DUNAKANYAR SZENTENDRE


18 találat DUNAKANYAR kulcsszóra SZENTENDRE településen

  • Díjazott Cég
    CARCONTACT KFT
    PEST, 2000 SZENTENDRE, DÓZSA GYÖRGY ÚT 26.

    Cégünk 1999 óta folytatja jelenlegi tevékenységét a teljes körű, márka független autójavítást. Kezdetben Budapest XIII. kerületi Lomb utcában volt a telephelyünk, ahonnan a megnövekedett igények miatt 2003-ban a szentendrei ipartelepre egy 500 nm-es üzemcsarnokba költöztünk. Itt már kibővült szolgáltatásokkal várjuk magán és céges ügyfeleinket. Ügyvezetőink amellett, hogy az üzleti részét is gördülékenyen oldják meg cégünknek, az autójavítás kiváló szakemberei is.


  • Díjazott Cég
    OXYGENE BÚVÁRKLUB
    PEST, 2000 SZENTENDRE, DUNAKANYAR KÖRÚT 57.

    Az Oxygene Búvárklub Szentendrén található az M 11-es út mellett, ha Budapest felől jössz a nagyhíd után jobbra, a lámpa előtt a szerelvény áruházzal szemben. Kicsi, de hangulatos oktatókabinetünkben várjuk mindazokat, akiket érdekel a búvárkodás és szeretnék elkezdeni ezt a csodálatos sportot, és azokat is, akik már régebb óta búvárkodnak. Az üzletben elsősorban oktatással foglakozunk és túrák szervezésével, azonban felszereléseket is be tudunk szerezni.


  • CAPRI-VIN KFT. - NEMZETI BORMÚZEUM ÉS LABIRINTUS ÉTTEREM
    PEST, 2000 SZENTENDRE, BOGDÁNYI UTCA 10.

    A Capri-Vin Kft 1996. február 01-én alakult, a kizárólagosan magyar tulajdonban lévő Kft a hazai borászat és vendéglátás hírnevének öregbítését tűzte ki céljául.


  • DOBOGÓKŐ KFT.
    PEST, 2000 SZENTENDRE, JÓKAI MÓR U. 4

    Ingatlan iroda


  • MOZAIK DUNAKANYAR NYELVISKOLA
    PEST, 2000 SZENTENDRE, KUCSERA F. U. 15.

    A Mozaik nyelviskola Szentendrén, tanulni vágyók érdeklődését várja: - angol, üzleti angol, irodai angol, belsőépítészeti szakmai angol - német, irodai német - olasz, üzleti olasz - francia - spanyol nyelvekből alapfoktól a nyelvvizsgára (Rigó, BME, Pitman, TOEFL és egyéb hazai és nemzetközi vizsgák) való felkészítésig minden szinten, egyéni vagy csoportos formában.


  • TAN-PÁLYAUDVAR KFT.
    PEST, 2000 SZENTENDRE, KUCSERA FERENC U. 3.

    Naprakész, használható tudás ? ez az, amire szüksége van annak, aki állást keres. Képzési központunkat azért hoztuk létre, hogy a Szentendrén és környékén élők lakóhelyükhöz közel juthassanak hozzá ehhez a tudáshoz. Hallgatóinknak testre szabott, rugalmas, a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő képzést kínálunk. A garanciát pedig mindehhez a felnőttoktatásban jártas, diplomás, nagy gyakorlattal rendelkező pedagógusok; a szakmájukban kiemelkedő szakmai oktatók biztosítják. Iskolánkba mindenkit várunk, aki nem tud, vagy nem akar főiskolára, illetve egyetemre menni. Aki egy értéktelenebb diploma helyett inkább egy keresett szakmát, vagy egy nyelvet akar megtanulni. Aki jelenleg ugyan munkanélküli, de elhatározta, hogy piacképes tudással visszatér dolgozni. Aki a gyes, vagy gyed ideje alatt akarja magát képezni.


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - DUNAKANYAR ÉRTÉKESÍTÉSI ÜGYNÖKSÉG
    PEST, 2000 SZENTENDRE, DUNAKANYAR KRT. 61.

    Más társaságoktól eltérően, a Generali kezdettől fogva nemcsak a tengeri és szárazföldi szállítások biztosításával foglalkozott, hanem teljes körű biztosítási védelmet kínált ügyfelei számára. Érdekesség, hogy már 1832-ben megkezdődött az életbiztosítások terjesztése is.


  • DUNAKANYAR - PILIS TAXI
    PEST, 2000 SZENTENDRE, HÉV ÁLLOMÁS

    Dunakanyar - Pilis Taxi Szentendre, és a Dunakanyar taxi - szolgáltatója! 06-26-311-111


  • DUNAKANYAR HOLDING KFT.
    PEST, 2000 SZENTENDRE, KÁLVÁRIA ÚT 41/A
    Rating 22 csillag 5 vélemény alapján

    Sokcsatornás kábeltelevízió szolgáltatásunk az országban működő közel összes, jelentős magyar nyelvű programon kívül számos idegen nyelvű, kizárólag kábelen elérhető programot kínálja. Csillagpontos hálózatunkon Előfizetőink igényeiknek megfelelő különböző díjszabású és tartalmú csomagok közül választhatnak.


