SZOCIÁLIS TEVÉKENYSÉG


92 találat SZOCIÁLIS TEVÉKENYSÉG kulcsszóra

  • NYÍRPAZONY-POLGÁRMESTERI HIVATAL
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4531 NYÍRPAZONY, ARANY JÁNOS U. 14

    Nyírpazony polgármestere: Vas Miklós okleveles mezőgazdasági gépészmérnök, kiváló újító miniszteri kitüntetés ezüst fokozatával kitüntetett szakember. Három ciklus óta, nagy szakértelemmel, teljes elkötelezettséggel dolgozik, minden munkájával Nyírpazonyért és a nyírpazonyi pogárokért él. Polgármestersége alatt a község rengeteget fejlődött. Ötletei, keze munkája, odafigyelése az öregekre, a betegekre, a fiatalokra, az intézményekre mind példa lehet a hasonló beosztásban dolgozók számára. Polgármester: Ügyfélfogadás: Szerda: 8.00 - 16.00


  • BHIM RAO EGYESÜLET
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3751 SZENDRŐLÁD, PETŐFI ÚT 15

    A Bhim Rao Egyesület kiemeltenközhasznú társadalmi szervezet, amely 2002-ben jött létre. Az Egyesület alapvető célja a hátrányos helyzetű cigány és nem cigány fiatalok általános iskolából középiskolába, illetve középiskolából a felsőoktatás intézményeibe való bejutásának, valamint ezen intézményekben való sikeres helytállásának elősegítése és támogatása. A fentiekhez kapcsolódó műveltségfejlesztő és szociális munka - valamint egyéb olyan tevékenységek szervezése és végzése, melyek szintén elősegítik az Egyesület fő céljának megvalósítását. A Bhim Rao Egyesület a célcsoport hatékony oktatási és képzési tájékoztatását, intézményi kapcsolatfelvételét, felzárkóztatását segíti, illetve kulturális és szabadidős programok szervezését vállalta fel Küzd a diszkrimináció, a hátrányos megkülönböztetés és a szegregáció ellen.


  • PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATA
    1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZA U 7

    Pest megye az ország legnagyobb lélekszámú megyéje közel 1 100 000 lakosa van. Területe alapján a megyék között a második. Pest Megye Önkormányzatának igazgatási területén jelenleg 186 települési önkormányzat működik.


  • ARLÓ POLGÁRMESTERI HIVATAL
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3663 ARLÓ, ADY ENDRE ÚT 162.

    A település a Mátrától észak-keletre fekvő Heves-Borsodi-dombság keleti részén, Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi határán helyezkedik el. Az ÉK-DNY-i irányú Darnó-vonal törésrendszere miatt Arló környéke tagolt földtani, mélyszerkezeti képet mutat. Jellemző alapkőzete az oligocén korú pannon glaukonitos homokkő, de előfordul fiatalabb, miocén korabeli sekélytengeri üledék és a meredek lefutású völgyekben helyenként pleisztocén és holocén homok és agyag is. Az alacsony hegyvidéki kistáj tengerszint feletti magassága 200-530 méterig terjed. Az észak-dél irányú völgyfenékből kelet-nyugati irányú eróziós völgyek nyílnak, így a meredek lefutású domboldalak nagy reliefet kölcsönöznek a tájnak. Két állandó vízfolyás gyűjti össze a terület felszíni vizeit (Hódos és Szentgyörgy patak) és mellette több időszakos is működik (Csahó, Szuhony patak).


  • NÓGRÁDSIPEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
    NÓGRÁD, 3179 NÓGRÁDSIPEK, JÓKAI U.4

    helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés


  • KIÚT SZOCIÁLIS ÉS MENTÁLHIGIÉNÉS EGYESÜLET
    1077 BUDAPEST, WESELÉNYI U. 17. IV. EMELET

    valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos hajléktalanok


  • ABAÚJALPÁR ÖNKORMÁNYZATA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3882 ABAÚJKÉR, PETŐFI ÚT 11.

