SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÁS


79 találat SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÁS kulcsszóra

  • A Fővárosi Önkormányzat által fentartott otthon két telephelyen működik Tordas községben, ahol 260 fő középsúlyosan, súlyosan értelmileg akadályozott ember számára, biztosít tartós ellátást. Tordas egy dinamikusan fejlődő kis falu Fejér megyében, az M7-es autópálya mellett, Budapesttől 35 km-re. 1982 óta a falu életéhez tartoznak a kastély épületében élő értelmileg akadályozott emberek, akik 2000. május 15-től új, modern 200 férőhelyes épületet is birtokba vehettek. 2006 március hónapban a kastély épületét 60 férőhelyes ápoló-gondozó célú otthon váltotta ki. Az új családias jellegű lakóegység a Gesztenyés úti központi telephely közvetlen környezetében épült fel, mely építészeti megoldásaiban maximálisan igazodik lakói speciális szükségleteihez.


  • PRO REHABILITÁCIÓ KFT.
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, BÁTHORY U. 5.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Jelentős az élelmiszeripari stratégiai termékeink, a textilipari tevékenységeink, a fafeldolgozásunk. Egyre növekvő a háztartási eszközök és kellékek piacán elért eredményeink. Kedveltek és keresettek az ajándéktárgyaink és a díszcsomagoló papírtermékeink. Új távlatot nyit a humán ápolást megkönnyítő termékünk.


  • Az információszolgáltatás a munkaügyi szervezet többszintű tevékenysége. Tágabb értelemben a munkaerő-piaci résztvevők, szereplők, az azt befolyásoló szervezetek informálása a munkaerő-piaci tendenciákról, elemzésekről, kutatásokról, felmérésekről, a munkaügyi szervezet tevékenységéről. Szűkebb értelemben a munkaügyi kirendeltségek információs tevékenysége az ügyfelek munkaerő-piaci tájékozottságának javítása érdekében. Az egyes társadalmi rétegek és a gazdaság szereplőinek tájékoztatását kiadványok és audiovizuális anyagok is segítik. A munkavállalás szempontjából bizonytalan álláskeresőknek egyéni vagy csoportos formában nyújtott szolgáltatás, melynek során a tanácsadó segít a munkavállaláshoz kapcsolódó értékek, képességek, készségek feltárásában, a munkaerő-piaci célok kidolgozásában, és az ezekhez kapcsolódó tennivalók összeállításában, az állást keresőknek a legmegfelelőbb munkaterület megtalálásában.


  • Bonyhádi Kirendeltség Ügyfélfogadása: Hétfő: 8.00 - 15.30 Kedd: 8.00 - 15.30 Szerda: 8.00 - 12.00 Csütörtök: 8.00 - 15.30 Péntek: 8.00 - 10.00. A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása. A regionális átképző központok felnőttképzés keretében segítik a munkaerő-piac változásaihoz igazodó szakmai tudás megszerzését.


  • A munkaerő-piaci résztvevők, szereplők, az azt befolyásoló szervezetek informálása a munkaerő-piaci tendenciákról, elemzésekről, kutatásokról, felmérésekről, a munkaügyi szervezet tevékenységéről. Szűkebb értelemben a munkaügyi kirendeltségek információs tevékenysége az ügyfelek munkaerő-piaci tájékozottságának javítása érdekében. Az egyes társadalmi rétegek és a gazdaság szereplőinek tájékoztatását kiadványok és audiovizuális anyagok is segítik. A közvetítési tevékenység a munkaügyi szervezet legközvetlenebb munkaerő-piaci szolgáltatása. Célja a munkaadók munkaerőigényének kielégítése, illetve az álláskeresők mielőbbi munkához (munkahelyhez) juttatása. A munkaügyi szervezet szolgáltatásai és támogatásai e feladat teljesítését hivatottak elősegíteni. A munkaügyi központ által nyújtott szolgáltatások és támogatások igénybevételére az jogosult, aki hozzájárul adatainak e célból történő nyilvántartásba vételéhez.


