BIZTOSÍTÁS SZOMBATHELY


102 találat BIZTOSÍTÁS kulcsszóra SZOMBATHELY településen

  • VASI VOLÁN UTAZÁSI IRODA
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, ADY-TÉR - AUTÓBUSZÁLLOMÁS
    Rating 44 csillag 3 vélemény alapján

    1949. április 1-jén alakult meg a MÁVAUT Autóbuszközlekedési Nemzeti Vállalat Szombathelyi Főnöksége a Vasút utca 13. szám alatt, amely Pogány László vezetésével kezdte meg működését. Kezdetben, Vas megyében kevés helyközi járat közlekedett, mivel a MÁV-nak megyénk területén épült a legsűrűbb vasúthálózata. Helyi járatos autóbusz-forgalom is csak Szombathely városában volt ekkortájt.


  • közlekedés zavartalan biztosítása, vagyonvédelem, polgár őr, polgárőr, országos polgárőr szövetség, felügyelet, település védelem, magyarországi polgárőrség, bűnmegelőzés, polgárőr képzés, polgárőrség


  • SOPRON BANK ZRT. - SZOMBATHELY
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, KIRÁLY ÚT 37

    Mivel a növekvő globalizálódás és a multinacionális konszernek korábban a személytelenség egyre erősödik, ezért nagy jelentőséggel bír a banki szolgáltatások területén a helyi, személyes találkozáson alapuló kapcsolattartás. A Sopron Bank ZRt. döntéshozói jól ismerik a piacot, mert a régióban élnek, ezáltal jobban eleget tudnak tenni az ügyfelek kívánságainak, igényeinek.


  • CIB BANK ZRT. - SZOMBATHELY II. FIÓK
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, URÁNIA UDVAR 4.

    CIB Bank a fiókhálózat mellett, számos elektronikus csatorna is segíti az ügyfeleket pénzügyeik gyors és kényelmes intézésében, mint például a CIB Internet Bank, mobilCIB, vagy az eBroker információs és értékpapír-kereskedési rendszer. A Bank teljes körű felhatalmazással rendelkező magyar bank, amely széles körű belföldi és nemzetközi bankári tevékenységet végez. Nyitva tartás Hétfő: 08:00 - 17:00 Kedd: 08:00 - 16:00 Szerda: 08:00 - 16:00 Csütörtök: 08:00 - 16:00 Péntek: 08:00 - 15:00 Szombat: zárva.


  • SZERVÓ '98 KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, VÍZÖNTŐ U. 7.

    személyautó, gépjármű kereskedelem, bérautó, flottakezelés, autójavítás, lízing, márka kereskedelem, új autó, lízingelési lehetőség, gépjármű, karosszériajavítás, autószerviz, hitel, autó javítás,


  • 9 POSTA SZOMBATHELY
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, PÁZMÁNY PÉTER KÖRÚT 28

    havilap forgalmazás, napilap, nemzetközi levél, gyorsposta, levél feladás, posta ügyfélszolgálat, levelezőlap, postafiók bérlet, levél külföldre, postabank, bélyeg, posta, időgarantált csomag, posta


  • OTP BANK NYRT. - SZOMBATHELY - KIRÁLY U. BANKFIÓK
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, KIRÁLY U. 10.

    Az OTP Bankcsoport innovatív képességét tovább erősítve törekszik az egyes ügyfélcsoportok igényeire szabott értékajánlatainak folyamatos fejlesztésére és az ügyfelekhez való eljuttatására. Az értékteremtési célok eléréséhez kulcsfontosságú a működési folyamatok racionalizálása az anyabankban és az egyes csoporttagok működési és költséghatékonyságának javítása. A csoporttagok közötti szinergiák kihasználása mind Magyarországon, mind a nemzetközi csoportban összehangolt fejlesztések és egyes tevékenységek integrálása révén érhető el. Az OTP Bank, valamint a Bankcsoport céljainak eléréséhez nélkülözhetetlen a magasan kvalifikált emberi erőforrás megléte. Ezért a Bankcsoport stratégiájában nagy hangsúlyt kap a megfelelően felkészített, értékesítés-orientált, lojális ügyintézői bázis kialakítása és fenntartása, valamint a tehetséges szakemberek megtartása érdekében az egyénre szabott pályaút fejlesztése.


