AJÁNDÉKTÁRGY SZOMBATHELY
16 találat AJÁNDÉKTÁRGY kulcsszóra SZOMBATHELY településen
Digitális Fotónyomda
Az immár 150 éves gyár művészi tevékenysége jól példázza, hogy a kor kihívásaira mindig lehet kreatív választ adni, a történelmi körülmények által meghatározott módon. Azt mondhatjuk, hogy a közép-, majd kelet-európai kulturális és ipari fejlődést teljes egészében, tipikusan tükrözi, nehézségeit éppúgy bemutatva, mint a lehetőségek tehetséges felhasználását. Életben maradását annak köszönheti, hogy alkalmazkodni tudott a körülmények folyamatos változásaihoz, miközben sikerült fenntartania sajátos egyéni jellegét, egyszerre volt nyitott, befogadó és hagyományőrző. Valamennyi korszakából azok a művek emelkednek ki, - jellemző sokaságban, vagy csupán egyedi kísérletként -, amelyek a lehetőségek határát akarták tágítani, újat akaró, felfedező, kreatív módon. Zsolnay Márkabolt Szombathelyi üzeltünk: nyitva: h-p 9.00-17.00, szo 9.00-13.00
bélyegző rendelés, jelzés technika, tollbélyegző, bélyegző festék, profi bélyegző, sportserlegek, profi, névtáblák, serlegek, bélyegző készítők, ajándéktárgy feliratozás, printy, bélyegező, csere
Elsősorban sportszerek értékesítésével és sportrendezvények szervezésével foglalkozik vállalkozásunk.
acél, generál kivitelezés, előszobafal, fémszerkezetű épület, vízóra fedlap, kültéri lépcsők, kapumozgató berendezés, csatornavas, füstcsövek, télikert, alumínium kerítés, kapumozgató elektronikák,
Vállalkozásunk családi vállalkozás, mely 1992-ben alakult.1997. decembere óta foglakozunk vasútmodellekkel, ám a családban a vasút szeretete, és a modellvasutas tradíció csaknem fél évszázados.Induláskor a magyar gyártók termékeit forgalmaztuk, majd 1998. márciusától az importőrökkel történő kapcsolatfelvétel után megjelentek az európai modellgyártók termékei is kínálatunkban. Azóta a választék folyamatosan bővül. A forgalmazás mellett javítással, szaktanácsadásal, valamint terepasztal és dioráma készítéssel is foglalkozunk.
Szalonunk Szombathelyen, a Thököly utcában található. Üzletünkre a természetesség a jellemző. A természet adta anyagok felhasználásával dolgozunk.
Teljes választékot nyújtunk szolgáltatásaink során a legjobb minőségű javító anyagokból. A normál minőségű anyagokkal történő azonos jellegű javítások ára megfelel az országos átlagnak, míg a prémium - döntően MISTER MINIT -anyagokból történő szolgáltatás a hazai árszint kevesebb mint kétszerese, annak ellenére, hogy az anyagok tartóssága 4-5-szörös a normál minőségű anyagokhoz képest. Cégünk, a TOP SERVICE Hungária Kft. képviseli Magyarországon az amerikai eredetű LOCKMASTER rendszert, és jogosult az EUROPEAN LOCKMASTER GROUP regisztrált védjegy használatára, mint a rendszer hivatalos magyarországi partnere. A LOCKMASTER koncepciót, amely egyben védett márkanév, Európában az EUROPEAN LOCKMASTER GROUP képviseli, letéteményese a németországi LOCKMASTER GmbH. Nyitvatartás: H-P: 9-12; 13-20; Szo: 9-12; 13-20; Vas: 9-12; 13-19;
Üzletünket 1992-ben nyitottuk. Eleinte csak borokat forgalmaztunk, később kibővitettük termékskálánkat. Szolgáltatásaink fadobozok gravirozása névreszóló italok készitése ajándékkosarak összeállitása és házhozszállitása Az üzletben található csomagolt édességek /deszertek, különleges csokoládék/ és italok kombinációjából egyedi, exkluzív ajándékcsomagokat és ajándékkosarakat állítunk össze.
az üvegezés, képkeretezés, tükörkészítés, tiffanyzás területén szinte alig van olyan munka, melyet ne tudnánk elvégezni.
Hirdetésfelvétel országos és megyei lapokba, közterületi reklám.
A Szentendrei Parti Kft Szombathelyi ékszer boltja
emblémázott üzleti ajándéktárgyak és naptárak fogralmazása
díszcsomagolás, dísztárgy, ágynemű, eskövők szervezése, nászajándék, virág, ajándéktárgyak, eskövőszervezés, dekorációs anyagok, lakberendezések, ajándék, meglepetés, programszervezés, köszönő ajándék
Plakettek, serlegek, érmék, szobrok, üveg tárgyak, trófeák, gravirozás, ajándéktárgyak
Cégünk 7 éve foglalkozik használt számítástechnikai eszközök adás-vételével. Laptop, monitor és projektor szerviz, Benq márkaszerviz. Fényképes ajándéktágyak készítése, párna, bögre, póló nyomás. Mezek és pólók feliratozását is vállaljuk. Autó kirakatmatrica készítés rövid határidővel.
