TÁNC
492 találat TÁNC kulcsszóra
A flamenco tánc, mint művészi kifejezési forma a cigány-andalúz nép önkifejezési szükségleteiből fakadóan, ösztönösen született meg. A gitárral és az énekkel együtt fejlődött, öltött lassan sajátos formát.
Az egyesület alapítói között tánctanárok, aktív amatőr táncosok vannak, akik mind ugyanazt szeretnék: a tánc népszerűsítését úgy is, mint művészet és úgy is mint sport.
1984-ben 33 gyerek - 17 lány és 16 fiú - úgy gondolta, hogy tovább folytatja azt a tevékenységet, amely a történeti írások szerint a "Gyöngyösbokrétáig" vezethető vissza, mely kisebb-nagyobb megszakításokkal állandóan jelen volt a településen. A gyerekek ismerkedni kezdtek a néptánccal.
A Chri''s Tánc és Modellstúdió
Alapítványunk főként társastánc és versenytánc oktatással és ezekkel kapcsolatos rendezvények szervezésével és bonyolításával foglalkozik Gödön, Pomázon, Óbudán, Szentendrén, Tahitótfaluban, Petőfibányán, Horton, Ecséden, Turán, Vácszentlászlón és Hatvani területeken.
Budapest Skót Tánc Klub Az egyesület alapítói egymástól eltérő időben és helyen ismerték és szerették meg a skót kultúrát, ezen belül is a skót tánc hagyományos formáját. Ezen szeretetük átadására először spontán módon, majd az ismertség növekedésével egyre gyakrabban és rendszeresebben táncesteket szerveztek. A magyar és a skót nép közötti történelmi és kulturális hasonlóságok segítettek egy, a skót tánc szeretetén alapuló baráti kör összekovácsolódásában.
- DIÓSGYORI ALAPFOKÚ TÁNCMŰVÉSZETI ISKOLA
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3535 MISKOLC, HEGYALJA U. 203.
4 csillag 1 vélemény alapjánA Diósgyori Alapfokú Táncművészeti Iskola táncoktatással foglalkozik.
Ez a klub kedvező árakkal várja látogatóit, barátságos, és kényelmes. Jöjjön el hozzánk egy mosolyra, nevetésre, egy műsorra, egy italra, vagy kettőre.
Az 1988-ban nyitott strandfürdőkéntként és korábban szimpla diszkóként működő keceli Club Korona, (mely az idén ünnepelte 17. születésnapját!)
Jelenleg 4 csoporttal működik, és mintegy 130 győrújbaráti, győri és Győr környéki gyermek és fiatal táncol az együttesben.
A szigligeti Eszterházy Pince az Eszterházy grófok egykori borpincéjében a borkultúrához kapcsolódó tárgyi emlékek bemutatásával, borkóstolókkal, színvonalas magyaros folklór programokkal várja az idelátogatókat.
A KOLO együttes 1976-ban alakult. Létének célja elsősorban a magyarországi délszláv népek, a szerbek, a horvátok és a szlovének népzenei hagyományainak gyűjtése, feldolgozása és színpadra állítása.
A Korniss Péter fotográfus fényképészettel foglalkozik. Született Kolozsváron, Erdélyben (Románia).
A Magyar Tánctudományi Társaság, mint a Táncszövetség Tudományos Tagozatának utódja az 1950-es évek óta folyamatosan jelen van a hazai táncéletben. A Magyar Tánctudományi Társaság alapszabálya szerint 1990-ben alapították, azzal a deklarált szándékkal, hogy a magyarországi táncélet összes műfajának tudományosan megalapozott háttérbázisaként szolgálja azok életét, működését, és diszciplináris alapon, a maga tudományos eszközeivel járuljon hozzá e rendkívül nagy hagyományokra visszanéző, értékes terület előbbre viteléhez.
CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ épülete Csillaghegy központjában, a HÉV megállótól pár percre található. A ház immár 15. éve nemcsak a kerület, hanem Budapest kulturális életének is jól ismert helyszíne, egykor Banán Klub, 2004-től pedig már Csillaghegyi Közösségi Ház néven. 2008. szeptember 1-től Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a Gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (- Gt.), valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. CLVI. törvény (- Ksztv.) rendelkezései alapján - figyelemmel a Képviselő-testület 334/ÖK/2008. (V. 28.) számú Határozatában foglaltakra - egyszemélyes kiemelten közhasznú társaságot hozott létre. A társaság neve: Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Hostess ügynökségünk, mely a mai napig folyamatosan bővül, 2004. tavaszán kezdte meg működését. Munkatársaink egyetemi- vagy főiskolai tanulmányokat folytató, illetve végzett, nyelveket beszélő lendületes fiatalok. Kapcsolatainkban a kölcsönös bizalom kiépítésére törekszünk, munkánk során nagy hangsúlyt fektetünk ügyfeleinkkel történő folyamatos és tartalmas kommunikációra.
