DEVIZA SZEGED
10 találat DEVIZA kulcsszóra SZEGED településen
Az IGENEMBER Képző Minőségi Élet nevű képzési programját azért dolgozta ki, hogy Magyarországon, 2012-ben is BÁRKI számára elérhető legyen a boldogabb, egészségesebb, sikeresebb, azaz minőségi élet. Öt témakörben erőteljes a fejlesztés: egészség, munka-karrier, anyagi jólét, emberi kapcsolatok, gondolkodásmód. A program modulonként is végezhető. További szolgáltatások pl: önéletrajz és motivációs levél írás, állásinterjús felkészítés; tőzsde és devizakereskedés oktatás és profitszerzés a gyakorlatban (utánkövető konzultációval)
-20%
A csoporttagok közötti szinergiák kihasználása mind Magyarországon, mind a nemzetközi csoportban összehangolt fejlesztések és egyes tevékenységek integrálása révén érhető el. Az OTP Bank, valamint a Bankcsoport céljainak eléréséhez nélkülözhetetlen a magasan kvalifikált emberi erőforrás megléte. Ezért a Bankcsoport stratégiájában nagy hangsúlyt kap a megfelelően felkészített, értékesítés-orientált, lojális ügyintézői bázis kialakítása és fenntartása, valamint a tehetséges szakemberek megtartása érdekében az egyénre szabott pályaút fejlesztése.
- SZŐREG ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET
CSONGRÁD, 6771 SZEGED, HŐSÖK TERE 4/B.
5 csillag 1 vélemény alapjánBankkártya Betétek Takarék számla Hitelek
Tel: (40) 366-388 A csoporttagok közötti szinergiák kihasználása mind Magyarországon, mind a nemzetközi csoportban összehangolt fejlesztések és egyes tevékenységek integrálása révén érhető el. Az OTP Bank 1990-ben alakult részvénytársasággá. A hitelintézet által végzett nem banki tevékenységeket leválasztották, létrejöttek a leányvállalatok, és a bank zászlóshajójává vált egy teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó bankcsoportnak, amely az univerzális bankszolgáltatásokon kívül egyebek mellett jelzálogbanki, lakástakarékpénztári, faktoring-, lízing-, alapkezelési, nyugdíjpénztári és egészségpénztári szolgáltatásokat is kínál.
A magyar Raiffeisen Bank egyidős a hazai kétszintű bankrendszerrel. Bankunk a magyar pénzügyi szféra egyik meghatározó, univerzális pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó szereplőjévé vált. Eredményeit a hatékonyságot javítva, új termékeket bevezetve, a belső szervezetet folyamatosan megújítva éri el, mindvégig szem előtt tartva ügyfelei magas színvonalú kiszolgálását.
- ERSTE BANK HUNGARY ZRT SZEGED,KÖLCSEY UTCAI FIÓK
CSONGRÁD, 6720 SZEGED, KÖLCSEY UTCA 13.
5 csillag 1 vélemény alapjánÜgyfélszáma és lakossági hitelállománya alapján az Erste Bank Hungary a magyar bankpiac második legnagyobb szereplőjévé vált, mérlegfőösszege szerint pedig a negyedik helyet foglalja el. A pénzintézet ügyfeleit 184 fiókján, valamint 450 bankjegykiadó automatáján keresztül szolgálja ki. Bankunk szolgáltatásai országszerte már több, mint 180 bankfiókban és közel 450 ATM-en érhetőek el. Foglaljon időpontot Interneten vagy TeleBankon keresztül!
A Magyarországi Volksbank Zrt. 1993 óta muködik sikeresen a magyar piacon. A Bank forészvényese a Volksbank International AG (VBI). A bank jelentos mértékben növekvo üzletága a Vállalati Üzletág, magyar és nemzetközi tulajdonosi háttérrel rendelke-zo vállalkozásokkal, a közepes cégektol a nagy multinacionális ügyfelekig. Dinamikusan fejlodo terület az építési projektek finanszírozása is.
Szolgáltatásaink magánszemélyeknek: Elektronikus szolgáltatások Bankszámlák Bank- és hitelkártyák Megtakarítások, befektetések Biztosítások Hitelek Ráadás Klub Prémium Banking szolgáltatás Private Banking szolgáltatás. Működésének záloga a folyamatos innováció, a munkatársak szakértelme, az ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása és a tőkeerős tulajdonosi háttér.
Az OTP Bank tevékenysége hatást gyakorol a gazdaságra, társadalomra és környezetre egyaránt, ugyanakkor a globális kihívások is befolyásolják működésünket, érintettjeinkkel való kapcsolatunkat. Célunk, hogy a kockázatokat lehetőségekké alakítsuk, erősítve ezzel a Bankcsoport hosszú távú fenntarthatóságát, a bizalom erősítését. Nyitva tartás h: 7.45-17.00 k: 7.45-16.00 sze: 7.45-16.00 cs: 7.45-16.00 p: 7.45-16.00 szo: - v: -
Tel: (40) 366-388 Sikereink zálogát munkatársaink felkészültsége, a helyi- és nemzeti piacok ismerete valamint kiváló ügyfélkapcsolataink tudatos fejlesztése jelenti. Az OTP Bank tevékenysége hatást gyakorol a gazdaságra, társadalomra és környezetre egyaránt, ugyanakkor a globális kihívások is befolyásolják működésünket, érintettjeinkkel való kapcsolatunkat. Célunk, hogy a kockázatokat lehetőségekké alakítsuk, erősítve ezzel a Bankcsoport hosszú távú fenntarthatóságát, a bizalom erősítését. Fontosnak tartjuk a lakosság ezen belül is főként a fiatalok - pénzügyi tájékozottságának és kultúrájának fejlesztését; valamint különböző programjainkon keresztül a helyi közösségek és a társadalom törekvéseinek elősegítését. Folyamatosan törekszünk a tevékenységünkből fakadó közvetlen és közvetett negatív környezeti hatások csökkentésére, valamint a szemléletformálás a környezettudatosság terén.
