SZÍNEZŐ
80 találat SZÍNEZŐ kulcsszóra
A TanulóKártyával játszva tanulhatsz! Mostantól nem nyűg és fáradság megtanulni mindazt amire vágysz. Miért ne lehetne öröm és játék, hogy úgy dolgokat ismerj meg? Itt a TanulóKártya, amivel Neked is gyerekjáték lesz a Tanulás! Játékos fejlesztés gyerekeknek már 1 éves kortól! Magyar, Angol, Német nyelvű kártyák, Letölthető, nyomtatható, színezhető TanulóKártyák.
Telelefonszámok: +36 52/521-219 +36 52/521-221. A Hajdú Coop Részvénytársaság még ugyan nem hosszú múltra tekint vissza, mert 1999 márciusában alakult meg, de ezt a részvénytársaságot a Debreceni Áfész alapította. A Debreceni Áfésznak a múltja több mint 50 évre nyúlik vissza. Az Áfész tevékenysége a kezdeti idoszakban sokkal összetettebb volt, mint a késobbi idoben, ugyanis a rendszerváltást követoen, igazodva az 1992. évi szövetkezeti törvényhez is, egyfajta profiltisztítást hajtottunk végre a Debreceni Áfésznél és ekkor szakosodtunk az élelmiszer-kereskedelemre. Megalapítottuk a beszerzési forrását, elobb regionálisan, majd országosan is a Coop Hungary integrátori szerepkörével. Ugyanakkor a kereskedelmi forgalmat is, igazodva a Magyarországon bekövetkezett kereskedelemre jellemzo változásokhoz, mi is láncba szervezodtünk, egyrészt a megyében, aztán regionálisan és szintén országosan is a Coop lánc kialakításra került.
1984. évi cégalapításunk óta mottónk: Türelmes, udvarias kiszolgálás, magasfokú anyagismeret és szakszerű tanácsadás.
Fő tevékenységként az élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem maradt. Ez adja árbevételünk 90%-át.Nyitvatartás: Hétfőtől-Péntekig: 06:30-10:30 Hétfőtől-Péntekig: 14:30-18:00 Szombaton: 06:00-12:00
Az elmúlt években jelentős fejlesztéseket hajtottunk végre. Korszerűsítettük üzleteinket és új egységekkel bővült hálózatunk. Kiemelt figyelmet fordítunk áruink minőségére, a HACCP rendszer előírásainak és vevőink elvárásainak való megfelelésre. Ennek és fejlesztéseinknek köszönhetően bevételünk az elmúlt évek alatt dinamikusan növekedett. Üzleteink erőssége abban rejlik, hogy minőségi termékeket, előnyös árakat, bőséges áruválasztékot és udvarias kiszolgálást kínálva hosszú távú kapcsolatokat igyekszünk kialakítani vásárlóinkkal. Így elmondhatjuk, hogy törzsvásárlóink száma folyamatosan gyarapszik. A kényelmes vásárlás feltételeinek megteremtése céljából folyamatosan bővítjük szolgáltatásainkat
Fő tevékenységként az élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem maradt. Ez adja árbevételünk 90%-át. Továbbra is megmaradt és jelentős szerepet tölt be mezőgazdasági áruházunkon keresztül, a mezőgazdasági termékek és eszközök értékesítése. A harmadik tevékenységi csoport az ingatlanok bérbeadása, mely vendéglátó egységek és irodák kiadását jelenti.
A fejlesztéseknek köszönhetően többek között bevezetésre került a HACCP rendszer, az országos Coop informatikai program és a pontgyűjtős Coop törzsvásárlói program. Folyamatosan keressük a lehetőséget bolthálózatunk bővítésére, szeretnénk újabb településeken újabb üzletekben a lakossághoz eljuttatni a Coop hálózat adta előnyöket. A részvénytársaságunk tulajdonosai, vezetői és alkalmazottai elkötelezettek a vásárlók magas szintű, legnagyobb megelégedésükre szolgáló kiszolgálása mellett. Büszkék vagyunk arra, hogy az Önök által üzleteinkben elköltött forintok segítségével a Coop cégcsoport a Magyar Olimpiai Csapat arany fokozatú támogatója lehet.
