SZÓTÁRAK


101 találat SZÓTÁRAK kulcsszóra

  • RÉGI KÖNYVEK BT.
    CSONGRÁD, 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, VIDÁM U. 6
    Rating 44 csillag 3 vélemény alapján

    Antik könyvek Dedikált, aláírt könyvek Életrajzok Évkönyvek, naptárak Filozófia Folyóiratok


  • ALEXANDRA KÖNYVÁRUHÁZ - BARTÓK-HÁZ
    1114 BUDAPEST, BARTÓK B. ÚT 43-47
    Rating 44 csillag 11 vélemény alapján

    2006 őszén az Alexandra Könyvesházat a Kultúraközvetítők Társasága Fehér Rózsa Díjjal tüntette ki "a kultúra egészének képviseletét vállaló tevékenységéért, kezdeményező szerepéért és teljes kulturális palettát bemutató programjaiért", 2008-ban pedig az Oktatási és Kulturális Minisztérium kiváló könyvesboltnak járó Hermész díját nyerte el az áruház. Az Alexandra 2007-ben és 2008-ban a Superbrands-díjat is magáénak tudhatta.


  • VERESI KÖNYVESBOLT
    PEST, 2112 VERESEGYHÁZ, FŐ ÚT 69.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    könyvesbolt, szépirodalom, romantikus könyvek, hadtörténeti könyvek, ismeretterjesztő könyvek, mesekönyvek, ezoterikus könyvek, szakácskönyvek, ifjúsági könyvek, lexikonok, szótárak, kötelező


  • PUEDLO KÖNYVESBOLT - GYŐR
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9021 GYŐR, ARADI VÉRTANÚK ÚT 8.

    könyvesbolt, zene, gyermekkönyv, szakácskönyv, könyv, könyvek, szépirodalom, ifjusági könyvek, szótár, szótárak, angolnyelv könyv, tankönyvek, tankönyv


  • PUEDLO KÖNYVESBOLT - KAPOSVÁR
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, TELEKI U. 8.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    könyvesbolt, könyvkereskedés, könyvkiadó, szépirodalom, ifjusági könyvek, szótár, szótárak, angolnyelv könyv, tankönyvek, tankönyv, kötelezo olvasmányok, kötelezo olvasmány, természettudományi könyvek


  • PUEDLO KÖNYVESBOLT - KECSKEMÉT
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, DEÁK TÉR 6.

    ifjusági könyvek, szótár, szótárak, angolnyelv könyv, tankönyvek, tankönyv, kötelezo olvasmányok, kötelezo olvasmány, könyvesbolt, játékbolt, könyvkereskedés, könyvkiadó, könyvdiszkont, zene, térképek


  • PUEDLO KÖNYVESBOLT - SZOMBATHELY
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, KIRÁLY UTCA 1/A.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    könyvesbolt, játékbolt, könyvkereskedés, könyvkiadó, szépirodalom, ifjusági könyvek, szótár, szótárak, angolnyelv könyv, tankönyvek, tankönyv, kötelezo olvasmányok, kötelezo olvasmány


  • PUEDLO KÖNYVESBOLT - SZOMBATHELY
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, BELSIKÁTOR 3.

    Széles választékunkban megtalálhatóak az olcsó kötelező olvasmányok, és a minden igényt kielégítő szépirodalmi és természettudományi könyvek is.


  • PUEDLO KÖNYVESBOLT - VESZPRÉM
    8200 VESZPRÉM, KOSSUTH UTCA 1.

    Veszprémi üzlet nyitva tartás: H-P:9-17.30 Sz: 9-13.


  • IDEGEN NYELVŰ KÖNYVESBOLT
    1085 BUDAPEST, JÓZSEF KRT. 55-57.

    hanganyagok, hobbikönyvek, kereskedelem, könyvek, könyvesbolt, mesekönyvek, nyelvkönyv, segédanyagok, szótárak, teljes idegennyelvű



  • ALEXANDRA KÖNYVÁRUHÁZ- ÁRKÁD GYŐR
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9027 GYŐR, BUDAI ÚT 1.