  • DUNAKANYAR KFT.
    PEST, 2000 SZENTENDRE, DUNAKANYAR KRT 17.

    közmű, közkábeltelevízió



  • DUNAKANYAR ORVOSI CENTRUM
    PEST, 2000 SZENTENDRE, DUNAKANYAR KÖRÚT 30/A

    A DOC-ot (Dunakanyar Orvosi Centrumot) 2004-ben azzal a céllal nyitottuk, hogy minél szélesebb körben biztosítsunk szakmailag színvonalas ellátást - fekvőbeteg háttérrel - a hozzánk forduló pácienseknek.


  • SMARTEAM KFT
    PEST, 2000 SZENTENDRE, ELŐD U 2.

    Tipusfüggetlen karosszéria javitás, fényezés, teljes körű kárügyintézés a biztositók felé.


  • BOBECOINGATLAN
    2000 SZENTENDRE, SZENTENDRE

    Eladó, kiadó ingatlanok a Szentendrei-szigeten és környékén. Ha venni vagy eladni, kivenni vagy kiadni kíván ingatlant forduljon hozzánk bizalommal. Sok-sok fotóval, leírással színesített honlap otthont keresőknek, költözni vágyóknak, eladni szándékozóknak, ?kiadni? szándékozóknak, a Dunakanyart mindenek felett kultiválóknak, komolyan elszánt vevőknek vagy csupán a nézelődőknek, egyszóval mindenkinek, aki a változást szereti, de legalábbis hősiesen viseli. http://www.bobecoingatlan.hu 06-30-961-2538 06-26-393-051


  • PILIS-DUNAKANYAR INGATLANIRODÁK
    PEST, 2000 SZENTENDRE,

    ingatlan


  • DUNAKANYAR MAGÁNISKOLA
    PEST, 2000 SZENTENDRE, RÓZSA UTCA 16.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Oktatásunk differenciált módon folyik kis létszámú osztályokban, az általános iskolától egészen az érettségiig várjuk a hallgatókat. Vállalunk SNI-s felzárkóztatást integrált módon, egyéni fejlesztéssel figyelünk a tanulókra. Ugyanakkor hangsúlyt fektetünk a tehetséggondozásra. A továbbtanulás biztosított bármelyik középiskola felé, a felsőoktatásba lépést a magas színvonalú oktatás, felkészült tanáraink garantálják. Programjaink színesek, családias hangulatban tanítunk, tanulunk. Harmonikus, kiegyensúlyozott, kommunikatív és széles látókörű fiatalok nevelése a cél, akik megállják a helyüket bárhol. A felsőoktatási felvételi arány megfelelő, külön odafigyeléssel biztosítjuk azokat a sikereket, amelyek visszaadják a tanulás és új ismeretek elsajátításának örömét. Továbbtanulóink szívesen látogatnak vissza hozzánk, családias légkör és összekovácsolt közösség jellemez minket. Tanáraink felkészültek és diákközpontúak, a legújabb módszerek ismeretében, lendületesen végzik munkájukat.


  • DR. FÖLDI LÁSZLÓ ÉS TÁRSA BT.
    PEST, 2000 SZENTENDRE, SZENT ISTVÁN U. 2.

    Vállalkozásunk 15 éve végez ingatlannal kapcsolatos tevékenységet elsősorban a Dunakanyarban. Főbb tevékenységeink: ingatlanközvetítés, ingatlanforgalmi értékbecslés, szerződések készítése, építészeti tervezés, hitelközvetítés.


  • ABLAK SZENTENDRE KFT.
    PEST, 2000 SZENTENDRE, DUNAKANYAR KRT. 22/B.

    Cégünknél nyílászárók (műanyag, fa, alu, alu-fa), szúnyoghálók (fix, mobil, pliszé), redőnyök (műanyag, alumínium) és az árnyékolástechnika teljes palettáját megtalálja. Komplett lakásfelújítást is vállalunk. Kérdezzen tőlünk, mielőtt dönt!


  • KUTYAISKOLA
    PEST, 2000 SZENTENDRE, DOBOGÓKÖI. ÚT.

    Rózsa Róbert kutyaoktató. A Szentendrei Kutyasulin folyamatosan induló alap és középfokú engedelmességi tanfolyamokkal és kutyaóvodával várjuk a kedves kutyatulajdonosokat.Lehetőség van háznál történő oktatásra egyéni foglalkozásra őrző-védő oktatásra. POZITÍV MEGERŐSÍTÉSEN ALAPULÓ, KÉNYSZERMENTES KUTYAOKTATÁS!!!!!!!!