TÁNCEGYÜTTES


26 találat TÁNCEGYÜTTES kulcsszóra

  • SZINVAVÖLGYI TÁNCEGYÜTTES - MISKOLC
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3535 MISKOLC, JÁNOS U. 21
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Különlegessége, hogy bár fő profilja a magyar néptánc hagyományainak megőrzése, azonban az évek folyamán több táncszínházi produkció is az együttes repertoárjába került.


  • GABSZYPRODUKCIÓ
    1181 BUDAPEST, CSONTVÁRY UTCA 25

    Winds-Session-Fúvósfesztivál, fesztivál zene buli fények show lézer UV Táncshow. óriási sikert aratott, ezt bizonyította, hogy 2003 júliusában Etyek Község


  • KOVÁCS VENDÉGHÁZ
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2884 BAKONYSZOMBATHELY, KOSSUTH UTCA 61

    tanösvény, falunap, táncegyüttes, iskola múzeum, vendéglátás, néptánc tábor, idősek napja, vadászat, állatsimogató, fizető, szálláshely, falusi turizmus


  • BIHARI JÁNOS TÁNCEGYÜTTES
    1072 BUDAPEST, AKÁCFA UTCA 32

    1954-ben talán húszan, húszonketten kezdtük. Ma már gyermekegyütteseinkkel együtt több, mint kétszázan vagyunk, így reménykedhetünk, hogy műhelyünk szelleme, otthont adó melege nemzedékeken át öröklődik.


  • MECSEK TÁNCEGYÜTTES EGYESÜLET
    BARANYA, 7633 PÉCS, DR. VERESS E. U. 6.

    szolgáltató, egyesület, tánciskola


  • SZEGED TÁNCEGYÜTTES
    CSONGRÁD, 6722 SZEGED, KÁLVÁRIA SGT. 14.

    Célja: a Kárpát-medencei magyar és más nemzetiségiek tánchagyományainak és eredeti népi kultúrájának megismerésén, megtartásán és ápolásán keresztül az ottani emberek életének, gondolkodásának, cselekedeteinek jobb megismerése és elfogadása által a fiatalok értékorientációjának alakítása.


  • TŰZVIRÁG TÁNCEGYÜTTES
    TOLNA, 7030 PAKS, BABICS MIHÁLY U. 3

    A Tüzvirág Táncegyüttes 1980-ban alakult. Az együttes számos emlékezetes elöadást, önálló estet tartott az ország különbözö városaiban. Rendszeresen hívják show-müsorokba, rendezvényekre.


  • TÖREKVÉS TÁNCEGYÜTTES
    1101 BUDAPEST, KÖNYVES KÁLMÁN KRT. 25

    Budapest X. kerületében, Kőbányán működik a Törekvés Művelődési Központ, ahol hat korcsoportban folyik a néptánc oktatása együttesi keretek között. A Törekvés Táncegyüttes nevet viselő felnőtt együttes 1960-ban alakult.


  • BABSZEM TÁNCEGYÜTTES
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, HONVÉD U. 41.

    Tagjai 12-19 éves tanulók, akik szabadidejükben igyekszenek hiteles képet nyújtani a Kárpát-medence szokás-, ének- és tánchagyományairól. Jelenleg 40 táncossal, állandó és sikeres résztvevői az országban megrendezett gyermektánc-fesztiváloknak.


  • Az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes 1992-ben alakult az Építők Vadrózsák Táncegyüttes táncosaiból. A fiatalok szabadidejét már több, mint egy évtizede a néptánc határozza meg, melyet törekszenek egyre magasabb szinten elsajátítani.



  • CELTIC SUNRISE ÍR STEP TÁNCEGYÜTTES
    1117 BUDAPEST, FEHÉRVÁRI ÚT 47

    Celtic Sunrise - Ír Steptánc Együttes


  • NYÍRSÉG TÁNCEGYÜTTES
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, HONVÉD U. 41.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Ha Szabolcs-Szatmár-Bereg megye tánckultúrájáról esik szó, a legtöbb embernek a Nyírség Táncegyüttes jut először eszébe. Az együttes 1974. óta működik Nyíregyházán, legfőbb támogatója a városi önkormányzat. Az együttes repertoárja az egész Kárpát-medence tánchagyományát felölelve hiteles képet ad a magyarság népművészetéről, a magyarok és más népcsoportok táncos karakteréről.


  • CSATA TÁNCEGYÜTTES ISASZEG
    PEST, 2117 ISASZEG, DÓZSA GYÖRGY U 2

    A néptánc kiemelked?en fontos a község életében, hiszen már a 30-as évek elején Isaszegen is szerveztek a néphagyo-mányokról bemutatókat.


  • CSOPAK TÁNCEGYÜTTES
    VESZPRÉM, 8229 CSOPAK, ÖREGHEGYI U. 35.

    1995 őszén az általános iskolából pár éve kiöregedett táncosok megalakították a Csopak Táncegyüttest.


