OKTATÁS SZEGED


188 találat OKTATÁS kulcsszóra SZEGED településen

  • LOGSPED
    CSONGRÁD, 6728 SZEGED, DOROZSMAI ÚT 5-7.

    LogSped LOGISZTIKA, SZÁLLÍTMÁNYOZÁS és FUVAROZÁS


  • ONLINEWEB KFT.
    CSONGRÁD, 6728 SZEGED, FONÓGYÁRI ÚT 8.

    Cégünk, az OnlineWeb Kft. 2002. Tavaszán alakult. Legfőbb célkitűzésünk, hogy a kis- és középvállalatokat mindig egy lépéssel közelebb vezessük a sikerhez!


  • HEIWA-SE DOJO
    CSONGRÁD, 6726 SZEGED, FŐ FASOR 61.

    Több helyszín után Újszegeden, a Fő Fasori Általános Iskolában állapodtunk meg. 2007 szeptemberétől a Kodály téri Iskolában is folynak edzések, sőt a 2006-ban, Mórahalmon elkezdett utánpótlás csapat - segítséggel -, de fennmarad és fejlődik. Segédedzői mivoltában 2001 márciusáig komoly segítséget kaptam Dusik Andrástól, aki önzetlen munkájával és ötleteivel hozzájárult a klub megerősödéséhez. Őt Vass Balázs követte, míg egyetemi tanulmányai miatt Budapestre nem költözött, ahol folytatja karate edzéseit. Nagy örömömre szolgál, hogy 2006-tól nemcsak szorgalmas munkájukkal, de újonnan szerzett fokozatukkal (barna) három segédedzőm is lett Guczi Zoltán, Balogh Ádám és Pasek Péter személyében. Wado-ryu Karate (Heiwa-se dojo, Szeged/Újszeged), Az első magyar wado-ryu karate honlap. 1997 -ben jelent meg wadokarate tartalommal. Tartalma: sport, szabadidő, szegedi ill. újszegedi karate, harcművészet, tömegsport, utánpotlás, karate gyerekeknek, karate felnőtteknek, önvédelem, verseny


  • SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM BIOTECHNOLÓGIAI TANSZÉK
    CSONGRÁD, 6726 SZEGED, TEMESVÁRI KRT. 62

    SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM BIOTECHNOLÓGIAI TANSZÉK


  • TISZA-PARTI ÁLTALÁNOS ISKOLA
    CSONGRÁD, 6726 SZEGED, CSANÁDI U. 4-6.

    Tisza-parti Általános Iskola


  • PÁLFÖLDI PATRÍCIA TOLMÁCS ÉS FORDITÓ
    CSONGRÁD, 6726 SZEGED, SZÖGI JÓZSEF U 40.

    Pálföldi Patrícia német, angol tolmács és fordítóként tevékenykedik.


  • VAP DESIGN
    CSONGRÁD, SZEGED, PAJTÁS U. 30.

    Évek óta foglalkozunk weblapkészítéssel, grafikai munkák készítésével, ezek oktatásával.


  • SZEGEDI WALDORF TÁRSAS KÖR EGYESÜLET
    CSONGRÁD, 6728 SZEGED, NAPOS ÚT 16.

    Egyesületünk, a Szegedi Waldorf Társas Kör Egyesület 1998. nyarán jött létre azzal a céllal, hogy megteremtsük városunkban a lehetőségét egy Waldorf-óvoda és iskola megalapításának.


  • SZEGED VÁROSI TENISZ KLUB
    CSONGRÁD, 6726 SZEGED, DERKOVITS FASOR 5-7

    egyesület, sport, kikapcsolódás, életmód, tanulás, szórakozás, szabadidősport, labdajáték, egészséges, oktatás, pályafoglalás, mozgás


  • KSH SZEGEDI IGAZGATÓSÁG
    CSONGRÁD, 6726 SZEGED, JOBB FASOR 6-10.

    A Szegedi Igazgatóság feladatai a mezogazdasági statisztika, valamint a lakossági adatgyűjtések szervezése, a beérkezett kérdoívek rögzítése, továbbá a mezo-validálás, regiszter karbantartás, valamint a tájékoztatás és információszolgálat.



  • STEP & VALS CONSULTING KFT.
    CSONGRÁD, 6726 SZEGED, SZENT-GYÖRGYI ALBERT U. 33. A LPH. 2.EM.

    Speciális szakterületeink: regionális fejlesztési projektek, vállalkozá- sok számára nyújtott tanácsadás és a humán erőforrás fejlesztés.


