SZÍNVONALAS


393 találat SZÍNVONALAS kulcsszóra

  • Díjazott Cég
    IFJÚSÁGI SZÁLLÁSOK
    1027 BUDAPEST, SZÁSZ KÁROLY UTCA 1.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Erdei iskola, nyári tábor, osztálykirándulás szervezésére alkalmas szálláshelyek, gazdag programlehetőségekkel. Olcsó árak, kedvezmények, színvonalas szállások.


  • GRAND TOURS 2000 KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4024 DEBRECEN, VÁR UTCA 10.
    Rating 55 csillag 3 vélemény alapján

    1991. október 5-e óta, az amatőrök lelkesedésével belevetettük magunkat a turizmusba. Sőt, autóbuszos vállalkozásként korábbra tehető a működésünk, már 22 éve "toljuk a vasat"! 1989. január elsején engedélyezték, hogy magánszemélyként autóbuszt lehessen vásárolni. Mi már március 13-án hoztuk ki az Ikarus gyárból - magánvállalkozásként először - az első új buszunkat, mely "visszamaradt" a szovjet exportból; színe alapján a Nagypirosat. Ma már az etalon az emeletes Setránk. Jó az elmúlt évekre visszagondolni, egy kicsit el is érzékenyülünk; de talán jobb lenne újraélni őket, hiszen sikereink, kudarcaink alakítottak bennünket. Ettől függetlenül valljuk: előre kell nézni, nem hátra!


  • BUDAVÁR TOURS
    1011 BUDAPEST, BATTHYÁNY TÉR 5-6.
    Rating 44 csillag 4 vélemény alapján

    A Budavár Tours mindig visszavárja Önt, megköszönve bizalmukat törzsutasainknak 8% kedvezményt biztosítunk saját szervezésű útjainkból! A törzsutas kedvezmény feltétele: minimum egy három éven belüli igazolt út a Budavár Tours-szal.


  • GRAND TOURS - PÉCS
    BARANYA, 7621 PÉCS, KIRÁLY U.5.
    Rating 44 csillag 3 vélemény alapján

    Tel: 06-72-211213. Számos ajánlatunknál a szokásos szombati érkezési naptól eltérően, más napokon is meg lehet kezdeni a síüdülést, és a tartózkodás is tetszőleges hosszúságú lehet. Ezen lehetőségekről az adott régió szálláshelyeinek leírásainál, "minimum tartózkodás"-nál találnak pontos felvilágosítást.


  • IKAROSZ UTAZÁSI IRODA - PÉCS
    BARANYA, 7621 PÉCS, KIRÁLY U. 15.
    Rating 44 csillag 4 vélemény alapján

    TELEFON: +36 (72) 510-633. Az Ikarosz Utazási Iroda Kft. 1990-ben alakult. A 100%-os magyar tulajdonban lévő cég Pécsett, frekventált helyen, a belváros szívében működik 15 éve együtt dolgozó kis létszámú csapattal. Munkatársaink magas szintű szakmai ismerettel, angol és német nyelvtudással igyekeznek minden kedves betérő érdeklődő segítségére lenni. Irodánk főként kiutaztatással foglalkozik. Kiemelt célországaink: Albánia, Ausztria, Csehország, Erdély, Franciaország, Görögországba, Horvátország, Olaszországba, Svájc, Törökország. Utazási lehetőségeink folyamatosan bővültek az elmúlt évek alatt, és ez a változás töretlenül folytatódik. Célunk, hogy minél többet nyújtsunk utasainknak, hogy kipihenten, kellemes emlékekkel gazdagodva, elégedetten érkezzenek haza útjainkról


  • VISTA - MISKOLC-PLÁZA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3525 MISKOLC, SZENTPÁLI U. 2-6
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    A Vista utazási irodák hálózata az országban piacvezető az egyéni utazásszervezés, üzleti utaztatás, szállásfoglalás, repülőjegy értékesítés és további 40 féle utazási szolgáltatásban.