A Debreceni Áfésznak a múltja több mint 50 évre nyúlik vissza. Az Áfész tevékenysége a kezdeti idoszakban sokkal összetettebb volt, mint a késobbi idoben, ugyanis a rendszerváltást követoen, igazodva az 1992. évi szövetkezeti törvényhez is, egyfajta profiltisztítást hajtottunk végre a Debreceni Áfésznél és ekkor szakosodtunk az élelmiszer-kereskedelemre. Megalapítottuk a beszerzési forrását, elobb regionálisan, majd országosan is a Coop Hungary integrátori szerepkörével. Ugyanakkor a kereskedelmi forgalmat is, igazodva a Magyarországon bekövetkezett kereskedelemre jellemzo változásokhoz, mi is láncba szervezodtünk, egyrészt a megyében, aztán regionálisan és szintén országosan is a Coop lánc kialakításra került.
A cég építési rendszerek forgalmazásával, magasépítési tervezéssel és kivitelezéssel foglalkozik.
Telefon: (76)481-707, (76)482-362
Az elmúlt évtizedekben a fogyasztási szövetkezetekre jellemző sokrétűség az erőforrások koncentrálásának és jobb hasznosításának szükségessége miatt alapvetően megszűnt. Ez a folyamat a szövetkezetünknél is végbement és tevékenységünk mára csupán három területre koncentrálódik.
A Szarvas Coop Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. - t 1999. november 12. alapította a Szarvas és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet és 22 magánszemély. A tulajdonosi kör 1999. decemberében a Kondorosi Áfész törzstőke emelésével bővült. 156 főt foglalkoztató Szarvasi központú cégünk fő tevékenységeként Békés megye 12 településén 23 élelmiszer kereskedelmi, egy - egy lakberendezési ill. gazdaboltot és 2 iparcikk jellegű üzletet működtet. Élelmiszer kereskedelmi profilú üzleteink az országos Coop üzletlánc tagjai.
Műanyag granulátumok, mesterkeverékek forgalmazása kis- és nagy tételben.
1984. évi cégalapításunk óta mottónk: Türelmes, udvarias kiszolgálás, magasfokú anyagismeret és szakszerű tanácsadás.
építőanyag, beszerzés, eladás, kereskedelem, gipszkarton, nagykereskedelem, szigetelő anyag, színező festék, vakolatrendszer
A Szarvas Coop Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. - t 1999. november 12. alapította a Szarvas és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet és 22 magánszemély. A tulajdonosi kör 1999. decemberében a Kondorosi Áfész törzstőke emelésével bővült. A részvénytársaság saját tőkéje közel 250 millió forint. 156 főt foglalkoztató Szarvasi központú cégünk fő tevékenységeként Békés megye 12 településén 23 élelmiszer kereskedelmi, egy - egy lakberendezési ill. gazdaboltot és 2 iparcikk jellegű üzletet működtet. Élelmiszer kereskedelmi profilú üzleteink az országos Coop üzletlánc tagjai. Az alapító áfész üzletpolitikáját, filozófiáját folytatva részvénytársaságunk elhivatott a technológiai fejlesztés, korszerű kereskedelmi rendszerek alkalmazása, a vásárlók igényes, magas színvonalú kiszolgálása mellett. Ennek érdekében kihasználva költségvetési és uniós pályázati forrásokat jelentős önerő mellett több mint 100 millió forint értékben valósítottunk meg fejlesztéseket üzleteinkben.
Az elmúlt évtizedekben a fogyasztási szövetkezetekre jellemző sokrétűség az erőforrások koncentrálásának és jobb hasznosításának szükségessége miatt alapvetően megszűnt. Ez a folyamat a szövetkezetünknél is végbement és tevékenységünk mára csupán három területre koncentrálódik. Fő tevékenységként az élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem maradt. Ez adja árbevételünk 90%-át.
