TÁNC
492 találat TÁNC kulcsszóra
Friendshop izgalmas programokat szervez főként egyedülállók részére. A legkülönfélébb programok kiváló lehetőséget nyújtanak a hasonló gondolkodású emberekkel való találkozásra és a szabadidő tartalmas eltöltésére.
Célunk, hogy a tanulók a művészeti ágak révén felfedezzék a világot, önmaguk képességeit, szeressék a művészetet, kapjanak lehetőséget a művészi önkifejezésre.
A Hóra Színház - mint Szeged egyik jelentős kulturális és művészeti szervezete - saját előadások színpadra állításával, továbbá művészeti rendezvények szervezésével, lebonyolításával foglalkozik. Tagjai olyan előadóművészek és színháztechnikai szakemberek, akik sokoldalúan és mindig magas színvonalon gyakorolják hivatásukat.
A jó táncos nem csak a lábával és egyéb testrészeivel táncol, hanem elsősorban a fejével. Onnan indulnak a parancsok, mikor mit hogyan kell a táncos "alkatrészeinek" végrehajtani. A főnök (az agyközpont) csak akkor tud parancsolgatni, ha kellő ismeretek bitrokában van. Ezek pedig nem csak figurák, figurasorok, stílus, ahnem az egyes táncokra jellemző keletkezéstörténet, "családfa" is. Íme hát amit az egyes táncokról tudni illik, illetve kell. Ki is lesz kérdezve!!!
DISCO HARTA Minden Pénteken 22 - 05
étterem, étterem-kerthelyiség-rendezvények
Forma + fotó, egy fotózni szerető formatervező
Tánc oktatás és továbbképzés
Orientális tánc
Tevékenységünket fitness és aerobic sporttal kezdtük fiataloknak és felnőtteknek.
Közép-Európa egyetlen épen maradt téglavárának udvarán működik 1964 óta nyaranként a Gyulai Várszínház. Ha felkeresi a várost, a színházi program mellett ellátogathat az ország egyik legnagyobb és legszebb gyógyfürdőjébe vagy megnézheti a városban lévő 11 múzeum valamelyikét is.
Német nemzetiségi tánccsoport.
Weboldalunkon kiválaszthatja kedvenc előadását valamint annak időpontját.
kerekes székes tánccsoport
Zahra - Egyiptomi hastánc! Egy igazi egyiptomi érzés egy gyönyörű hastáncba megkomponálva ... felejthetelen élmény.
Az Izeg-Mozog Nyári Napközis Tábor a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeummal, a Skanzennal együttműködve azon munkálkodik, hogy gyermeke számára a nyári szünidő felügyelet nélküli napjaira igényes és egyedi programkínálattal megoldást nyújtson.
A Garabonciás Együttes tagjai iskolások, akik szívesen tanulmányozzák, tanulják régmúlt korok táncait, muzsikáját, játékait. A tanultakból műsor kerekedik. Múzeumok, művelődési házak gyermekrendezvényein, történelmi emlékezések műsorában, gyakran a televízió képernyőjén láthatók, külföldön is sikeresen mutatják be műsorukat.
- GÉNIUS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY, CSORNA
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9300 CSORNA, SZENT ISTVÁN TÉR 36.Tevékenységünket fitness és aerobic sporttal kezdtük fiataloknak és felnőtteknek.
A Hidas Néptánc Egyesület célja a bukovinai székelység hagyományainak őrzése, tánc és szellemi kultúrájának megőrzése és továbbhagyományozása a következő generációk számára. Az utánpótlás-nevelés két csoportban zajlik, amiben a felnőtt táncegyüttes tagjai segédkeznek. Céljaink közé tartozik továbbá más tájegységek táncainak elsajátítása és színpadra állítása is.
- HUNGAROKONCERT - ORSZÁGOS SZÓRAKOZTATÓZENEI KÖZPONT
1068 BUDAPEST, VÁROSLIGETI FASOR 38.
3 csillag 2 vélemény alapjánAz Országos Szórakoztatózenei Központ felajánlja a teljes körű művészközvetítéssel kapcsolatos szolgáltatásait, úgy a világ bármely országába, mint a magyarországi tisztelt megrendelőink részére. Részlegeink: A "Hungarokoncert" mely minden művészeti ágban, export-import-reexport tevékenységet folytat. Továbbá a hazai művészközvetítést végző műsorirodánk: a "Kaleidoszkóp". Repertoárunkon minden műfaj garantált művészi színvonalat képvisel.
Minden, ami tánc és mozgás Válassz minket, ha tánc cipőre, kiegészítőkre vagy gyakorló ruhára van szükséged! Az ország legszélesebb kínálatával állunk rendelkezésedre!
Salsa Tánciskola
Fürdőruha, táncruha, fehérnemű, fitneszruha anyagok, és kiegészítő kellékek forgalmazása
- HIGHLANDER MUSIC HALL
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3950 SÁROSPATAK, 37-ES SZÁMÚ FŐÚT MENTÉN
5 csillag 2 vélemény alapjánPizza rendelés: 47-314-522 Nyitvatartás: Pizzéria minden nap 10-22-ig PIZZA rendelés: 47 / 314-522 Szerda: Főiskolai Suli-Buli Péntek: Funky vagy TECHNO party Szombat: Dance Floor party Ezen kívül számtalan ünnep és vasárnapi napokon ad otthont a ház ÓRIÁSI BULIKNAK !!!!! További tel: 47-555-555
Tánc oktatás
Fellépések: diszkókba, rendezvényekre, partykra: go-go, topless, leánybúcsúk, chipenddale, streeptease, erotic és erotic live showkba, valamint escort szolgáltatások
Zenés táncos szórakozóhely.