  • ERKEL PIZZAHAJÓ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, HAJÓÁLLOMÁS
    Rating 44 csillag 3 vélemény alapján

    Az Erkel Pizzahajó Szolnokon a Tisza jobb partján várja vendégeit. Színvonalas kiszolgálással, pizzakülönlegességekkel. A Tisza csodálatos hullámain élvezheti a táj nyújtotta egyedülálló panorámát, hangulatos környezetben várjuk Önt. Nyitvatartás 2006 június 30-tól Hétfőtől Vasárnapig 12 - 23 óráig


  • SOMA'S TRADE KFT.
    1171 BUDAPEST, PÉCELI ÚT 240.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Somasajt Orda, kecskesajt, juhsajt, túrókészítés erdélyi hagyományok alapján Soma s Trade Sajtüzem


  • CAMPUS CLUB UTAZÁSI IRODA KFT.
    1066 BUDAPEST, JÓKAI U. 30..
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    A Campus Club Utazási Iroda az elérhető árú minőségi utazások elkötelezettje. A legnépszerűbb nyaralóhelyekre és a legkedveltebb síterepekre induló téli-nyári útjaink mellett városlátogató utak, egyetemista-, és osztálykirándulások és csoportos utak szervezésével foglalkozunk. Széles partnerhálózatunknak, innovatív honlapunknak és kicsi, hatékony irodánknak köszönhetően árainkat tartósan alacsony szinten tudjuk tartani. Nyitvatartás: hétfotol péntekig 10-tol 18 óráig. Márc. 19-én, szombaton zárva. Márc. 3-án és 22-én 14 óráig áramszünet miatt az ügyintézés szünetel. Szállásaink hétvégén és ünnepek alatt is foglalhatók minden nap este 6-ig, a 20/459-5424 telefonszámon!


  • CONNECTICKET UTAZÁSI ÜGYNÖKSÉG
    1052 BUDAPEST, SZÉP UTCA 2.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8:00 - 18:00 Ünnepi nyitva tartás: december 24.: zárva december 27 - 30.: 9-17 óráig december 31.: 9-14 óráig. CONNECTICKET UTAZÁSI ÜGYNÖKSÉG Munkatársaink közel 15 éve dolgoznak a szakmában, nekünk nincs új a Nap alatt.Jártunk már minden földrészen, tapasztalatunkat örömmel megosztjuk Önnel.



  • Z(S)EPPELIN UTAZÁSI IRODA
    CSONGRÁD, 6720 SZEGED, FEKETESAS UTCA 16.
    Rating 44 csillag 3 vélemény alapján

    Szánjon rá néhány percet és nézelődjön ajánlataink között. Ha már volt utasunk, bízunk abban, hogy szívesen jön újra velünk autóbuszos és repülős utazásainkra. Ha még nem volt utasunk, ismerje meg milyen egy Z(s)EPPELIN kulturális körutazás. Hogy jó emlékekkel térjen haza, arra garancia a gazdag kulturális program, a szakszerű idegenvezetés, a biztonságos és kényelmes utazás. Keresse programjainkat az ország több száz utazási irodájában Partnereinknél, vagy kérje otthonába programfüzetünket! Autóbusz induláshoz és Ferihegyre vegye igénybe transzfer szolgáltatásunkat!


  • UNITRAVEL UTAZÁSSZERVEZŐ IRODA - PEST MEGYEI IRODA
    PEST, 2200 MONOR, PETŐFI SÁNDOR UTCA
    Rating 44 csillag 2 vélemény alapján

    Az Unitravel Utazásszervező irodát 1990-ben alapította Dr. Urbantsok Gábor aki felsőfokú tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte. Ezt követően MTA ösztöndíjasaként a Budapesti Egyetem Közlekedés gazdaság Intézetében kandidátusi fokozatot érdemelt ki tudományos/kutató munkájával. Urbantsok Gábor egyetemi évei valamint aktív sportpályafutása során - az akkori szervezési tapasztalatokat, a kezdeti sikerek és fiatalkori utazási élményei hatására - érlelődött meg a gondolat egy főként az aktív utazások kedvelőit megcélzó kis utazási iroda elindítására. A névválasztás is az egyetemi évekre illetve a kezdeti sportrendezvény szervezésére utal.


  • APOLLON TRAVEL UTAZÁSI IRODA
    1065 BUDAPEST, BAJCSY-ZSILINSZKY ÚT 45.
    Rating 55 csillag 6 vélemény alapján

    Nyitva tartás: május-szeptember: hétfőtől péntekig 09-18 óráig szombaton 09-13 óráig október-április: hétfőtől péntekig 10-17 óráig. Tel: 06-1-269-5855. Az elmúlt évek tapasztalatai lehetővé tették, hogy az általunk kínált görögországi nyaralóhelyeket és szálláshelyeinket az Önök igényei és véleménye alapján bővíthessük. Az eddig is közkedvelt autóbuszos és repülős úti célok az idei évben is megtalálhatók ajánlatainkban, a közkedvelt Santorini, Sarti, Stavros és Paralia most sem hiányozhatnak kínálatunkból. A utóbbi években bevezetett Lefkada és Thassos szigetét, Nei Pori és Tolo úti célokat a nagy sikerre való tekintettel az idei évben nagyobb kapacitással folytatjuk


  • VASI VOLÁN UTAZÁSI IRODA
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, ADY-TÉR - AUTÓBUSZÁLLOMÁS
    Rating 44 csillag 3 vélemény alapján

    1949. április 1-jén alakult meg a MÁVAUT Autóbuszközlekedési Nemzeti Vállalat Szombathelyi Főnöksége a Vasút utca 13. szám alatt, amely Pogány László vezetésével kezdte meg működését. Kezdetben, Vas megyében kevés helyközi járat közlekedett, mivel a MÁV-nak megyénk területén épült a legsűrűbb vasúthálózata. Helyi járatos autóbusz-forgalom is csak Szombathely városában volt ekkortájt.


