TÉT
50 találat TÉT településen
Kerékpár szaküzletünkben széles kínálattal várjuk Vásárlóinkat. Cégünk szeretne a biciklikhez teljes körű szervízszolgáltatást nyújtani, illetve biztosítja termékeihez az állandó alkatrészellátást.
Két évtizede állunk a vásárlóink szolgálatára, saját, mára már ritkaságnak számító hagyományos technológiával készült MAGYAR termékeinkkel, melyekben meg tudtuk őrizni a házias ízvilágot. Üzleteinkben mindig friss húsokkal, udvarias kiszolgálással várunk! Vállalkozásunk családi vállalkozásként, 1990-ben kezdte meg működését édesapám irányításával, azzal a céllal, hogy kielégítse a minőségi tőkehúsok és készítmények iránt érdeklődők minden igényét.
háziorvos, orvos
háziorvos, orvos
gyermekorvos, orvos
Téti Takarékszövetkezet
Cégünk 1992-ben alakult, mint egyéni vállalkozás. A vállalkozásunk első 4 évében csak gumiabroncs kereskedelemmel foglalkozott majd 1996-ban megnyitottuk első szervízünket Pápán. Cégünk fejlesztésével együtt 1998-ban megnyitottuk második szervízünket Téten.
Cégünk tevékenysége lakberendezés és intarziakészítés. Teljeskörű vagy részleges tervezési és kivitelzési munkákat vállalunk. Tehát minden ami bútor!
Vállalkozásunkat 1995. nyarán indítottuk el. Eleinte csak magunk tevékenykedtünk, de mára már 13 főt alkalmazunk. A vállalkozás hidegen tartósított ( savanyított ) zöldségféléket készít.
fogorvos, fogorvosok, fogorvosi rendelő, fogorvosi ügyelet, fogászat
A Kisfaludy panzió Győrtől 20 km-re Tét kisvárosában található. 21 darab 1-3 ágyas összkomfortos szobáival, reprezentatív 20 és 80 fős konferencia-termeivel várja a pihenni vágyó kedves vendégeket. Minden szobához fürdőszoba, televízió, telefon és internetes csatlakozás tartozik. Szállóvendégeink részére szauna, szolárium, kamerával őrzött parkoló áll rendelkezésre. Konferencia termeink modern, elegáns berendezésűek, melyek alkalmasak konferenciák, tanfolyamok, továbbképzések, termékbemutatók, kiállítások, kultúrális rendezvények lebonyolítására, kongresszusok megrendezésére. Technikai eszközeink: flip-chart tábla, írásvetítő, Tv, videó, hangosítás, CD. Ugyanitt található kisvárosunk szülötte Kisfaludy Károly emlékére kialakított múzeum is, melyről a létesítményünk is a nevét kapta. Szolgáltatások a környéken megtalálható túrázási, fürdési, lovaglási lehetőséggel egészülnek ki. Kerékpár szervizünkkel és szaküzletünkkel szeretettel várjuk a kétkerekű utazókat is. Igény szer
A Kukorica Csárda Tét egyik legszínvonalasabb vendéglátó egysége, amely Győr és Pápa között, a 83-as Főút mellett található.Ételeinket a házias, magyaros ízek jellemzik. Étlapunkon sertéshúsból, marhahúsból, pulykából, házinyúlból, vadakból készült ételek egyaránt megtalálhatók. A csárda 120-160 vendég befogadására alkalmas.Két terme-egy nemdohányzó étterem és egy vadászterem-lehetőséget biztosít rendezvények elkülönítésére. Torkos csütörtökön, minden évben ajánlatainkból 50% engedményt adunk, amely egész hét végére érvényes! Valentin napon, hölgy vendégeink részére szintén 50 % engedmény biztosítunk ételeinkből.Téli nyitva tartás: 10- 20 óráig, nyári nyitva tartás: 10-22 óráig. Előre bejelentett csoprtok, rendezvények, családi összejövetelek számára 5-15 % kedvezményt biztosítunk a létszámtól függően.Nézzen be hozzánk, mind a ketten jól járunk! Tel: 96/ 461-060 , Fax: 96/ 561-059
A TÉT VÁROSI KÖNYVTÁR könyvek köplcsönzésével foglalkozik.
