BIZTOSÍTÓ SZOLNOK


68 találat BIZTOSÍTÓ kulcsszóra SZOLNOK településen

  • PLETYKAFALU POSTAPARTNER SZOLNOK
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, ABONYI ÚT 38

    posta, befizetés bankszámlára, tértivevény, időgarantált csomag, havilap forgalmazás, belföldi postacsomag, posta biztosító, postai pénzküldés, postafiók bérlet, távirat, levél belföldre, nemzetközi


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - SZOLNOK SZIGLIGETI ÜGYNÖKSÉG
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, SÁGVÁRI KRT. 4.

    A társaság számos közéleti kiválóságot megnyert a biztosítás ügyének, köztük a kor híres íróját, Jókai Mórt is, aki 7 éven át volt a Generali Igazgatótanácsának tagja. A társaság 1832-ben, alapítása után egy évvel már Pesten is megkezdte működését, s neve rövid időn belül összeforrt a korrekt és szakértő biztosítás fogalmával. A Generalira Magyarországon több mint másfél évszázaddal ezelőtt az az úttörő feladat hárult, hogy a biztosítás eszméjének elfogadtatásával megteremtse a hazai biztosítási piacot.


  • UNION BIZTOSÍTÓ ZRT. - SZOLNOK
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, HUBAI U. 4

    Széles élet- és nem-életbiztosítási palettájával az UNION megoldást kínál a változó élethelyzetekben felmerült igényekre, legyenek azok hosszú távú befektetési célok, váratlan helyzetekre való anyagi felkészülés, magas színvonalú egészségügyi ellátás biztosítása, féltve őrzött otthon, vagyontárgyak védelme, vagy vállalkozások, vállalatok és intézmények vagyon-, felelősség- és gépjármű-biztosítási igénye. Az UNION mind lakossági, mind vállalati, intézményi ügyfelei számára kínál innovatív, személyre szabott, az egyedi igényeknek megfelelő biztosítási megoldásokat.


  • UNIQA BIZTOSÍTÓ - JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI IGAZGATÓSÁG
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, SZÁNTÓ KRT. 52.

    Nyitva: h:8-18; k-cs:8-17; p:8-13, 40. A jogelődjei révén több mint 150 éves múltra visszatekintő ausztriai UNIQA az évek során megszerzett tudását és tapasztalatát folyamatosan új és jövőorientált elemekkel egészíti ki.


  • AEGON ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ - SZOLNOK ÉRTÉKESÍTÉSI PONT
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, BAROSS ÚT 31.

    lakásbiztosítás, életbiztosítás, online biztosítás, kisállat biztosítás, online casco kalkulátor, gépjármű biztosítás, építésbiztosítás, casco biztosítás, csoportos balesetbiztosítás, vállalati


  • TARJÁNYI MARIANNA - GENERALI TANÁCSADÓ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, KŐRÖSI ÚT.36

    Generali Lehel Vezér ügynökség .


  • VÖRÖS ÉVA - GENERALI TANÁCSADÓ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, BALASSA BÁLINT U. 7.

    Generali Szolnok-Négyesmenti Ügynökség.


  • VISTYIK JÓZSEF - GENERALI TANÁCSADÓ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, RÉZ U.6

    Generali ÉV Debrecen 45043 fiók.


  • MIKÓ JÁNOSNÉ - GENERALI TANÁCSADÓ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, MALOM U. 12.

    Generali Szolnok Tiszavirág ügynökség.


  • OTP BANK NYRT. - SZOLNOK - NAGY I. KRT. BANKFIÓK
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, NAGY I. KRT. 2/A

    Az OTP Bank 1990-ben alakult részvénytársasággá. A hitelintézet által végzett nem banki tevékenységeket leválasztották, létrejöttek a leányvállalatok, és a bank zászlóshajójává vált egy teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó bankcsoportnak, amely az univerzális bankszolgáltatásokon kívül egyebek mellett jelzálogbanki, lakástakarékpénztári, faktoring-, lízing-, alapkezelési, nyugdíjpénztári és egészségpénztári szolgáltatásokat is kínál. Az OTP Bankcsoport innovatív képességét tovább erősítve törekszik az egyes ügyfélcsoportok igényeire szabott értékajánlatainak folyamatos fejlesztésére és az ügyfelekhez való eljuttatására. Nyitva tartás h: 7.45-17.00 k: 7.45-16.00 sze: 7.45-16.00 cs: 7.45-16.00 p: 7.45-16.00 szo: - v:



  • OTP BANK NYRT. - SZOLNOK - SZAPÁRY U. BANKFIÓK
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, SZAPÁRY U. 31.

