SZÁMÍTÓGÉP KEZELŐ
17 találat SZÁMÍTÓGÉP KEZELŐ kulcsszóra
- ILLYÉS GYULA GIMNÁZIUM ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA
PEST, 2040 BUDAÖRS, SZABADSÁG ÚT 162
5 csillag 2 vélemény alapjánAz Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola a főváros nyugati kapujában, Budaörsön, rendkívül szép környezetben fekszik. Budapest felől megközelíthető a Móricz Zsigmond körtérről induló piros 40-es BKV autóbusszal (kb. 20 perc), Kamaraerdő és Törökbálint felől a 88-as BKV autóbusszal (kb. 15 perc), Biatorbágy, Etyek, valamint Budakeszi felől távolsági autóbuszokkal (kb. 15-20 perc). Intézményünk jogutódja a Művelődésügyi Minisztérium által alapított Általános Iskola és Gimnáziumnak, valamint az 1980. július 1-től önállóan működő Budaörsi Gimnáziumnak. Az 1986-tól közgazdasági szakközépiskolai osztállyal is bővülő iskola 1988. november 1-jén vette fel az Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola nevet. Jelenlegi fenntartója Budaörs Város Önkormányzata. Intézményünkbe az általános-, illetve középiskolák 6. és 8. évfolyamos tanulói jelentkezhetnek. A bekerülés feltételeit, a felvételi eljárás pontos menetét minden tanév elején ismertetjük.
Az alábbi tanfolyamokkal állunk rendelkezésére: esküvőszervező képzés, szinkronszínész és rádió-tv műsorközlő képzés, személy- és vagyonőr képzés, vendéglátó vállalkozó (üzletvezető) képzés, kereskedő vállalkozó (boltvezető) képzés, számítógép-kezelő képzés, ECDL - Linux képzés az alapoktól, ingatlanközvetítő és értékbecslő képzés, társadalombiztosítási ügyintéző képzés, EBDL képzés, pénzügyi - számviteli ügyintéző képzés, mérlegképes könyvelő képzés.
Iskolaépületünk története az 1910-es évben kezdődött, amikor az akkori Erzsébetfalván felmerült az igény egy gimnázium felállítására, amely 1919. október 9-én meg is nyílt 1. és 2. osztályokkal a Posta u. 5. szám alatt egy szerény udvari épületben. 1920-21-es tanévben már 3. és 4. osztály is volt az iskola pedig átköltözött a Lázár u. 20. alá az akkori állami elemi iskola épületébe. 1922. március 15-én az iskola felvette Kossuth Lajos nevét.
Társaságink fő tevékenysége a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató társaságok teljes körű segítése. Emellett folyamatosan és országosan indítunk biztonság őr OKJ-s tanfolyamot-képzést-oktatást! Lehetőség fegyvervizsga letételére!
Cserfa Holding Oktatási Központ - Tanfolyamszervezés, továbbképzés Örömmel ajánljuk fel kedvezményeinket, de tájékoztatjuk Önöket, hogy a különböző lehetőségek nem vonhatóak össze, beiratkozási kedvezmény esetén sem. A kedvezményeket a tandíjból vonjuk le előzetes jelzés alapján. A vizsgadíjat nem áll módunkban kedvezményes áron biztosítani.
A diákotthon épület belső és külső környezetét úgy sikerült kialakítani, hogy magas színvonalon megfelel a mai kor követelményeinek. Kettő - négy ágyas mosdóval felszerelt hálószobák és a hálókhoz tartozó tanulószobák állnak a tanulók rendelkezésére.