    Egyre több az olyan létesítményünk, ahol egy kávét, vagy egy kis harapnivalót is fogyaszthatnak, esetleg nemes borok palackjai közül válogathatnak. A Károly körúton és a Nyugati téren folyamatosak a kulturális rendezvények, programok. Időről időre meghívjuk könyvesboltjainkba a dedikáló szerzőket szerte az országban. 2006 őszén az Alexandra Könyvesházat a Kultúraközvetítők Társasága Fehér Rózsa Díjjal tüntette ki "a kultúra egészének képviseletét vállaló tevékenységéért, kezdeményező szerepéért és teljes kulturális palettát bemutató programjaiért", 2008-ban pedig az Oktatási és Kulturális Minisztérium kiváló könyvesboltnak járó Hermész díját nyerte el az áruház. Az Alexandra 2007-ben és 2008-ban a Superbrands-díjat is magáénak tudhatta.


  • ALEXANDRA KÖNYVESBOLT-NYÍR PLAZA
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, SZEGFŰ UTCA 75.

    A törzsvásárlóinknak biztosított állandó kedvezmény mellett (könyvekre 10%, hanghordozókra és egyéb termékekre pedig 5%) rendszeresek a promóciós kampányok is, melyek keretében számos terméket kínálunk kedvezményes áron. Nyitva tartásunkat mindenhol igyekszünk a vásárlói igényekhez igazítani. Az Alexandra vásárlási utalványokat is kizárólag boltjaink forgalmazzák, egyaránt megvásárolhatja és beválthatja őket nálunk. Fontos számunkra, hogy vásárlóinknak kényelmes, nyugalmas környezetet teremtsünk. Ma már több üzletünkben is olvasósarkok, kényelmes ülőalkalmatosságok állnak rendelkezésükre, hogy kedvükre válogathassanak és elmerülhessenek olvasmányaikban. Emellett egyéb szolgáltatásainkkal is várjuk vendégeinket. Egyre több az olyan létesítményünk, ahol egy kávét, vagy egy kis harapnivalót is fogyaszthatnak, esetleg nemes borok palackjai közül válogathatnak.


  • ALEXANDRA KÖNYVÁRUHÁZ - KANIZSA PLAZA
    ZALA, 8800 NAGYKANIZSA, EURÓPA TANÁCS UTCA 2.

    Egyre több az olyan létesítményünk, ahol egy kávét, vagy egy kis harapnivalót is fogyaszthatnak, esetleg nemes borok palackjai közül válogathatnak. A Károly körúton és a Nyugati téren folyamatosak a kulturális rendezvények, programok. Időről időre meghívjuk könyvesboltjainkba a dedikáló szerzőket szerte az országban. 2006 őszén az Alexandra Könyvesházat a Kultúraközvetítők Társasága Fehér Rózsa Díjjal tüntette ki "a kultúra egészének képviseletét vállaló tevékenységéért, kezdeményező szerepéért és teljes kulturális palettát bemutató programjaiért", 2008-ban pedig az Oktatási és Kulturális Minisztérium kiváló könyvesboltnak járó Hermész díját nyerte el az áruház. Az Alexandra 2007-ben és 2008-ban a Superbrands-díjat is magáénak tudhatta.


  • Nemcsak üzleteink kialakítása vásárlóbarát, áraink is azok. A törzsvásárlóinknak biztosított állandó kedvezmény mellett (könyvekre 10%, hanghordozókra és egyéb termékekre pedig 5%) rendszeresek a promóciós kampányok is, melyek keretében számos terméket kínálunk kedvezményes áron. Nyitva tartásunkat mindenhol igyekszünk a vásárlói igényekhez igazítani. Az Alexandra vásárlási utalványokat is kizárólag boltjaink forgalmazzák, egyaránt megvásárolhatja és beválthatja őket nálunk.


  • NEVENINCS KÖNYVESBOLT
    PEST, 2120 DUNAKESZI, BARÁTSÁG ÚT 14.

    A Nevenincs Könyvesbolt 2002. augusztus 12. óta áll kedves vásárlói rendelkezésére. Jelenleg Dunakeszi egyetlen könyvesboltja.


  • ALEXANDRA KÖNYVÁRUHÁZ, LURDY HÁZ - BUDAPEST
    1097 BUDAPEST, KÖNYVES KÁLMÁN KRT. 12-14.

    pc dvd, számítástechnika, wii, játékok, történelem, pc cd, film, informatika, cd, könyvek, olvasási kellék, papír, természet könyvek, nintendo, alexandra, térképek, zene, folyóiratok, psp, egészség,


  • Országszerte több mint 20 Alexandra Könyváruházban is átveheti az Alexandra Online-on leadott megrendeléseit, így szállítási költség nélkül használhatja ki a webáruházunk nyújtotta kedvezményeket. Az Alexandra Online-on a megszokott módon rendelheti meg a könyvújdonságokat - melyek előrendelés esetén, a megjelenéskor és a megjelenést követő egy hónapban 20% kedvezménnyel kaphatóak -, illetve a CD, DVD és egyéb termékeket - 5% kedvezménnyel.