    Abaújalpár község Borsod-Abaúj-Zemplén megye első települése és a legrégibb magyarországi települések egyike. Első írásos említése Alpár néven 1330-ból való. Kezdetben a község az Aba nemzetségé, majd az Alpáry család birtoka volt. Földes- ura Alpáry Sámuel, aki az 1551-1565-ős nemesi felkelés vezéreként lett ismert.


  • RAKACA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3825 RAKACA, PETŐFI SÁNDOR ÚT 92.

    helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés


  • SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ - MOSONMAGYARÓVÁR
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9200 MOSONMAGYARÓVÁR, SZENT ISTVÁN KIRÁLY ÚT 109.

    Az Egyesített Szociális Intézmény Mosonmagyaróvár város szociális ellátásokat biztosító intézménye. Az intézmény idős, fogyatékos, és hajléktalan emberek ellátásával, gondozásával, ápolásával foglalkozik.


  • MÉRTÉK EGYESÜLET
    VAS, 9800 VASVÁR, JÁRDÁNYI P. UTCA 6

    állítható, szolgálatába, véleményt, egyéni, modern, civil szervezet, tréningek, érdekképviselet, elő, úgy, várjuk, jövő, áll, emberek, motiváció, szociális tevékenység, értékválsággal, saját, aktív,



  • BERCEL-POLGÁRMESTERI HIVATAL
    NÓGRÁD, 2687 BERCEL, BÉKE ÚT 1.

    Bercel Nógrád megye déli felén, a Cserhát középső részén hegyes-dombos környezetben fekszik a 476 m magas Berceli-hegy lábánál. A településhez legközelebb lévő város Balassagyarmat 28 km, Pest megyei Vác 32 km-re, Budapest és Salgótarján egyaránt 80 km-re húzódik. A környező városokba és Budapestre rendszeres autóbuszjáratok biztosítják a közlekedést.


  • Alapítványunk kiemelten foglalkozik a hátrányos helyzetű Bihari térség fejlesztésével, képzésekkel, információ közvetítésével.


  • ÁTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
    BARANYA, 7763 ÁTA, KOSSUTH LAJOS U. 25.

    helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés


  • NAGYKAPORNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
    ZALA, 8935 NAGYKAPORNAK, ZRÍNYI U. 1.

    Az Önkormányzat helyi közutak és közterületek fenntartásával, vízrendezés és csapadékvíz elvezetésével foglalkozik.


  • WESLEY JÁNOS KIADÓ KHT
    1086 BUDAPEST, DANKÓ U. 11.

    kiadói tevékenység, biblia, teológia, szociológia, pszichológia, hittan, hitmélyítő, ökológia, szociális munka, környezetvédelem, gyermekvédelem, ifjúságvédelem, irodalom, lelki segély, lakásépítés,


  • Az alapítvány közhasznú tevékenységei: * Egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység. * Szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása. * Hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése. * Gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet. * A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység. * Munkaerő piacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése, és a kapcsolódó szolgáltatások. Iroda: 4032 Debrecen, Jerikó u. 1. Baby Center I. emelet


  • MAGZATVÉDŐ TÁRSASÁG
    1385 BUDAPEST,

    A Magzatvédő Társaság 1988. novemberében alakult, elsősorban abból a felismerésből fakadóan, hogy ma - sajnos a tíz esztendő alatt a helyzet mit sem változott - hazánkban a magzatok védelme terén rendkívüli módon elmaradottak vagyunk. Magyarországon csaknem napjainkig a születésszabályozás legelterjedtebb módszereként a művi várandósságmegszakítást választották. Közel 50 év alatt mintegy 6 millió várandósságmegszakítás történt, melynek eredményeként az 1980-as évek elejétől a népesség egyszeri újratemelődése is megállt, az ország népességének száma folyamatosan csökken.


