SZAKKÉPZÉS
Több mint 500 találat SZAKKÉPZÉS kulcsszóra
- KISKUNLACHÁZI SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKMUNKÁSKÉPZŐ ISKOLA
PEST, 2340 KISKUNLACHÁZA, RÁKÓCZI F. U. 63.
5 csillag 1 vélemény alapjánA Kiskunlacházi Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola oktatással foglalkozik.
Az Alapítvány olyan szolgáltató szervezet, amelynek fő feladata a hazai kis- és középvállalkozásoknak nyújtott szolgáltatásain keresztül e társadalom-, illetve gazdaságpolitikai értelemben egyaránt kiemelkedő jelentőségű csoport fejlődésének előmozdítása.
A Kontyfa Iskola oktatásal foglalkozik.
Intézményünkben az oktatás közép- és emeltszinten folyik. Első lépcsőben az Energetikai Szakközépiskolában érettségit, második lépcsőben pedig szakirányú végzettséget szerezhetnek tanulóink.
- KRÚDY GYULA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKMUNKÁSKÉPZŐ ISKOLA, SZEGED
CSONGRÁD, 6723 SZEGED, JÓZSEF A. SGT. 122-126.A Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Iskola, Szeged oktatással foglalkozik.
A Kocsis Kft. oktatással foglalkozik.
Az LSI Informatikai Oktatóközpont több mint negyed évszázada működő, kiváló adottságokkal rendelkező alapítvány, melynek célja, hogy az informatikai kultúra formálásnak, elsősorban az oktatáson keresztül, legyen a zászlóshajója.
- KÁROLY RÓBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA, KERESKEDELMI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ÓVODA
1151 BUDAPEST, SZŐDLIGET U.24-30.Iskolánk három intézményegységből álló, dinamikusan fejlődő oktatási intézmény, ahol a színvonalas oktatás közvetlen, gyermekbarát nevelési módszerekkel párosul.
oktatás, jogositvány, motorkerékpár
Piacképes szakképzés, tanulóinknak belátható, biztos jövő. Ezt a célt tűzte maga elé közhasznú társaságunkmegalakulásakor, 2005. májusában, miután elnyerte az Európai Unió mintegy másfél milliárd forintnyi támogatását. Az összeget hat- a honlapunkon is szereplő - szakképző intézmény fejlesztésére fordíthatjuk.
Iskolánkat 1912-ben alapították, melyben polgári leányiskola működött, majd az iskola később gimnáziummá alakult.
- ERDEI FERENC KERESKEDELMI KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
CSONGRÁD, 6900 MAKÓ, POSTA U. 4Ü6
5 csillag 1 vélemény alapjánAz iskolát 1923-ban alapították a kornak megfelelően felsőkereskedelmi iskola néven, amely az eltelt 84 évben több profilmódosítást és fenntartó változást ért meg.
- KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA, KESZTHELY
ZALA, 8360 KESZTHELY, RÓZSA U.12.
3 csillag 1 vélemény alapjánKözgazdasági Szakközépiskola
- KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA, SÁTORALJAÚJHELY
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3980 SÁTORALJAÚJHELY, DEÁK U. 10.
5 csillag 1 vélemény alapjánGimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium
- KARACS FERENC GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPSIKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
HAJDÚ-BIHAR, 4150 PÜSPÖKLADÁNY, GAGARIN U. 2.
5 csillag 1 vélemény alapjániskola, középiskola, oktatás
- JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI SÍPOS ORBÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, GYERMEKVÁROS ÚT 1SÍPOS ORBÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
- EÖTVÖS JÓZSEF ISKOLAALAPÍTVÁNY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA
BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, ANDRÁSSY ÚT 11-17. II. EMELETEötvös József Iskolaalapítvány Szakközépiskolája Hallgatóink szerint nálunk... korszerű, hasznos tárgyakat tanulhatsz, versenyképes képzettséget, valamint szakmai nyelvvizsgát szerezhetsz, a tanárok nem régimódiak, hanem fiatalosak, lelkesek és felkészültek, a problémáidat is megbeszélheted velük, kitárul elôtted a világ: szakmai gyakorlatra mehetsz Svájcba, Németországba, Angliába, és az iskola szuper kirándulásokat is szervez rendkívül kedvezô áron (Erdély, Róma, Párizs, Görögország, Ausztria), korszerűen felszerelt számítógéppark és gyors internet-hozzáférés is rendelkezésedre áll, szolárium is van az iskolában.
