BELSŐÉPÍTÉSZET SZÉKESFEHÉRVÁR
37 találat BELSŐÉPÍTÉSZET kulcsszóra SZÉKESFEHÉRVÁR településen
lakberendezés, belsőépítészet, bútor
szolgáltató, belsőépítészet, lakberendezés, irodabútor, bútor, egyedi, építőipari, kivitelezés, álmennyezet, tervezés, szaktanácsadás, fővállalkozói, tevékenység
Termékkínálatunk folyamatosan bővül, a már meglévő padlószőnyeg, laminál padló, darabszőnyeg, tapéta, PVC-padló illetve a felújításhoz szükséges kiegészítőkön kívül, szalagfüggöny és kültéri napellenző is szerepel a választékunkban.
Cégünket 1989-ben alapítottuk, és fő tevékenységi köre 1994 óta bútorforgalmazás és belsőépítészet. E tevékenységünk az első pillanattól kezdve folyamatosan fejlődik, egyre nagyobb kínálattal, egyre különlegesebb igényeket elégítve ki. Különös figyelmet fordítunk szolgáltatásaink magas színvonalára, valamint ügyfeleink kívánságainak lehető legtökéletesebb megvalósítására. Az eltelt évek során sikerült elnyernünk, és megtartanunk egy exkluzív ügyfélkör bizalmát, nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is. Ügyfélkörünk eleinte főként egyéni vásárlókból állt, azonban a felmerülő igényekhez alkalmazkodva ma már részt veszünk teljes lakóparkok konyháinak berendezésben, nagy volumenű állami, szállodai, irodai megrendelések teljesítésében.
Társaságunk egészségügyi intézmények, oktatási épületek, irodahelyiségek, szociális intézmények és egyéb közösségi funkciót betöltő terek bútorainak a tervezésével és gyártásával foglalkozik. Nagyobb volumenű bútorozási projektek bútorozása, közösségi terek belsőépítészeti arculatának kialakítása.
Tevékenységeink:-építő és díszítőkövek, -kovácsoltvas bútorok, -lakástextíliák, -függönyök, -lakberendezési tárgyak forgalmazása.
Cégünk szendvicspanelek kis- és nagykereskedelmével foglalkozik, valamint könnyűszerkezetes házak építésével.
belsőépítészet, bútor, bútoripar, cipő, irodabútor, ruházat, sportszer, sporteszköz, sportfelszerelés, botas, vega, feliratozás, iskolabútor, labda, paraván, pingpongasztal, számítógépasztal, színpad,
porotherm, házépítés, generálkivitelezés, családi, ház, belsőépítészet, ytong, kivitelezés, építkezés, tervezés, építőipar
Cégünk külső- és belsőépítészeti kivitelezéssel foglalkozik.
Frontál Intermontage Kft-t, (előzőleg R&M Intermontage Kft-t )1990. Május 24-én alapította a Rheinhold&Mahla AG, München és a menedzsment. A cég neve olyan nagy Magyarországi beruházások kapcsán vált ismertté, mint például a Science park épületei.
lakberendezés, belsőépítészet, bútor
- MINŐSÉG ÉS MEGBÍZHATÓSÁG ÉPÍTŐIPARI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, KERTALJA U. 11.Ha nem kalandokra vágyik a szárazépítésben, hanem kockázatmentes precíz, minőségi munkát szeretne kapni bizalmáért cserébe, akkor ne késlekedjen lépjen kapcsolatba az M+M Kft, több éves szakmai tapasztalattal, rendelkező csapatával!
Főbb tevékenységi körök: ingatlanberuházás, tervezés, lebonyolítás, kivitelezés, üzemeltetés, szakértés, szalmaépítés
Társaságunk 1995. óta végez bútorgyártási és asztalosipari tevékenységet különböző intézmények és lakossági ügyfelek részére.
Az ArchiCom Építész Stúdió székesfehérvári székhelyű tervezőiroda. Stúdiónk munkatársai és tervező partnereink nagy tapasztalattal rendelkeznek az építészeti, tartószerkezeti, épületgépészeti, elektromos, belsőépítészeti és kertészeti tervezés területén.
Cégünk bútorkereskedelemmel foglalkozik.
asztalos, cnc megmunkálás, bútorkereskedelem, bútoripar, bútoripari felületkezelés, kereskedelem, faipar, falburkolatok, egyedi bútor, belső terek kialakítása, belsőépítészet, bútorboltok, asztalosok,
belsőépítészet, bútor, asztalosipari, termék, ajtó, beépített bútor, beltéri, burkolat, konyhabútor, lépcső, gyártó, termelő, feldolgozó, szolgáltató, kiskereskedő, falburkolat, asztalosipar, lépcsők,
fűtési műanyag, kazánok, konvektorok, épületgépészeti, csőrendszer, konyhaberendezések, mosogatótálcák, fürdőszobabútor, gázkészülékek, fürdőszobafelszerelés, tevékenység, csempe, konyhastudió,
szolgáltató, belsőépítészet, üveg, hangtechnika, zuhanykabin, üvegtechnika
A FÉM-PORT Kft. 1990.-ben alakult. Kezdetekben kizárólag alumínium nyílászárók gyártásával és helyszíni beépítésével foglalkoztunk, azonban a piaci igényekhez igazodva szükségesnek láttuk a műanyag nyílászáró gyártásának elkezdését. Ez utóbbival l999. szeptembere óta foglalkozunk.