  • Az információszolgáltatás a munkaügyi szervezet többszintű tevékenysége. Tágabb értelemben a munkaerő-piaci résztvevők, szereplők, az azt befolyásoló szervezetek informálása a munkaerő-piaci tendenciákról, elemzésekről, kutatásokról, felmérésekről, a munkaügyi szervezet tevékenységéről. Szűkebb értelemben a munkaügyi kirendeltségek információs tevékenysége az ügyfelek munkaerő-piaci tájékozottságának javítása érdekében. Az egyes társadalmi rétegek és a gazdaság szereplőinek tájékoztatását kiadványok és audiovizuális anyagok is segítik. A munkavállalás szempontjából bizonytalan álláskeresőknek egyéni vagy csoportos formában nyújtott szolgáltatás, melynek során a tanácsadó segít a munkavállaláshoz kapcsolódó értékek, képességek, készségek feltárásában, a munkaerő-piaci célok kidolgozásában, és az ezekhez kapcsolódó tennivalók összeállításában, az állást keresőknek a legmegfelelőbb munkaterület megtalálásában.


  • A közvetítési tevékenység a munkaügyi szervezet legközvetlenebb munkaerő-piaci szolgáltatása. Célja a munkaadók munkaerőigényének kielégítése, illetve az álláskeresők mielőbbi munkához (munkahelyhez) juttatása. A munkaügyi szervezet szolgáltatásai és támogatásai e feladat teljesítését hivatottak elősegíteni. A munkaügyi központ által nyújtott szolgáltatások és támogatások igénybevételére az jogosult, aki hozzájárul adatainak e célból történő nyilvántartásba vételéhez. A munkavállalás szempontjából bizonytalan álláskeresőknek egyéni vagy csoportos formában nyújtott szolgáltatás, melynek során a tanácsadó segít a munkavállaláshoz kapcsolódó értékek, képességek, készségek feltárásában, a munkaerő-piaci célok kidolgozásában, és az ezekhez kapcsolódó tennivalók összeállításában, az állást keresőknek a legmegfelelőbb munkaterület megtalálásában. Marcali Kirendeltség Ügyfélfogadása: Hétfő: 8.00 - 15.30 Kedd: 8.00 - 15.30 Szerda: 8.00 - 12.00 Csütörtök: 8.00 - 15.30 Péntek: 8.00 - 10.00.


  • Az információszolgáltatás a munkaügyi szervezet többszintű tevékenysége. Tágabb értelemben a munkaerő-piaci résztvevők, szereplők, az azt befolyásoló szervezetek informálása a munkaerő-piaci tendenciákról, elemzésekről, kutatásokról, felmérésekről, a munkaügyi szervezet tevékenységéről. Szűkebb értelemben a munkaügyi kirendeltségek információs tevékenysége az ügyfelek munkaerő-piaci tájékozottságának javítása érdekében. Az egyes társadalmi rétegek és a gazdaság szereplőinek tájékoztatását kiadványok és audiovizuális anyagok is segítik. A regionális átképző központok felnőttképzés keretében segítik a munkaerő-piac változásaihoz igazodó szakmai tudás megszerzését. Paksi Kirendeltség Ügyfélfogadása: Hétfő: 8.00 - 15.30 Kedd: 8.00 - 15.30 Szerda: 8.00 - 12.00 Csütörtök: 8.00 - 15.30 Péntek: 8.00 - 10.00


  • A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása.A regionális átképző központok felnőttképzés keretében segítik a munkaerő-piac változásaihoz igazodó szakmai tudás megszerzését.A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása. A regionális átképző központok felnőttképzés keretében segítik a munkaerő-piac változásaihoz igazodó szakmai tudás megszerzését.Sellyei Kirendeltség Ügyfélfogadása: Hétfő: 8.00 - 15.30 Kedd: 8.00 - 15.30 Szerda: 8.00 - 12.00 Csütörtök: 8.00 - 15.30 Péntek: 8.00 - 10.00


  • A munkáltatók és a munkavállalók mozgósítása a káros alkohol- és a drogfogyasztás ellen programmal is foglalkozunk: Különös jelentőséggel bírnak azok a programok, amelyek hidat alkotnak a munkahely, a család és a társadalom között, és felhívják a figyelmet a dolgozók egészségét, biztonságát, munkateljesítményét közvetlenül vagy közvetve befolyásoló munkahelyi vagy családi problémákra. Ez az oka annak, hogy a munkaügyi tárca a munkavállalók és a munkahelyi közösség védelme érdekében, egy kábítószer megelőző-kezelő programot indít a 1129/2004 (XI.24.) Kormányhatározat 10. pontja alapján, amely hozzájárul a biztonságosabb munkavégzéshez és egészségmegőrzéshez. Szigetvári Kirendeltség Ügyfélfogadása: Hétfő: 8.00 - 15.30 Kedd: 8.00 - 15.30 Szerda: 8.00 - 12.00 Csütörtök: 8.00 - 15.30 Péntek: 8.00 - 10.00.