Intézményünk érettségi utáni (post secondary), két éves, iskolarendszerű, nappali és levelező tagozatos képzést, valamint felnőttképzést folytat.
Világszerte fellendülést él meg az információ biztonság egész területe. Az elektronikus kereskedelem, az ipari kémkedés, globális vírustámadások, vagy éppen az olyan nemzetközi katasztrófák, mint a New York-i Világkereskedelmi Központ esetében drámaian egyértelművé tették a magas színvonalú információ védelmi menedzsment rendszerek (Information Security Management System - ISMS) szükségességét. Ez azonban a legtöbb vállalkozás számára szemléletbeli átalakulást kíván. A professzionális ISM rendszerek bevezetését egyre több vezető nem költségtényezőnek tekinti, hanem megelőzésnek - a vállalat ütőerének védelmére.
Társadalomtudományi alapozó, graduális és posztgraduális képzés
- KERTÉSZ-FARKAS ZSUZSANNA PROGRAMOZÓ MATEMATIKUS, TANÁR, KÖZOKTATÁSI VEZETŐ
BÁCS-KISKUN, 6120 KISKUNMAJSA, LILIOM U. 16.Kertész-Farkas Zsuzsanna programozó matematikus, tanár, közoktatási vezető oktatással foglalkozik.
A hatvanadik évéhez közeledő iskola megújult falai közül jóleső érzés szólni múltunkról. Iskolánk jogelődjét, a Kertmunkásképzőt közakaratból, és jórészt közadakozásból hozta létre Szabolcs-vármegye és Nyíregyháza város képviselő testülete 1939-ben.
- KOSSUTH ZSUZSANNA HUMÁN ÉS KERESKEDELMI SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA
BÁCS-KISKUN, 6300 KALOCSA, TOMORI P. U. 7. (HUM.)Iskolánk történetének kezdete a XIX. század közepére nyúlik vissza. 1856. október 4-én nyitotta meg kapuit az épületben működő Kalocsai Érseki Római Katolikus Tanítóképző Intézet, amely a megszüntetett érsekújvári tanítóképző utóda volt.
- KALMÁR ZSIGMOND IPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA
CSONGRÁD, 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, BAJCSY-ZSILINSZKY UTCA 7-9.A Kalmár Zsigmond Ipari Szakközépiskola és Szakiskola oktatásal foglalkozik.
- BUDAPESTI SZOLGÁLTATÓ- ÉS KÉZMŰVESIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA
1082 BUDAPEST, PÁTER UTCA 31.
5 csillag 1 vélemény alapjánMunkaügyi Minisztérium rendeletére a 6. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet az 1963/64. tanévben kezdte meg munkáját Budapesten, a XIII. kerület, Huba utca 6. számú épületben.
- SOMOGYI TISZK KÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA DRÁVA VÖLGYE KÖZÉPISKOLÁJA
SOMOGY, 7570 BARCS, Latinca Sándor u. 13.A Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Dráva Völgye középiskolája erdész, víz- és környezetgazdálkodó, kereskedelmi, hatosztályos gimnáziumi és dráma tagozattal várja a leendő középiskolásokat. Érettségizett diákok számára OKJ-s végzettséget adó szakképzéseket tartunk. Iskolánk ECL nyelvvizsga és ECDL vizsgaközpont is egyben.
2000. július 1-jén jogutódlással kezdte meg működését iskolánk. Mindkét jogelőd intézmény komoly hagyományokkal rendelkezett az egészségügyi dolgozók képzése terén.
Szakiskola
A Krúdy Oktatóközpont oktatással foglalkozik.
Gimnázium és Szakközép Iskola
Ipari szakközépiskola, szakiskola és kollégium
Iskolánk, Újpest városiasodásának, fejlődéstörténetének fontos állomásaként 1919.szeptemberében nyitotta meg kapuit 201 környékbeli leánygyermek számára.