  • ALEXANDRA KÖNYVÁRUHÁZ - VESZPRÉM - BALATON PLAZA
    8200 VESZPRÉM, BUDAPEST ÚT 20-28.

    A törzsvásárlóinknak biztosított állandó kedvezmény mellett (könyvekre 10%, hanghordozókra és egyéb termékekre pedig 5%) rendszeresek a promóciós kampányok is, melyek keretében számos terméket kínálunk kedvezményes áron. Nyitva tartásunkat mindenhol igyekszünk a vásárlói igényekhez igazítani. Az Alexandra vásárlási utalványokat is kizárólag boltjaink forgalmazzák, egyaránt megvásárolhatja és beválthatja őket nálunk. Fontos számunkra, hogy vásárlóinknak kényelmes, nyugalmas környezetet teremtsünk. Ma már több üzletünkben is olvasósarkok, kényelmes ülőalkalmatosságok állnak rendelkezésükre, hogy kedvükre válogathassanak és elmerülhessenek olvasmányaikban. Emellett egyéb szolgáltatásainkkal is várjuk vendégeinket.


  • ALEXANDRA KÖNYVÁRUHÁZ - MAMMUT
    1024 BUDAPEST, LÖVŐHÁZ UTCA 2-6.

    Üzletünk ELHELYEZKEDÉSE: Mammut I. 2. emelet Dinamikusan fejlődő könyváruház-láncunk ma már az ország valamennyi megyeszékhelyén és a nagyobb városokban is megtalálható. Jelenleg 50 településen, 88 üzletben várjuk a vásárlókat. A jellemzően nagy alapterületű, egyedi kialakítású üzletekben az átfogó könyvkínálat mellett CD-k, CD-ROM-ok és DVD-k, valamint térképek, földgömbök, naptárak, játékok, képeslapok, ajándékcsomagolók széles választékát találják. Külön felhívjuk vásárlóink figyelmét újdonságaink sikerlistája alapján kiemelt ajánlatunkra. Könyváruházainkban a könyvek kategorizálása, a kategóriákon belül pedig szerzők szerinti osztályozása segíti vásárlóink tájékozódását. Ha valaki ennek ellenére sem találja meg a keresett terméket, eladóink készséggel állnak rendelkezésére, a pénztáraknál elhelyezett számítógépes nyilvántartó program segítségével. Amennyiben egy termék éppen elfogyott, és nincs raktáron, kérésre néhány napon belül beszerezzük.


  • ALEXANDRA KÖNYVÁRUHÁZ - SZOLNOK PLAZA
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, ADY E. U. 28/A.

    Nyitva tartásunkat mindenhol igyekszünk a vásárlói igényekhez igazítani. Az Alexandra vásárlási utalványokat is kizárólag boltjaink forgalmazzák, egyaránt megvásárolhatja és beválthatja őket nálunk.


  • ALEXANDRA KÖNYVÁRUHÁZ, ZALA PLAZA
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, STADION UTCA 5.

    A raktáron lévő könyvek szállítási határideje 1 munkanap. A munkanapokon 17 óráig leadott rendeléseket a következő munkanapon, a pénteken 17 óráig leadottakat hétfőn, a hétvégi rendeléseket pedig a következő hét keddjén szállítjuk ki. A kiszállítás előtti napon e-mailben értesítjük Önt a csomag feladásáról.


  • ANIMA KÖNYVESBOLT - MAMMUT
    1024 BUDAPEST, LÖVŐHÁZ UTCA 2-6.

    Az üzlet ELHELYEZKEDÉSE: Mammut I. földszint


  • LÍRA KÖNYV PREMIER OUTLETS CENTER
    PEST, 2051 BIATORBÁGY, BUDAÖRSI ÚT 4

    könyves bolt, könyv forgalmazás, utazás, földgömbök, ifjúsági irodalom, történelmi témák, hangos könyv, szakácskönyvek, matrica, szépirodalom, könyv, valamint térképek, könyv kereskedelem, műszaki,


  • ALEXANDRA KÖNYVÁRUHÁZ - KAPOSVÁR PLAZA
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, BERZSENYI UTCA 1-3.