  • BUDAKALÁSZI FALUHÁZ
    PEST, 2011 BUDAKALÁSZ, SZENTENDREI ÚT 9.

    A budakalászi Faluházat 1996. augusztusában nagy várakozás után avattuk fel, s az avató ünnepségen ezernél többen gyönyörködhettek a Turi Attila Ybl-díjas építész (ma már a falu főépítésze) által megálmodott épület szépségében. A tervező építész a természetes anyagok alkalmazására törekedett, s a gyökerekhez, a tradíciókhoz való kötődést hangsúlyozva az épület falaiba beépítette a lakosság által adományozott régi budakalászi köveket, címeres téglákat. Ily módon a Faluház már építészeti megfogalmazásában is az időben és értékbeni folytonosságot képviseli.


  • SZIGETKÖZ TÁNCEGYÜTTES
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9232 DARNÓZSELI, FŐ U. 74

    Az együttes a táncbemutatóikon - igény szerint - vállalja szigetközi, kisalföldi étel és italkóstoló (magyar konyha) lebonyolítását, valamint táncház tartását, társrendezvényként pedig szigetközi képzőművészeti-, fotó- és népművészeti kiállítás, illetve termékbemutató megrendezését is.


  • 5KÖLÖK TÁNCEGYÜTTES
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, SZOLNOK ISPÁN KRT. 7 9/3.

    Az Ötkölök, vagy 5kölök táncegyüttes 1993-ban alakult. Mi, öten (5-en), mindannyian a szolnoki Tisza Táncegyüttesben táncolunk. Együttesünk a ''93-as Ki Mit Tud? apropóján jött létre, ahol végül nagy küzdelmek után a szóló és kamara néptánc kategóriában a második helyezést értük el.


  • PIROS RÓZSA TÁNCEGYÜTTES
    BÁCS-KISKUN, 6300 KALOCSA, MIKSZÁTH KÁLMÁN UTCA 29.

    A Piros Rózsa Táncegyüttes hagyományőrző tánccsoport. Célja Kalocsa és környéke népi hagyományainak, szokásainak, népdalainak összegyűjtése, megőrzése, színpadra vitele. A színpompás kalocsai népviselet többféle variációját rekonstruálták és mutatják be műsoraikban. A színes kalocsai virágokkal díszített, hímzett ünnepi viselettől az egyszerűbb hétköznaplós viseletig mindent igyekeznek bemutatni fellépéseik során. Egyesületünk taglétszáma: 60 fő


  • KECSKEMÉT TÁNCEGYÜTTES
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, DEÁK FERENC TÉR 1.

    A táncegyüttes a Kárpát-medence magyar és más nemzetiségű népeinek táncait mutatja be.


  • SWING MAZSORETT ÉS TÁNC EGYESÜLET
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, MÉSZÁROS L. U. 5.

    A Swing Mazsorett és Tánc Egyesület 1999-ben alakult a Garay János Gimázium diákjaiból. Később az utánpótlás képzés is előtérbe került, ettől az időponttól az egyesület három korcsoporttal, KEZDŐ, GYERMEK és IFJÚSÁGI csoportokkal dolgozik.


  • STEPS OF THE CELTS ÍR SZTEPP TÁNCEGYÜTTES
    -1061 BUDAPEST, ANDRÁSSY ÚT 27.

    A táncegyüttes alapítója Catherine Gallagher 2000-ben érkezett Magyarországra. A 2000/2002-es időszakban az általa vezetett tánciskola legtehetségesebb, amúgy már professzionálisnak számító, táncosaiból válogatást rendezett.


  • CSODAKÖSZÖRŰ TÁNCEGYÜTTES, SÁROSPATAK
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3950 SÁROSPATAK, EÖTVÖS U.6
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Az együttes célja a bodrogközi tánckincs ápolása, de ezen túl a Kárpát-medence autentikus táncainak megismerése és magas szinten történő művelése.


  • VÁLASZÚT TÁNCEGYÜTTES
    1072 BUDAPEST, LENDVAY U. 15

    A Válaszút Táncegyüttes táncművészettel foglalkozik.


  • KISALFÖLD TÁNCEGYÜTTES
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9029 GYŐR, KULTÚRHÁZ ÚT 91/B.

    Táncegyüttesünk, a Kisalföld Táncegyüttes Győr-Moson-Sopron megye kiemelkedő amatőr csoportja. A Kárpát-medence magyar néptánckincsének feldolgozása mellett történeti táncok bemutatásával is foglalkozunk. Műsorainkkal sikeresen szereplünk bel- és külföldön egyaránt


  • UNGARESCA TÁNCEGYÜTTES
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, ADY TÉR 5.

    Ungaresca Táncegyüttes


  • DANCE FOR ART TÁNC-STÚDIÓ
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, PETŐFI S.U. 9-11.

    Minden ami tánc és zene! Igényes oktatóktól bárki elsajátíthatja a különböző táncstílusokat. Nagy Zsuzsa: 70/576-6564 info@danceforart.hu