OKTATÁS SZERENCS
5 találat OKTATÁS kulcsszóra SZERENCS településen
- BOCSKI ISTVÁN GIMNÁZIUM SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3900 SZERENCS, ONDI ÚT 1.
5 csillag 1 vélemény alapjánAz 1951-ben létrehozott Állami Óvónőképző jogutódjaként 1954. szeptember 1-jén indult gimnáziumi képzés Szerencsen. Az első tanév még ?vegyes? iskolatípusban zajlott ugyanis a gimnázium első osztálya 43 fővel az óvónőképző második és harmadik osztálya mellett tanult az iskolában, nyolc kinevezett és három óraadó tanár irányításával. Az iskola az Oktatási Minisztérium javaslata alapján a Bocskai István nevet kapta, a névadó ünnepséget 1954. december 14-én tartották. Ez alkalomból a Szerencsi Csokoládégyár dolgozói egy nagyméretű Bocskai-portrét ajándékoztak az iskolának, amit Gyoroki Pál festőművész készített. Ekkor került az épület főhomlokzati részére az Állami Óvónőképző helyett a Bocskai István Általános Gimnázium felirat. Töretlen a fejlődés ?60-as évek közepéig, már ami a létszámot illeti. Ekkor elér egy állandó szintet, 370-450 fő között mozgó tanulólétszám 12-16 osztályra bontva, ami az ezt követő tanévekben is jellemző marad....
- SIMAI IFJÚSÁGI TÁBOR
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3900 SZERENCS, KOSSUTH ÚT 19.
2 csillag 1 vélemény alapjánA tábor az érintetlen Zemplénben található, Sima községben. Ifjúsági szálláshely, annak minden romantikájával, és lehetőségeivel. Kedvelt helye a természetet kedvelő, a teljes kikapcsolódásra váró fiataloknak.
CÉGÜNK 1999-BEN ALAKULT, SZÁLLÁS, VADÁSZAT SZERVEZÉS, LŐTÉR, KORONGLÖVÉSZET, B, C, D, KATEGÓRIÁS ÉS ELÖLTÖLTŐS - FEKETELŐPOROS -FEGYVEREK HASZÁLATI LEHETŐSÉGE, FEGYVERISMERET OKTATÁS ÉS GYAKORLÁS, CSAPATÉPÍTŐ PROGRAMOK SZERVEZÉSE
- RÁKÓCZI ZSIGMOND ÁLTALÁNOS KÉTTANNYELVŰ ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3900 SZERENCS,
4 csillag 1 vélemény alapjánA Rákóczi Zsigmond Általános Kéttannyelvű Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény oktatással foglalkozik.
épületek, cégek, lakóépületek tűzvédelme, tűzvédelmi cégek adatbázisa, hazai és külföldi tűzoltóságok, jogszabályok, szakszótár, hírek, tűzesetek, publikációk, állás, fotók, fórum, tuz, tűz, tűzo,