    A munkanapokon 17 óráig leadott rendeléseket a következő munkanapon, a pénteken 17 óráig leadottakat hétfőn, a hétvégi rendeléseket pedig a következő hét keddjén szállítjuk ki. A kiszállítás előtti napon e-mailben értesítjük Önt a csomag feladásáról. Az előrendelt termékek kiszállításának idejét a megrendelés folyamán határozza meg: azonnali, vagy a következő megrendelésével együtt történő szállítás. Természetesen minden szállításnak külön költsége van. A termék beérkezéséről rendszerünk automatikusan e-mailben értesíti Önt. Könyveit a GLS Hungary csomagszállító szolgáltatásával juttatjuk el otthonába, vagy akár munkahelyére.


  • SCRIPTUM INFORMATIKA RT.
    CSONGRÁD, 6771 SZEGED, MÁLYVA U. 34.

    A Scriptum Informatika Rt. tevékenységét alapvetően két nagy területen fejti ki: Lexikográfiai alkalmazások (elektronikus szótárak és lexikonok) fejlesztése és kiadása Kutatás-fejlesztés , és az ehhez kapcsolódó intelligens dokumentum- és információkezelést valamint tudásmenedzsmentet támogató alkalmazások fejlesztése


  • KERTGONDOZÓ KFT.
    PEST, 2049 DIÓSD, PETŐFI SÁNDOR UTCA 56.

    kategóriák Apróhirdetés, Autó, Álláskereső, Bank, Bankkártya, Biztosítás, CD borító, Chat, Cheat kód, Egészség, E mail, Gyerekszoba, Hardver, Hírek, Horoszkóp, Humor, Időjárás, Iskola, Játék, Jog, Kereső, Kommunikáció, Mozi, Mp3, Névnap, Rádió, Recept, Sport, Színház, Szoftver, Szótár, Társkereső, Térkép, Toplista, Tőzsde, TV, Újság, Utazás, Valuta, Webkamera, Zene LEGYEN EZ A STARTLAPOD


  • KÖZGAZDASÁGI ÉS JOGI KÖNYVESBOLT
    1051 BUDAPEST, NÁDOR UTCA 8.
    Rating 22 csillag 1 vélemény alapján

    üzemeltetés, könyvkereskedelem, útikönyvek, csomagküldés, könyváruház, könyvek, könyvesbolt, szépirodalom, internetes, üzleti, közgazdasági, jogi, társadalomtudmányi, szótárak, gyermekkönyvek,


  • BELVÁROSI TANKÖNYVBOLT ÓVODÁSKORTÓL - KÖZÉPISKOLÁIG
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, HORVÁTH DÖME KRT. 14.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    könyvesbolt, tankönyvek, nyelvkönyvek, szótárak, atlaszok, térképek, logopédiai és iskolai előkészítők, fejlesztő játékok, kötelező olvasmányok, érettségire felkészítő kiadványok kaphatók,


  • CONCORD NYELVISKOLA KFT.
    1025 BUDAPEST, PUSZTASZERI ÚT 70/C

    Munkájában is sikeresebb lesz! Tanuljon nyelvet a munkahelyén a céges nyelvoktatás szakértőitől. A díj felét az Állam fizeti? Segítünk eligazodni a szakképzési hozzájárulás aktuális szabályozásában. 21 éves szakmai tapasztalat a céges nyelvoktatás terén. Kérje ajánlatunkat MOST! hívja: Németh Apollóniát 3361148 www.concord.hu fordítás.....tolmácsolás....nyelvkünyvek kiszállítva.... www.conFORD.hu


  • TÓTH KÖNYVKERESKEDÉS ÉS KIADÓ KFT.-KÖNYVRENDELÉS
    HAJDÚ-BIHAR, 4030 DEBRECEN, GIZELLA U. 4/B.

    Nagykereskedelmi raktár további telefonos elérhetősége: 06-52/ 471-179 Nagykereskedésünkben széles könyvkínálattal várjuk a vállalkozói igazolvánnyal rendelkezo magyar, illetve a közösségi adószámmal is rendelkezo külföldi viszonteladókat, valamint a pedagógusigazolvánnyal rendelkezoket. A minimális vásárlási összeg alkalmanként: 50.000 Ft (készpénzben vagy bankkártyával).


  • ANIMA KÖNYVESBOLT - ÁRKÁD GYŐR
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9021 GYŐR, BUDAI ÚT 1.