  • TÓ SZÁLLÓ
    6328 DUNAPATAJ, SZELID-TÓPART 2.

    Szállodánk közvetlenül a Szelidi-tó partján teljesen felújítva, színvonalas környezetben várja a tópartok szerelmeseit. Kiváló választás lehet mindazok számára, akik szeretik a nyüzsgést, felüdülést, bulizást, különféle szabadidő programokat, valamint a természetet és a nyugalmat egyaránt. A szálloda kertjét különlegessé teszi a tóba csordogáló termálvizes forrás. Vendégeink számára grillezési, bográcsozási lehetőséget biztosítunk a kerthelyiségben, és az így elkészített ételek elfogyasztására lehetőség nyílik a hangulatos teraszunkon. A nyári szabadidős programok mellett biliárd, darts, ping-pong, csocso és egyéb játékeszközök használatára is mód van.


  • TOMPORTÁL BT.
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4722 NYÍRMEGGYES, ZSUZSANNA UTCA 21.

    Tomportál Bt. - Informatika. A Tomportál Bt. 2003 júniusában alakult. Ügyfélköröm megelégedettségére végzem a szolgáltató és kereskedelmi tevékenységemet. Ismereteimet nemcsak munkám végzése során összegyűjtött szakmai tapasztalataimmal, hanem tanfolyamokon és továbbképzéseken szerzett tudással is gyarapítom.


  • TOURINFORM FERIHEGY 2A
    1158 BUDAPEST, FERIHEGYI REPÜLŐTÉR 2/A TERMINÁL ÉRKEZÉSI OLDAL

    Turistainformáció, Budapest Kártya értékesítés. Nyitva tartás: 10-20 h (egész évben). Nyitva tartás: 10-20 h (egész évben) A buszos városnézés az egyik legkényelmesebb és leggyorsabb módja Budapest megtekintésének. A városnéző buszok nagy része ugyanazt a látnivalókban gazdag útvonalat járja be kicsit másképp: Erzsébet tér és környéke - Budapest legszebb sugárútja: az Andrássy út - Operaház - Hősök tere és a Millenniumi emlékmű - Belváros - Erzsébet híd - Gellért hegy - budai oldal - Margit híd/Lánchíd/Erzsébet híd - Parlament - Erzsébet tér. Általában 2 órás túrákra lehet jelentkezni, melyek gyakran speciális programokat is tartalmaznak, például egy óra séta a Várnegyedben, többszöri fotózási lehetőség, Parlament épületének megtekintése vagy távolabb eső érdekes helyszínek megtekintésének lehetősége (Vásárcsarnok).


  • ADRIA TOURS KFT. - FIÓK IRODA - BUDAPEST
    1065 BUDAPEST, PODMANICZKY U. 2

    Cégünk több 10 éve kínál szálláshelyeket és programokat az Adrián. Legszélesebb kínálattal Montenegroban - a "Fekete hegyek" országában rendelkezünk, de Horvátországba is több száz ajánlatunk van az Iszriától Dubrovnikig. Hotelek, apartmanok, apartmantelepek, camping és körutazások széles választéka várja Önöket szegedi és budapesti irodánkban, de több száz partberünknél is országszerte. Remek kis csapatunk mindkét irodában maximálisan a segitségükre lesz, valamint idegenvezetőink in Montenegroban.


  • PROGRAM CENTRUM UTAZÁSSZERVEZŐ KFT. - BUDAPEST
    1075 BUDAPEST, MADÁCH IMRE ÚT 13-14.

    Hotline: (+36) 20 944 9091. A cégvezetés üzletpolitikai célkitűzése a magas színvonalú szolgáltatás és megbízhatóság. Munkatársai felsőfokú végzettséggel és nyelvtudással rendelkeznek.


  • ALFÖLD TOURS UTAZÁSI IRODA - SZEGED
    CSONGRÁD, 6720 SZEGED, SOMOGYI U. 21.