    A bank stabil pénzügyi helyzete, növekvő gazdasági teljesítménye; etikus és transzparenstevékenysége valamint a felelős pénzügyi szolgáltatások biztosítják a kiszámítható és megbízható működést, mely egyben lehetőséget nyújt a környezet, illetve a társadalom szélesebb körű figyelembe vételére, támogatására. Az OTP Bank tevékenysége hatást gyakorol a gazdaságra, társadalomra és környezetre egyaránt, ugyanakkor a globális kihívások is befolyásolják működésünket, érintettjeinkkel való kapcsolatunkat. Célunk, hogy a kockázatokat lehetőségekké alakítsuk, erősítve ezzel a Bankcsoport hosszú távú fenntarthatóságát, a bizalom erősítését.


  • K&H BANK ZRT.
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, SZÉCHENYI KRT. 135.

    Nyitvatartás: hétfő: 08:00 - 17:00 kedd: 08:00 - 16:00 szerda: 08:00 - 16:00 csütörtök: 08:00 - 16:00 péntek: 08:00 - 15:00


  • KÖBE KÖZLEKEDÉSI BIZTOSÍTÓ EGYESÜLETE
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, SZAPÁRY UTCA 19

    kgfb, autóbiztosítás, közlekedési biztosító egyesület, gfb, árukár biztosítás, biztosítás, köbe szolnok, lakásbiztosítás, casco, gépjárműbiztosítás, kötelező, iroda


  • UNIQA BIZTOSÍTÓ KIRENDELTSÉG - FEKETE ISTVÁN
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, PETŐFI U.19.

    Mobil: 30/913-4368. Az UNIQA az osztrák identitást és az európai eszmevilágot tudatosan ötvöző biztosítótársaság.


  • UNIQA BIZTOSÍTÓ KIRENDELTSÉG - KISS JOHANNA
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, CSOKONAI U. 48.

    Az UNIQA az osztrák identitást és az európai eszmevilágot tudatosan ötvöző biztosítótársaság.


  • BUCZKÓ PÉTER - GENERALI TANÁCSADÓ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, -

    Generali Szolnok Szigligeti Ügynökség.


  • SULÁK ISTVÁNNÉ - GENERALI TANÁCSADÓ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, HUNYADI JÁNOS ÚT.65.

    Mobil: 0620 3910171.


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - SZOLNOK-TISZAVIRÁG ÜGYNÖKSÉG
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, SÁGVÁRI KRT. 4.

    A Generali mind a magyarországi lakossági, mind a vállalati piacokon meghatározó tevékenységet folytat. A társaság ügyfeleinek száma megközelíti az 1, 2 millió főt. A Generali-Providencia Biztosító Zrt. több mint 1, 6 millió szerződést kezel.


  • PROFITSZOL-CONSULTING KFT. - GENERALI TANÁCSADÓ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, ADY ENDRE ÚT 6-8

    Generali ÉV Debrecen 45043 fiók. Mobil: 06703874251 .


  • JANCSÓ ANDREA - GENERALI TANÁCSADÓ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, ADY ENDRE U.6-8

    Mobil: 06706495846.


  • LENGYEL HAJNALKA - GENERALI TANÁCSADÓ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, PÁLFY JÁNOS U. 14

    Generali ÉV SZEGED 65021 fiók . Iroda címe: 5000 Szolnok Ady Endre út 6-8.


  • K&H BANK ZRT.
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, SZAPÁRY UTCA 25-29.

    folyószámla, banki hitel, k&h lakásbiztosítást, betétszámla, hitelkeret, megtakarítási betétszámla, k&h biztosító, vagyonbiztosítás, kötelező biztosítás, folyószámla vezetés, gépjármű biztosítás,


  • 4 POSTA SZOLNOK
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, MÁRTÍROK ÚTJA 34

    postabank, bélyeg, tértivevény, díszlap, nemzetközi postacsomag, levél, személyi kölcsön, belföldi lapok forgalmazása, életbiztosítás, postai csekk, kötvények, csekk befizetés, levél kézbesítés,


