TÁNC


492 találat TÁNC kulcsszóra

  • PENDZSOM NÉPTÁNC EGYESÜLET
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5137 JÁSZKISÉR, HŐSÖK TERE 3.

    Pendzsom Néptánc Egyesület


  • BODROG NÉPTÁNCEGYÜTTES
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3950 SÁROSPATAK, EÖTVÖS ÚT 6.

    Az Ön szeme előtt ötvöződik a múlt, jelen és jövő, hiszen 1954-ben amikor eleink ezt az együttest megalapították Sárospatakon még elképzelhetetlen volt mindenki számára, hogy 50 év múltán ilyen jövőbe mutató informatikai rendszereken olvashatja az együttes történetét, vagy tallózhat a fotók között a világ bármely táján élő ember. Abban az időben még az is nagy szó volt, hogy fényképek készültek egy-egy műsorról vagy szórólapot, plakátot nyomtathattak a legjelentősebb fellépésekre.


  • SPRING BALL TÁNCKLUB
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, SZEKFŰ GYULA U. 3

    táncoktatás


  • NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ KHT.
    1014 BUDAPEST, SZÍNHÁZ U. 1-3.

    A Nemzeti Táncszínházat a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma alapította a Táncfórum 20 éves eredményes működésének jogutódjaként, engedve a táncművész szakma több évtizedes nyomásának.


  • NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA, SZALÁNTA
    BARANYA, 7811 TÚRONY, NÉMETI U. 2.

    Gyermekintézményünk 50 férőhelyes kis falusi óvoda, mely Baranya megye déli részén, dombokkal, erdőkkel körülvett kis faluban Szalántán 1975-ben került megépítésre. Önálló intézményként működik két vegyes életszervezésű gyermekcsoporttal. Öt község -Babarcszőlős, Bisse, Bosta, Szalánta, Szilvás - gyermekeit fogadja.


  • BIHARI JÁNOS TÁNCEGYÜTTES
    1072 BUDAPEST, AKÁCFA UTCA 32

    1954-ben talán húszan, húszonketten kezdtük. Ma már gyermekegyütteseinkkel együtt több, mint kétszázan vagyunk, így reménykedhetünk, hogy műhelyünk szelleme, otthont adó melege nemzedékeken át öröklődik.


  • BUDAPESTI KAMARASZÍNHÁZ
    1075 BUDAPEST, ASBÓTH U. 17.

    tánc, szórakozás, színház, előadás, színházi társulat, kulturális szolgáltatás, művészet, speciális hanghatás, kultúra, szórakoztatás


  • SOLTI MAZSORETT CSOPORT
    PEST, 6320 SOLT,

    Solt varos Majorett csoportja 2001-ben alakult 16 fovel.


  • SALIDA TÁNC SPORT EGYESÜLET
    HAJDÚ-BIHAR, 4220 HAJDÚBÖSZÖRMÉNY, CSIHA ANTAL UTCA 8. SZ.

    Felvállaltuk azt a nemes feladatot, hogy régiónkban újra felélesszük a már-már feledésbe merült tánckultúrát, és a magas színvonalú táncoktatást, valamint, hogy a fiatalok körében népszerű sporttá tegyük.


  • NYÚLI SPORTTWIRLING ÉS MAJORETTE EGYESÜLET
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9082 NYÚL, FEKETE ISTVÁN UTCA 29.

    MAJORETTE EGYESÜLET



  • NAPFÉNY TÁNCSTÚDIÓ
    1082 BUDAPEST, ÜLLŐI ÚT 82.

    Nálunk meglelheti a tánc valódi szépségét.


  • MEZŐCSÁTI MAZSORETT CSOPORT
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3450 MEZŐCSÁT, PÁLÓCZY ÚT 7.

    A mezőcsáti mazsorettek története SWEET (1995 - 2001) 10 éve már, hogy városunkban mazsorett csoport működik. Az akkori alapító tagok ma már végzett szakemberek, családanyák.