    Üzletünk az elsó emeleten található.Barátságos hangulatú boltunkban széles kínálattal várunk minden olvasni szerető vásárlót. Ha mégsem találja meg nálunk, amit keres, szakképzett munkatársaink megpróbálják beszerezni önnek. A gyerekek kedvence a külön számukra kialakított színes sarok, ahol kedvükre böngészhetnek a mesekönyvek között. Folyamatosan frissítjük akciós könyveink választékát is, ezek között is mindenki találhat érdeklődésének megfelelő olvasnivalót. Törzsvásárlóként akár 15%-os kedvezményt is kaphat - ha szeretne Anima törzsvásárló kártyát igényelni, jelezze eladónknak, aki készséggel ad bővebb tájékoztatást a részletekről.


  • ALEXANDRA KÖNYVÁRUHÁZ, DUNA PLAZA
    1138 BUDAPEST, VÁCI ÚT 178.

    A megrendelt könyvekre szavatosságot vállalunk. Hibás teljesítés esetén kifogásáról a hiba felfedezését követo leheto legrövidebb idon belül írásban tájékoztassa az Alexandra ONLINE-t. Hibás teljesítés esetén a megrendelését - elsosorban kicseréljük - ha a cserére nincs módunk, úgy választása szerint árengedményt adunk, vagy a megrendeléstol elállhat, és kérheti a megrendelt termékért kifizetett összeg visszatérítését.


  • ALEXANDRA KÖNYVÁRUHÁZ, EUROCENTER ÓBUDA
    1037 BUDAPEST, BÉCSI ÚT 154.

    A raktáron lévő könyvek szállítási határideje 1 munkanap. A munkanapokon 17 óráig leadott rendeléseket a következő munkanapon, a pénteken 17 óráig leadottakat hétfőn, a hétvégi rendeléseket pedig a következő hét keddjén szállítjuk ki. A kiszállítás előtti napon e-mailben értesítjük Önt a csomag feladásáról. Az előrendelt termékek kiszállításának idejét a megrendelés folyamán határozza meg: azonnali, vagy a következő megrendelésével együtt történő szállítás. Természetesen minden szállításnak külön költsége van. A termék beérkezéséről rendszerünk automatikusan e-mailben értesíti Önt. Könyveit a GLS Hungary csomagszállító szolgáltatásával juttatjuk el otthonába, vagy akár munkahelyére.


  • ALEXANDRA KÖNYVÁRUHÁZ, GYŐR PLAZA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9024 GYŐR, VASVÁRI PÁL ÚT 1/A.

    . A törzsvásárlóinknak biztosított állandó kedvezmény mellett (könyvekre 10%, hanghordozókra és egyéb termékekre pedig 5%) rendszeresek a promóciós kampányok is, melyek keretében számos terméket kínálunk kedvezményes áron. Nyitva tartásunkat mindenhol igyekszünk a vásárlói igényekhez igazítani. Az Alexandra vásárlási utalványokat is kizárólag boltjaink forgalmazzák, egyaránt megvásárolhatja és beválthatja őket nálunk. Fontos számunkra, hogy vásárlóinknak kényelmes, nyugalmas környezetet teremtsünk. Ma már több üzletünkben is olvasósarkok, kényelmes ülőalkalmatosságok állnak rendelkezésükre, hogy kedvükre válogathassanak és elmerülhessenek olvasmányaikban. Emellett egyéb szolgáltatásainkkal is várjuk vendégeinket. Egyre több az olyan létesítményünk, ahol egy kávét, vagy egy kis harapnivalót is fogyaszthatnak, esetleg nemes borok palackjai közül válogathatnak.


  • ALEXANDRA KÖNYVÁRUHÁZ, MALOM KÖZPONT
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, KORONA U. 2..

    Dinamikusan fejlődő könyváruház-láncunk ma már az ország valamennyi megyeszékhelyén és a nagyobb városokban is megtalálható. Jelenleg 50 településen, 88 üzletben várjuk a vásárlókat. A jellemzően nagy alapterületű, egyedi kialakítású üzletekben az átfogó könyvkínálat mellett CD-k, CD-ROM-ok és DVD-k, valamint térképek, földgömbök, naptárak, játékok, képeslapok, ajándékcsomagolók széles választékát találják. Országszerte több mint 20 Alexandra Könyváruházban is átveheti az Alexandra Online-on leadott megrendeléseit, így szállítási költség nélkül használhatja ki a webáruházunk nyújtotta kedvezményeket. Az Alexandra Online-on a megszokott módon rendelheti meg a könyvújdonságokat - melyek előrendelés esetén, a megjelenéskor és a megjelenést követő egy hónapban 20% kedvezménnyel kaphatóak -, illetve a CD, DVD és egyéb termékeket - 5% kedvezménnyel.