  • A regionális átképző központok felnőttképzés keretében segítik a munkaerő-piac változásaihoz igazodó szakmai tudás megszerzését.A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása. A regionális átképző központok felnőttképzés keretében segítik a munkaerő-piac változásaihoz igazodó szakmai tudás megszerzését. Tabi Kirendeltség Ügyfélfogadása: Hétfő: 8.00 - 15.30 Kedd: 8.00 - 15.30 Szerda: 8.00 - 12.00 Csütörtök: 8.00 - 15.30 Péntek: 8.00 - 10.00


  • ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3800 SZIKSZÓ, KASSAI U. 108.

    Szikszói Kirendeltség:Ügyfélfogadás rendje: Hétfő: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Kedd: 8.00 - 12.00 Szerda: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Csütörtök: 8.00 - 12.00 Péntek: 8.00 - 11.00 Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalból és 7 regionális munkaügyi központból áll. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a szervezet szakmai munkájának, informatikai fejlesztésének irányítását végzi. A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása


  • ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3580 TISZAÚJVÁROS, KAZINCZY U. 3.

    Tiszaújvárosi Kirendeltség Ügyfélfogadás rendje: Hétfő: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Kedd: 8.00 - 12.00 Szerda: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Csütörtök: 8.00 - 12.00 Péntek: 8.00 - 11.00 Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalból és 7 regionális munkaügyi központból áll. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a szervezet szakmai munkájának, informatikai fejlesztésének irányítását végzi. A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása


  • ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-MEZŐCSÁTI KIRENDELTSÉG
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3450 MEZŐCSÁT, HŐSÖK TERE 13.

    Mezőcsáti Kirendeltség Ügyfélfogadás rendje: Hétfő: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Kedd: 8.00 - 12.00 Szerda: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Csütörtök: 8.00 - 12.00 Péntek: 8.00 - 11.00 Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalból és 7 regionális munkaügyi központból áll. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a szervezet szakmai munkájának, informatikai fejlesztésének irányítását végzi. A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása.


  • ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-SÁTORALJAÚJHELYI KIRENDELTSÉG
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3980 SÁTORALJAÚJHELY, HAJNAL ÚT 24.

    Sátoraljaújhelyi Kirendeltség Ügyfélfogadás rendje: Hétfő: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Kedd: 8.00 - 12.00 Szerda: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Csütörtök: 8.00 - 12.00 Péntek: 8.00 - 11.00 Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalból és 7 regionális munkaügyi központból áll. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a szervezet szakmai munkájának, informatikai fejlesztésének irányítását végzi. A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása.


  • Illetékessége (kerület) : IV., XIV., XV. kerület Ügyfélfogadás:H: 8.30-15.00 K: 8.30-15.00 Sz: 8.30-15.00 Cs: 8.30-12.00 (csak az első alkalommal jelentkezők (nyilvántartásban még nem szereplők) és a munkáltatók számára) P: 8.30-13.00


  • Illetékessége (kerület) XVIII., XIX. kerület Ügyfélfogadás: H: 8.30-15.00 K: 8.30-15.00 Sz: 8.30-15.00 Cs: 8.30-12.00 (csak az első alkalommal jelentkezők (nyilvántartásban még nem szereplők) és a munkáltatók számára) P: 8.30-13.00


  • A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ valamennyi kirendeltségén az alábbi ügyfélfogadási rend szerint várjuk ügyfeleinket: Hétfő: 08.00- 12.00 13.00 -15.00 Kedd: 08.00-12.00 13.00 -15.00 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08.00 - 12.00 13.00 - 15.00 Péntek: 08.00 -12.00