  • MAGYARORSZÁGI MAGISZTER ALAPÍTVÁNY
    HAJDÚ-BIHAR, 4024 DEBRECEN, Wesselényi u. 4/B
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Szervezetünk, a Magyarországi Magiszter Alapítvány 2000-ben alakult Debreceni Magiszter Alapítvány néven, Debrecenben. Feladatunknak tartjuk elsősorban az oktatást, nevelést, tehetséges fiatalok támogatását, felnőttképzés szervezését, szociális tevékenységet, esélyegyenlőség elősegítését, nemzeti és térségi identitástudat megtartását és erősítését.


  • ALSÓSZENTIVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
    FEJÉR, 7012 ALSÓSZENTIVÁN, BÉKE U. 56/A

    helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, BOBA
    VAS, 9542 BOBA, BERZSENYI U.1.

    Vas megye keleti szélén, a Kisalföld legdélibb csücskében, Kemenesalja szelíd, lankás vidékének két jelentős dombja- a Sághegy és a Somló- között terül el Boba község. A szomszédos Nemeskocs, mellyel Boba közigazgatási egységet alkot, szintén kisközség, Bobától északra.


  • MÓRÁGY-BÁTAAPÁTI KÖZSÉGEK KÖRJEGYZŐSÉGI HIVATALA
    TOLNA, 7165 MÓRÁGY, Alkotmány utca 3

    A Hivatal ügyfélfogadási rendje: hétfon: 8.00-12.00 óra szerdán: 8.00-15.00 óra pénteken: 8.00-12.00 óra A polgármester és a körjegyzo ügyfélfogadási rendje: polgármester: hétfo 16.00-17.00 óra körjegyzo: a hivatali ügyfélfogadási rend szerint A Völgység települése, dombos, erdős területű, a település és környéke alatt elhelyezkedő gránit tömb a Mórágyi rög néven ismert.


  • MÓRI CÍVIS KHT.
    FEJÉR, 8060 MÓR, KAPUCINUS TÉR 3.

    A Móri Cívis Kht. olyan közhasznú tevékenységet folytat, mely az önkormányzatok kötelező feladataiból a rehabilitációs foglalkoztatás szervezését és megvalósítását végzi.


  • ALATTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5142 ALATTYÁN, SZENT ISTVÁN TÉR 1.

    Alattyán település a Zagyva folyó bal partján Szolnoktól északra, Jászberénytől délre fekszik, a folyó egy gyenge ívű kanyarulata mentén.


  • PÁPADERESKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
    VESZPRÉM, 8593 PÁPADERESKE, RÁKÓCZI U. 43.

    helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés


  • KAPOLCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
    VESZPRÉM, 8294 KAPOLCS, KOSSUTH LAJOS U. 90.

    helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés


  • VÁMOSPÉRCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
    BÁCS-KISKUN, 4287 VÁMOSPÉRCS, BÉKE U. 1.

    településfejlesztés, önkormányzat, oktatás, szociális ellátás, településrendezés, környezetvédelem, lakásgazdálkodás, óvoda, egészségügyi szolgáltatás, művészeti tevékenység, sport, település,


  • KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT
    VESZPRÉM, 8429 PORVA, KŐRISHEGY UTCA 10.

    A Hódos-ér patak kisebb forráságai között, északi tájolású völgyben fekszik. Az újabb házsorok a dombokra is felkúsztak. Nyugat-északnyugat felé a tájkép meghatározója a Kőris-hegy és Kék-hegy tömbje, amely a Bakony legmagasabb pontja (709 m). Éghajlata hűvös, a völgyzugokban akár nyáron is előfordul fagyos hajnal. A sokéves átlag szerint csapadékban gazdag, de az utóbbi néhány év aszályai az átlagosnál erősebben érintették. A megművelt területek többé-kevésbé lejtősek. A lösztakarón képződött erdőtalaj meglehetősen kifakult, a termények közül leginkább a burgonyának kedvez.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, NÓGRÁDSIPEK
    NÓGRÁD, 3179 NÓGRÁDSIPEK, JÓKAI U. 4.