Most nyitottuk meg 2010. áprilisában Kelet-Budapest legnagyobb disco clubját! Budapest Disco Clubjai közül a legújabb a Club FEVER! A valódi és hamisítatlan zenét, vérpezsdítő táncot és társasági életet kedvelő felnőttek színvonalas szórakozóhelye Budapesten a valaha játszott legnagyobb zenékkel.
rendezvényszervezés, szórakozóhely, tánc, vendéglátás, zene
(felnőtt, középiskolás és gyermek) komolyzenei koncertek képző-és iparművészeti kiállítások (hivatásos és amatőr művészek anyagából) zenés irodalmi estek
A Magyar Táncművészeti Főiskola oktatással foglalkozik.
A Magyar TáncSport Szakszövetség tánciskolával foglalkozik.
Az együttes 1986-ban alakult, 1991-ben a híres sárközi szőttes egyik motívumának neve alapján vette fel a "Csillagrózsa" nevet. Egyesületünk jelenleg 65 tagú, az óvodás gyermekektől a nagymamákig minden korosztály képviselteti magát.
A néptánc kiemelked?en fontos a község életében, hiszen már a 30-as évek elején Isaszegen is szerveztek a néphagyo-mányokról bemutatókat.
A legfontosabb mégis az, hogy olyan értékeket képviseljünk, melyek hiányában nem beszélhetünk az ifjúság testi-lelki-szellemi neveléséről és a közösségi élet formálásáról.
700 nm-es étterem a belvárosban, külön VIP szivarszobával, különleges teákkal, esténként Music Pubbal.
Cégünk neve Jazz Garden Music Club & Restaurant.
- CSENKI IMRE MŰVÉSZETI ISKOLA - PÜSPÖKLADÁNY
HAJDÚ-BIHAR, 4150 PÜSPÖKLADÁNY, PETŐFI U. 40.
5 csillag 1 vélemény alapjánA Csenki Imre Művészeti Iskola - Püspökladány oktatással foglalkozik. Az intézmény épületei, létesítményei: Az iskola székhelyén 14 tanterem áll a hangszeres oktatás rendelkezésére. A táncoktatást a Kálvin Téri Általános Iskola (1) a Petri telepi Általános Iskola (1) a Karacs Ferenc Gimnázium (1) tantermében és a Dorogi M. Művelődési Központ színház- termében tudjuk megoldani. A festészet, grafika és kerámia tanszakok oktatása egy önkormányzati tulajdonban lévő, öt helyiségből álló, műhelyben történik.
1995 őszén az általános iskolából pár éve kiöregedett táncosok megalakították a Csopak Táncegyüttest.
Ezek a célok vezérlik a Martenica táncegyüttest is, mely 1982. óta gyűjti, dolgozza fel a bolgár népzene és néptánc rendkívül színes, gazdag anyagát.
A táncegyüttes a Kárpát-medence magyar és más nemzetiségű népeinek táncait mutatja be.
A Kurázsi Táncműhely 1994-ben verbuválódott a Kecskeméten folyó táncosképzés 10-15 éves folyamatának legeredményesebb, legérettebb képviselőiből. Legfőbb céljának a Kárpát-medence népi kultúrájának hagyományokhoz hű őrzését és táncban, zenében, viseletekben való megjelenítését tartja.