  • ALEXANDRA KÖNYVÁRUHÁZ- MISKOLC PLAZA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3525 MISKOLC, SZENTPÁLI UTCA 2-6.

    Nyitva tartásunkat mindenhol igyekszünk a vásárlói igényekhez igazítani. Az Alexandra vásárlási utalványokat is kizárólag boltjaink forgalmazzák, egyaránt megvásárolhatja és beválthatja őket nálunk. A raktáron lévő könyvek szállítási határideje 1 munkanap. A munkanapokon 17 óráig leadott rendeléseket a következő munkanapon, a pénteken 17 óráig leadottakat hétfőn, a hétvégi rendeléseket pedig a következő hét keddjén szállítjuk ki. A kiszállítás előtti napon e-mailben értesítjük Önt a csomag feladásáról. Az előrendelt termékek kiszállításának idejét a megrendelés folyamán határozza meg: azonnali, vagy a következő megrendelésével együtt történő szállítás. Természetesen minden szállításnak külön költsége van. A termék beérkezéséről rendszerünk automatikusan e-mailben értesíti Önt. Könyveit a GLS Hungary csomagszállító szolgáltatásával juttatjuk el otthonába, vagy akár munkahelyére.


  • ALEXANDRA KÖNYVESBOLT - ALPHAPARK KESZTHELY
    ZALA, 8360 KESZTHELY, FRECH MIKLÓS U 2-4.

    Ma már több üzletünkben is olvasósarkok, kényelmes ülőalkalmatosságok állnak rendelkezésükre, hogy kedvükre válogathassanak és elmerülhessenek olvasmányaikban. Emellett egyéb szolgáltatásainkkal is várjuk vendégeinket. Egyre több az olyan létesítményünk, ahol egy kávét, vagy egy kis harapnivalót is fogyaszthatnak, esetleg nemes borok palackjai közül válogathatnak. A Károly körúton és a Nyugati téren folyamatosak a kulturális rendezvények, programok. Időről időre meghívjuk könyvesboltjainkba a dedikáló szerzőket szerte az országban. 2006 őszén az Alexandra Könyvesházat a Kultúraközvetítők Társasága Fehér Rózsa Díjjal tüntette ki "a kultúra egészének képviseletét vállaló tevékenységéért, kezdeményező szerepéért és teljes kulturális palettát bemutató programjaiért", 2008-ban pedig az Oktatási és Kulturális Minisztérium kiváló könyvesboltnak járó Hermész díját nyerte el az áruház. Az Alexandra 2007-ben és 2008-ban a Superbrands-díjat is magáénak tudhatta.


  • ANIMA KÖNYVESBOLT- SAVOYA PARK
    1117 BUDAPEST, HUNYADI JÁNOS ÚT 19.

    Az Anima könyvesbolt több ezer könyvvel és hangoskönyvvel várja a könyvbarátokat. Nálunk többek között a kortárs magyar irodalom, krimik, tudományos-fantasztikus, ismeretterjesztő és gyerekkönyvek széles választékában böngészhet. Ha valamit mégsem talál meg boltunkban, megpróbáljuk beszerezni.


  • ALEXANDRA KÖNYVESBOLT, BALATONBOGLÁR TESCO
    SOMOGY, 8630 BALATONBOGLÁR, KLAPKA U. 30.

    Könyváruházainkban a könyvek kategorizálása, a kategóriákon belül pedig szerzők szerinti osztályozása segíti vásárlóink tájékozódását. Ha valaki ennek ellenére sem találja meg a keresett terméket, eladóink készséggel állnak rendelkezésére, a pénztáraknál elhelyezett számítógépes nyilvántartó program segítségével. Amennyiben egy termék éppen elfogyott, és nincs raktáron, kérésre néhány napon belül beszerezzük. Nemcsak üzleteink kialakítása vásárlóbarát, áraink is azok. A törzsvásárlóinknak biztosított állandó kedvezmény mellett (könyvekre 10%, hanghordozókra és egyéb termékekre pedig 5%) rendszeresek a promóciós kampányok is, melyek keretében számos terméket kínálunk kedvezményes áron.