A PAPPdesign 1998-ban alakult munkatársaink sok éves tapasztalatára alapozva a különböző díjak gyártásábanban és forgalmazásában.
A fashion dance egy olyan átfogó művészeti ág, amely sajátos, csak rá jellemző tematika alapján a manökenek színpadi mozgásával, a videoclip dance, a klasszikus és jazzbalett (egyéb táncok) elemeinek segítségével színpadi show-t állít elő, amely a nézők szemében a kollekció esztétikai értékét növeli.
Minden, ami gyermek és családszórakoztatás! Bohóc, bűvész, bábszínház, mesejáték, mikulás bácsi, ugráló vár, kézműves foglalkozás, lufihajtó bohóc, varázsló iskola...
Divat és táncstúdió, manekenképzés, öltözködés, divat, hostess képzés.
- GÉNIUS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY, FERTŐD
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9444 FERTŐSZENTMIKLÓS, SZENT ISTVÁN UTCA 52Tevékenységünket fitness és aerobic sporttal kezdtük fiataloknak és felnőtteknek.
Tevékenységünket fitness és aerobic sporttal kezdtük fiataloknak és felnőtteknek.
Minden, ami Rock and Roll - Cadillac Produkció
Táncoktatás minden mennyiségben.
A klub célja, hogy a flamencot szeretők, azt hosszabb-rövidebb idő óta művelők rendszeresen találkozhassanak egymással kötetlen keretek között, igazi flamenco hangulatban.
A Pravo zenekart 1997-ben alakította Boros Csilla és Gera Attila a békéscsabai Balkán Táncegyüttes kísérőzenekaraként. A pravo szó jelentése a szláv nyelvekben: igaz, egyenes, ugyanakkor ez a neve a Balkán-félsziget egyik jellegzetes táncának is.
A GNM Színitanodában tanított tárgyak: színészmesterség (színpadi- és filmszínészet), beszédtechnika, művészi beszéd, színpadi mozgás, akrobatika, balett, tánc, pantomim, hangképzés, ének, dramaturgia, művelődéstörténet, esztétika, színpad- és látványtörténet, viselettörténet, dráma- és színháztörténet.
Elsősorban saját (Frankó Dance Fesztivál) zenei nagyrendezvények szervezése jelentette a fő tevékenységi kört, emellett társrendezőként a különböző fesztiválok (Sörfesztivál, Citroën-Nissan Napok, Lecsófesztivál, Céges partnertalálkozók, TESCO megnyitó, Pallasz Tavasz, Csaba Center - Elektroház Napok, Skoda Autószalon megnyitó, Körös Volán Rt. rendezvényei) közreműködőjeként lett ismert a Frankó Produkciós Iroda.
Zalaegerszegi Televízió szórakoztatásal foglalkozik.
A legnagyobb "fekete" zenészek adtak felejthetetlen koncerteket Bing Crosby-tól kezdve, Cab Calloway-en át, Duke Ellingtonig. A klasszikus gengsztervilág az alkoholtilalom feloldásával átalakult. Természetesen a Cotton Club is egy kicsit mást jelent most, mint a kezdeti időkben. Az étterem jelenlegi tulajdonosa Mr. John Beatty már nem tesz különbséget vendégei között.
Ha vőfélyre van szüksége, akkor jó helyen jár! Szolgáltatásommal felejthetetlenné és örök emlékűvé varázsolhatom életük legszebb napját
Minden lakodalom más, de én mindent megteszek a vendégsereg szórakoztatásáért és a mulatság sikeres lebonyolításáért.
HAGYOMÁNYŐRZŐ GYÖNGYÖSBOKRÉTA EGYESÜLET
Integrált Kifejezés- és Táncterápia, Bemutatkozás: Mi az Integrált Kifejezés- és Táncterápia (IKT)?, Az IKT alkalmazása, Az IKT képzési felépítése
Ha vonz a karibi hangulat, akkor se rohanj Kubáig, elég, ha ellátogatsz egy Gyöngyhalász koncertre, ahol garantáljuk a Cuba Libre hangulatot, egy kis latin érzést a szürke hétköznapokban.
Társművészetek szimbiózisa: a hatáselemek, a dinamikai sokféleség, a műfaji gazdagság összegződése - ez maga a Honvéd Együttes. A társulat ugyanis többféle tagozat egysége: énekkar (Honvéd Férfikar), tánckar (Honvéd Táncszínház), a hozzá kapcsolódó kamarazenekarral, és egy színész-énekes szólista tagozat alkotja a Honvéd Együttest.
- GÉNIUS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY, SOPRON
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, HUNYADI JÁNOS UTCA 8-10
5 csillag 1 vélemény alapjánA Genius Alapfokú Művészetoktatási Intézmény lehetőséget nyújt a tanulók mozgásműveltségének és mozgáskultúrájának széleskörű fejlesztésére, fizikai állóképességének, ügyességének, ritmusérzékének, hallásának, tér- és formaérzékének fejlesztésére, gazdagítására.
Táncstúdió
Valamikor 1996-ban volt egy táncverseny. Már egyikünk sem emlékszik hol. Ezen a táncversenyen találkozott először Ecsedy Áron és Radnai Tamás. Egymás ellen versenyeztek, közöttük dőlt el az első két hely. Amelyikük második lett nem kicsit volt dühös... Ennek ellenére összebarátkoztak. Azóta is mindenben együtt vannak.