  • HAVASI AUTÓ KFT-MITSUBISHI SZOMBATHELY
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, ZANATI U. 27/C

    Krepli Tibor 1991-ban kezdte meg működését a jelenlegi Szombathely Zanati úti telephelyén. 1996-ban a MITSUBISHI márka Vas megyei képviseletére vállalkozott, az akkori kelet-európai importőr, az osztrák DENZEL AG-vel kötött szerződés alapján. Igyekeztünk mindenben megfelelni a növekvő elvárásoknak, lehetőségeinkhez képest folyamatosan fejleszteni eszközeinket, kínálatunkat és ügyfeleink kiszolgálását is.


  • GRAND TOURS - SZOMBATHELY
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, KIRÁLY U.35.

    Tel. / Fax: 06-94-343413. 510480.


  • K&H BIZTOSÍTÓ - SZOMBATHELY
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, SZELESTEI U. 13.

    Nem-életbiztosítások közül magánszemélyek számára gépjármű-, otthon- és utasbiztosításokat, vállalkozások számára gépjármű- és vagyonbiztosításokat, építésszerelés-, valamint géptörés biztosításokat ajánlunk.



  • GYÖNGYÖSHERMÁN SZENTKIRÁLYI POLGÁRŐR EGYESÜLET
    9700 SZOMBATHELY, TAMÁSI ÁRON U. 48.

    járőrözés, vagyonvédelem, település védelem, érték védelem, polgárőr, hatósági jogkör, környezetvédelemi tevékenység, országos polgárőr szövetség, település biztonság, rendvédelem, vagyon védelem,


  • SZOMBATHELY LINUX EGYESÜLET
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, KIRÁLY U. 17.

    - ismeretterjesztő bemutatók, előadások, - tanácsadás - kiscsoportos oktatás - weboldalak, közösségi portálok készítése, beüzemelése karbantartása - kisméretű helyi hálózatának kialakítása szabad szoftverekkel - Linux (Windows) munkaállomások, Linux és *BSD alapú szerverek beüzemelése


  • VAS MEGYEI POLGÁRŐR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE
    9700 SZOMBATHELY, Berzsenyi tér 1.

    forgalom irányítás, polgárör, forgalomirányítás, bűn megelőzés, rendfentartás, bűnmegelőzés, magyarországi polgárőrség, polgár őrség, polgárőrség magyarország, járőrözés, polgárőr, érték védelem,


  • DUNA HOUSE - SZOMBATHELY, THÖKÖLY IMRE UTCA
    9700 SZOMBATHELY, THÖKÖLY IMRE UTCA 46.

    lakás előretakarékosság, ingatlanközvetítő, ingatlancsere, ingatlanbérlés, ingatlanszakértő, ingatlankezelés, családi ház vásárlás, személyi hitel, hitelkérelmi közreműködés, ingatlaniroda, biztosítás


  • BONUS KFT.
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, ZANATI ÚT 27/A

    Márkafüggetlen autó- és motorszerviz. NISSAN márkaszerviz. SUBARU, FIAT márkakereskedés és szerviz YAMAHA, APRILIA márkakereskedés és szerviz. MEGÉRKEZTEK a nyári gumiabroncsok!


  • K&H BANK ZRT.
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, KŐSZEGI UTCA 10.

    Nyitvatartás: hétfő: 08:00 - 17:00 kedd: 08:00 - 16:00 szerda: 08:00 - 16:00 csütörtök: 08:00 - 16:00 péntek: 08:00 - 15:00


  • OTP BANK NYRT. - SZOMBATHELY - ROHONCI U. BANKFIÓK
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, ROHONCI U. 52

    Sikereink zálogát munkatársaink felkészültsége, a helyi- és nemzeti piacok ismerete valamint kiváló ügyfélkapcsolataink tudatos fejlesztése jelenti. Az OTP Bank tevékenysége hatást gyakorol a gazdaságra, társadalomra és környezetre egyaránt, ugyanakkor a globális kihívások is befolyásolják működésünket, érintettjeinkkel való kapcsolatunkat. Célunk, hogy a kockázatokat lehetőségekké alakítsuk, erősítve ezzel a Bankcsoport hosszú távú fenntarthatóságát, a bizalom erősítését. A bank stabil pénzügyi helyzete, növekvő gazdasági teljesítménye; etikus és transzparenstevékenysége valamint a felelős pénzügyi szolgáltatások biztosítják a kiszámítható és megbízható működést, mely egyben lehetőséget nyújt a környezet, illetve a társadalom szélesebb körű figyelembe vételére, támogatására.