  • MARCALI VÁROSI KULTURÁLIS KÖZPONT
    SOMOGY, 8700 MARCALI, SZÉCHENYI U. 3..

    Művelődési ház


  • AGLA BT.
    1141 BUDAPEST, HUNGÁRIA KRT. 215.

    Az Alternatív Cirkusziskola képzésének lebonyolítója az Agla Bt, mely 2002-ben alakult. Célkitűzése, hogy meghonosítsa az alternatív cirkuszoktatást hazánkban, segítse a végzett művészek és a Magyar Cirkusz és Varieté Kht. közötti kapcsolattartást, tanácsot és útmutatást adjon szakmai kérdésekben. Alternatív Cirkusziskola - Eséstechnika, cirkusztechnika, akrobatika , tánc, zene, testtudat, dramatika avagy hogyan lehetsz kaszkadőr, zsonglőr


  • FEELING TÁNCCSOPORT EGYESÜLET
    1087 BUDAPEST, ASZTALOS SÁNDOR UTCA 12

    Gyerekek, anyukák, apukák, nagyszülők, itt ez egész család együtt szórakozhat! Ha te is szeretnél a parkett ördöge lenni vagy csak szívesen töltenéd a szabadidődet vidám társaságban jó hangulatban, ne habozz, köztünk a helyed! Nem kell hozzá más, csak egy kényelmes cipő és hogy ellátogass a neked megfelelő csoportunkba


  • PRO-ART TÁNCSTÚDIÓ
    CSONGRÁD, 6760 KISTELEK,

    táncoktatás


  • RRC VESZPRÉM
    8200 VESZPRÉM, KOSSUTH ÚT 21.

    Egyesületünk 1989 óta tevékenykedik és 1991-ben hivatalosan is megalakult. A klub táncosai azóta számos hazai és nemzetközi sikert értek már el és mai napig aktív résztvevői a versenyeknek. Minden évben 4 éves kortól tanfolyamokat szervez a klubunk ahol a gyermekek megtanulhatják a tánc szépségeit és az Akrobatikus Rock and Roll lenyügöző vonásait.


  • RITMO SPORTTÁNC EGYESÜLET
    BARANYA, 7631 PÉCS, AKÁCOS SOR 4.

    Egyesületünk 1998-ban alakult az akkori végzős tánciskolás csoportunkból.


  • NAT-I OKTATÁSI STÚDIÓ
    1137 BUDAPEST, POZSONYI ÚT 20.

    Amit ajánlunk: Intenzív 8 hetes nyári kurzust, nyári tábort, 15 hetes őszi, vagy tavaszi kurzusokat időszaktól függően a 10 - 17 éves korosztálynak, kapcsolattartást a leendő iskolával.


  • MARINA TRAINING S.E.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9026 GYŐR, KERTÉSZ U. 13

    Győr legrégebbi, 17 éve létrehozott modern tánc és jazzbalett csoportj.


  • NYÍRSÉG TÁNCEGYÜTTES
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, HONVÉD U. 41.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Ha Szabolcs-Szatmár-Bereg megye tánckultúrájáról esik szó, a legtöbb embernek a Nyírség Táncegyüttes jut először eszébe. Az együttes 1974. óta működik Nyíregyházán, legfőbb támogatója a városi önkormányzat. Az együttes repertoárja az egész Kárpát-medence tánchagyományát felölelve hiteles képet ad a magyarság népművészetéről, a magyarok és más népcsoportok táncos karakteréről.


  • BELSŐ BARLANG
    1096 BUDAPEST, Mihálkovics u. 4.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Ezotérikus találkahely


  • DANCE TUNING DISCO
    BÁCS-KISKUN, 6400 KISKUNHALAS, MALOM SOR 4
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    club, disco, vendéglátás, vendéglátóhely, szórakozóhely, program, szórakozás, tánc


  • RUBINDANCE TÁNCEGYESÜLET
    1092 BUDAPEST, BAKÁTS TÉR 12.