    Nógrádsipek Szécsénytől dél irányban, attól 10 km-re fekvő, az Északi-középhegység részét képező, Cserhát dombjai között megbúvó kis község.


  • MURASZEMENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
    ZALA, 8872 MURASZEMENYE, CSÖRNYEFÖLD, FŐ U.8.

    helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés


  • IROTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3786 IROTA, PETŐFI SÁNDOR ÚT 66.

    A település kiépített vezetékes ivóvízhálózattal, távhívó állomással, úthálózattal rendelkezik. PB gázpalack cseretelep üzemel.


  • IVÁNDÁRDA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
    BARANYA, 7781 IVÁNDÁRDA, KOSSUTH LAJOS ÚT 22.

    polgármesteri hivatal, közigazgatás, településfejlesztés, kultúra, szociális ellátás, pályázat, oktatás, közművelődés, közművesítés, városvezetés, kulturális tevékenység, önkormányzat, közszolgáltatás


  • GONDOZ-LAK KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4027 DEBRECEN, LAHNER U. 4.

    A mindennapi létért való küzdelem megszabja és behatárolja életterünket. Ebben a felgyorsult tempójú világban egyre kevesebb figyelmet, időt és energiát tudunk szeretteink felé sugározni.


  • HORIZONT-FÉK KÖZHASZNÚ EGYESÜLET
    NÓGRÁD, 2660 BALASSAGYARMAT, RÁKÓCZI ÚT 50

    Egyesületünk 2006. év novemberében Független Érdekvédelmi Képviselet Közhasznú Egyesületeként kezdte volna meg működését, amelyet 2007 év február 22-én Horizont-FÉK Közhasznú Egyesületként jegyeztettünk be. Elsősorban a gyermekek, fiatalok, a fogyatékkal élő gyermekek, fiatalok, a tartós munkanélküliek, valamint ezen személyek családjainak nyújt segítséget egy átfogó program segítségével az Egyesület.


  • HARTA NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA
    BÁCS-KISKUN, 6326 HARTA, TEMPLOM UTCA 68.

    Harta Nagyközség Önkormányzata önállóan, szabadon, demokratikus módon, széleskörű nyilvánosságot teremtve intézi a település közügyeit, gondoskodik a közszolgáltatásokról, a helyi hatalom önkormányzati tipusú gyakorlásáról. A helyi közügyek a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátásához, a közhatalom önkormányzati típusú helyi gyakorlásához, valamint mindezek szervezeti, személyi és anyagi feltételeinek helyi megteremtéséhez kapcsolódnak. A helyi Önkormányzat -törvény keretei között- önállóan szabályozhatja, illetőleg egyedi ügyekben szabadon igazgathatja a feladat és hatáskörébe tartozó helyi közügyeket. Döntését az Alkotmánybíróság, illetve bíróság és kizárólag jogszabálysértés esetén bírálhatja felül.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL-NYÍRTASS
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4522 NYÍRTASS, TASS VEZÉR ÚT. 1.SZ.

    Nyírtass község az Északkelet-Nyírségben, Nyíregyháza megyeszékhelytől északkeletre, mintegy 38 km távolságra található település (térkép megtekintése). Jól megközelíthető a 4-es főúton, a legközelebbi vasútállomás a Budapest-Záhony vonalon Pátrohán található. Éghajlata mérsékelten meleg, közel a mérsékelten hűvöshöz. Az évi napsütéses órák száma 1950, a középhőmérséklet 9, 5-9, 7 oC, a csapadék 610-630 mm. Az uralkodó szélirány az É-i, de jelentős a DNy-i és a DK-i aránya is. Erdőit akácosok és nemes nyárak jellemzik. Kis területeken találkozhatunk fenyőfélékkel, tölggyel és lágy lombúakkal, mint éger, fűz és a nyár. Tass neve a honfoglaló törzs vezérének, Tasnak nevét őrzi, s ez X-XI. századi alapításra vall; Anonymus is említi Tasvására néven. A Tas (Thosu) puszta személynévből alakult ki magyar névadással, benne feltehetően a török jóllakott, megtelt jelentésű melléknévi igenév rejlik. Más magyarázat szerint az ótörök "kő" jelentésű személynévből ered ..