STALEY tükrös tolóajtók, beépített szekrények, konyha-, irodabútorok, nem kárpitozott kisbútorok készítése, forgalmazása.
Az álpadló elemek különböző felső burkolattal láthatók el a megrendelői igényeknek megfelelően. Így gyártunk és forgalmazunk PVC, linóleum, gumi, tűfilc és szőnyegborítású termékeket. Megfelelo felsoburkolat kiválasztásával a kívánt elektromos levezetés hozható létre.
Cégünk már több mint 15 éve forgalmaz WC berendezéseket sikeresen a vevők és viszonteladók legnagyobb meglelégedésére. WC, bidé megoldásaink tökéletesen megoldja mindkét funkciót. Az antibakteriális WC, bidé funkció még vonzóbbá teszi a WC vásárlást.
Cégünket 1990 év végén alapította az osztrák Hubegger család, 1993 tavaszáig Kincsesbánya Moharakodón működtünk. . 1993 májusában költözött a telephelyünk a székesfehérvári Mártírok útja 3. sz. alá, ahol jelenleg is van.
gyártó, termelő, feldolgozó, szolgáltató, épületgépészet, faipar, belsőépítészet, burkolás, építőipar, magasépítés, ingatlanközvetítés, hőszigetelés, kertépítés, generálkivitelezés, festés mázolás,
Társaságunk 1994. szeptember 1-jén alakult. Tevékeny-sége elsősorban iroda és lakossági bútorok gyártása, bú-torkereskedelem, lakberendezés, belsőépítészeti tervezés, kivitelezés.
gyártó, termelő, feldolgozó, bútoripar, belsőépítészet, irodabútor, ablak, ajtó, bútor, nyílászáró, bejárati, beépített
Cégünk 2003 tavaszától működik, mint kisvállalkozás. Munkatársaink szakirányúan képzettek, ezért minőségi munkájukért garanciát vállalunk.
Cégünk kiváló alapanyagok segítségével gyárt egyedi megjelenésű fali, -és padlóburkolatokat, cementlapot, mozaiklapot. Mészkő, terrakotta, és több más színben. Megjelenésében antik hatású, rendkívül dekoratív építészeti termékek ezek. A burkolatokon kívül az Otti Manufactúra repertoárjában számos egyéb építészeti, és dekorációs kellék, szoliter, -és kiegészítő található. A teljesség igénye nélkül:kandallók, falikutak, kerti kutak, kőpárkányok, kémény, -és kerítésfedkövek, kváderek mellett számos ritkaságot talál, a honlapunkon. Várjuk érdeklődését!
szekrény, bútor, lépcső, kerti, kellék, kivitelezés, asztalosmunka, falburkolat, álmennyezet, irodabútor, polcrendszer, asztalosipar, komplex, asztalosipari kellékek gyártása, tervezés, fenyőbútor,
Építészirodánk elsősorban építészeti és belsőépítészeti tervezéssel, valamint építkezések lebonyolításával (nem kivitelezéssel) foglalkozik. Forduljon hozzánk bizalommal, ha -elvi, bontási, építési engedélyezési, vagy kiviteli tervekre van szüksége (kapcsolódó jogszabályok) legyen az kizárólag építészeti, vagy társtervezőkkel együttműködve generáltervezőként teljeskörű tervdokumentáció -látványtervet szeretne készíttetni meglévő terveiből -felmérési vagy megvalósulási tervekre van szüksége meglévő épületéről -meglévő terveiről más nézőpontból is kér véleményt, tervkritikát -meglévő tervei alapján profi, megbízható gárdával, tervező-mérnöki irányítással szeretné házát felépíteni -tanácsra van szüksége beépítéssel, tervezéssel kapcsolatban -nem szeretné magára venni a hivataljárás gondját -érdeklődik a megújuló energiák hasznosítása iránt, de nem tudja, hogyan alkalmazza saját épületére.
A cég fő profilja a belső térelválasztó rendszerek tervezése és kivitelezése.
szolgáltató, belsőépítészet, gipszkarton, építőipar, építőipari, kivitelezés, álmennyezet, szárazépítés
Belsőépítészet, építőipar, építőipari generálkivitelezés
A Sábalux márkanevet 1994-ben Sándor Norbert barátommal közösen hoztuk létre. Alapkoncepciónk, amely a vállalkozás fő iránya napjainkban is, az egyedi különleges belsőépítészeti üvegigények kivitelezése volt. Az alvállalkozóktól való függetlenedés, a minőség hatékonyabb ellenőrizhetőségének érdekében kialakítottunk egy korszerű gépparkkal felszerelt manufaktúrát, ahol vásárlóink és a belsőépítészek elképzelései maradéktalanul tudnak megvalósulni.