  • Cégünk 1998 óta működik, könyvvizsgálattal, könyveléssel, adótanácsadással, bérszámfejtéssel és TB ügyintézéssel foglalkozunk. Minőségi munkánk garanciája, hogy munkatársaink magasan képzett szakemberek, akik sokéves szakmai gyakorlattal rendelkeznek.


  • légitaxi, mezőgazdasági repülés, repülőgépes oktatás, sétarepülések szervezése, transzparensek vontatása


  • KIREBOR-TEAM KFT.
    CSONGRÁD, 6772 SZEGED, KOSSUTH KÖZ 1/A

    Cégünk garázs és kertkapuk szerelésével (motorral illetve anélkül), házak, lakások villanyszerelésével és riasztószereléssel foglalkozik. Közel 10 éves tapasztalattal rendelkezik ezen a területen. Cégünk másik profilja a humán erőforrás átvilágítás, grafológiai elemzések készítése, tanácsadás emberi erőforrás menedzsment területén. E területen mintegy 7 évnyi tapasztalattal rendelkezünk.


  • BIOCID KFT
    CSONGRÁD, 6728 SZEGED, FORRADALOM U 27.

    HACCP rendszer kiépítése, élelmiszer-higiéniai oktatás, munkavédelem, munkavédelmi oktatás, munkavédelmi kockázatértékelés, kémiai kockázatbecslés, mindezek rendszeres felülvizsgálata, valamint az élelmiszer-biztonsági követelményeknek megfelelő módon történő, megelőző jellegű rendszeres rovar, -rágcsálóirtás, ( csótány, egér, patkány irtás), azok a szolgáltatások, melyekkel igyekszünk segíteni a már működő és ezután működni szándékozó élelmiszer-vállalkozókat. Azok számára, akik élelmiszer-vállalkozásukat, (élelmiszergyártó-üzem, élelmiszerbolt, étterem, pizzéria, büfé, söröző, vagy hagyományos falusi búfelejtő) a közeljövőben kívánják nyitni, segítünk a hatóságokkal való egyeztetésben. Amennyiben önnek a fenti témakörökben hiányosságai vannak, vagy kérdései merültek fel velük kapcsolatban, úgy látogassa meg honlapunkat www.biocid.hu Szívesen várjuk kérdéseit a 06/70/4338094 hívószámon, vagy a biocidkft@freemail elérhetőségen. Markovics Kálmán ügyvezető egészségügyi gázmester


  • MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT.
    CSONGRÁD, 6726 SZEGED, FÜRJ U. 92/B

    Cégünk könyvkiadással és oktatással foglalkozik.


  • A Gábor Dénes Főiskola elsődleges célja magas színvonalú, a kor és a munkaerőpiac igényeit kielégítő képzés megvalósítása, amely hozzájárul az információs társadalom formálásához, és eleget tesz a magyar nemzet és Európa kihívásainak.


  • SZEGEDI DIVATISKOLA
    CSONGRÁD, 6771 SZEGED, MAGYAR U. 212.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Divat stilustervező művészeti alapitványi iskola


  • SZEGEDI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA
    CSONGRÁD, 6728 SZEGED, BAJAI ÚT 14.

    Az iskola fő feladata a rendőrség középfokú rendőri szakképzettséghez kötött területi beosztásaihoz, valamint a határőrség középfokú szakképzettséghez kötött beosztásaihoz az utánpótlás biztosítása.


  • SZEGEDI REPÜLŐ EGYESÜLET
    CSONGRÁD, 6728 SZEGED, BAJAI ÚT, REPÜLŐTÉR

    szegedi aviatika krónikája szerint egy időben kezdődik a magyar repülés történetével. Blériot 1909-ben átrepülte a La-Manche csatornát, ezt követően még ugyanebben az évben több mint 200 ezer ember előtt repülőbemutatót tartott Budapest és Kispest között fekvő katonai gyakorlótéren, mellyel jelentős hatást gyakorolt a magyar repülés fejlődésére. Szegeden az első felszállás ugyancsak 1909-ben történt, mikor a mai Szabadkai út és a Sancer tavak közt elhelyezkedő lóversenytéren a francia Montigny gróf és Zsélyi Aladár nagy sikerű repülő-bemutatót tartott Blériot típusú monoplánnal.


  • CSONGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
    CSONGRÁD, 6771 SZEGED, RÁKÓCZI TÉR 1.