  • GYŐRi köyponti iroda Ügyfélfogadás: Hétfő: 08.00 -12.00 13.00 -15.00 Kedd: 08.00- 12.00 13.00 - 15.00 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08.00 - 12.00 13.00 - 15.00 Péntek: 08.00-12.00


  • Ügyfélfogadás GYŐR: Hétfő: 08.00 -12.00 13.00 -15.00 Kedd: 08.00- 12.00 13.00 - 15.00 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08.00 - 12.00 13.00 - 15.00 Péntek: 08.00-12.00


  • KŐSZEGi Ügyfélfogadás: Hétfő: 08.00 -12.00 13.00 -15.00 Kedd: 08.00- 12.00 13.00 - 15.00 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08.00 - 12.00 13.00 - 15.00 Péntek: 08.00-12.00


  • NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-MOSONMAGYARÓVÁRI KIRENDELTSÉG
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9200 MOSONMAGYARÓVÁR, LUCSONY U. 4.

    Mosonmagyaróvári Kirendeltség Ügyfélfogadás: Hétfő: 08.00 -12.00 13.00 -15.00 Kedd: 08.00- 12.00 13.00 - 15.00 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08.00 - 12.00 13.00 - 15.00 Péntek: 08.00-12.00


  • Sárvári Ügyfélfogadás: Hétfő: 08.00 - 12.00 13.00 -15.00 Kedd: 08.00 - 12.00 13.00 - 15.00 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08.00 -12.00 13.00 -15.00 Péntek: 08.00 - 12.00 A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása.A regionális átképző központok felnőttképzés keretében segítik a munkaerő-piac változásaihoz igazodó szakmai tudás megszerzését.A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása. A regionális átképző központok felnőttképzés keretében segítik a munkaerő-piac változásaihoz igazodó szakmai tudás megszerzését.


  • SZENTGOTTHÁRDi Ügyfélfogadás: Hétfő: 08.00 -12.00 13.00 -15.00 Kedd: 08.00- 12.00 13.00 - 15.00 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08.00 - 12.00 13.00 - 15.00 Péntek: 08.00-12.00


  • VASVÁRi iroda Ügyfélfogadása: Hétfő: 08.00 -12.00 13.00 -15.00 Kedd: 08.00- 12.00 13.00 - 15.00 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08.00 - 12.00 13.00 - 15.00 Péntek: 08.00-12.00


  • Zalaszentgróti Kirendeltség Ügyfélfogadás: Hétfő: 08.00 -12.00 13.00 -15.00 Kedd: 08.00- 12.00 13.00 - 15.00 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08.00 - 12.00 13.00 - 15.00 Péntek: 08.00-12.00 Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalból és 7 regionális munkaügyi központból áll.


  • ÉSZAK-ALFÖLDI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-NYÍREGYHÁZAI KÖZPONT
    HAJDÚ-BIHAR, 4400 NYÍREGYHÁZA, HŐSÖK TERE 9.

    A Hajdú-Bihar Megyei Munkaügyi Központ, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ közös jogutódjaként 2007. január 1-től megalakult az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ. Székhelye Nyíregyháza lett, de ez a változás természetesen nem érinti Önöket, hiszen a régióban az ügyfélfogadás változatlanul, a megszokott helyen, a megszokott ügyfélfogadási rendben történik ezután is.


  • ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-EDELÉNYI KIRENDELTSÉG
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3780 EDELÉNY, ISTVÁN KIRÁLY U. 51

    Edelényi Kirendeltség Ügyfélfogadás rendje: Hétfő: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Kedd: 8.00 - 12.00 Szerda: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Csütörtök: 8.00 - 12.00 Péntek: 8.00 - 11.00 Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalból és 7 regionális munkaügyi központból áll. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a szervezet szakmai munkájának, informatikai fejlesztésének irányítását végzi. A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása.


  • Miskolci Kirendeltségés Szolgáltató Központ Ügyfélfogadás rendje: Hétfő: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Kedd: 8.00 - 12.00 Szerda: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Csütörtök: 8.00 - 12.00 Péntek: 8.00 - 11.00 Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalból és 7 regionális munkaügyi központból áll. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a szervezet szakmai munkájának, informatikai fejlesztésének irányítását végzi. A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása.


  • ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-ÓZDI KIRENDELTSÉG
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3600 ÓZD, VASVÁR U. 125.

