SZAKKÖZÉP


34 találat SZAKKÖZÉP kulcsszóra

  • Díjazott Cég
    FÓKUSZ SZAKKÖZÉP ÉS SZAKISKOLA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3525 MISKOLC, KAZINCZY FERENC UTCA.5.SZÁM

    Fókusz Szakközép és Szakiskola


  • DR. MEZŐ FERENC GIMNÁZIUM ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA
    ZALA, 8800 NAGYKANIZSA, PLATÁN SOR 3.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    A Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola oktatással foglalkozik. Iskolánk a város legfiatalabb középiskolája, 1964-ben nyitottuk meg kapuinkat a tanulóifjúság előtt.


  • KLAPKA GYÖRGY SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5100 JÁSZBERÉNY,
    Rating 55 csillag 3 vélemény alapján

    Megalapozták a szakképzést, sokszor igen nehéz körülmények között neveltek, oktattak. Az ember szaktudásával, termelési tapasztalataival, általános műveltségével, alkotó tevékenységével legfontosabb hordozója társadalmi rendszerünk fejlődésének. A szakmunkások nevelése, képzése, erkölcsi formálása az ország élő beruházása is. A magyar szocialista szakmunkásképzés 1949-ben alkotott törvény alapján jött létre. 1945 és 1952 között szervezett iskolai képzés, nevelés nem folyt Jászberényben.


  • BRASSAI SÁMUEL MŰSZAKI KÖZÉPISKOLA
    HAJDÚ-BIHAR, 4029 DEBRECEN, VÍZTORONY U. 3.
    Rating 22 csillag 1 vélemény alapján

    Az iskola a debreceni Dobozi-lakótelepen található, a régi Dobozi temető helyén. Eredeti neve Landler Jenő Ipari Szakközépiskola volt. 1968-ban épült fel a volt Tanács utcai iskolaépület, mely többszöri hozzáépítéssel bővült és nyerte el jelenlegi állapotát. 1988-tól az iskolához került a Gáborjáni Szabó utcai óvoda épülete is, ahol kis tantermet alakítottunk ki. Az első debreceni ipari szakközépiskola csakhamar megyeszerte ismertté vált. A "Landler" név jól csengett a pályaválasztó tanulók és szüleik körében. Iskolánk igyekezett harmonikusan beilleszkedni az évszázados iskolaváros intézményeinek sorába. Gondot fordított és fordít ma is a hagyományok ápolására, ugyanakkor új kezdeményezésekkel igyekszik színesíteni azokat.


  • Építő- és faipari szakképző


  • DÉRI MIKSA IPARI SZAKKÖZÉPISKOLA
    CSONGRÁD, 6724 SZEGED, KÁLVÁRIA TÉR 7

    Az iskolában számos lehetőség van arra, hogy a tanórán kívül is megtalálják a tanulók a számukra érdekes elfoglaltságot. A stúdióból a tanórák szünetében zenés műsor szól az iskolai hálózaton keresztül. Könyvtár: nyitva tartás Hétfő: 11.30 - 15.00 Kedd: 9.00 - 15.00 Szerda: 11.30 - 15.00 Csütörtök: 9.00 - 15.00 Péntek: 9.00 - 11.00


  • VERES PÉTER MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9028 GYŐR, RÉGI VESZPRÉMI ÚT 1-3.
    Rating 22 csillag 1 vélemény alapján

    Veres Péter Mezőgazdasági Szakközép- és Szakiskola, Kollégium


  • BEM JÓZSEF MŰSZAKI SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA
    PEST, 2700 CEGLÉD, JÁSZBERÉNYI ÚT 2.
    Képek (1)

    Pest megye legnagyobb középiskolájaként, közel 1500 diák tanul az intézményünkben. A szakközépiskolában a 9-12. évfolyamokon a közép, illetve emelt szintű érettségire való felkészítés mellett a szakmacsoportnak megfelelő szakmai alapozó oktatás folyik gépészet, elektrotechnika-elektronika, könnyűipari szakmacsoportokban. A sikeres érettségi vizsga után a következő új Országos Képzési Jegyzék szerinti szakmák oktatását tervezzük: gépgyártástechnológiai technikus, CAD-CAM informatikus, automatikai műszerész, autószerelő, erősáramú technikus, autóelektronikai műszerész, ruhaipari technikus, divat- és stílustervező. A szakiskolába azok a diákok jelentkezhetnek, akik úgy gondolják, hogy először legyen egy "jó szakma" a kezükben, elhívatottságot éreznek vagy ez után szeretnének megismerkedni a műszaki pályával. Hat szakmacsoport keretében számos szakma oktatására vagyunk felkészülve. "A Bem"-ben felnőttoktatás is folyik nappali és esti tagozaton. htt://www.muszaki-cegled.sulinet.hu


  • középiskolák, oktatásügy, átképzés, iskolák, szakközép, szakképzés, tanítás, képzés, általános iskolák, középiskola, szakmunkásképzők, oktatás, iskola


  • autószerelés, pincér, szakács, fodrász, asztalos, hegesztő, villanyszerelés, gépipar, szakközépiskola, szakképzés



  • EURÓPAI ÜZLETI SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA
    BARANYA, 7632 PÉCS, KERTVÁROS UTCA 2.

