SZŰCS
164 találat SZŰCS kulcsszóra
- FEKETÉNÉ SZŰCS ERIKA EGYÉNI VÁLLALKOZÓ
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, DÓZSA GYÖRGY ÚT.55/1
5 csillag 1 vélemény alapjánMasszázs Stúdió Tatabánya Dózsa György út.55/1 Frissítő, relaxáló svéd, cellulitis masszázs, köpölyözés.Nyitva:bejelentkezés szerint
-20% masszázs
Szűcs Éva vagyok. Családommal Pest megye egy csendes kisvárosában, Monoron élek. Régóta foglalkoztat a jobb életminőség lehetősége. Saját és családom egészségének megőrzése, javítása. Anyagi lehetőségeim bővítése.
-12%
Informatikával még a 80-as évek második felétől kezdtem foglalkozni. Ekkor még csak mikroszámítógépek voltak hazánkban, ezeken tanultam többek közt a Basic nyelvű programozást.1989-ben vásároltam első PC-met, ekkortól már lehetőségem volt komolyabb ismeretekre is szert tenni. Az esztergomi szakmunkásképző intézetben erősáramú berendezés szerelő (villanyszerelő) szakmát végeztem, ezután TMK majd hibaelhárító villanyszerelőként dolgoztam. A kötelező sorkatonai szolgálat letöltése után a Bp-i Kalmár László Számítástechnikai Szakközépiskolában érettségit és számítástechnikai programozó szakmát szereztem. Ezután több évet dolgoztam informatikai munkatársként. A Perfekt Rt szervezésében mérlegképes könyvelői, majd TB ügyintézői ismereteket tanultam. Jelenleg a közigazgatásban dolgozom, itt közigazgatási alapvizsgát tettem és TB szakelőadói végzettséget szereztem. Nagy gyakorlattal rendelkezem a számítástechnika területein (alkalmazások használata, üzemeltetése, hálózatok, programozás,
Tegye cégét sikeresebbé, zenészek, marketingesek figyelem ! CD DVD gyártás, tokok, betétlapok teljeskörű kivtelezés. Cd dvd sokszorosítás felület nyomtatás cégeknek, zenészeknek vagy promóciós célokra, esküvőkre..stb verhetetlen áron, országosan akár 24 órán belül. Felesleges keresgélések helyett látogasson el honlapunkra, ahol most 20% kedvezménnyel vásárolhat. wwww.adathordozok.hu - Sokszorosítsa sikerét velünk !
AJANDEKKESZITES.HU-SZŰCS NETWORK HUNGARY KFT.
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, Déri Miksa út 45
5 csillag 2 vélemény alapjánTuti ajándékot szeretnél ? Nincs ötleted, hogy mivel kellene meglepni szeretteidet? MI SEGÍTÜNK NEKED ! Fényképes ajándéktárgyak hatalmas választékban! Kínálatunkbol : Fényképes bögre, fényképes puzzle, fényképes baseball sapka, fényképes egérpad, fényképes párna, fényképes hátizsák! Most akciós árakon! Bővebb info : www.ajandekkeszites.hu A pillanat emlék marad
A Szűcs-féle drótfonatok illetve huzalok tartóssága hosszú években mérhető. Gyártókapacitásunkat magánszemélyek, vállalkozások speciális igényeire alakítottuk ki. Közel 30 év tapasztalat alapján, nyugodtan állíthatjuk, hogy szinte minden igényt maradéktalanul teljesíteni tudunk...
Üzletünkben kész irhabundák, szőrmebundák, bőrkabátok dzsekik, szoknyák, kaphatók. Méret után irhabundák, szőrmebundák, szőrme és irhadzsekik, gyerekkabátok, irha és szőrmesapkák, gallérok, irhakesztyűk, szőrmetakarók, díszpárnák, készítése egyéni kívánságok szerint. Bőrkabátok, szőrme és irhabundák átszabása, alakítása, javítása, gallércsere, gombcsere, zipzárcsere, béléscsere, szakadások javítása. Bőr-szőrmeipari termékek tisztítása festése. Bőr, irha, velúrgombok készítése. Bp. VIII. Rákóczi út 57/b szűcs üzlet T: 314-0481, Mobil: +36-70-389-6421
Főbb tevékenységünk: Növényvédelem Parkfenntartás Kártevőirtás Hulladékszállitás Mezőgazdasági bolt Szűcs tevékenység
sütemény, süti, apró süti aprósüti, cukrászda, szűcs tibor, szűcs tibor cukrászdája, torta, készjítés, torta rendelés, süti rendelés, cukrászat, vendégátó egység, vendéglátóhely, rétes, péceli
közbeszerzési jog, jog, polgári jog, büntetőjog, szabálysértési jog, polgári peren kívüli ügy, kártérítési jog, jogász, ügyvéd, energiajog, családjog, építési jog, bankjog, gazdasági jog, peren kívüli
- HERMINA FURS SZŐRMEIPARI ÉS KERESKEDELMI KFT
HAJDÚ-BIHAR, 4262 NYÍRACSÁD, SPORT U. 32 SZ.