- EÖTVÖS JÓZSEF EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÖZÉPISKOLA
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, DEÁK TÉR 51.Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola 1992-től ismét vannak gimnáziumi osztályok is. Az iskola 1996. július elsején került vissza a Magyarországi Evangélikus Egyház tulajdonába. A régi tantestületből maradt maroknyi "csapattal" új igazgató irányítása alatt azonnal hozzáfogtunk a fejlesztéshez. A gimnáziumi oktatást alapjaiban nem változtattuk meg, de a hagyományos szakközépiskolai osztályt - kimenő rendszerben - megszüntettük, s helyette humán szakterületű egészségügyi orientációs képzést indítottunk. Ez utóbbi lépéssel leraktuk az eurokomforn egészségügyi szakképzés alapjait. A fejlődés jele az is, hogy az iskola történetében először érettségire épülő iskolarendszerű ápolóképzést szerveztünk és iskolarendszeren kívüli felnőttképzést indítottunk.
- CSONKA JÁNOS MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA - BP
1165 BUDAPEST, ARANY JÁNOS U. 55.
5 csillag 1 vélemény alapjánMűszaki Szakközépiskola és Szakiskola
- DEBRECENI REGIONÁLIS MUNKAERŐFEJLESZTŐ ÉS KÉPZŐ KÖZPONT
HAJDÚ-BIHAR, 4034 DEBRECEN, VÁMOSPÉRCSI ÚT 84.távoktatás, felnőttképzés, oktatás, ecdl, vizsgáztatás, átképzés, szakképzés, továbbképzés, ebdl, e learing, tanárok, e learning
A közigazgatási hivatalok a Kormány területi államigazgatási szervei. A közigazgatási hivatalokat a Kormány az önkormányzatokért felelős miniszter közreműködésével irányítja.
A Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola oktatással foglalkozik.
- LISKA JÓZSEF ERŐSÁRAMÚ SZAKKÖZÉPISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5100 JÁSZBERÉNY, RÁKÓCZI U. 13-15.A Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium oktatásal foglalkozik.
Iskolánk a hivatásos tiszthelyettesi pályára jelentkezők, a szerződéses katonák, valamint a már pályán lévők alap-, át- és továbbképzésével biztosítja a MH tiszthelyettesi és zászlósi állományának utánpótlását, pályán történő előmenetelét.
A Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági érdekképviseletet működtet.
Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások legnagyobb országos munkaadói és szakmai szövetsége. 238 jogilag önálló ipartestület alkotja ezt a szövetséget, amelyből 208 területileg szervezett, 30 pedig országos szakmai szövetség. Az IPOSZ-nak csak a szövetségek a tagjai, természetes személy tagja nincs. Az IPOSZ jelenleg 60.000 kisvállalkozást képvisel, a jellemző üzemméret az 1-10 főig terjedő alkalmazott. Ezek a kisvállalkozások több, mint 200 kézműves szakmában folytatják a szolgáltató-, a termelő- és a szállítmányozási tevékenységet. Az IPOSZ-ra tehát nem kisebb feladat hárul, mint hogy ellássa ezeknek a kisvállalkozásoknak az országos érdekvédelmét, és a legfőbb kézműves szakmai ágazatokban kialakítsa az ágazati párbeszéd és megállapodások rendszerét.
Az Erdey-Grúz Tibor Vegyipari Középiskola és Kollégium oktatással foglalkozik.
- DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
CSONGRÁD, 6724 SZEGED, BÁLINT SÁNDOR U. 14.
5 csillag 1 vélemény alapjánPiarista Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
Média oktatási intézét
A Közgazdasági Politechnikum Gimnázium és Szakközépiskola oktatással foglalkozik.
- KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA, SALGÓTARJÁN
NÓGRÁD, 3100 SALGÓTARJÁN, ZEMLINSZKY R. ÚT 4.Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézménye
- CARPE DIEM REKREÁCIÓS ÉS ÁLTALÁNOS KÉPZÉSI ALAPÍTVÁNY
FEJÉR, 2458 KULCS, DEÁK FERENC ÚT 56.
1 csillag 1 vélemény alapjánCarpe Diem Rekreációs és Általános Képzési Alapítvány Egészségmegőrző, egészségügyi rehabilitációs és kreatív szabadidős tevékenységeket támogatunk. Minden évben megrendezésre kerül a Nyári Dunai Vízitáborunk.
Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet szakmai, információs
- KOSSUTH ZSUZSANNA MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
CSONGRÁD, 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, KASZAP U. 29.A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is megszervezzük az aradi biciklitúrát. A túra kapcsolódik az aradi vértanúkra történő megemlékezéshez.