    Iskolánk a 2004/2005-ös tanévben kezdte meg működését Pécsett a Szabadság utca 23. szám alatt, a Perfekt Európai Tudásközpont korábbi székhelyén. Iskolánk fenntartója a E-KÖZPONT Gazdasági és Humánfejlesztő Nonprofit Kft. Az első tanévben két szakon indult el az oktatás a 18 és 22 év közötti, érettségivel rendelkező jelentkezők számára. Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakon, ahol 22 fő folytatta tanulmányai, illetve a Marketing? és reklámügyintéző szakon, ahol 29 fő tanult. A 2005/2006-os tanévben 73 főre emelkedett a hallgatók létszáma. Marketing- és reklámügyintéző szakra 34 fő, pénzügyi-számviteli ügyintéző szakra 39 fő iratozott be. Az elmúlt 3 évben tanulói létszámunk és választható képzéseink száma folyamatosan nőtt. A 2007-2008-as tanévben szociális és egészségügyi képzésekkel bővítettük képzési profilunkat.


  • Iskolánk az elsők között létrehozott Észak Pesti Térségi Integrált Szakképző Központ tagiskolája. A hatékony magasszintű szakképzés, ezen modellje lehetőséget biztosít iskolánknak, a gazdaság igényeit is figyelembevevő, hosszútávú eredményes működésére.


  • RÁZSÓ IMRE SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
    VAS, 9900 KÖRMEND, RÁKÓCZI FERENC U. 2.

    KÉPZÉSEK: Szakközépiskolában: Tagozat kódja Szakterület OKJ szerinti szakmai kimenet 11 műszaki - mezőgazdasági gépésztechnikus 12 műszaki - autószerelő, -autotechnikus 13 gazdasági-szolgáltatási - ügyintéző (vállalkozási, logisztikai) 14 gazdasági-szolgáltatási - informatikus (műszaki) Szakiskolában: Tagozat kódja Szakterület OKJ szerinti szakmai kimenet 21 műszaki - mezőgazdasági gépszerelő, gépjavító, szerkezetlakatos 22 műszaki - asztalos, kárpitos 23 műszaki - női szabó, varrómunkás 24 gazdasági-szolgáltatási - élelmiszer- és vegyi áru eladó 25 műszaki kőműves Iskolánk megújult, korszerű szakmai képzési feltételekkel várja a szakmatanulást választó 8. osztályos tanulók jelentkezését.


  • ács állványozó képzés, bútorasztalos, építészeti képzés, fa és bútoripari technikus, faipari képzés, informatika oktatás, iskola, képzés, kőműves, környezetgazdálkodás, környezetvédelmi technikus,


  • VERESS JÁNOS SZAKKÖZÉP,- SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5440 KUNSZENTMÁRTON, KOSSUTH LAJOS ÚT 37

    Szakképző Iskola és Gimnázium


  • NAGYATÁDI SZAKKÉPZÖ ISKOLA
    SOMOGY, 7500 NAGYATÁD, BAROSS GÁBOR U. 6.

    Nagyatádi iskoláról először a XVIII. századtól van híradás, majd 1886-ban nyílt meg az első iparostanonc iskola.


  • SZOLNOKI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÖZÉP ÉS SZAKISKOLA SZOLGSZI
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, BAROSS GÁBOR ÚT 43

    felnőttképzés, szakmunkás, vásárhelyi pál, élelmiszeripar, közgazdasági, szociális, arany jános, ruhaipari, egészségügyi, könnyűipar, kereskedelmi, vendéglátóipar, felsőfokú szakképzés, szakképzés


  • DEÁK FERENC SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKMUNKÁSKÉPZŐ ISKOLA
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, GÖCSEJI ÚT 16.

    Deák Ferenc Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola


  • TÁPAI ANTAL SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA
    CSONGRÁD, 6725 SZEGED, KÁLVÁRIA SUGÁRÚT 86.

    A városban már a XV. sz.-tól iparos céhek működtek. A szegedi városatyák 1883-ban alapították az Iparos Tanonciskolát


  • KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÓTÓIPARI SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA
    FEJÉR, 2400 DUNAÚJVÁROS, KOSSUTH LAJOS U. 10/A

    Szakközépiskolai és szakiskolai képzés a kereskedelem, marketing-üzleti adminisztráció és a vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportokban.


  • Intézményünk, mint a megye legnagyobb iskolája tradíciókkal rendelkezik a kereskedelmi és marketing, valamint a vendéglátó és idegenforgalmi szakirányú képzésben.


  • DUNAFERR SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA
    FEJÉR, 2400 DUNAÚJVÁROS, VASMŰ TÉR 1-2.

    SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA


  • iskolák, magyar országos fodrász, masszőr, kéz és lábápoló, fogtechnikus, ipartestületi szakközépiskola, szakképzés, kelmefestő vegytisztító szakmai ipartestület, kozmetikus, rendezvények,


  • KINIZSI PÁL GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉP ISKOLA
    PEST, 2740 ABONY, KOSSUTH TÉR 18.