    A megyei önkormányzat egészségügyi, oktatási és szociális intézményeiben több mint négyezren dolgoznak, és 10 ezer ellátottról - iskolásokról, betegekről, idősekről - gondoskodnak. Különösen fontos, hogy három kórházunkban - a nehézségek ellenére is - minőségi gyógyító munka folyik. Elkötelezettek vagyunk a szolgáltatásainkat igénybe vevők iránt: intézményeink működtetésével őket kívánjuk szolgálni.


  • REGIOMONTANUS ASZTROLÓGIAI INTÉZET
    CSONGRÁD, 6726 SZEGED, FŐ FASOR 68.
    Képek (1)

    2004-2008 között a Baktay Ervin Asztrológia Intézet kihelyezett tagozataként folytattunk asztrológiai képzést Szegeden, majd ennek utódjaként 2008-ban létrehoztuk önálló felnőttképzési intézményünket, a Regiomontanus Asztrológiai Intézetet, melynek üzemeltetője a Sun and Moon Kft (Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00782-2008). Iskolánk kiemelt célja az elméleti és gyakorlati képzés összehangolt megvalósítása. "Ismerd meg Önmagad" szól az ősi bölcselet a delphoi jósda Apollón templomán. Ahogyan iskolánk szlogenje is utal rá, elsősorban az önismerettel foglalkozó tudományokra fektettünk hangsúlyt. Jelenleg két önismereti tudomány terén szervezünk képzéseket: asztrológia és kronobiológiai pszichogenetika.


  • OPEN WINGS ENGLISH
    CSONGRÁD, SZEGED, VAJDA U. 18/A

    Ingyenes online angol tanítás


  • TANÁRKELL KFT.
    CSONGRÁD, 6726 SZEGED, BÉRKERT U. 29.

    A Tanárkell Kft online oktatással foglalkozik. Online óránk teljesen megegyeznek a hagyományos magánórákkal, azzal a különbséggel, hogy nem kell az időt még városon belül sem az utazással vesztegetni, és nem jelentenek akadályt az országhatárok sem. A tanár és a diák végig folyamatos kép- és hangkapcsolatban vannak, közös "táblát" néznek.


  • CSÓNAKDA KAJAK KENU KÖLCSÖNZŐ
    CSONGRÁD, 6753 SZEGED, FOKA PART 175 FKM

    rakpart, kölcsönzés, vizitúra, túrakajak, kajak kenu kölcsönzés, túrakenu, fóka, tisza, oktatás, kajak kenu oktatás


  • FŐ FASORI ÁLTALÁNOS ISKOLA
    CSONGRÁD, 6726 SZEGED, FŐ FASOR 61.

    Az iskolában a Comenius minőségfejlesztési program folyik.


  • E-PIAC KFT.
    CSONGRÁD, 6726 SZEGED, AKÁCFA U. 18.

    Az ePiac.hu egy folyamatosan bővülő honlap, melyen Ön több szűrési szempont megadásával egyszerűen megtalálhatja az igényeinek megfelelő vállalkozásokat, és a legtöbb esetben rögtön árajánlatot is kérhet tőlük.


  • Csongrád Megyei Pedagógiai Szak-és Szakmai Szolgáltató Intézet Egy sajátos pedagógiai intézetet jelentünk a hazai szakmai szolgáltatásban: a mindenkori oktatáspolitikai igényekre és a piaci helyzetre rugalmasan reagáló, dinamikus tempójú, pedagógia - centrikus szolgáltató intézményt. A szolgáltatás egyszerre üzlet és szolgálat. A munkatársaknak megvan az igénye a folyamatos szakmai fejlődésre, képzésre, s nem csak arra képesek, hogy másokban is felkeltsék ezt az igényt, hanem képesek is ennek az igénynek a kielégítésére: megfelelő továbbképzési, információszolgáltatási és egyéb kínálattal.


  • BÓBITA KISDEDÓVÓ MAGÁNOVODA
    CSONGRÁD, 6726 SZEGED, MAROSTŐI U. 11.

    Mobilszámunk: +36-30-262-0799 A Bóbita Kisdedóvót 1995-ben indítottuk 1997-ben váltunk hivatalosan is óvódává. Jelenleg egy újszegedi kedves kis családi házban működik, ahol két tágas, világos csoportszoba, egy ebédlő és egy udvar áll a gyermekek rendelkezésére.


  • INOVEX 2001 KFT.
    CSONGRAD, 6726 SZEGED, THÖKÖLY U 50 A

    Inovex 2001 Továbbképző, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.