5 csillag 1 vélemény alapjánA Hermina Furs Kft teljes bemutatkozását megismerhetik honlapunkon a A szőrmeipar minden területét átfogja a tevékenységünk . Gyártási és nagykereskedelmi tevékenységünk mellett szőrme- és szűcsipari termékeinket megvásárolhatják közvetlenül webáruházunkban a www.szormearuhaz.hu weboldalon.
gyermekorvos, orvos
Építőipar Generálkivitelezés Magasépítés Mélyépítés Burkolás
fogorvos
fogorvosi ügyelet, híd, kombinált, kivehető, foghúzás, fogszakorvos, fogtömés, fogorvosok, fogpótlás, fogorvos, fogfehérítés, fogorvosi rendelő, fogászat, kerámia, esztétikus, korona
fogorvos, fogorvosok, fogorvosi rendelő, fogorvosi ügyelet, fogászat
Szőrmebundák készítése, javítása, tisztítása, átszabása. Szőrme sapka, gallér készítése. Irhabunda készítése, javítása, tisztítása, átszabása. Bőr ruházat tisztítása, festése, javítása, bélelése.
Dr Törőcsik Marketing Inspiráció
Ügyvédi Iroda Dr. Szűcs Dóra Anikó Ügyvédi Iroda
burkolás, szigetelés, burkolóanyagok, festés, mázolás
Dr. Szűcs Imre Zoltán - ügyvéd 1986-1991 között végezte a jogi tanulmányait a Janus Pannonius Tudományegyetemenen.
Apartmanház kiadó
fogorvos, fogorvosok, fogorvosi rendelő, fogorvosi ügyelet, fogászat
bunda varrás szabás
A Szűcs Bt. 1993-ban alapitott vállalkozás, ahol 25 éves tapasztalattal rendelkező tulajdonosok és szakemberek készitenek kiváló szűcsipari termékeket.
háziorvos, orvos
háziorvos, orvos
építőanyagok, acél és acéltermékek, acél és fém kereskedelem
A Szűcs Kenéz lakatos restaurátor restaurálással foglalkozik.
Szalitasi szolgaltato.
Cégünk 7 éve van a piacon. ----Fő tevékenységeink: Egyedi bútorok méretre készítése, beszerelése Fa szerkezetű nyitott és zárt típusú lépcsők gyártása Korlátok esztergálása. VELUX termékek beszerelését garanciával Tetőterek kialakítását, burkolattal, bútorokkal. Tetőanyagok forgalmazása
Jelenleg szárazáru és aszalt gyümölcs csomagolásával és nagybani értékesítésével foglalkozunk.
Abacus Partner Stúdió, Lakberendezés, belső térszervezés.
fogorvos, fogorvosok, fogorvosi rendelő, fogorvosi ügyelet, fogászat
Tegye komfortosabbá életét és környezetét természetes anyagokból készült termékekkel. Bőr- és irhakabátok, mellények, szabványos és ettől eltérő méret utáni készítése. Régi kabátok átszabása, javítása, bélés- és cipzárcsere.
A myHosting Internetes szolgáltatásokat nyújt. >A myHosting Internetes szolgáltatásokat nyújt.
Cégünk élelmiszeripari, sütő- és cukrászipari nagyüzemek, valamint édesipari gyárak, tejtermékeket gyártó üzemek porított tejporkészítményekkel való magas színvonalú ellátására szakosodott. Saját márkás termékeink: PROFI-MIX; MILKY-MIX; SÁRKÁNY-MIX; PRÍMA BACK-MIX .
Vállalkozásunk 1996ban alakult egy fővel.
Cégünket 1980-ban alapítottuk. Foglalkozunk mindenféle nemes szőr feldolgozásával. Készítünk bundákat a mindig aktuális divatnak megfelelő snittkészletünkre, melyeket Milánóból ill. Frankfurtból szerzünk be. 25 féle női kucsmafazonunk van.
Iskolánk alapvető célkitűzése, hogy biztos alapismereteket adó, tanulói tevékenységre alapozott oktatást, tartalmas és sokszínű tanórán kívüli foglalkozást biztosítson a tanulóknak
Bundák, sapkák készítése és javítása, valamint hazai és külföldi madarak, emlősök, fejpreparátumok készítése.
fogorvos, fogorvosok, fogorvosi rendelő, fogorvosi ügyelet, fogászat
háziorvos, orvos
A magánvállalkozás 1965 évtől működik. Fő profilja a műemléki, illetve a régi épületek restaurálása, felújítása generál kivitelezésben. Főleg az épületek díszes, művészi részleteinek szakszerű restaurálására, felújítására szakosodott.
Szűcs József egyéni vállalkozó vagyok. A műhelyem fő profilja a CNC fémipari megmunkálás, melyet 1986 óta végzek. Az eddigi pályafutásom során és jelenleg is, a piaci elvárásoknak, minőségi munkának való megfelelés a célom. Ennek érdekében folyamatosan fejlesztem gépeimet, technikai feltételeimet: 2008-as évben újítottam gépparkom.
Főbb szolgáltatásainkhoz tartozik az új tetőszerkezetek építése, tetőfedés, könnyűszerkezetes faházak, rönkházak, galériák, teraszok, szaletlik, pergolák építése. Barokk stílusú és ácskötésekkel megépített tetőszerkezetek kivitelezése
kivitelezés, festés, mázolás, tapétázás
fogászat, fogtechnika, dental, fog, fogász, fogorvosi eszközök, fúró, polírozó, gyökércsap, finírozó, fogorvos, fogorvosi rendelő, fogfehérítés, fogászati cikk, fogpótlás, fogszabályozás, fogtechnikai
háziorvos, orvos
A Szűcs és Társa Ügyvédi Iroda főként polgári jogi ügyeket lát el. Szakterületünk a családi jog és az azzal összefüggő megbízások ellátása. Nemzetközi szinten is kiterjedt ügyfélkör képviseletét látjuk el.