    Gimnázium és Szakközép Iskola


  • MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA
    HAJDÚ-BIHAR, 4031 DEBRECEN, HOLLÓ LÁSZLÓ SÉTÁNY 6

    Iskolánk gimnázium és szakközépiskola, melynek elsődleges feladata az általános műveltséget megalapozó, érettségi és szakmai vizsgára, valamint felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő nevelés és oktatás biztosítása, a munkába álláshoz és az önálló életkezdéshez szükséges ismeretek nyújtása.


  • A Hernád utca 52. (Peterdy utca 17/19) szám alatti iskola a millenniumi ünnepségek idején jött létre. Más források szerint Bárczy István polgármesternek köszönhetően 1904-re készült el. Eredetileg eleminek szánták, de a környék gyors benépesedése következtében Peterdy utcai Leánypolgári lett belőle. 1918-ban már több, mint 900 leány tanult a falai között. 1935 után iparostanonc iskolaként, 1943-tól népiskolaként, 1945/46-tól általános iskolaként működött.


  • A KOPINT-DATORG Gazdaságfejlesztési Szakközépiskola érettségizett fiataloknak kínál szakképesítés megszerzésére lehetőséget. A megújult Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) lévő szakmák közül azoknak a szakmáknak az oktatására vállalkozunk, amelyek a hazai és nemzetközi üzleti élet, az idegenforgalom egyes területein hasznosíthatók, segítenek az adminisztrációs és pénzügyi feladatok megismerésében és a számítógépek, számítógépes rendszerek, felhasználására készítenek fel. Nappali rendszerű (szakközépiskolai) és tanfolyami jellegű (felnőttképzési) szakirányaink az informatika, kereskedelem-marketing, közgazdaság, pénzügyi-számviteli, ügyvitel, üzleti adminisztráció, vendéglátás és idegenforgalom csoportokba sorolhatók. Szakközépiskolánkba történő jelentkezéskor diákjainkkal tanulói jogviszonyt létesítünk, diákigazolványt állítunk ki. A tanulói jogviszony utazási kedvezményekre, valamint a vonatkozó jogszabályok szerint, családi pótlékra jogosít. Kollégiumi elhelyezés.


  • Szakközép és Szakiskola


  • A Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola BAROSS GÁBOR TAGINTÉZMÉNY oktatásal foglalkozik.


  • NGYIK SZAKKÉPZŐ, SPECIÁLIS SZAKKÖZÉP ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
    NÓGRÁD, 2660 BALASSAGYARMAT, NYÍRJESPUSZTA 5

    A műszaki átadás után 1998. November 30-án nyitotta meg kapuit a tanulni vágyó hátrányos helyzetű fiatalok számára, ahol egészségükben akadályozott, érzékszervi - mozgásszervi sérült, valamint szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok szakmai oktatása - képzése történik.


  • KISKUNLACHÁZI SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKMUNKÁSKÉPZŐ ISKOLA
    PEST, 2340 KISKUNLACHÁZA, RÁKÓCZI F. U. 63.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A Kiskunlacházi Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola oktatással foglalkozik.


  • ILS SZAKKÖZÉP- ÉS FELNŐTTKÉPZŐ ISKOLA
    BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, SZIGLIGETI UTCA 6.

    Az ILS Szakközép- és Felnőttképző Iskola érettségizett fiatalok, és felnőttek számára nyújt különböző szakképesítési lehetőségeket. Az államilag elismert (az Országos Képzési Jegyzékben - OKJ - szereplő) képzéseink alap, közép, emelt és felsőfokú szinteken nappali és esti tagozaton is működnek.


  • BERCSÉNYI MIKLÓS KÖZLEKEDÉSI SZAKKÖZÉP. ÉS GIMN.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9025 GYŐR, CINKA PANNA U. 2.

    A Bercsényi Miklós Közlekedési Szakközépiskola és Gimnázium oktatással foglalkozik. Iskolánk története 1956-ig vezethető vissza, amikor is szeptember elején megnyitotta kapuit az intézmény. Az akkor 8 általános és 4 gimnáziumi osztállyal induló oktatási intézmény elnevezését stílusosan a közeli Bercsényi ligetről kapta. Gróf Bercsényi Miklós a Rákóczi-szabadságharc jelentős tábornoka volt és a fejedelem barátja. Az épület előtt húzódó utcát Cinka Pannáról nevezték el, akit a 18. század elejének cigányzenészeként ismertek. Az iskola sajátos elhelyezkedésű, hiszen Győr két régi városrészének: Szigetnek és Újvárosnak a választóvonalán fekszik. Intézményünk az eltelt majdnem 50 év alatt hatalmasat fejlődött: az első tanév 641 tanulójához, 29 fős tantestületéhez képest, ma jóval több mint ezer fiatal bontogatja itt szárnyait közel 100 pedagógus segítségével. Folyamatosan bővült iskolánk profilja is. 1969-ig három iskolatípus: általános, szakközépiskola és gimnázium párhuzamosan működött.