  • TERRA TOURIST UTAZÁSI IRODA - SZOMBATHELY SZÉCHENYI U.
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, SZÉCHENYI U. 4-6.

    Tevékenysége középpontjában az ügyfél áll. Kimagasló minőségű szolgáltatást kíván nyújtani, hogy az ügyfél ne csak elégedett, hanem törzsutasként térjen hozzá vissza.


  • IBUSZ UTAZÁSI IRODÁK KFT.-SZOMBATHELY
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, FŐ TÉR 44.

    Magyarországon az IBUSZ-nak több mint ezer vetélytárssal kell felvennie a versenyt. Az IBUSZ 105 éves múltjával illetve több mint 100 egységből álló irodahálózatával Magyarország legnagyobb utazási irodájának számít, részesedése a hazai turisztikai piacon kb. 10 százalék. Az IBUSZ Utazási Irodák Kft az IBUSZ holdinghoz tartozik. A Kft árbevétele 2006-bab kb. 15 milliárd forint, törzstőkéje 1 milliárd forint. Az utaztatott fők száma éves szinten meghaladja a 100 ezer főt. A vagyoni biztosíték 800 millió forint. A külföldre irányuló szervezett utak és a belföldi utak résztvevőinek száma, valamint az értékesített repülőjegyek száma alapján a cég Magyarország vezető utazási irodája. Ezt az eredményt a cég igen éles versenyben, erős túlkínálati piacon érte el.


  • PEUGEOT CSOMAI
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, MINERVA U.2.

    haszon gépjármű, bérautó, hitel, gépjárműkereskedelem, szalon, gépjármű, környezetvédelmi vizsgálat, autó szalon, autó javítás, peugeot márkaszalon, flottakezelés, autótartozék, személyautó, autó,


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - SZOMBATHELY GENERALI PONT
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, BEJCZY U. 1-3.

    Különösen gyorsan fejlődött a Generali országos hálózata a XIX. század utolsó évtizedeiben, a gazdasági fellendülés idején. A II. Világháború okozta kényszerszünet után a Generali igyekezett tevékenységét Magyarországon is újra fellendíteni. A Generali mind a magyarországi lakossági, mind a vállalati piacokon meghatározó tevékenységet folytat. A társaság ügyfeleinek száma megközelíti az 1, 2 millió főt. A Generali-Providencia Biztosító Zrt. több mint 1, 6 millió szerződést kezel.


  • ARGOSZ BIZTOSÍTÓ RT - VAS MEGYEI IGAZGATÓSÁG
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, SZELESTEI U. 13.

    szolgáltató, biztosítás, nyugdíjpénztár


  • 3 POSTA SZOMBATHELY
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, LAKY DEMETER UTCA 2

    havilap forgalmazás, posta banki szolgáltatások, postabank, csomag külföldre, gyorsposta, posta, távirat kézbesítés, levél feladás, díszlap, napilap, levél belföldre, posta biztosító, távirat,


  • MKB BANK ZRT SZOMBATHELYI FIÓK
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, SZENT MÁRTON U. 4.

    Az MKB tevékenységében fontos változás volt a kis- és középvállalatok, valamint a lakosság szélesebb rétegei felé történt üzletpolitikai nyitás. Ez új, húzó tevékenységek felfuttatását is jelentette, mint a gépjármű-finanszírozás, a jelzáloghitelezés illetve a nyugdíj- és egészségpénztár erősödő pozíciói. A pénz- és tőkepiaci üzletág az ügyféligényeknek megfelelően folyamatosan bővíti termékpalettáját. Az MKB stratégiai érdekeltségei, az MKB Általános- és az MKB Életbiztosító 2007. októberében kezdték meg működésüket. A biztosítótársaságok alapításával a Bank sikeresen meg tudta valósítani az egypontos bank-biztosítói kiszolgálási stratégiáját és a Bank univerzalitása belföldön teljes körűvé vált.