    A RubinDance Táncsport Egyesület azért jött létre hogy lehetőséget adjon minden korosztálynak a tánc megtanulására, táncolás élményére, a szórakozásra, vagy egyszerűen a táncos kikapcsolódásra. Társastánc tanfolyamaink mellett lehetőség van nálunk magánórázásra, szalagavató-, esküvői- és versenytánc felkészítésre egyaránt. Nálunk tanulható táncok közül a teljesség igénye nélkül: Standard - Angolkeringő, Bécsi Keringő, Tangó, QuickStep. Latin - Cha Cha Cha, Samba, Rumba, Jive. Divattánc - Salsa, merengue, Rock&roll, Blues. www.rubindance.hu Szeretettel várjuk! RubinDance


  • SOOBIE-DOOBIE KLUB
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, HONVÉD U. 1.

    A Soobie-Doobie Klub táncoktatással foglalkozik.


  • POMÁZI ZENEISKOLA
    PEST, 2013 POMÁZ, TEMPLOM TÉR 3

    TELEKI-WATTAY MŰVÉSZETI ISKOLA POMÁZ - Alapfokú művészetoktatási intézmény


  • RENAISSANCE CONSORT
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, NAGYKŐRÖSI U. 29. FSZ.2.

    Az 1980-ban alakult Renaissance Consort azok közé az együttesek közé tartozik, amelyek Magyarországon az elsők között "fedezték fel"a XVI-XVII. század muzsikáját, amely a megőrzés misszióját vállaló művészek nélkül mára talán már végleg feledésbe merült volna.


  • OCTOPONT TÁNC-, MOZGÁS- ÉS SZÍNIISKOLA
    1062 BUDAPEST, ANDRÁSSY ÚT 46. I. EMELET

    Tánc és színiiskola Petneházi Ildikó az Octopont vezetője A város központjában, az Oktogonnál találsz meg minket, egy régi, - valamikor elegáns - bérpalota első emeletén, a régi időket idéző hatalmas csilláros termekben, kényelmes, légkondicionált környezetben, tiszta, világos öltözőkkel, zuhanyzókkal.


  • PIROS RÓZSA TÁNCEGYÜTTES
    BÁCS-KISKUN, 6300 KALOCSA, MIKSZÁTH KÁLMÁN UTCA 29.

    A Piros Rózsa Táncegyüttes hagyományőrző tánccsoport. Célja Kalocsa és környéke népi hagyományainak, szokásainak, népdalainak összegyűjtése, megőrzése, színpadra vitele. A színpompás kalocsai népviselet többféle variációját rekonstruálták és mutatják be műsoraikban. A színes kalocsai virágokkal díszített, hímzett ünnepi viselettől az egyszerűbb hétköznaplós viseletig mindent igyekeznek bemutatni fellépéseik során. Egyesületünk taglétszáma: 60 fő


  • OPERA TÁNCTEREM
    1061 BUDAPEST, ANDRÁSSY ÚT 27

    A vállalat táncterem bérbeadással foglalkozik. Minden terem teljes hangtechnikával felszerelt, női és férfi öltözők zárható szekrényekkel, légkondicionált tánctermek.


  • MMS - MOZDULATMŰVÉSZETI STÚDIÓ
    1097 BUDAPEST, IX. KER. TAGLÓ U. 11-13.

    Az 1991-ben alapított Orkesztika Alapítvány országos hatáskörű közhasznú tevékenységet folytató társadalmi szervezet. Az alapítvány célja: - Kiemelten a rendszeralkotó Dr. Dienes Valéria életművének ápolása. Az Alapítvány keretein belül működő Mozdulatművészeti Stúdió tánctanfolyamokkal, tánc- és prózai színházi előadásokkal, fesztiváokkal, kiállításokkal várja kedves látogatóit.