Zöldmező Utcai Általános Iskola, Diákotthon és Speciális Szakiskola
Á.VA Manager Iroda - elektronikus iktatás, iktató szoftver, iktató program, iqtató, iqtato, iktató 2005, iktató 2000 dokumentumkezelő szoftver, érkeztető, számlaiktató, számla iktató, likviditás figyelő, archivumkezelő, archiváló, irattár kezelő, projektkezelő, projekt, irattár, jogügyi nyilvántartás, helpdesk, help desk, help-desk, postai feladás, feladójegyzék, elektronikus adatkezelés, posta árjegyzék, tarifa, postai tarifák, ügyviteli szoftver, Microsoft SQL Server adatbázis kezelő, CRM, Kontakt kezelés, kapcsolatkezelés, kapcsolatkezelő, eseménykezelő, csoportmunka támogatás, WORKFLOW management, e-ügyvitel, e-önkormányzat, e-ügyintézés, e-iratkezelés, irat selejtezés, statisztikai jelentések, kötelező statisztika elkészítése felettes szerv felé, terméktámogatás, support, szignálás, feladat kiosztás, átadólista, irat átadás, irat érkeztető, irat érkeztetés, TÜK iratkezelés, központi érkeztetés, központi iktatás, osztott iktatás, elektronikus iktatás, elektronikus átadás, keresés t
Az ismeretszerzésben lemaradott gyerekek számára külön felzárkóztató foglalkozásokat szerveznek. A sajátos nevelési igényű tanulók ellátása biztosított.
Cégünk, a Gloster telekom Kft. 2001-ben alakult. Távközléstechnikai cégként kezdtük: Panasonic alközpontok forgalmazása jelentette tevékenységünk jelentős részét.
Cégünk általános középfokú oktatással foglalkozik.
Fodrász képzések, Fodrász tanfolyam, Hajpótló és hajfelvarró tanfolyam, Ingatlanszakmai képzések, Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam, Társasházkezelő tanfolyam, Társasházkezelő + Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam, Hitelközvetítő képzés, Kéz- és lábápoló szakmai képzések, Kéz - és lábápoló, műkörömépítő tanfolyam, műkörömépítő levelező képzés, Kozmetikus képzés, Kozmetikus tanfolyam, Számítógépes képzés, Ecdl tanfolyam, Számítógép kezelő tanfolyam, Masszőr képzések, Gyógymasszőr tanfolyam, Sport + Gyógymasszőr tanfolyam, Svédmasszőr tanfolyam, Kereskedelmi és vendéglátó képzések, Kereskedő tanfolyam, Kereskedő boltvezető tanfolyam, Élelmiszer és vegyiáru eladó tanfolyam, Ruházati eladó tanfolyam, Szakács tanfolyam, Idegenforgalmi képzés, Idegenvezető tanfolyam, Hostess tanfolyam, Lakberendező képzés, lakberendező tanfolyam Kérjük keresse fel weboldalunkat, ahol mindíg pontos információkat kaphat tanfolyamainkról! Itt talál bennünket: http://www.2007kapos.hu/
- CSABA TALK KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, GYÓNI GÉZA U. 3.
5 csillag 1 vélemény alapjánFőbb szolgáltatásaink közé tartozik: - telefon- és számítógép hálózatok tervezése, kivitelezése; - telefon alközpontok telepítése; - légvezetékes- és föld alatti telefonhálózatok építése; - strukturált hálózatok építése; - Optikai hálózatok tervezése építése; - alvállalkozói munkák; - UPC direct forgalmazás.
Mikrokozmosz Oktatási Központ a piacképes tudás világa. Felnőttoktatás, iskolarendszerű oktatás, továbbképzés tanfolyami és távoktatásos rendszerben az informatika, logisztika, biztonságtechnika és nyelvoktatás területén.
GAMAX Kft. adatkommunikációs részlegéből jött létre 1993-ban, mint egy új számítástechnikai magánvállalkozás. 1994-óta adatkommunikációs eszközök és szoftverek értéknövelt disztribúciójával foglalkozik. Nyitva tartás: H-P: 8.30-12.00 és 13.00-17.00.
szakképzés, képzés, iskolák, tanítás, eladó, oktatásügy, pincér, átképzés, vendéglős, tanfolyam, informatikai képzés, oktatás, nyelvi képzés, akkreditált, boltvezető, szakács, iskola, műkörömépítő,
átképzés, fodrászképzés, talpmasszázs, számítógép kezelő, svéd masszázs, sminktetoválás, nyílászáró, szoftver üzemeltető, természetgyógyász, lábápolás, testfogyasztások, dajka, kozmetikus képzés,