Kőműves, burkoló Pest és Fejér megye.
Kiemelt figyelmet fordítunk áruink minőségére, a HACCP rendszer előírásainak és vevőink elvárásainak való megfelelésre. Ennek és fejlesztéseinknek köszönhetően bevételünk az elmúlt évek alatt dinamikusan növekedett. Üzleteink erőssége abban rejlik, hogy minőségi termékeket, előnyös árakat, bőséges áruválasztékot és udvarias kiszolgálást kínálva hosszú távú kapcsolatokat igyekszünk kialakítani vásárlóinkkal. Így elmondhatjuk, hogy törzsvásárlóink száma folyamatosan gyarapszik. A kényelmes vásárlás feltételeinek megteremtése céljából folyamatosan bővítjük szolgáltatásainkat Nyitvatartás: Hétfőtől-Péntekig: 06:00-10:30 Hétfőtől-Péntekig: 14:30-18:00 Szombaton: 06:00-12:00
Fő tevékenységként az élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem maradt. Ez adja árbevételünk 90%-át. Továbbra is megmaradt és jelentős szerepet tölt be mezőgazdasági áruházunkon keresztül, a mezőgazdasági termékek és eszközök értékesítése. A harmadik tevékenységi csoport az ingatlanok bérbeadása, mely vendéglátó egységek és irodák kiadását jelenti.
156 főt foglalkoztató Szarvasi központú cégünk fő tevékenységeként Békés megye 12 településén 23 élelmiszer kereskedelmi, egy - egy lakberendezési ill. gazdaboltot és 2 iparcikk jellegű üzletet működtet. Élelmiszer kereskedelmi profilú üzleteink az országos Coop üzletlánc tagjai. Az alapító áfész üzletpolitikáját, filozófiáját folytatva részvénytársaságunk elhivatott a technológiai fejlesztés, korszerű kereskedelmi rendszerek alkalmazása, a vásárlók igényes, magas színvonalú kiszolgálása mellett. Ennek érdekében kihasználva költségvetési és uniós pályázati forrásokat jelentős önerő mellett több mint 100 millió forint értékben valósítottunk meg fejlesztéseket üzleteinkben.
Cégünk 4 éve foglalkozik homlokzati hőszigetelő rendszerek forgalmazásával, valamint műgyantás nemesvakolatok értékesítésével.
Nyitvatartás: * Hétf?-csütörtök: 07, 30-17, 00 * Péntek: 07, 30-16, 00 * Szombat: 08, 00-12, 00
Cégünk vegyianyag nagykereskedelemmel foglalkozik.
Levélcím: Jánossy Kiadó - NG Kids, 1400 Budapest, Pf.44.Előfizetés: elofizetes@janossy.hu A KidsSHOP a National Geographic Kids magazin online boltja. A rendszeren keresztül előfizetések, akciós előfizetési csomagok rendelhetők. A boltban a Kids-kártyák és a szerzett Kids-pontok is használhatók a megjelölt termékek vásárlásánál. Felhívjuk a figyelmedet, hogy az előfizetett lapok szállítását a Magyar Posta végzi.
Nagy hangsúly helyezünk a vásárlók igényeinek megfelelően kialakított áruválasztékra. Egységeinkben különösen kiemelt szerepet kap a friss pékáruk, a tejtermékek és csemege készítmények jelentős választékának biztosítása. Üzleteinkben megtalálhatók a nagy nemzetközi márkák éppúgy, mint a Coop márkatermékek, melyek kedvező árral és kiváló minőséggel rendelkeznek. Akciós kínálatunk kéthetente megújul, csatlakozva a Coop országos és regionális akcióihoz.