  • ALEXANDRA KÖNYVESBOLT - BARCS
    SOMOGY, 7570 BARCS, BAJCSY-ZSILINSZKY U. 101/2.

    Egyre több az olyan létesítményünk, ahol egy kávét, vagy egy kis harapnivalót is fogyaszthatnak, esetleg nemes borok palackjai közül válogathatnak. A Károly körúton és a Nyugati téren folyamatosak a kulturális rendezvények, programok. Időről időre meghívjuk könyvesboltjainkba a dedikáló szerzőket szerte az országban. 2006 őszén az Alexandra Könyvesházat a Kultúraközvetítők Társasága Fehér Rózsa Díjjal tüntette ki "a kultúra egészének képviseletét vállaló tevékenységéért, kezdeményező szerepéért és teljes kulturális palettát bemutató programjaiért", 2008-ban pedig az Oktatási és Kulturális Minisztérium kiváló könyvesboltnak járó Hermész díját nyerte el az áruház. Az Alexandra 2007-ben és 2008-ban a Superbrands-díjat is magáénak tudhatta.


  • ALEXANDRA KÖNYVÁRUHÁZ, EGER SKÁLA
    HEVES, 3300 EGER, DOBÓ TÉR 1.

    A törzsvásárlóinknak biztosított állandó kedvezmény mellett (könyvekre 10%, hanghordozókra és egyéb termékekre pedig 5%) rendszeresek a promóciós kampányok is, melyek keretében számos terméket kínálunk kedvezményes áron. Nyitva tartásunkat mindenhol igyekszünk a vásárlói igényekhez igazítani. Az Alexandra vásárlási utalványokat is kizárólag boltjaink forgalmazzák, egyaránt megvásárolhatja és beválthatja őket nálunk. Fontos számunkra, hogy vásárlóinknak kényelmes, nyugalmas környezetet teremtsünk. Ma már több üzletünkben is olvasósarkok, kényelmes ülőalkalmatosságok állnak rendelkezésükre, hogy kedvükre válogathassanak és elmerülhessenek olvasmányaikban. Emellett egyéb szolgáltatásainkkal is várjuk vendégeinket. Egyre több az olyan létesítményünk, ahol egy kávét, vagy egy kis harapnivalót is fogyaszthatnak, esetleg nemes borok palackjai közül válogathatnak


  • ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ - DEBRECEN
    HAJDÚ-BIHAR, 4024 DEBRECEN, PIAC UTCA 34-36.

    Egyre több az olyan létesítményünk, ahol egy kávét, vagy egy kis harapnivalót is fogyaszthatnak, esetleg nemes borok palackjai közül válogathatnak. A Károly körúton és a Nyugati téren folyamatosak a kulturális rendezvények, programok. Időről időre meghívjuk könyvesboltjainkba a dedikáló szerzőket szerte az országban. 2006 őszén az Alexandra Könyvesházat a Kultúraközvetítők Társasága Fehér Rózsa Díjjal tüntette ki "a kultúra egészének képviseletét vállaló tevékenységéért, kezdeményező szerepéért és teljes kulturális palettát bemutató programjaiért", 2008-ban pedig az Oktatási és Kulturális Minisztérium kiváló könyvesboltnak járó Hermész díját nyerte el az áruház. Az Alexandra 2007-ben és 2008-ban a Superbrands-díjat is magáénak tudhatta.


  • ALEXANDRA KÖNYVESBOLT - BERETTYÓÚJFALU
    HAJDÚ-BIHAR, 4100 BERETTYÓÚJFALU, DÓZSA GY. U. 14.

    Tel: 54/500-256. Az előrendelt termékek kiszállításának idejét a megrendelés folyamán határozza meg: azonnali, vagy a következő megrendelésével együtt történő szállítás. Természetesen minden szállításnak külön költsége van. A termék beérkezéséről rendszerünk automatikusan e-mailben értesíti Önt. Könyveit a GLS Hungary csomagszállító szolgáltatásával juttatjuk el otthonába, vagy akár munkahelyére. Országszerte több mint 20 Alexandra Könyváruházban is átveheti az Alexandra Online-on leadott megrendeléseit, így szállítási költség nélkül használhatja ki a webáruházunk nyújtotta kedvezményeket. Az Alexandra Online-on a megszokott módon rendelheti meg a könyvújdonságokat - melyek előrendelés esetén, a megjelenéskor és a megjelenést követő egy hónapban 20% kedvezménnyel kaphatóak -, illetve a CD, DVD és egyéb termékeket - 5% kedvezménnyel.