  • MELI DISCO
    PEST, 2112 VERESEGYHÁZ, SZADAI U. 2.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A térség legszebb és legszinvonalasabb szórakozóhelye


  • OKTOGON TÁNCCENTRUM
    1399 BUDAPEST, PF. 605

    Társadalmi ízlésformáló erőként kívánunk fellépni a manapság olyan divatos, a ma és jövő nemzedékét elidegenítő szórakozási formák helyett egy emberibb alternatívát kínálva. Ennek egyik legfontosabb eszköze a társastánc, a társas lét egyik, mára kissé háttérbe szorult, igen fontos megjelenési formája, amely nem csupán a táncpartnerek "intim" kapcsolatát teremti meg, de komoly közösségformáló erő is.


  • ACRO DANCE ROCK AND ROLL SPORTTÁNC EGYESÜLET
    VESZPRÉM, 8230 BALATONFÜRED,
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Acro Dance Rock and Roll SE - formációs rock and roll és színpadi látványtánc egyesület.


  • SALSA VIVA
    1062 BUDAPEST, ARADI U. 1.

    Salsa Viva- oktatás, tanfolyam, tánc, tánciskola, táncoktatás.


  • SIXEKCIO EGYÜTTES
    PEST, 2119 PÉCEL, JÓZSEF ATTILA U. 16.

    Egy pályafutás ami 1987-ben kezdődött Budapesten, a XVIII. kerületben. Első partneremen - Farkas Mónin - keresztül kedveltem meg a táncot, de az első Magyar Bajnoki címet Jánosi Viktóriával szereztük meg 1994-ben, ami folytatódott


  • PÉCSI SZABADTÉRI JÁTÉKOK
    BARANYA, 7621 PÉCS, ANNA U 17

    kultura, zenés darabok, diákszínpad, prózai művek, kamarabalettek, információszolgáltatás, rendezvény, bábszínház, musicalek, kiállítás, tánc, kulturális fesztivál, művészet, színház, zene, előadás


  • NADA HASTÁNC
    CSONGRÁD, 6700 SZEGED, HÓBIÁRT BASA U. 3/B.

    Orientális táncszínház


  • MIZU TÁNCKLUB
    1132 BUDAPEST, CSANÁDY U. 7.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Ha nincs párod, akivel táncolhatnál, ne búsulj, gyere a MIZU KLUB-ba. Kurzusainkon állandó párcserék!


  • BLANKA MAJORETTE CSOPORT
    1119 BUDAPEST, BIKSZÁDI U. 61-63.

    2005. november 26-án került sor a IV. Budapesti Majorette és Twirling Alapú Majorette Versenyre, melynek iskolánk adott otthont. A Blankások ismét szépen szerepeltek csapatban, szólóban és párosban egyaránt. A sikerhez hozzájárult a hazai közönség és persze a rengeteg szülői segítség, amit ezúton is köszönünk! Csak így tovább, lányok!


  • ALBA RÉGIA TÁNCEGYESÜLET KIEMELTEN KÖZHASZNÚ SZERVEZET
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, MALOM U 6

    Az egyesület tagja a Magyar Fesztivál Szövetségnek, a Magyarországi Folklór Szervezetnek, a Martin György Néptánc Szövetségnek, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesületnek, továbbá a nemzetközileg elismert CID, IOV és a svájci székhelyű C.I.O.F.F. szervezeteknek. Az Alba Regia Táncegyesület által támogatott Alba Regia Táncegyüttes évek óta rendszeres műsoradója az Utazás Nemzetközi Turisztikai Kiállításnak - egy alkalommal a hivatalos megnyitón is fellépett. Részt vettek a Fejér Megyei Prezentáción Bécsben a Magyar Nagykövetségen, és Svájcban - ahol Magyarország díszvendégként volt jelen -, országunk képviseletében az együttes nyitotta meg a turisztikai kiállítást.


  • A csoport 2001 áprilisában kezdte el tevékenykedését, "Paksi Mazsorett és Modern Tánc" Közhasznú Alapítvány néven.


  • SANTÁL WELLNESS CLUB
    PEST, 2013 POMÁZ, JÓZSEF ATTILA U. 10.