1976-ban alakult a zenekar 16 általános iskolás gyerek részvételével. Az együttes Steszli Tibor vezetésével kezdte meg működését, és a mai napig az ő irányítása alatt végzi művészi munkáját. 16 évig a Zeneoktatói Munkaközösség keretein belül folyt az utánpótlás nevelése. 1993-ban Önkormányzati Zeneiskola létrehozásával több gyermeknek nyílt lehetősége a zenetanulásra.
Evangélikus Egyházközség
teti Ingatlaniroda
Cégünk raktár, illetve rendezvénysátrak forgalmazásával foglalkozik.
Cégünk pizzériát üzemeltet.
Készítünk hagyományos, esküvői, lakodalmi, gyermek tortákat és süteményeket.
Vállaljuk fából készült -családi házak, nyaralók, kocsibeállók, garázsok, tárolók tervezését, gyártását, kivitelezését -épületek szigetelését -gipszkartonozást
A vállalkozás Kádáripari termékekkel foglalkozik 1980 óta. Pannónia térségébe vásárolt, tölgyfából dolgozunk, a hordóinkhoz felhasznált tölgy dongafát, sűrű szövetű, válogatott rönkből készítjük.A hasított, majd felfűrészelt tölgyfát, 2 évig természetes úton szárítjuk.Termékeink sokrétűek, a gyártásban kiemelt szerep jut a Barrique boroshordó készítésének.Készítünk: faragott kishordót/boros pálinkás/, pincebútorokat/poharazgató bárhordó/, virágdézsák, balkonládák többféle méretbe /akác fából/, továbbá egyedi igényeket is elfogadunk, Hagyományos magyar típusú tölgyfahordók 20L-től, 2000L-ig. Faragott kis díszhordók, kerek és ovális formába, /pálinkás, boros, konyakos / faragással, állvánnyal és csappal
tömeges levél, tértivevény, magyar posta, belföldi postacsomag, futárposta, postázás, levél belföldre, nemzetközi postacsomag, havilap forgalmazás, gyorsposta, postafiók bérlet, postai betétek,
Készítünk hagyományos, esküvői, lakodalmi, gyermek tortákat és süteményeket.
önkormányzat, polgármesteri hivatal, közigazgatás, közszolgáltatás, pályázat, oktatás, településfejlesztés, közművelődés, szociális ellátás, kultúra
kovácsoltvas, kovácsoltvas termékek, gyártás, gyártás forgalmazás, gyártási segédanyagok beszerzése, forgalmazás, kiskereskedelem, nagykereskedelem
Teljeskörű gyógyszerválasztékunkon túlmenően gyógykozmetikumok pl.: Nivea, Plenitude, Vichy, stb., továbbá egyéb gyógytermékek és gyógyteák, kötszerek, vérnyomásmérők széles választékát tartjuk.
Teljeskörű gyógyszerválasztékunkon túlmenően gyógykozmetikumok pl.: Nivea, Plenitude, Vichy, stb., továbbá egyéb gyógytermékek és gyógyteák, kötszerek, vérnyomásmérők széles választékát tartjuk.
szolgáltató, szállítás, szállítmányozás, közúti, fuvarszervezés, raktározás, fuvarozás, tonerkazetta, raktározástechnika
építőipar, karbantartás
- KISS ÉS TÁRSAI IPARI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KKT.
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9100 TÉT, LISZT FERENC U. 57/B.egyéb gyümölcs, zöldségfeldolgozás
Nemzetközi fuvarozás és szállítmányozás
- SOKORÓ IPARI ÉS KERESKEDELMI KFT.