    Ózdi Kirendeltség Ügyfélfogadás rendje: Hétfő: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Kedd: 8.00 - 12.00 Szerda: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Csütörtök: 8.00 - 12.00 Péntek: 8.00 - 11.00 Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalból és 7 regionális munkaügyi központból áll. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a szervezet szakmai munkájának, informatikai fejlesztésének irányítását végzi. A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása.


  • Ügyfélfogadás helye, ideje: Eu Integrációs Kirendeltség 1086 Budapest, Szeszgyár u. 4. Ügyfélfogadási idő: Hétfőtől csütörtökig: 9:00-tól 15:00 óráig. Pénteken a személyes ügyfélfogadás szünetel. Akkreditációs Iroda 1089 Budapest, Szeszgyár u. 4. I.em. 102. Ügyfélfogadási idő: Hétfőtől csütörtökig: 8:30-tól 15:00 óráig. Pénteken a személyes ügyfélfogadás szünetel.


  • KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZP.-BP.XX., XXIII. KERÜLETI KIRENDELTSÉG
    1203 BUDAPEST, XX. JÁNOS UTCA 6.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Főváros Illetékessége (kerület) XX., XXIII. kerület Ügyfélfogadás: H: 8.30-15.00 K: 8.30-15.00 Sz: 8.30-15.00 Cs: 8.30-12.00 (csak az első alkalommal jelentkezők (nyilvántartásban még nem szereplők) és a munkáltatók számára) P: 8.30-13.00


  • A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ valamennyi kirendeltségén az alábbi ügyfélfogadási rend szerint várjuk ügyfeleinket: Hétfő: 08.00 - 12.00 13.00 - 15.00 Kedd: 08.00 - 12.00 13.00- 15.00 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08.00 -12.00 13.00 - 15.00 Péntek: 08.00 - 12.00


  • ESZCSM ASZÓDI JAVÍTÓINTÉZETE
    PEST, 2170 ASZÓD, BAROSS TÉR 2.

    Javítóintézetünk oktatással, valamint szocális foglalkoztatással és gondozással foglalkozik.


  • FÉNY FELÉ ALAPÍTVÁNY
    HAJDÚ-BIHAR, 4225 DEBRECEN, FÜGGETLENSÉG UTCA 4.

    egészségmegőrzés, betegség-megelőzés, gyógyító-egészségügyi rehabilitációs tevékenység szociális tevékenység tudományos tevékenység, kutatás nevelés és oktatás, képesség-fejlesztés, ismeretterjesztés kulturális tevékenység rehabilitációs foglalkoztatás


  • UNITED WAY-ESE SZOCIÁLIS KÖZPONT ALAPÍTVÁNY
    PEST, 2119 PÉCEL, PIHENŐ U. 2.

    A United Way-ESE Szociális Központ Alapítvány segítségnyújtással foglalkozik.


  • FŐKEFE KHT.
    1145 BUDAPEST, LAKY ADOLF U. 41-49.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A Főkefe Kht. elsősorban élőmunka-igényes termékek gyártásával, illetve bérmunkában különböző termékek összeszerelésével, válogatásával, címkézésével, csomagolásával foglalkozik, valamint papíripari tevékenységének keretében végez például dobozgyártást.


  • IDŐSEK OTTHONA, RÁCKEVE
    PEST, 2340 KISKUNLACHÁZA, KÜLSŐ RÁCKEVEI ÚT 194.

    Az Idősek Otthona 2000 január 01-tő l Pest Megye Önkormányzatának tulajdonába és működésébe került. Ráckeve már a bronzkor óta lakott település. A honfoglaláskor az egész szigetet Árpád törzse foglalta el. Kés?bb az Árpád-házi uralkodók kedvenc vadászterülete lett. A mai Ráckeve helyén állt Ábrahámtelke elnevezés? település, valamint egy kolostortemplom, amelyet a XII. században építettek, és amelyet el?ször 1212-ben említ okirat.


  • FKFSZ FŐVÁROSI KÖZHASZNÚ FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT KHT.
    1091 BUDAPEST, ÜLLŐI ÚT 47.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    A Fővárosi Közhasznú Foglalkoztatási Szolgálat Kht. a Fővárosi Önkormányzat megbízatása alapján 1996 óta szervezi a közfoglalkoztatást és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat.