    Az Alföld Tours Utazási Iroda Csongrád megyében, szegedi székhellyel működik, széleskörű, több évtizedes, kiterjedt, hazai és nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik. Ajánlataink között böngészve megelevenednek Ön előtt Európa legismertebb tengerparti üdülőhelyei, megismerheti a világ leghíresebb egzotikumait is.


  • HURRÁ NYARALUNK UTAZÁSI IRODA - BUDAPEST
    1055 BUDAPEST, HONVÉD U. 38.

    Postai cim: 1462. Budapest Pf. 787. A HurráNyaralunk.hu utazási iroda viszonteladóként számos hazai és külföldi utazásszervező cég utazását, last minute ajánlatát értékesíti, ugyanazon az áron, mintha a szervező irodánál venné meg utazását. Bejegyzett IATA utazási irodaként teljes jogú repülőjegy-értékesítési szolgáltatást végez. A HurráNyaralunk.hu utazási irodát a Weco-Online Kft. utazásszervező- és közvetítő utazási iroda üzemelteti


  • CRB CITYRAMA TRAVEL AGENCY
    1054 BUDAPEST, BÁTHORY U. 22.

    A CITYRAMA budapesti irodája Magyarországon az elsők között kezdte meg egész- és félnapos garantált programok és privát túrák értékesítését 1987-ben. Két évtized tapasztalata, a visszatérő vendégek magas száma, az ügyfeleink táborát erősítő számtalan világhírű külföldi utazási iroda bizonyítja magas színvonalú szolgáltatásainkat. Az elmúlt közel húsz évben számos egyéb programmal bővült kínálatunk.


  • BUDATEHER KFT.
    1156 BUDAPEST, PÁSKOMLIGET U. 2.

    Belföldi szállítás, árufuvarozás, (ADR-es is), irodaköltöztetés, lakásköltöztetés, bútor, - áruszállítás, áruterítés, zongoraszállítás, páncélszekrény -, nehézgép szállítás, konténeres sittszállítás, lomtalanítás, rakodás, anyagmozgatás, csomagolás, számítástechnikai költöztetés, raktárköltöztetés, bútorszerelés, teherszállítás, könyvtárköltöztetés, moving.


  • Irodánk több mint 20 éve külföldi oktatás szervezésére szakosodott, a legrégebben működő, nagy tapasztalatokkal és jól kiépített nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező iroda. Honlapunk anyagának összeállításánál fontos szempont volt, hogy Önöknek/Nektek a legszélesebb választékot biztosítsuk nemzetközi partnereink segítségével. Ajánlataink között található nagyon kedvező árban lévő iskola/kurzus és a drágább tanfolyamokat szervező oktatási intézmény egyaránt azért, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbbet.


  • EXTRA UTAZÁSKÖZVETÍTŐ IRODA - KECSKEMÉT - EXTRA-92 BT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, ARANY JÁNOS U. 3.

    Telefon: +36 (76) 479-467, +36(76) 416-488, Nyitva tartás: nyáron: 9.00-18.00 (április 1. - augusztus 31.) télen: 9.00-17.00 (szeptember 1. - március 31.) . Irodánk az országban elsőként kapott engedélyt utazásközvetítői bejegyzéssel 1992-ben. Tehát szerénység nélkül mondhatjuk, hogy ebben a kategóriában mi voltunk a No 1, amely a mai napig arra kötelez bennünket, hogy ne csak az elsők, hanem a legjobbak is legyünk. A hozzánk személyesen betérő vendégek számára egyik legszimpatikusabb szolgáltatásunk, hogy minden kategóriában a legjobbat ajánljuk. Az utazásra is igaz az örökérvényű megállapítás, hogy ár minőséget takar, de az olcsó kategóriában is van legjobb! 15 év alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk.


  • SKICC-KREATEAM BT
    SOMOGY, 7400 ZSELICKISLAK, KISFALUDY U. 10

    ÖNNEK MÁR VAN SAJÁT WEBLAPJA? HA NINCS, AKKOR A LEGJOBB HELYEN JÁR!


  • AVENIDA TRAVELAVENIDA TRAVEL KERESKEDELMI, SZOLGÁLTATÓ ÉS IDEGENFORGALMI KFT.
    1067 BUDAPEST, TERÉZ KRT. 29.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Immár több mint fél évtizede hoztuk létre azt az utazási irodát, amellyel mi is szívesen utaznánk, utaztatnánk. 2004 nyarán megszületett az Avenida Travel. Annak idején úgy vágtunk bele a vállalkozásba, hogy - természetesen a racionalitás talaján maradva - engedjük szabadon fantáziánkat, nyújtsunk komplex (repülőjegy-, vonatjegy- és szállásfoglalás, autóbérlés, vízumügyintézés, utasbiztosítás) és személyre szabott kínálatot az érdeklődőknek. Az utasközpontúságunk és megbízhatóságunk megtartása mellett még több és színvonalasabb szolgáltatást kívánunk nyújtani, ezért továbbra is várjuk megtisztelő érdeklődésüket!