  • OTP BANK NYRT. - SZOLNOK - BAROSS U. BANKFIÓK
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, BAROSS U. 18

    A csoporttagok közötti szinergiák kihasználása mind Magyarországon, mind a nemzetközi csoportban összehangolt fejlesztések és egyes tevékenységek integrálása révén érhető el. Az OTP Bank, valamint a Bankcsoport céljainak eléréséhez nélkülözhetetlen a magasan kvalifikált emberi erőforrás megléte. Ezért a Bankcsoport stratégiájában nagy hangsúlyt kap a megfelelően felkészített, értékesítés-orientált, lojális ügyintézői bázis kialakítása és fenntartása, valamint a tehetséges szakemberek megtartása érdekében az egyénre szabott pályaút fejlesztése. Nyitva tartás h: 9.30-17.00 k: 10.30-18.00 sze: 9.30-17.00 cs: 10.30-18.00 p: 9.30-17.00 szo: - v: -


  • OTP BANK NYRT. - SZOLNOK - SZÉCHENYI KRT. BANKFIÓK
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, SZÉCHENYI KRT. 135.

    Tel: (40) 366-388 A csoporttagok közötti szinergiák kihasználása mind Magyarországon, mind a nemzetközi csoportban összehangolt fejlesztések és egyes tevékenységek integrálása révén érhető el. Célunk, hogy lendületes növekedéssel, hatékony irányítással és üzemvitellel, továbbá felelős társadalmi szerepvállalással Közép- és Kelet Európa legkedveltebb univerzális bankcsoportjává váljunk. Sikereink zálogát munkatársaink felkészültsége, a helyi- és nemzeti piacok ismerete valamint kiváló ügyfélkapcsolataink tudatos fejlesztése jelenti.


  • AXA KERESKEDELMI BANK ZRT. - SZOLNOK SÁGVÁRI E. KÖRÚTI BANKFIÓK
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, SÁGVÁRI E. KÖRÚT. 8.

    Telefon: (06-56) 514 467, (06-56) 514 468. Tudjuk, hogy akik felkeresnek bennünket azok életük egyik legjelentősebb döntéséhez kérnek segítséget tőlünk, ezért azon munkálkodunk, hogy szolgáltatásaink minden részletében megfeleljenek Ügyfeleink igényeinek. Ezért szeretnénk a pénzügyi világot a magunk eszközeivel nyíltabbá, mindenki számára elérhetővé és egyszerűbbé tenni azáltal, hogy szolgáltatásainkat, folyamatainkat, ügyfélkezelésünket leegyszerűsítjük, így segítve ügyfeleinket döntéseik meghozatalában.


  • GROUPAMA GARANCIA BIZTOSÍTÓ - SZOLNOK
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, MAGYAR U. 4.

    A Groupama Garancia Biztosító 2009. április 1-jén a Groupama Biztosító és az OTP Garancia Biztosító fúziójával alakult meg. A Groupama Garancia Biztosító a hazai biztosítási piac egyik legjelentősebb szereplője.


  • PÁNCZÉL PÉNZÜGYI ÉS BIZTOSÍTÁSI TANÁCSADÓ KFT. - SZOLNOK
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, ARANY JÁNOS U. 10.

    A magyarországi SIGNAL Biztosító Zrt. tulajdonosi háttere megfelelő tőkeerőt és biztonságot nyújt a további lendületes fejlődéshez. Fejlesztési programunk során mindennél előbbre valónak tekintjük a pénzügyi stabilitást és befektetéseink biztonságát, hiszen a tőke, mellyel gazdálkodunk, ügyfeleink megtakarítása.


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - SZOLNOKI KÉPVISELET
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, TÓFENÉK ÚT 19.

    Telefonszám: (20)556-6246. Különösen gyorsan fejlődött a Generali országos hálózata a XIX. század utolsó évtizedeiben, a gazdasági fellendülés idején. A II. Világháború okozta kényszerszünet után a Generali igyekezett tevékenységét Magyarországon is újra fellendíteni.


  • CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ KÉPVISELŐ - MÉSZÁROS GYÖRGY
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, JÓZSEF A. 83. D.

