ÚTIOKMÁNYOK SZÉKESFEHÉRVÁR
6 találat ÚTIOKMÁNYOK kulcsszóra SZÉKESFEHÉRVÁR településen
- NECKERMANN UTAZÁSI IRODA SZÉKESFEHÉRVÁR
FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, KOSSUTH U. 13.
5 csillag 1 vélemény alapjánAlakulásakor tudatában volt annak, hogy olyan idegenforgalmi piacra érkezik, ahol kemény versenyben kell bizonyítania. Ezen körülmények között is a Neckermann egyre jobb eredményeket ér el, évről-évre jelentősen nő az utasai száma, mindez a megbízhatóságot, a szolgáltatások minőségét és a korrekt árakat dicséri. Fő tevékenysége a kiutaztatás, mely mellett a belföldi utazásszervezés és a konferenciaszervezésre is épít. A Neckermann Magyarország hivatalosan bejegyzett utazásszervezőként működik, mely azt jelenti, hogy a Neckermann országosan egyrészt partnerirodákon (közel 400 iroda és ügynökség), másrészt saját utazási irodai hálózatán (24 iroda) keresztül értékesíti útjait. A cég az ország egyik legnagyobb, hálózattal rendelkező idegenforgalmi vállalata, hiszen 1994 óta folyamatosan bővíti irodái létszámát. 2001-ben elindítja a Call Center szolgáltatását.
A Bolla Idegenforgalmi Kft két utazási irodával működő társaság.Utaztatás mellett autóbuszbérléssel, rendezvényjegyek (koncert, színházjegy, kultúrális programok) értékesítésével, utasbiztosítások kötésével foglalkozunk. Cégünk a görögországi nyaralás specialistája, saját lekötésű apartmanokkal rendelkezünk.
Telefon: (06 20) 884 94 70. A Start Utazási Iroda székesfehérvári irodája Székesfehérvár belvárosában, a Romkert bejáratával szemben a megújult Alba Régia Centrum földszintjén található exklúzív környezetben. Az elmúlt években minden évben több, mint 11 ezren választották a Start Utazási Irodát utazásuk intézéséhez. Irodát üzemeltető cég:Helmond Idegenforgalmi és Szolgáltató Kft.
Kínálatunk kialakításában is ez a cél vezérelt bennünket. Egyre bővülő választékunkkal elsősorban visszatérő utasainknak szeretnénk kedvezni, hogy évről évre mindig találhassanak egy új, még felfedezésre váró országot. Ezért állandó úti céljaink - Tunézia és Egyiptom - mellett először megjelentek kínálatunkban a legnépszerűbb európai célpontok: Kréta, Rodosz, Zakynthos, Törökország és Mallorca, majd tavaly új területként Málta, idén pedig Egyiptomon belül egy új várost, Marsa Alam-ot, valamint további három új desztinációt fedezhetnek fel velünk Utasaink. Szicília, a Földközi-tenger legnagyobb szigete, különleges atmoszférájával nyújt feledhetetlen élményt az odalátogatók számára. Bulgária, "a kellemes csalódások országa", a rendszerváltás előtti Magyarország kedvelt üdülőhelye, most reneszánszát éli.
Mobil: +36 30/900-2160 .
- VISTA UTAZÁSI IRODÁK KFT. - SZÉKESFEHÉRVÁR
FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, BASA U. 2.
5 csillag 1 vélemény alapjánMindenki, aki minimum kétszer a Vistánál vásárol utazást (repülojegy, szállás, nyaralóprogram, autóbérlés, hajóút, sí- és snowboard út, városlátogatás, Fly and Drive út, körutazás vagy belföldi utazás vásárlása). Az útlevelet második vásárlása alkalmával érvényesítjük. A Vista és a 7 tenger búvárklub együttműködésének köszönhetően már a Vista irodákban is elérhetőek a nagy nemzetközi búvárszervezetek képzései, kezdőtől egészen a hivatásos szintig. Emellett a világ számos nevezetes merülőhelyét is meglátogathatja velünk szervezett túráink során, melyeken az esetlegesen (még) nem búvárkodó barátai és családtagjai számára is számos érdekes programot kínálunk.