  • AIR-PORT TRAVEL KFT. - BUDAPEST
    1075 BUDAPEST, WESSELÉNYI UTCA 36.

    Tel.: 06 1 267 9888. Irodánk 1999. februári nyitása óta igen jelentős elismerést vívott ki a hazai céges és magán utaztatás piacán. Sikerünk a nagy szakmai tapasztalattal rendelkező vezetés és egy fiatal, dinamikus munkatársi csapat együttműködésének eredménye. Mivel forgalmunk révén a piac legkedvezőbb áraival rendelkezünk, és az összes utazási szolgáltatást kínáljuk partnereinknek, mára a számos magán törzs utasunk mellett több multinacionális és hazai nagyvállalat lett szerződéses ügyfelünk.


  • AZUR TOURS BT
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3525 MISKOLC, PATAK U. 2.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk 1992 - ben alakult és hivatalosan bejegyzett Utazási Irodaként működik. Minden utunkat saját szervezésben és lebonyolítással, saját autóbuszainkkal indítjuk. Sofőreink, idegenvezetőink nagy nemzetközi rutinnal, helyismerettel rendelkeznek. Fő profilunk változatlanul az európai körutazások, városnézések szervezése. Igyekszünk mérsékelt árainkkal és színvonalas programjainkkal mind szélesebb rétegek igényeit kielégíteni.


  • ATLANTIC TRAVEL UTAZÁSI IRODA
    CSONGRÁD, 6720 SZEGED, KÁRÁSZ UTCA 13.

    Már 14 éve szervezünk teljeskörű kül- és -belföldi, -csoportos, -céges és sportutazásokat a Világ minden részére. Utazásaihoz megválthatja nálunk repülőjegyét, autóbusz, hajó, komp és vonatjegyét. Vegye igénybe transzfer szolgáltatásainkat a budapesti repülőtérre és Bécsbe. Weboldalunkon lefoglalhatja saját hitelkártyájával a Sport Events jegyeit a Világ összes sporteseményére, szállást foglalhat Magyaroszágon és külföldön. Megveheti utasbiztosítását és reptéri parkolóját.


  • CENTRÁL TOURIST UTAZÁSI ÉS AIANGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA
    VESZPRÉM, 8253 RÉVFÜLÖP, BADACSONYI U.1

    Irodánkat megtalálja még Veszprémben a Budapest út 2 alatt. Tel/Fax:06 88 569 511, centralv@vnet.hu. Utazási irodánk 1994-ben alakult Balatonszepezden Astra Tourist néven. 1996-ban újabb irodát nyitottunk Révfülöpön, 1997-től Centrál Tourist néven kft-vé alakultunk, de a balatonszepezdi iroda megtartotta az Astra nevet. 1999 óta Veszprémben is van irodánk.


  • GABBIANO TRAVEL UTAZÁSI IRODA KFT. - SZOMBATHELY
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, KISKAR U. 1/A.
    Rating 33 csillag 1 vélemény alapján

    Tel.: 94/500-509. A Gabbiano Travel Utazási Iroda Kft. 2001. január 9-én kezdte meg működését Szombathelyen. Fő profilja az utazásszervezés kül- és belföldre. A városlátogatások, körutazások, tengerparti nyaralások mellett síüdülések, nyelvi táborok és nyelviskolák szervezésével, kongresszus- és rendezvényszervezéssel, valamint utazásközvetítéssel, utasbiztosítások kötésével, repülő- és nemzetközi autóbuszjegyek értékesítésével is foglalkozik. Az olasz név "Gabbiano" jelentése sirály, mely utal az utazási iroda arculatát meghatározó olasz partnerkapcsolatokra és az Olaszországba irányuló széleskörű kiutaztatásra a társasutazások és az egyéni szállásfoglalások (apartmanok, szállodák) terén is. Az utazási irodában 4 fő dolgozik, közülük 3 felsőfokú idegenforgalmi végzettséggel rendelkezik. Az iroda munkatársai olasz, angol, német és orosz nyelveket beszélnek.


  • CRUISE HOLIDAYS UTAZÁSI IRODA
    1213 BUDAPEST, SZENT ISTVÁN U 108

    félnapos program, autóbérlés, utószezon, belföldi utak, osztálykirándulások, előszezon, városnézések, tengerentúli körutazások, tengerre néző szoba, kikötő, hajóút, nyaralás, kikötőváros, vízum,


  • VIVALDI TRAVEL UTAZÁSI IRODA
    1065 BUDAPEST, RÉVAY U. 14.