  • MAGYAR CSALÁDSEGÍTŐ, GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATOK ORSZÁGOS EGYESÜLETE


  • MAGYARPOLÁNY ÖNKORMÁNYZAT
    VESZPRÉM, 8449 MAGYARPOLÁNY, DÓZSA GYÖRGY U. 6.

    Magyarpolány Önkormányzat ügyintézéssel foglalkozik. Magyarpolány a Balatontól 35 km-re, a Bakony Délnyugati részén található, erdőkkel ővezett falu.


  • MOGYORÓSKA POLGÁRMESTERI HIVATAL
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3893 REGÉC, FŐ ÚT 58.

    Mogyoróskát körbelengi a magyar történelem. Már az 1222-es Aranybulla ezt írja: Továbbá, sót az országnak közepette ne tartsanak, hanem csak Szabolcson és Regéczen és a végekben. A Mogyoróska fölött emelkedő Regéc várában II. RÁKÓCZI FERENC gyermekéveiben itt fejlesztette korának alapvető képességeit: a kis fejedelem latin leckéket kapott, vívni és lovagolni tanult. 1685. májusában írja CSATÓ ANDRÁS Regéczből: Kisurunk ő nagysága igen nagy s friss jóegészségben vagyon s jól is tanul. Mogyoróska természeti környezete is rendkívül értékgazdag. A település környéke bővelkedik tisztavizű forrásokban, mintegy 11 forrás létezése ismeretes. Ezek egyike a Bonyi-kút, amelyet a vadkörtékkel, vadalmákkal díszített Három-hegyi legelő fog körbe. A legelő övezte bükkösök szegélyében a tavaszi szél a farkasboroszlán rózsaszín szirmait lengeti, míg az októberi napsütés a somok és a galagonyák terméseit érleli.


  • MONYORÓD ÖNKORMÁNYZAT
    BARANYA, 7751 MONYORÓD, Béke tér 3.

    helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés


  • A PÁTYI REFORMÁTUS TEMPLOMÉRT ALAPÍTVÁNY
    PEST, 2071 PÁTY, KOSSUTH LAJOS U.95.

    Az alapítványt a pátyi református gyülekezet hozta létre, az 1782-ben épített, gyönyörű, de az idő múlásával sajnos rohamosan pusztuló református templom újjáépítésére.


  • HFH INTERNATIONAL HUNGARY KHT.
    SOMOGY, 8840 CSURGÓ, KOSSUTH U. 1

    A Habitat for Humanity Magyarország szervezetet 1996-ban alapították. Ugyanebben az évben az Egyesült Államok volt elnöke, Jimmy Carter 500 önkéntes segítségével egy hét alatt tíz lakást épített fel Vácon. E rendkívüli erőfeszítés ösztönző hatására országszerte több közösség alapított helyi Habitat szervezetet. A mai napig hét különböző helyszínen több mint 200 család vett részt otthonteremtési vagy felújítási programunkban, és ez a szám folyamatosan növekszik.


  • MAGYAR TRANSZPERSZONALIS EGYESÜLET
    1022 BUDAPEST, DETREKŐ U. 12.

    A Magyar Transzperszonális Egyesületet 1994-ben alapították azok, akik megtapasztalták a transzperszonális szemléletű önismereti munka gyógyító, segítő hatását személyes életükben és munkájukban. Célul tűzték ki a hazánkban alig ismert transzperszonális pszichológia és szemlélet megismertetését. Fontos feladatuknak tartják azt is, hogy egy új értékrendet képviseljenek, amely az élet örömteli kiteljesedését kínálja pénzközpontúvá és embertelenné váló világunkban.


12