  • CSIBÉSZ KUTYAISKOLA - TRAVEL ART BT.
    CSONGRÁD, 6771 SZEGED, PÁLYA TÉR 48.
    Képek (4)

    Az iskolánk azért alkult, hogy segítse a gazdákat abban, hogy kialakíthassanak egy olyan életmódot, melyben problémáktól mentesen élhetnek együtt kedvencükkel és kutyájuk is megőrizheti egészségét, kiegyensúlyozott, teljes életet élhet. Módszerünk a Tükör-módszer - az egyik legkorszerűbb technika a kutyakiképzésben, mely Korom Gábor vezető kutyakiképző irányításával a Népszigeti Kutyaiskolában született, sok éves kutatás eredményeként. Segítségével lépésről-lépésre egyszerűvé és átláthatóvá igyekszünk tenni az ember és a kutya viszonyát a farkasfalka szabályainak felhasználásával.


  • CSONGRÁD MEGYEI KVI
    CSONGRÁD, 6728 SZEGED, NAPOS ÚT 4.

    épületek, cégek, lakóépületek tűzvédelme, tűzvédelmi cégek adatbázisa, hazai és külföldi tűzoltóságok, jogszabályok, szakszótár, hírek, tűzesetek, publikációk, állás, fotók, fórum, tuz, tűz, tűzo,


  • HÖT SZEGED
    CSONGRÁD, 6728 SZEGED, NAPOS ÚT 4.

    épületek, cégek, lakóépületek tűzvédelme, tűzvédelmi cégek adatbázisa, hazai és külföldi tűzoltóságok, jogszabályok, szakszótár, hírek, tűzesetek, publikációk, állás, fotók, fórum, tuz, tűz, tűzo,


  • NÉMÓ ÚSZÓSULI KFT.
    CSONGRÁD, 6726 SZEGED, TEMESVÁRI KRT. 33.

    úszásoktatás, gyermekoktatás, gyógyúszás, felnőttoktatás, csoportos oktatás, nyári táborok


  • TEDDY'S CLUB ANGOL-MAGYAR ÓVODA ÉS NAPKÖZI
    CSONGRÁD, 6727 SZEGED, BOKÁNYI D. U. 34

    A Teddy's Club Óvoda Szeged egyetlen angol-magyar kétnyelvű óvodája. Nagy hangsúlyt fektetünk a kisgyermekek korai nyelvoktatására és nyelvi szocializációjára. Két óvodai csoportunk van és egy a bölcsődés korosztálynak fenntartott óvodaelőkészítő csoport. Óvodai nagycsoportunk iskolaelőkészítő csoport, ahol kifejezetten az iskolára készítjük fel a gyermekeket. különösen hasznos ez a csoport olyan leendő nagycsoportosoknak, akik angol nyelvi tagozatra készülnek az általános iskolába. Pedagógusaink anyanyelvűek és angolul jól beszélő magyar pedagógusok. Óvodánk rendszeresen részt vesz nemzetközi együttműködésekben melyek lehetőséget adnak az állandó külföldi tapasztalatszerzésre és külföldi kollégák alkalmazására. Nagyen hasznos ez a környezet a gyermekek multikultúrális fejlődése és nyelvi szocializációja szempontjából.


  • KIMPIÁN PÉTER
    CSONGRÁD, 6791 SZEGED, DUDÁS U. 12.

    Az újságírással, de elsősorban a nemzetiségi újságírással egyetemi éveimtől kezdve foglalkozom. A 80-as években ott voltam a magyarországi román televíziózás indulásánál, de rendszeresen jelentek meg írásaim a Foaia Româneascä hetilapban is.


  • JERNEY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA
    CSONGRÁD, 6791 SZEGED, JERNEY U. 21.

    Az iskolánk által az alapfokú oktatás nyolc éve alatt hozzáadott jelentős pedagógia értéket jelzi az is, hogy az utóbbi esztendők átlagában a továbbtanulók 85%-a érettségit adó középiskolai (gimnáziumi vagy szakközepes) osztályokba nyer felvételt. Az esélyegyenlőség megtartása érdekében eddig is figyeltünk a differenciált képzésre. A lassabban haladó tanulók kiscsoportos korrepetálásai mellett a tanulási részképesség-zavarral (diszlexia, diszgráfia stb.) küzdő gyerekek részére - szakemberek bevonásával - egyéni képességfejlesztést szerveztünk.


  • EQUITANIA LOVAS CLUB ÉS LOVASUDVAR
    CSONGRÁD, 6791 SZEGED, BALABÁS U. 59

    Lovaglás oktatás


1234