    Telefon : (+36 1) : 332 7870 . Mobil : +36 20 231 6010. Irodánk 2001-ben azzal a céllal nyílt, hogy színvonalas európai körutazásokat kínáljon utasainak. Lassan 10 éve azon fáradozunk, hogy a kezdetektől sikeres körútjainkat (Prága, Krakkó, Róma, Erdély, Velencei karnevál), továbbra is sikerrel bonyolítsuk le, valamint, hogy minden évben újdonságokkal is szolgáljunk régi és új utasaink számára (2008-ban Szlovénia, Bajorország és Svájc került újonnan palettánkra, 2009-ben Salzburg és a Salzkammerguti tóvidék volt újdonság). Időközben már nem csak saját magunk szervezzük körutazásainkat, hanem megbízható partnereinkkel is együtt dolgozunk, hogy Önöknek még szélesebb kínálatot nyújthassunk.


  • ANETT TOURS UTAZÁSI IRODA KFT.
    1066 BUDAPEST, DESSEWFFY U. 49.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Nyitvatartás: hétfő - péntek: 9:00 - 17:00 márc. 19-szept.10. között szombaton is nyitva tartunk 9-13 óráig! Más irodák ajánlatait is értékesítjük. Ha az utazást nem vagy csak részben szervezi irodánk, akkor az esetlegesen felmerülő kifogásokat csak továbbítani tudjuk az illetékes irodának, döntést hozni nem áll módunkban.


  • KOMPAS TOURISTIK INTERNATIONAL KFT.
    1072 BUDAPEST, RÁKÓCZI ÚT 14.

    Telefon: 06-1-411-2946, 06-1-411-2947 . Fax: 06-1-411-1718. Szálláshelyeink árai - néhány kivételes esettől eltekintve - minden esetben magukban foglalják az üdülőhelyi illetéket, míg a biztosítások, mint például a baleset-, betegség- és poggyászbiztosítás, vagy az útlemondási biztosítás fakultatívan köthetők. Irodánk nem alkalmaz semmilyen foglalási díjat vagy más egyéb a szállások foglalásával kapcsolatos költséget.


  • GRÉTA TOURS UTAZÁSI IRODA - BALATONLELLE
    SOMOGY, 8638 BALATONLELLE, SZÖVETSÉG U. 11/A
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Irodánk elsősorban magánszálláshelyet, hoteleket, panziókat kínál a Balaton déli partján és a Balaton régió gyógyfürdőhelyein. Legtöbb szálláshelyünk Balatonlellén és Balatonmáriafürdőn található. Ha Ön szereti a nyüzsgő nyaralóhelyet, akkor balatonlellei kiadó házainkat ajánljuk figyelmébe. Amennyiben kevésbé zajos hely is megfelel igényeinek, és önálló nyaralóházban szeretne lakni, ahol Önökön kívül nem tartózkodik senki, akkor balatonmáriai nyaralóházainkat ajánljuk igen kedvező árakon.


  • GRATIS TRAVEL SERVICE IDEGENFORGALMI KFT. - ZALAEGERSZEG
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, MÁRTÍROK U. 22.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A GRATIS Közlekedési Kft. a közúti személyszállítás és árufuvarozás területén működő magántulajdonú társaság. A társaság fő tevékenysége a belföldi és nemzetközi különjárati személyszállítás. További tevékenységeink A GRATIS Közlekedési Kft. saját tulajdonú utazási irodával rendelkezik (GRAT TRAVEL SERVICE Idegenforgalmi Kft.), amely vállalja szakmai tanulmányutak, iskolai kirándulások teljes körű megszervezését és lebonyolítását, egyéni utasok részére szálláshelyek, belépőjegyek, kompjegyek biztosítását. Az utazási irodában egyéni és csoportos utas-, baleset-, poggyászbiztosítás köthető. Az iroda az alábbi nemzetközi és belföldi utazásszervezői és közvetítői tevékenység végzésére jogosult.