  • AXA KERESKEDELMI BANK ZRT. - SZOMBATHELYI AXA PARTNER IRODA
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, SZENT FLÓRIÁN KRT. 2.

    Az AXA csoport globális banki stratégiájának megfelelően az AXA Kereskedelmi Bank Zrt. 2009. január 1-jétől AXA Bank Europe SA fióktelepeként folytatja tevékenységét. Az AXA Bank Europe SA Belgiumban bejegyzett, teljes körű működési engedéllyel rendelkező bank, amely a Standard & Poor's külső hitelminősítő intézettől AA- besorolást kapott. Az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepeként nagyobb mérlegfőösszeggel és hitelezési kapacitással, valamint számottevő európai jelenléttel bíró szervezet tagjaként állunk továbbra is az Ön rendelkezésére.


  • CLAUDIUS POLGÁRŐR EGYESÜLET
    9700 SZOMBATHELY, SZT. FLÓRIÁN KRT. 29.

    polgár őrség, életvédelem, polgárörség, bűn megelőzés, szövetség, polgárőr képzés, rend fentartása, polgárőrség magyarország, forgalomirányítás, polgárőr, magyarországi polgárőrség, opsz, országos


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - SAVARIA ÜGYNÖKSÉG
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, VÍZÖNTŐ U. 7.

    Különösen gyorsan fejlődött a Generali országos hálózata a XIX. század utolsó évtizedeiben, a gazdasági fellendülés idején. A II. Világháború okozta kényszerszünet után a Generali igyekezett tevékenységét Magyarországon is újra fellendíteni. A Generali mind a magyarországi lakossági, mind a vállalati piacokon meghatározó tevékenységet folytat. A társaság ügyfeleinek száma megközelíti az 1, 2 millió főt. A Generali-Providencia Biztosító Zrt. több mint 1, 6 millió szerződést kezel.


  • CIB BANK ZRT. - SZOMBATHELYI FIÓK
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, FŐ TÉR 33.

    A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. a CIB Csoport tagjaként 1997-ben alakult a CIB Értékpapír Rt. 100%-os tulajdonaként. Alapításával a CIB Csoport célja az volt, hogy a hazai és nemzetközi értékpapírpiacon befektető, rugalmas és alacsony költségű befektetési alapokkal bővítse értékpapír-befektetéseinek és szolgáltatásainak körét. A társaság 1997. júniusban hozta létre első alapját, majd ezt követően termékválasztékát folyamatosan tovább szélesítve alakította ki a CIB Alapcsaládot. A CIB Befektetési Alapkezelő által kezelt CIB Alapcsalád a pénzeszközök rövid és hosszú távú elhelyezésére egyaránt lehetőséget kínál. Alapcsaládunk tíz határozatlan futamidejű és három határozott futamidejű garantált alapból áll. Alapjaink egymástól lényegesen különböző befektetési politikával rendelkeznek, így lehetővé teszik, hogy befektetőink kockázatvállalási hajlandóságuk függvényében tudják kialakítani megtakarításaik szerkezetét


  • NETG@RANCIA
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, SZT. FLÓRIÁN KRT. 25.

    Biztosításközvetítő vállalkozásunk, mely az OTP csoport termékeit kínálja 2001-ben alakult Szombathelyen.


  • VASI T.K.
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, PUSKÁS T. UTCA 7.

    jármű, eredetvizsgálat, átírás, ügyintézés, biztosítás, kötés, zöldkártya


  • SIPOS AUTÓHÁZ KFT.-SUZUKI MÁRKASZLON
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, ZANATI ÚT 48.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    hitel, személyautó, gépjármű, sx4 sedan, márkakereskedelem, casco biztosítás, suzuki, lízingelési lehetőség, karosszériajavítás, swift sport, grand vitara, haszon gépjármű, gépjármű kereskedelem, autó


  • CASTRUM FERREUM-SZOMBATHELY
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, KÖRMENDI ÚT 98.

    Cégünk hivatalos Suzuki márkakereskedés és szervíz Szombathelyen.