- Hatalmas koktél és italválaszték - Kétszintes, tágas, klimatizált vendégtér - Két táncrész, show-girls - Külön VIP terem - Deejay - Kivételes fény- és hangtechnika! - Fedett terasz (csak nálunk) - Több nyelven beszélő személyzet - Saját, gazdaságos taxi szolgálat - Minden este műsor - Biztonságos, kultúrált környezet - Korrekt árak és a legmagasabb szintű kiszolgálás
A Budapesti Francia Intézet küldetése, hogy a francia kultúrát és nyelvet terjessze külföldön. A Francia Intézet tevékenysége három fő területet ölel fel: francia nyelvoktatás: egy olyan terület, amelyben a Francia Intézet referenciának számít. Mindenki talál magának megfelelő szintű képzést, amelyeket francia anyanyelvi tanárok tartanak. művészeti és kulturális események szervezése és támogatása (kiállítások, filmvetítések, koncertek, színház, tánc, vitaestek) az intézet falain belül, és főképp azokon kívül, hála a magyar kulturális intézményekkel folytatott együttműködéseknek információszolgáltatás a francia kultúráról a Médiatár jóvoltából, amely 45 000 szabadon hozzáférhető dokumentumot (könyvek, CD-k, DVD-k, nyelvtankönyvek, stb.) biztosít látogatói számára
Az országos Erica C. Dance School 15 éve elsőként kezdte meg Magyarországon a modern-tánc oktatást, ezzel meghonosítva a hazai Hip-Hop műfajt. A tanulók létszáma évről-évre gyarapodott. Ma Budapesten már több budapesti helyszínen, vidéken pedig számtalan nagyvárosban működnek a hálózat tánciskolái.
- BÜKKALJA TÁNCSZÍNHÁZ ALAPÍTVÁNY SZINVAVÖLGYI NÉPTÁNCEGYÜTTES
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3535 MISKOLC, JÁNOS U. 21.
5 csillag 1 vélemény alapjánNéptáncegyüttes
Bazárbolt, hastánc oktatás
2001-ben azzal a szándékkal alakultunk, hogy felelevenítsük a varieté elfeledett világát. Húsz év szakmai gyakorlatára és külföldi tapasztalatokra támaszkodva igyekszünk a felkéréseknek eleget tenni. Hivatásos előadóművészek, énekesek, táncosok, artisták állnak az Ön rendelkezésére!
Egy nyugodt csendes hely, ahol a kultúráltan szórakozni vágyó fiatalokat sok szeretettel várjuk.
Club Korona Disco
Az Ibolya Disco immár 15 éves múlttal rendelkezik, s a Balaton északi partjának egyik legkedveltebb szórakozóhelye.
. Nordic walking, Kriston Intim Torna, aerobic classic, soft ball, talaj aerobic, baba-mama torna, köredzés, spinning aerobic, step aerobic... Nálunk bármelyiket kipróbálhatja!
A hip hop stílust képviselő tánccsoport 1997-ben alakult Salgótarjánban. 2 éves működés után, vezetőjük külföldre távozása miatt a jól működő lelkes csapat feloszlott. Ám a tánc szeretete és az összetartozás érzése mindennél többet jelentett számukra, s a középiskolásokból álló leánycsapat egy év elteltével újra táncolt.
A Kertész Táncegylet 1972-ben alakult Budapesten. Szinte egyidős a táncházmozgalommal, nemrég ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját. Az együttes a volt Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen (jelenleg Corvinus Egyetem egyik karán) működik, tagjai nagyrészt az intézmény hallgatói közül kerülnek ki. A párhuzamosan dolgozó utánpótlás csoport minden évben új tagokkal frissíti a közösséget.
Táncegyüttesünk, a Kisalföld Táncegyüttes Győr-Moson-Sopron megye kiemelkedő amatőr csoportja. A Kárpát-medence magyar néptánckincsének feldolgozása mellett történeti táncok bemutatásával is foglalkozunk. Műsorainkkal sikeresen szereplünk bel- és külföldön egyaránt
Iskola művészeti együttesekért alapítvány
Egyesület, melyet olyan ifjú emberek hoztak létre, akik magukat keresztyénekként határozzák meg. - Így áll össze a Keresztyén Ifjúsági Egyesület. - 150 évvel ezelőtt Angliában egy fiatalembert megrázott a céltalanul csellengő, a munkanélküliségnek és szegénységnek kiszolgáltatott, tunyaságra ítélt fiatalok sorsa és tömege. Néhány barátjával összefogva elhatározták, hogy a maguk eszközeivel megpróbálnak segíteni. Azóta a KIE (YMCA) a világ egyik legnagyobb ifjúsági szervezetévé nőtte ki magát.
Fő profilunk:a táncművészet
A Cédrus Alapítvány 1999-ben jött létre Solymáron.
Fitness, sport, egészséges életmód egy helyen!
Liget tanciskola . Egyesület alapvető célja kulturális, oktatási, kutatási, szociális, nemzetközi, környezetvédelmi és szabadidős tevékenység.