Kis Kalóz birodalom: klasszikus játékok, kirakó játékok, tanulás otthon, szinező
Cégünk a FESTÉKTÁR KFT. festékszaküzlettel foglalkozik. Közületeknek, iskoláknak, közintéményeknek, irodáknak, takaritó cégeknek kedvező áron vállaljuk:tisztitószerek, különféle vegyiáruk, takaritási és munkavédelmi eszközök biztosítását kiszállitással, rövid határidővel.
Hangsúlyt fektetünk arra, hogy minél több olyan programot szervezzünk, amelyen a család minden tagja örömmel vesz részt. Ezt a célt szolgálják a gyermekek részére meghirdetett rajzpályázatok és a "Coop Party"-k színes programjai is.Nyitvatartás: Hétfőtől-Péntekig: 06:00-10:30 Hétfőtől-Péntekig: 14:30-18:00 Szombaton: 06:00-12:00
Fő tevékenységként az élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem maradt. Ez adja árbevételünk 90%-át. Továbbra is megmaradt és jelentős szerepet tölt be mezőgazdasági áruházunkon keresztül, a mezőgazdasági termékek és eszközök értékesítése. A harmadik tevékenységi csoport az ingatlanok bérbeadása, mely vendéglátó egységek és irodák kiadását jelenti. Telefonszám: 37/303-178
Az alapító áfész üzletpolitikáját, filozófiáját folytatva részvénytársaságunk elhivatott a technológiai fejlesztés, korszerű kereskedelmi rendszerek alkalmazása, a vásárlók igényes, magas színvonalú kiszolgálása mellett. Ennek érdekében kihasználva költségvetési és uniós pályázati forrásokat jelentős önerő mellett több mint 100 millió forint értékben valósítottunk meg fejlesztéseket üzleteinkben. A fejlesztéseknek köszönhetően többek között bevezetésre került a HACCP rendszer, az országos Coop informatikai program és a pontgyűjtős Coop törzsvásárlói program. Folyamatosan keressük a lehetőséget bolthálózatunk bővítésére, szeretnénk újabb településeken újabb üzletekben a lakossághoz eljuttatni a Coop hálózat adta előnyöket.
A Debreceni Áfésznak a múltja több mint 50 évre nyúlik vissza. Az Áfész tevékenysége a kezdeti idoszakban sokkal összetettebb volt, mint a késobbi idoben, ugyanis a rendszerváltást követoen, igazodva az 1992. évi szövetkezeti törvényhez is, egyfajta profiltisztítást hajtottunk végre a Debreceni Áfésznél és ekkor szakosodtunk az élelmiszer-kereskedelemre. Megalapítottuk a beszerzési forrását, elobb regionálisan, majd országosan is a Coop Hungary integrátori szerepkörével. Ugyanakkor a kereskedelmi forgalmat is, igazodva a Magyarországon bekövetkezett kereskedelemre jellemzo változásokhoz, mi is láncba szervezodtünk, egyrészt a megyében, aztán regionálisan és szintén országosan is a Coop lánc kialakításra került.
A Fess'N Kft. 1990 óta áll vásárlói rendelkezésére. Boltunk közel 150nm-en kínálja termékeit. Áttekinthető áruválasztékunk mindig vásárlóink rendelkezésére áll. FESS'N FESTÉKBOLT. Kínálatunk : Festékek, lakkok glettek, vakolatok, fűrészporos és üvegszövet tapéta festőszerszámok, helyszíni színkeverés ragasztók, tömítők.
Cégünk műgyanta(epoxi)padlóburkolatok kivitelezésével, betonjavítással és felújítással foglalkozik.
Festés, mázolás, tapétázás, vakolás, penészmentesítés, gipszkartonozás, nedves falak kezelése, és minden ami a felújításhoz tartozik. Húsz éve működő cég, tapasztalt szakemberekkel! Nem kel utánunk napokig takarítani, munkánkra garanciát vállalunk. Irodák, lakások felújítása: +36209808885. Kis és közepes méretű projektek, épületfelújítás. http://betacolor.uw.hu betacolor@uw.hu
1984. évi cégalapításunk óta mottónk: Türelmes, udvarias kiszolgálás, magasfokú anyagismeret és szakszerű tanácsadás.