  • MOVE ALFA
    VESZPRÉM, 8500 PÁPA, KOMÁROMI U. 87.

    Move Alfa Rehabilitációs Ipari és Szolgáltató Kft., fa, webshop, fajáték, fabútor, babaház, parasztház, istálló, hintaló, vonat, babakocsi, palacktartó, szövőkeret, hinta, kerti garnitúra, szőnyeg, lábtörlő, kötény, táska, webáruház, bérszövés, szövöde, faipar, boltos pult, pólyázó, fésülködő, kis szék, ovis fotel, ovis kanapé, ovis pad


  • ELSŐ PAKSI FOGLALKOZTATÓ KFT.
    TOLNA, 7030 PAKS, TOLNAI ÚT 2.

    Fő tevékenységünk műanyag játék összeszerelése bérmunkában és irodai papírtermékek gyártása Az Első Paksi Foglalkoztató Kft. minden dolgozója nevében köszönöm érdeklődését cégünk iránt. Cégünk 2001-ben kezdte meg működését,


  • SECTOR REHAB KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2890 TATA, HŐSÖK TERE 13.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Munkaerő-közvetítés, szociális foglalkoztatás, üzleti szolgáltatás. Megváltozott munkaképességű személy képzés, unkaerőpiaci alapkezelés


  • CIVIL KÖZPONT
    PEST, 2225 ÜLLŐ, PESTI ÚT 124.

    A Kht. fő tevékenysége a rehabilitációs célú foglalkoztatás Küldetés: A sérült emberek valós, tényleges társadalmi integrációjának elősegítése, kirekesztődésük megakadályozása sokirányú, komplex szolgáltatás nyújtásával és az érintettek aktív közreműködésével.


  • HEFOP
    1055 BUDAPEST, MARKÓ UTCA 29-31

    Üzleti képzési ág BSc projekt : Budapesti Gazdasági Főiskola Projektmenedzsment | Gazdálkodás-menedzsment alapszak | Pénzügy-számvitel alapszak | Kereskedelem-marketing alapszak | Nemzetközi gazdálkodás alapszak | Turizmus-vendéglátás alapszak | Emberi erőforrások alapszak | Alapozó képzés (AB) munkabizottság


  • STÍLUS TEXTILHÁZ
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, ADY E. U. 2.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    A Stílus Textilház textillel és lakástextillel foglalkozik.


  • GYÖKEREK JÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTVÁNY
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9023 GYŐR, OTTHON U 2
    Rating 22 csillag 1 vélemény alapján

    Küldetése: a hátrányos helyzetben levő családok és egyének támogatása, körülményeik javítása Tevékenységi forma: karitatív tevékenységek és non profit szolgáltatások


  • IRÁNYTŰ AVASI SZOCIÁLIS SZOLGÁLAT
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3524 MISKOLC, HAJÓS ALFRÉD UTCA 37. SZ

    Családsegítő és Adósságkezelő Munkacsoport > Gyermekjóléti Munkacsoport > Gondozási Központ > Segítő tevékenységek


  • QUATRO SPORT KFT
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, CSONGRÁDI U. 3.

    A weblapon tájékoztatást kapnak a cégről, illetve az általunk forgalmazott fejlesztő játékokról. Ezen belül a fejleszthető készségekről, a korhoz kötött tudnivalókról, a játékok minőségéről és a közösségben (óvoda, bölcsőde) történő felhasználási lehetőségekről. A termékkatalógusból kiragadott legjellemzőbb lapokról megismerhetjük a fejlesztő eszközök egy részét, illetve tájékoztatást kapunk a teljes termékkatalógus beszerzési lehetőségéről.


  • LUX-TEX REHABILITÁCIÓS FOGLALKOZTATÓ KFT.
    1089 BUDAPEST, KORÁNYI S. U. 12. V. 27-29.

    A rehabilitáció területén működő cégünk legfontosabb célkitűzése 1990 óta változatlanul a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatása.


  • 1992 óta gyárt fatermékeket - köztük játékokat, kisbútorokat, dísztárgyakat -, nyomtat kiadványokat, készít rehabilitációs segédeszközöket, nyújt mozgásterápiás szolgáltatásokat és üzemeltet akadálymentes panziót.Non profit szervezet.


12