  • Tel: 1-801-0006 .Nyáron: körutazások, városlátogatások Télen: sí-és snowboard utak. Mindemelett tovább színesítettük a Körutazások palettáját: Európa szinte minden szegletébe Norvégiától Spanyolországig és Skóciától Albániáig kínálunk színvonalas programokat megfizethető áron: utasaink igényei alapján számos körutazást már repülővel indítunk! 2002 és 2005 között két további új projektet sikerült eredményesen felépíteni: - 10-20 napos Európán kívüli egzotikus felfedezőtúráink immár 18 távoli országot mutatnak be felkészült idegenvezetőink segítségével. Peru és India programunk az elmúlt évek során még egyszer sem maradt el elégséges létszám hiánya miatt! - A hosszú hétvégék (4-5 nap) Európa látnivalókban bővelkedő nagyvárosaiba szintén hatalmas népszerűségre tettek szert. Immár Európa 7 városába (Párizs, London, Róma, Stockholm, Madrid, Barcelona, Nápoly ) szervezünk programokat repülővel és magyar idegenvezetővel összesen 58 időpontban.


  • QUALITY TOURS KFT.
    1095 BUDAPEST, MESTER U. 21.

    A Quality Tours Kft.-t 1999-ben alapították hosszú idegenforgalmi múlttal rendelkező szakemberek. Utazási irodánk azóta jó hírű utazásszervezővé vált itthon és külföldön egyaránt. Irodánk 2000 óta tagja a Magyar Utazási Irodák Szövetségének. Külföldi kapcsolataink a különböző országok piacvezető touroperátorai, utazási irodái. Belföldi partnereink szálloda láncok, éttermek, rendezvény- és programhelyszínek, buszos vállalkozások, idegenvezetők. Üzletpolitikánk a magas színvonalú idegenforgalmi szolgáltatásokra és versenyképes árakra épül. Munkatársaink kiváló szakmai felkészültségükkel és tapasztalatukkal segítik minden út előkészítését és lebonyolítását.


  • MO-HA '97 KFT.
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5200 TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT ERZSÉBET UTCA 13.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    szakfordítói tevékenység panzión Csendes vidéki város központjában lévő panziónkban, mind az üzletemberek, mind a kikapcsolódni vágyó utazók számára, garantáljuk az idő kellemes eltöltését. Budapesttől 120 kilométerre lévő csendes kis városban Törökszentmiklóson található a MO-HA panzió, a centrum közelében a katolikus templom melletti utcában a Szent Erzsébet utca 13 szám alatt. A családias panzió 8 szobával 24 férőhellyel az alföld jellegzetes eredeti szépségű részén található.


  • MORTON'S LÉGI UTAZÁSI IRODA
    CSONGRÁD, 6722 SZEGED, PETŐFI S. SGT. 7.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Az induláskor, 1991-ben úgy próbáltunk dolgozni, ahogy azt mi is elvártuk volna egy utazási irodától. Hiányos tudásunkat nagy adag jóindulattal, beleérző képességgel és szorgalommal egészítettük ki. Sikerünk záloga, hogy hibáinkat szinte mindig fel és elismertük, így szabaddá vált a pálya azok kijavításához. Ettől az alaptételtől nem tértünk el, hiszen a MORTON'S létének alapja az, hogy csak az a jó, ami Utasainknak jó. Mobil számunk: +36 20 931 0088


  • ROBINSON TOURS
    VESZPRÉM, 8230 BALATONFÜRED, ARÁCSI ÚT 4.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A Robinson Tours 1995-ben alakult. Eleinte kelet-európai országokból (Oroszország, Bulgária, Ukrajna, Beloruszia, Kazahsztán és Lengyelország) érkező utasok fogadására szakosodott. Ezen tapasztalati tőkére építve 2001-től kiutaztatási részlegét is megnyitotta. Mára cégünk a magyar utazási piac egyik legnagyobb utazásszervezőjévé nőtte ki magát. Útjaink értékeítését és az utasok kiszolgálását budapesti, balatonfüredi, hévízi, kijevi és moszkvai irodánk segíti. Ezen kívül útjainkról érdeklődhetnek és lefoglalhatják országszerte partnerirodáinknál. Cégünk 2009-ban közel 12 000 utast utaztatott ki és közel 25 000 utast fogadot Magyarországon Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 9:00-17:30 Szombat: 9:15-13:00 8380 Hévíz, Széchenyi út 50.


  • EUROHAND ZRT. - BUDAPEST
    1133 BUDAPEST, KÁRPÁT U. 1/B

    Az EUROHAND Zrt.-t 1991-ben alapították magyar magánszemélyek és vállalkozások. A tulajdonosok az évtizedek során megszerzett szakmai képességeikre és tapasztalataikra, szerteágazó, a gazdasági, kulturális és diplomáciai életben való kapcsolataikra alapozva döntöttek amellett, hogy kereskedelmi és befektetési területen kezdik meg tevékenységüket. Így az alapítás elsődleges célja az volt, hogy a cég a nemzetközi kereskedelem aktív résztvevője legyen, és segítse Magyarország - mint nyitott, exportorientált ország - beilleszkedését a világpiaci folyamatokba. Nem kevésbé fontos cél a kezdetektől fogva, hogy a vállalkozás segítséget nyújtson a külföldi vállalatok magyarországi megtelepedésében, befektetéseik előmozdításában, a cégfejlődés későbbi szakaszában pedig a hazai vállalatok külpiaci megjelenését mozdítsa elő.


