grafikák készítése Naptárak, és Könyvborítók tervezése Helyszini nyomtatás akár A0-nál nagyobb méretben is!


  • MOUNTY CREATIVE STUDIO
    BÁCS-KISKUN, 6400 KECEL, KÁRPÁT U. 15. IV/.15.

    2000. szeptemberében Stúdiónk azzal a céllal alakult meg, hogy teljes körű szolgáltatást biztosítson a média, a marketing, a kommunikáció és az internet szakterületein.


  • BÉTA PRESS STÚDIÓ KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, KÁPOLNA U. 9.

    Cégünk működése során számtalan sikeres stratégiát dolgozott ki a kommunikációs eszközök teljes spektrumát felhasználva. Kiadói tevékenységünk mellett átfogó, komplex megoldásokat nyújtunk megrendelőink részére.


  • BONADEA STÚDIÓ KFT.
    1037 BUDAPEST, BECSI U.267

    Cégfilozófiánk szerint partnereinket megbízhatóan, pontosan és kedvező árakon, a nyomdaipar területén teljes körűen szolgáljuk ki.


  • LOGART REKLÁMMŰHELY KFT.
    1072 BUDAPEST, AKÁCFA UTCA 43.

    Cégemblémák Kerámia dekor Nyomtatott média Grafikai munkák Címertervezés


  • HOUDINI BT.
    1133 BUDAPEST, DRÁVA UTCA 11.

    Nyomtatott anyagok kivitelezésével, előkészítésével kezdtük, de az elmúlt évek munkája során összegyűlt tapasztalat, az új médiák, új technológiák iránti érdeklődés szélesebbé tette tevékenységi területünket. Legjelentősebb a nyomtatott anyagokkal való munka. Nem csak a kivitelezést és a nyomdai előkészítést vállaljuk, de a tervezést is, és persze a nyomdát is megszervezzük, ha szükséges. Arculattervezést (és a hozzákapcsolódó logó illetve embléma megtervezését) is vállalunk természetesen. Másik jelentős területünk a webhelyek tervezése, készítése. Új arculattal (lásd fentebb) vagy a meglévőt felhsználva, új webhely vagy a régi frissítése, statikus vagy dinamikus oldalak, minden jöhet. Megtervezzük egy egész lakás (vagy szoba) be- és elrendezését, tanácsot adunk az építési tervek elkészítéséhez, adunk látványtervet, és akár egyedi bútorokat is tervezünk. Készítünk még számítógépes multimédiás anyagokat. Látványosan prezentálhatja, például, vállalkozását a számítógép képernyőjén.


  • HUNGÁRIA TV
    1145 BUDAPEST, TÖRÖKŐR U. 78.

    A Hungária Televíziótól az alábbi szolgáltatásokat vehetik igénybe: Rendezvények, események és előadások rögzítése Riport, referencia és reklámfilmek készítése digitális technikával.


  • ARTSOLUTION BT
    1144 BUDAPEST, TIHANY U. 11.

    weblap, weblapkészítés, honlap, honlapkészítés, arculat, arculatterv, multimédia, multimédiás cd, névjegykártya, céglogó, logó, digitális, digitális névjegy, hosting, tárhely, tárhely szolgáltatás, grafika, grafika stúdió, flash, php


  • SZIGET PRODUKCIÓS STÚDIÓ KFT.
    PEST, 2310 SZIGETSZENTMIKLÓS, TEBE SOR 15.

    A SZIGET PRODUKCIÓS STÚDIÓ Kft. azon magyarországi filmtervező, készítő és értékesítő cégek közé tartozik, amelyek filozófiájuk centrumába a hagyományok őrzését, a települési öntudat, és az emberi kapcsolatok erősítését, az igényes filmkészítési munkát és a minőséget állították.


  • PROFARTIS DESIGN KFT.
    1116 BUDAPEST, PRIELLE KORNÉLIA UTCA 19

    Webfejlesztés és tanácsadás, tartalomkezelés, grafikai tervezés a Profartis Design Kft egy teljes körű grafikai és Internet fejlesztéssel, hatékony online kommunikációval foglalkozó kreatív stúdió


  • YELLOW STÚDIÓ
    1087 BUDAPEST, KEREPESI U. 29/B

    Yellow stúdió hivatalos honlapja www yellowstudio hu, hangfelvétel készítés, lemezfelvétel, filmzene, élőzene felvétel, demó készítés, Hangmérnökök Kaleta Csaba, Balla Gábor, Siklós György


12345678910