    Cégünk s Santál Wellness Club arckozmetikával foglalkozik.Sok szeretettel köszöntjük Önt a Santál Wellnes Clubban, az egészséges mozgás, a természetes alapokra helyezett szépségápolás és regenerálás tárházában. Jöjjön el hozzánk és ismerkedjen meg a legmodernebb mozgásformákkal, valamint a tradicionális, energizáló mozgáskultúrákkal, Természetes alapokra helyezett szépségápolási és kényeztető programokkal, több ezer éves tapasztalatokra épülő természetes gyógymódokkal várjuk Önt.


  • POOL 'N' ROLL SPORTEGYESÜLET
    1028 BUDAPEST, LEN U.13.

    A Roll Dance Budapest Kerekesszékes Kombi Táncegyüttes 2oo1-ben alakult meg a PoolnRoll Sportegyesület egyik szakosztályaként. Hazánkban sajnos még nincs hagyománya a tánc e formájának, melyben a kerekesszékes táncosok a világ legtermészetesebb módján táncolnak együtt járó partnereikkel.


  • RITMO-PICANTE SALSA TÁNCKLUB
    PEST, 2000 SZENTENDRE,

    Ritmo-Picante Salsa Táncklub. Az óráinkon garantált a jó hangulat mellett a salsa életérzésének és mozgáskultúrájának eredményes elsajátítása.


  • SZALMA PÉTER
    1124 BUDAPEST, XII. KERÜLET, CSÖRSZ U. 18.

    1999. óta vezetem az akrobatikus Rock&Roll tanfolyamot a MOM Művelődési központban (egész pontosan: Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata Művelődési Központ), mely idő alatt nagyon sok gyerekkel kerültem kapcsolatba, és igyekeztem minél többet átadni a tánc, zene és mozgás szeretetéből. A versenyzők felkészítése mellett nagy hangsúlyt fordítok az utánpótlás nevelésre, azokra akik csak hobbi szinten szeretnék űzni e sportot, és igyekszem mindent megtenni azért hogy a gyerekek igazi közösséget alkossanak ahol mindenki megtalálja a saját örömét.


  • RAKOVSZKY SÁMUEL ÁLTALÁNOS ÉS MŰVÉSZETI ISKOLA
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4471 GÁVAVENCSELLŐ, PETŐFI ÚT 1.

    Évtizedes álom valósult meg 1989-ben az új iskola felavatásával. 12 tanteremmel, tornateremmel, könyvtárral, 21 kiszolgáló helységgel, főzőkonyhával, ebédlővel ellátott épületet adtak át. Az új iskola 1990-ben vette fel Rakovszky Sámuel honvédezredes nevét. Községünk születte történelmünk legdicsőségesebb korszakának, az 1848-49. évi szabadságharcnak országos viszonylatban is elismert és tisztelt harcosa volt. Számos hősi tettével, s puritán életmódjával írta be nevét nemcsak községünk, hanem az ország történelemkönyvébe is.


  • PORTSIDE PUB ÉS RESTAURANT
    1074 BUDAPEST, DOHÁNY UTCA 7

    A Portside Pub és Restaurant vendéglátással foglalkozik.


  • MILLENÁRIS PARK
    1024 BUDAPEST, KIS RÓKUS U. 16-20
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Intézményi szinten a Millenáris szolgáltató és befogadó kulturális központnak tekinthető. Elsődleges feladataként olyan oktatási tevékenységeknek és kulturális programoknak biztosít teret, melyek a közhasznú szerepvállalás tükrében megvalósíthatóak.


  • QUADRO TÁNC SPORT EGYESÜLET
    BARANYA, 7632 PÉCS, NAGY FERENC TÉR 9-10

    A Quadro divattánc klub 1983-ban alakult Pécsett Bocz Jenő táncmester vezetésével, amely négy tánckategória: Rock and Roll, Disco, Electric Boogie, Break Dance tanításával kezdte meg működését.


12345678910