    Biztosítónk alakulásakor a magyar biztosítási piac meghatározó szereplői többségében multinacionális cégek voltak. Szükség volt tehát egy hazai alapítású, magyar vezetésű biztosító társaságra. A CIG Pannónia Életbiztosító Zrt. 2008 ban kezdte meg üzleti értékesítését Magyarországon. Társaságunk hitelességével, hatékony kommunikációjával és magas szintű társadalmi felelősségvállalással értékesíti termékeit a hazai és közép-kelet európai biztosítási piacon. Rugalmas, a hazai igényekre szabott ajánlatainkkal segítjük a családok gyarapodását és biztonságát.


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - SZOLNOK BELVÁROSI ÜGYNÖKSÉG
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, SÁGVÁRI KRT. 4.

    Célunk, hogy a Generali jelentős társadalmi szerepvállalási hagyományaira és munkatársaink elkötelezettségére építve, korszerű intézményrendszer megteremtésével elismerten hozzájáruljunk a fenntartható fejlődéshez, figyelembe véve külső és belső érintettjeink hosszú távú érdekeit és természeti környezetünk fenntarthatóságát.


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - SZOLNOK GENERALI PONT
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, KÁPOLNA U. 12.

    A társaság számos közéleti kiválóságot megnyert a biztosítás ügyének, köztük a kor híres íróját, Jókai Mórt is, aki 7 éven át volt a Generali Igazgatótanácsának tagja. A társaság 1832-ben, alapítása után egy évvel már Pesten is megkezdte működését, s neve rövid időn belül összeforrt a korrekt és szakértő biztosítás fogalmával. A Generalira Magyarországon több mint másfél évszázaddal ezelőtt az az úttörő feladat hárult, hogy a biztosítás eszméjének elfogadtatásával megteremtse a hazai biztosítási piacot.


  • HAJDÚ KATALIN - GENERALI TANÁCSADÓ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, JUBILEUMI TÉR 5.

    Generali ÉV Debrecen 45040 kirendeltség.


  • KISNÉ LŐRINC MÁRIA - GENERALI TANÁCSADÓ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, PUSKÁS KRT 5.

    Generali Szolnok Tiszavirág ügynökség.


  • TÁNCZOS TAMÁS - GENERALI TANÁCSADÓ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, GORKIJ UTCA 17

    Generali Szolnok-Négyesmenti Ügynökség.


  • VÍGH TAMÁS - GENERALI TANÁCSADÓ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, MIKSZÁTH K. ÚT 1.

    Generali Szolnok-Négyesmenti Ügynökség.


  • SOLTINÉ ERIKA - GENERALI TANÁCSADÓ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, OSTOR ÚT 1/B

    Generali Civis Ügynökség.


  • KUTI JÁNOSNÉ - GENERALI TANÁCSADÓ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, DR. SEBESTÉNY GY. ÚT 4

    Generali Szolnok Tiszavirág ügynökség.


  • STEINER LAJOSNÉ - GENERALI TANÁCSADÓ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, ADY E. ÚT 6-8

    Generali ÉV Debrecen 45040 kirendeltség.


  • FHB KERESKEDELMI BANK ZRT. - SZOLNOK
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, NAGY IMRE KÖRÚT 10/A.

    Teljes körű banki szolgáltatások; Allianz gépjármű-, otthon-, élet- és vállalati biztosítások, nyugdíj- és egészségpénztári termékek értékesítése, szerződésgondozása, kárbejelentés.


  • CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ KÉPVISELŐ - SZABÓ ISTVÁNNÉ - EXKLUZÍV-HOZAM KFT.
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, MÉSZÁROS L. U. 2/A.

    Biztosítónk alakulásakor a magyar biztosítási piac meghatározó szereplői többségében multinacionális cégek voltak. Szükség volt tehát egy hazai alapítású, magyar vezetésű biztosító társaságra. A CIG Pannónia Életbiztosító Zrt. 2008 ban kezdte meg üzleti értékesítését Magyarországon. Társaságunk hitelességével, hatékony kommunikációjával és magas szintű társadalmi felelősségvállalással értékesíti termékeit a hazai és közép-kelet európai biztosítási piacon. Rugalmas, a hazai igényekre szabott ajánlatainkkal segítjük a családok gyarapodását és biztonságát.


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - SZOLNOK-NÉGYESMENTI ÜGYNÖKSÉG
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, SÁGVÁRI KRT. 4.

    életbiztosítás, befektetéshez kötött életbiztosítások, biztosítás kalkulátor, vagyonbiztosítás, biztosítás, egészségpénztár, gépjármű biztosítás, gépjárműbiztosítások, generali önkéntes nyugdíjpénztár


  • K&H BIZTOSÍTÓ - SZOLNOK
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, VERSEGHY PARK 5.