Üzletünk 2000-óta tart nyitva, és várja kedves vásárlóit a XVI.kerület Rákosi út 104. szám alatt. Üzletünk munkatársai kereskedelmi és festőipari iskolát végeztek így készséggel állnak rendelkezésükre tapétázási és festési szaktanácsadásban illetve színválasztásban is segítségükre lehetnek.
kültéri, diszperziós, festékek, színező, műgyanta, vakolatok, alapozók, düfa mix, termékcsalád, hőszigetelő, rendszerek, tapétázási, segédanyagok, szigetelő, és, javító, termékek, ragasztók, alapozó,
1984. évi cégalapításunk óta mottónk: Türelmes, udvarias kiszolgálás, magasfokú anyagismeret és szakszerű tanácsadás.
A harmadik tevékenységi csoport az ingatlanok bérbeadása, mely vendéglátó egységek és irodák kiadását jelenti.
A Hajdú Coop Részvénytársaság még ugyan nem hosszú múltra tekint vissza, mert 1999 márciusában alakult meg, de ezt a részvénytársaságot a Debreceni Áfész alapította.
A COOP-üzletlánc a családok napi fogyasztási szükségleteinek kielégítését szolgálja úgy, hogy részükre a legoptimálisabb ár/érték/idő arányt kívánja biztosítani.
A COOP-üzletlánc a családok napi fogyasztási szükségleteinek kielégítését szolgálja úgy, hogy részükre a legoptimálisabb ár/érték/idő arányt kívánja biztosítani.
1984. évi cégalapításunk óta mottónk: Türelmes, udvarias kiszolgálás, magasfokú anyagismeret és szakszerű tanácsadás.
építőanyag, szállítmányozás, nemzetközi áruszállítás, eladás, tüzép, vakolat, lb knauf, wienerberger, tégla, cserép, kereskedelem, színező, tüzelőanyag, fuvarozás, hasit, kvarc, pci anyag, eurotherm,
Üzleteinkben megtalálhatók a nagy nemzetközi márkák éppúgy, mint a Coop márkatermékek, melyek kedvező árral és kiváló minőséggel rendelkeznek. Akciós kínálatunk kéthetente megújul, csatlakozva a Coop országos és regionális akcióihoz.
Az elmúlt évtizedekben a fogyasztási szövetkezetekre jellemző sokrétűség az erőforrások koncentrálásának és jobb hasznosításának szükségessége miatt alapvetően megszűnt. Ez a folyamat a szövetkezetünknél is végbement és tevékenységünk mára csupán három területre koncentrálódik.
156 főt foglalkoztató Szarvasi központú cégünk fő tevékenységeként Békés megye 12 településén 23 élelmiszer kereskedelmi, egy - egy lakberendezési ill. gazdaboltot és 2 iparcikk jellegű üzletet működtet. Élelmiszer kereskedelmi profilú üzleteink az országos Coop üzletlánc tagjai. Az alapító áfész üzletpolitikáját, filozófiáját folytatva részvénytársaságunk elhivatott a technológiai fejlesztés, korszerű kereskedelmi rendszerek alkalmazása, a vásárlók igényes, magas színvonalú kiszolgálása mellett. Ennek érdekében kihasználva költségvetési és uniós pályázati forrásokat jelentős önerő mellett több mint 100 millió forint értékben valósítottunk meg fejlesztéseket üzleteinkben.
A divatban zajló változások komoly kihívás elé állítják a szolgáltatást végző fodrászmestert és a hajkozmetikumokat gyártó cégeket. A közös siker elérésének érdekében ajánljuk figyelmébe Web-oldalunkat, ahol termékeink teljes skáláját megismerheti.
nutraceutical, fragrance, dye, cosmetic, food, opc, gyógyszeripar, aroma chemicals, savory, élelmiszer, color, kenneth manning, flavor, food technology, inkjet, oled, beverages, pharmaceutical,
12
