SZÁLLÁSAJÁNLÁS
10 találat SZÁLLÁSAJÁNLÁS kulcsszóra
- KIS-TISZA ÜDÜLŐHÁZ ÉS HORGÁSZTANYA
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3929 TISZALADÁNY, SOMOGYI IMRE UTCA 13.
5 csillag 2 vélemény alapjánA Zemplén-hegyég és az Alföld találkozásánál, a Tokaj-hegy lábánál, a Tisza nyugati partján, a Taktaköz érintetlen környezetében fodrozódik a Kis-Tisza vize. A Kis-Tisza mellett lévő, történelmi múlttal rendelkező, 850 lélekszámú kis falu Tiszaladány. Tiszaladányt, az egykori kosárfonó falut régen "Tokaj éléskamrájá"-nak hívták. Ma is főként mezőgazdasági munkákat végeznek az itt élő emberek. Országos hírű a ladányi burgonya innen ered. Nagy szeretettel várjuk családias, külön bejáratú falusi üdülőházunkba. Vízparti kertünk felsőrészén elhelyezkedő üdülőházunk közvetlen szomszédságában nincsenek lakószomszédok, ezért ők nem zavarhatják pihenésüket és az üdülőink hangos jókedve sem zavarhat senkit. A hatalmas díszkertben nincs más dolguk, csak hogy kikapcsolódjanak, és jól érezzék magukat.
Baja történelmi belvárosában a városi színázzal szemben, a Nagy István Képtár tőszomszádságában kekszik a családi vezetés alatt álló panzió. Négy igényesen berendezett szobával rendelkezünk, egyszerre 10 főt tudunk fogadni. A főtér 3 perces sétával elérhető
A Marcsa Vendéglő Bt. Bácsbokod fő utcáján egy étteremből, vendégszobákból, kerthelyiségből álló komplexum.
A családias hangulatú Kála Panzió 8 kétágyas szobával és egy apartmannal várja vendégeit.
Sárospataki üdülő övezetben, a termálfürdőtől 200 m-re ideális, kultúrált elhelyezést biztosít az összkomfortos apartman vendégház
Cégünk horvátországi üdülési lehetőségeket kínál Zadar körzetében, kellemes, kulturált környezetben mind a pihenni vágyók, mind pedig az aktívabb időtöltést kedvelők számára. Áraink kedvezőek, ügyeit több éves tapasztalat birtokában gyorsan intézzük.
A Virág Vendégház vendéglátással foglalkozik.
Ha kikapcsolódni, nyaralni, strandolni szeretne, vagy egyszerűen csak pihenésre vágyik, akkor látogasson el hozzánk. Házunkban mindezt kényelmes és barátságos körülmények között teheti meg. A 2009-ben felújított nyaralónk Balatonföldváron található, Siófoktól 16 km-re, az ingyenes strandtól 600 méterre, egy központi, mégis nyugodt, pihenésre, kikapcsolódásra alkalmas helyen.
Nálunk mindent megtalál, ami a turizmushoz köthető Nagykanizsán és környékén. Szállásinformáció? Kultúrális program információ?Ha szeretné a szabadságát jó programokkal eltölteni, mi ajánlunk Önnek. Utasbiztosítás? Turistatérképek? Állunk rendelkezésükre
Az autósmotel közvetlenül a 6-os számú főút mellett található, a 89-es kilométerkőnél, az Agip benzinkút szomszédságában. 1997-től vendéglátó-ipari tevékenységünket egyre gyarapítjuk annak érdekében, hogy Önök kedves vendégeink minél magasabb színvonalon élvezhessék vendégszeretetünket.