    Nem-életbiztosítások közül magánszemélyek számára gépjármű-, otthon- és utasbiztosításokat, vállalkozások számára gépjármű- és vagyonbiztosításokat, építésszerelés-, valamint géptörés biztosításokat ajánlunk.


  • KÁNTOR JÓZSEFNÉ - GENERALI TANÁCSADÓ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, SÓHÁZ ÚT 8.

    Generali Szolnok-Négyesmenti Ügynökség


  • PÓSA ATTILA - GENERALI TANÁCSADÓ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, SEREGÉLY U. 38.

    Generali Szolnok-Négyesmenti Ügynökség.


  • ING BIZTOSÍTÓ ZRT.- SZOLNOK
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, MÁRTÍROK ÚTJA 16-18.

    Az ING ügyfelei részére finanszírozást is nyújt. A hitelkeretek felállítását minden esetben hitelvizsgálat előzi meg. Ügyfélkörünk elsősorban a nemzetközi nagy és középvállalati körből valamint helyi és nemzetközi pénzintézetekből áll. Célunk, hogy ügyfeleinket teljes körűen szolgáljuk ki, melybe a finanszírozás mellett egyéb kiegészítő szolgáltatások is tartoznak. Az ING erőssége az a nemzetközi hálózat, amelyben Közép-Kelet-Európa kiemelkedően fontos stratégiai szerepet tölt be.


  • 7 POSTAPARTNER SZOLNOK
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, TÓSZEGI ÚT 51.

    postai csekk, tértivevény, utánküldés, posta gépjármű biztosítás, postabank, nemzetközi postacsomag, posta, postafiók bérlet, távirat, gépjárműbiztosítás, postai ügyfélszolgálat, levél, csomag


  • 9 POSTA SZOLNOK
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, KÁROLY RÓBERT UTCA 7

    magyar posta, csomagkiszállítás, havilap forgalmazás, postabank, postai ügyfélszolgálat, postafiók bérlet, távirat kézbesítés, nemzetközi postacsomag, fax küldés, befizetés bankszámlára, postai


  • AXA KERESKEDELMI BANK ZRT. - SZOLNOK SÁGVÁRI KÖRÚTI PARTNER IRODA
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, SÁGVÁRI KÖRÚT 4.

    Stratégiánkban kiemelt helyen szerepel az elsősorban magánszemélyek számára kínált lakáscélú és szabad-felhasználású jelzáloghitelezés, valamint a vállalati és magánszemélyek részére nyújtott bankszámla-vezetés, amelyet a direktbankokra jellemző módon ingyenesen vehetnek igénybe Ügyfeleink. A bank alacsony működési költségei lehetővé teszik, hogy kiemelkedő látra szóló kamatokat és az Internet segítségével teljes körű, könnyen elérhető, valamint alacsony költségű banki kiszolgálást nyújtsunk Ügyfeleinek. A Belgiumban bejegyzett AXA Bank Europe irányításával végezzük tevékenységünket szoros együttműködésben a helyi biztosítóval. A csoport jelenleg Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Svájcban és Magyarországon működtet bankokat leányvállalatként vagy fióktelepként.


  • MKB BANK ZRT SZOLNOKI FIÓK
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, BAROSS U. 10 -12.

    A Bank tevékenysége hamarosan kibővült az összetett külkereskedelmi ügyletek szervező, irányító, finanszírozó és lebonyolító munkájával.Az 1987-es bankreform során, a kétszintű bankrendszer kialakulásakor az MKB teljeskörű kereskedelmi banki felhatalmazást kapott, amely alapján - a hagyományos üzletágak megerősítése mellett - új üzletágak sikeres beindítása és felfuttatása történt meg. A belföldi vállalatok komplex kiszolgálása rövid idő alatt a Bank fő üzletágává vált. A Bank a 80-as évek végén megkezdte, majd a 90-es évek elején számottevően továbbfejlesztette a privát bankszolgáltatásokat, a pénz- és devizapiaci, valamint a tőkepiaci tevékenységet. A 90-es évek végére az MKB teljeskörű szolgáltatásokat nyújtó hitelintézetté vált. 1994-1996 Mind az MKB, mind az egész hazai bankrendszer szempontjából történelmi jelentőségű esemény volt a Bank 1994. július 15-én megtartott


12