  • CONNECTIONS 2000 KFT.
    1016 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 18.

    A cégünket 1998-ban alapító, az idegenforgalom és a rendezvényvilág területén gyakorlatot szerzett szakemberek törekvése, hogy kreatív ötleteinkkel, gondos tervezéssel és precíz lebonyolítással levegyük ügyfeleink, partnereink válláról a szervezés gondját, megajándékozhassuk a sikeres rendezvény élményével. Fő tevékenységünk a konferencia és kongresszusszervezés, üzleti-és privát rendezvények szervezése, belföldi utazások- és kirándulások valamint programok megtervezése és teljes körű lebonyolítása. Kreatív csapatunk az események megszervezése mellett gondoskodik a rendezvény-és utazásszervezés valamennyi kiegészítő szolgáltatásáról.


  • RUEFA REISEN SZOMBATHELY
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, KIRÁLY U. 8.

    A RUEFA név mozaikszó: Reisen Urlaub Erholung Für Alle (szabad fordításban: utazás, szabadság, pihenés mindenkinek). A szlogent 1951-ben fogalmazták meg Ausztriában. Az eredetileg segélyakciónak induló mozgalomban hamarosan megfogalmazódott az igény, hogy egyre szélesebb rétegek nyaralhassanak a csodálatos alpesi vidékeken és a szomszédos országokban. Az elmúlt fél évszázad során az igényekkel együtt a RR kínálata, arculata is jelentosen megváltozott. Napjainkra a cég kapcsolatrendszere és kínálata az egész világot behálózza: Mindenhol otthon vagyunk!


  • ANACAPRI TRAVEL UTAZÁSI IRODA
    1023 BUDAPEST, BÉCSI ÚT 22.

    Kollégáink keményen dolgoznak azért, hogy Ön gond nélkül és kényelmesen tudjon nyaralni Olaszországban! Éppen ezért útjainkat úgy szervezzük, hogy ne kelljen a buszon éjszakáznia!


  • START TURIST-94 KFT.
    1051 BUDAPEST, HERCEGPRÍMÁS UTCA 11.

    Cégünk - 1994-ben START TURIST '94. Kft. néven alakult meg. Tevékenységi körünk a következő üzletágakra terjed ki: kiutaztatás, beutaztatás, vízum ügyintézés Csoportos és egyéni vendégek részére szállásfoglalás és programértékesítés Budapesten és az egész ország területén. Tel.: (36 1) 317-3600


  • MISTRAL UTAZÁSI IRODA - KECSKEMÉT
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, ZIMAY L. U. 16.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Mistral Utazási Iroda 1991-ben alakult. Az iroda elsődleges profilja a csoportos síutak szervezése. Az első években főleg Szlovákiába indítottunk csoportokat. Az utóbbi években egyre nő utasaink száma, egyre többen választják Ausztriát és Szlovéniát is. Ezeken a helyeken igen kedvező ajánlatokkal állunk utasaink rendelkezésére egész évben.


  • BTA IDEGENFORGALMI KFT
    PEST, 2621 VERŐCE, KODÁLY ZOLTÁN UTCA 23

    Mobil: +36 20 9811 044. A BTA utazási iroda a hagyományos értelemben vett utazási irodáktól eltérő szolgáltatási palettát kínál. Értékesítjük természetesen saját és partner irodák nyaraló és sí útjait, saját útitervét figyelembe véve velünk is ellátogathat például az európai fővárosokba, és más kulturális körutakra utazhatnak irodánk segítségével. Kérje személyre, családjára, baráti körére szabott ajánlatunkat. Mi megvarrjuk a gombhoz a nagykabátot. Vállaljuk - fő profilunk szerint - céges, szakmai utak, programok, konferenciák, rendezvények, közgyűlések szervezését bel- és külföldön. Nemzetközi vásárokra, kiállításokra való utazás, belépő biztosítása, standépítés, legyen az Kínában, vagy akár Düsseldorfban. Speciális szakmai programok szervezésében is rendelkezésére állunk, legyen az hídépítés, kórházlátogatás vagy üvegfúvóműhely látogatása. Ön kitalálja - mi megvalósítjuk. Segítünk kapcsolódó szakmai partnereik felkutatásában.


12345678