  • 5 POSTA SZOMBATHELY
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, KÁROLY RÓBERT KÖRÚT 14.

    díszlap, ajánlott, belföldi postacsomag, postai csomagfeladás, kötvények, posta, levelezőlap, postabank, postai ügyfélszolgálat, futárszolgálat, postai pénzküldés, pénzküldés, tértivevény, levél


  • DIREKT LEASING KFT.
    9700 SZOMBATHELY, SEMMELWEIS U. 4-6. I. EM. 103

    Cégünk 2007-ben alakult azzal, céllal hogy partnereink illetve magán és vállalati ügyfeleink számára, olyan finanszírozási konstrukciókat nyújtsunk, melyek egyszerűen, gyorsan és olcsón igénybe vehetőek. Magánszemélyek számára gépjárművásárláshoz illetve gépjármű hitel kiváltáshoz, vállalati ügyfeleiknek gépjármű, tehergépjármű és termelő eszköz beruházásokhoz biztosítunk kedvező finanszírozásokat hitel és lízing konstrukciókban. A piaci igényeknek megfelelően folyamatosan javítjuk és fejlesztjük termékkínálatunkat ügyfeleink és partnereink megelégedésére. 2008-ban termékkínálatunk bővült vállalkozások részére nyújtott autópark kezelési illetve faktoring szolgáltatással, továbbá magánszemélyek autófinanszírozása mellé komplex szolgáltatást nyújtunk, mely tartalmazza a kötelező és casco biztosítás megkötését a legkedvezőbb feltételekkel, valamint az autó átíratásához kapcsolódó teljes körű (okmányirodai átírás, eredetiség vizsgálat) ügyintézést.


  • NECKERMANN UTAZÁSI IRODA SZOMBATHELY
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, KIRÁLY U. 8/A

    Az elmúlt évek alatt a Neckermann Magyarország a magyar kiutazó piac meghatározó szereplőjévé vált minden kategóriában magas színvonalú szolgáltatásaival, megbízható nemzetközi hátterével, és nem utolsó sorban jól képzett, gyakorlott munkatársaival.


  • SZÁZHOLD POLGÁRŐR EGYESÜLET
    9700 SZOMBATHELY, KŐRÖSI CSOMA U. 5.

    magyarországi polgárőrség, vagyon védelem, országos polgárőr szövetség, polgárörség, bűn megelőzés, rend védelem, környezetvédelemi tevékenység, jelzőőri feladatok ellátása, felügyelet, forgalom


  • CITROEN GERENCSÉR KFT.
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, KÖRMENDI ÚT 89.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    alkatrész, haszongépjármű, citroen, autószalon, fényszóró, kereskedelem, c3, c1, kénylem, c2, hitelügyintézés, casco, luxus, autószerviz, c5, intelligencia, autók, kötelező, biztonság, használt,


  • RECOLOR BT
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, CSILLAG U.16.

    Cégünk weblap készítéssel foglalkozik.


  • NETALFA KFT
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, PRÁGA U. 3.

    Cégünk webdesignnal, illetve notebook kereskedelemmel foglalkozik.


  • ING BIZTOSÍTÓ ZRT. - SZOMBATHELY
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, PETŐFI SÁNDOR ÚT 39.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    pénzforgalmi szolgáltatás, biztonság, biztosítások, vagyonbiztosítás, bankkártya, nyugdíj előtakarékosság, ing banki szolgáltatás, befektetéshez kötött biztosítás, folyószámla vezetés, életre szóló


  • SAVARIA POLGÁRŐR EGYESÜLET
    9700 SZOMBATHELY, KISFALUDY S. U. 64.

    környezetvédelemi tevékenység, polgárőr képzés, település védelem, rend védelem, országos polgárőr szövetség, rendfentartás, polgárőr, szervezet, rend fentartása, közlekedés biztosítás, közlekedés


  • DUNA HOUSE - SZOMBATHELY, KŐSZEGI UTCA
    9700 SZOMBATHELY, KŐSZEGI UTCA 26.

    ügyintézés, hitel, csereingatlan, eladó ingatlan, ingatlankereskedés, ingatlanvétel, ingatlan adásvétel, hitelkérelem közvetítés, lakáscsere, személyi hitel, hitelközvetítés, ingatlan adatbázis,


  • M-AUTÓ CENTRUM KFT.
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, PUSKÁS TIVADAR U. 11.

    Volvo. Kia, Kymco Hyosung, Aprilia, Malaguti, Ducati márkák forgalmazója. Finanszírozási konstrukciók, tanácsadás, biztosítási ügyintézések (GFB, Casco). Minőségi szervizszolgáltatások (teljeskörű átvizsgálás, műszaki vizsgára való felkészítés)


  • RAIFFEISEN BANK ZRT. - SZOMBATHELY
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, FŐ TÉR 15.