  • ALEXANDRA KÖNYVÁRUHÁZ - SOPRON PLAZA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9300 SOPRON, LAKNER KRISTÓF UTCA 35.

    Könyváruházainkban a könyvek kategorizálása, a kategóriákon belül pedig szerzők szerinti osztályozása segíti vásárlóink tájékozódását. Ha valaki ennek ellenére sem találja meg a keresett terméket, eladóink készséggel állnak rendelkezésére, a pénztáraknál elhelyezett számítógépes nyilvántartó program segítségével. Amennyiben egy termék éppen elfogyott, és nincs raktáron, kérésre néhány napon belül beszerezzük.


  • ALEXANDRA KÖNYVÁRUHÁZ - ALBA PLAZA
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, PALOTAI ÚT 1-3

    A raktáron lévő könyvek szállítási határideje 1 munkanap. A munkanapokon 17 óráig leadott rendeléseket a következő munkanapon, a pénteken 17 óráig leadottakat hétfőn, a hétvégi rendeléseket pedig a következő hét keddjén szállítjuk ki. A kiszállítás előtti napon e-mailben értesítjük Önt a csomag feladásáról. A megrendelt termékek házhoz szállítását futárral kérheti. Ebben az esetben a megrendelt termékek árát és az esetleges szállítási költséget utólag, a csomag átvételekor készpénzben a futárnak, vagy internetes bankkártyás fizetés esetén a rendelés leadásakor előre kell kifizetnie. Bolti átvétel esetén rendelésének összegét az Alexandra Könyváruházakban használt fizetési eszközök bármelyikével - készpénzzel, bankkártyával, utalvánnyal - kiegyenlítheti, kivételt képez az Alexandra könyvutalvány, mely online rendelés esetén nem váltható be. Internetes bankkártyás fizetés esetén - a házhoz szállításhoz hasonlóan - a rendelés leadásakor, előre kell fizetnie.


  • SÜNI KÖNYV - BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
    1026 BUDAPEST, SZILÁGY ERZSÉBET FASOR 121.

    Könyv, hírlap


  • ORSZÁGOS IDEGENNYELVŰ KÖNYVTÁR
    1056 BUDAPEST, MOLNÁR U. 11.

    A magyarországi nyilvános szakkönyvtárak közül az egyik legfiatalabb intézmény az Országos Idegennyelvű Könyvtár. Jelenleg két egyedi feladatkört lát el: eredeti nyelvű, elsősorban kortárs világirodalmi, és zenei, továbbá nyelvészeti tárgyú dokumentumokat gyűjtő szakkönyvtár, és a magyarországi nemzetiségi könyvtárak koordinációs központja.


  • ALEXANDRA KÖNYVESBOLT - BÉKÉSCSABA
    BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, ANDRÁSSY ÚT 32.

    Nyitva tartásunkat mindenhol igyekszünk a vásárlói igényekhez igazítani. Az Alexandra vásárlási utalványokat is kizárólag boltjaink forgalmazzák, egyaránt megvásárolhatja és beválthatja őket nálunk. Fontos számunkra, hogy vásárlóinknak kényelmes, nyugalmas környezetet teremtsünk. Ma már több üzletünkben is olvasósarkok, kényelmes ülőalkalmatosságok állnak rendelkezésükre, hogy kedvükre válogathassanak és elmerülhessenek olvasmányaikban. Emellett egyéb szolgáltatásainkkal is várjuk vendégeinket. Egyre több az olyan létesítményünk, ahol egy kávét, vagy egy kis harapnivalót is fogyaszthatnak, esetleg nemes borok palackjai közül válogathatnak. A Károly körúton és a Nyugati téren folyamatosak a kulturális rendezvények, programok. Időről időre meghívjuk könyvesboltjainkba a dedikáló szerzőket szerte az országban.


  • LOGSPED
    CSONGRÁD, 6728 SZEGED, DOROZSMAI ÚT 5-7.

    LogSped LOGISZTIKA, SZÁLLÍTMÁNYOZÁS és FUVAROZÁS


  • PAPP-KER KFT
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9021 GYŐR, BAROSS G. U. 11

    Kínálatunkból kiemelnénk a következőket: - Számítástechnikai szakkönyvek - Nyelvkönyvek, szótárak - Szépirodalom - Kötelező olvasmányok - Útikönyvek - Művészeti albumok


123