    Szolgáltatásaink magánszemélyeknek: Elektronikus szolgáltatások Bankszámlák Bank- és hitelkártyák Megtakarítások, befektetések Biztosítások Hitelek Ráadás Klub Prémium Banking szolgáltatás Private Banking szolgáltatás. Működésének záloga a folyamatos innováció, a munkatársak szakértelme, az ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása és a tőkeerős tulajdonosi háttér.


  • GERENCSÉR ÉS TÁRSA KFT.
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, FŐ TÉR 16.

    biztosítás, biztosítást, nyugdíjalapot, kiegészítő, tevékenység, pénzügyi, tanácsadás, hitel, ügyintézés


  • FHB KERESKEDELMI BANK ZRT. - SZOMBATHELY
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, PETŐFI SÁNDOR U. 16.

    Az Allianz Hungária Zrt. és az FHB Jelzálogbank Nyrt. hosszú távú stratégiai megállapodást kötött, amelynek keretében az Allianz Bank Zrt. beolvadt az FHB Bank Zrt.-be, ezáltal 2011. április 1-jétől jogutódként az FHB Bank Zrt. nyújtja a banki szolgáltatásokat az Allianz Bank Zrt.


  • OTP BANK NYRT. - SZOMBATHELY - FŐ TÉRI BANKFIÓK
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, FŐ TÉR 3-5.

    Nyitva tartás h: 7.45-18.00 k: 7.45-17.00 sze: 7.45-17.00 cs: 7.45-17.00 p: 7.45-16.00 szo: - v: - Gyermekbarát bankfiók Közép- és Kelet Európa legkedveltebb univerzális bankcsoportjává váljunk. Sikereink zálogát munkatársaink felkészültsége, a helyi- és nemzeti piacok ismerete valamint kiváló ügyfélkapcsolataink tudatos fejlesztése jelenti. Az OTP Bank tevékenysége hatást gyakorol a gazdaságra, társadalomra és környezetre egyaránt, ugyanakkor a globális kihívások is befolyásolják működésünket, érintettjeinkkel való kapcsolatunkat. Célunk, hogy a kockázatokat lehetőségekké alakítsuk, erősítve ezzel a Bankcsoport hosszú távú fenntarthatóságát, a bizalom erősítését.


  • KÁLVÁRIA POLGÁRŐR EGYESÜLET SZOMBATHELY
    9700 SZOMBATHELY, ÓPERNIT U. 1.

    hatósági jogkör, opsz szövetsége, polgárőr képzés, közlekedés zavartalan biztosítása, forgalom irányítás, élet védelem, közlekedés biztosítás, szervezet, érdek képviselet, polgár őrség, vagyon védelem


  • VÉGH AUTÓHÁZ KFT.
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, CSABA U. 10.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk fő profilja 1993-től a Skoda gépjárművek értékesítése és szervizelése. A hosszú évek tapasztalata a garancia szolgáltatásaink magas szintű minőségére. Napjainkban a gazdaság minden területén, így az autógyártásban is óriási a verseny. A különböző autómárkák időt és pénzt nem kímélve próbálják egymást megelőzni. Erre a kihívásra a Skoda megtalálta a leghatékonyabb megoldást: Ő maga lett a kihívás a többi autómárka számára. A Skoda jelenlegi modellpalettája nemcsak egy igen kedvező árú és kiváló minőségű családot képviselnek, hanem kitűnő választást jelentenek a gazdaságos üzemeltetésű, ugyanakkor megbízható, komfortos és minőségi autókat keresőknek. A Skoda gyár hivatalos márkaképviseleteként autóházunk is folyamatosan törekszik kínálatának bővítésére, szolgáltatásainak fejlesztésére, és ezzel az ügyfelek igényeinek mind szélesebb körben történő teljesítésére.


  • CREDIT OFFICE 2003 KFT.
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, LÉGSZESZGYÁR U. 7.

    A Credit Office 2003 Kft új építésű ingatlanok kivitelezésével, új és használt ingatlanok közvetítésével, finanszírozásával és biztosításával foglalkozik


123