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9100 TÉT, FŐ U. 8-10.
5 csillag 1 vélemény alapjánTársaságunk, a SOKORÓ Ipari és Kereskedelmi KFT Észak-Nyugat Magyarország dinamikusan fejlődő régiójában érhető el.
Tisztelt Látogató ! Napjainkban a papíralapú kommunikáció jelentősen átalakult. Alapvetően gazdasági eseményekhez köthető a legtöbb levél, küldemény megszületése. A felhasználási terület módosulása miatt erősen automatizált területté fejlődött a küldemények előállítása és feldolgozása. A Print-Post Kft. termékeivel és szolgáltatásaival a hatékony, gépi küldemény előállítást és feldolgozást kívánja biztosítani. Törekszünk arra, hogy teljeskörü támogatást biztosítsunk, a küldemény előállításhoz nélkülözhetetlen papír alapanyagoktól indulva, a feldolgozást megvalósító bélyegzőgépekig. Igyekszünk mindig megtalálni a Partnereink számára optimális megoldást. Egy-egy konkrét feladat optimális megoldása pedig gyakran nem gépek beszerzését jelenti. Sok esetben előnyösebbek lehetnek a gép beruházásokat kiváltó szolgáltatásaink. Meggyőződésünk, hogy bármely mechanikus gép forgalmazása elképzelhetetlen, magas szintű szervezett szerviz szolgáltatás és alkatrész ellátás nélkül.
tojás, konzerv, edénysúroló, cba tejföl, tejtermék, bolthálózat, húskészítmények, zöldség, ásványvíz, cba, hidegkonyhai készítmények, cba szemeteszsák, hidegkonyhai készítmény, tej, gyümölcs,
gyerekvédelem, sebesség ellenőrzés, drogmegelőzés, ifjúságvédelem, köz biztonság, rendőri hivatás, áldozatvédelem, feljelentés, járőr, közúti rendészet, büntetési jogszabályok, rendőrségi eljárás,
szövetség, vagyon védelem, országos polgárőr szövetség, opsz, polgárör, közlekedés zavartalan biztosítása, opsz szövetsége, járőrözés, polgárőr képzés, értékvédelem, polgár őrség, környezetvédelemi
Munkavégzés helyszíne: Győr-Moson-Sopron megye, Tét és 50 km-es körzete. Mobiltelefon: 20/9172821
Munkavégzés helyszíne: Győr-Moson-Sopron megye, Tét és 40 km-es körzete. Mobiltelefon: 70/5277835
Munkavégzés helyszíne: Győr-Moson-Sopron megye, Veszprém megye, Tét és 40 km-es körzete. Mobiltelefon: 20/3345319
vetőmag, növényvédő szer, permetezőszer, növényvédelem, táp, mezőgazdaság, kerti szerszámok, takarmány, mezőgazdasági szaküzlet, kert, téti gazdabolt, virágföld, agrobolt, műtrágya
- BARESZ AUTÓSZERVIZ, AUTÓSBOLT BARANYAI LAJOS AUTÓSZERELŐ MESTER
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9100 TÉT, KIS UTCA 37opel, suzuki, vizsgára felkészítés, autófelszerelés, autóalkatrész, műszaki vizsga, autós bolt, autóalkatrész kereskedelem, ford, autószerelés, autójavítás, autók
utazás, turizmus, kikapcsolódás, grillezés, hotel, horgászat, rendezvény, vadászat, szállodák, szabadidő, lovaglás, vendéglátás, szállás, panzió
lovak, vet fleur bt kutya, állatorvosi rendelő, macska, horváth dezső dr, haszonállatok, állatok, állategészségügy, állatorvosok, állatklinika, téti állatorvosi rendelő, kisállatok, állatorvos,
műszaki vizsga, autók, autójavítás, klímaszerviz, autószerelő, motordiagnosztika, futómű, szélvédőjavítás, fényszóró beállítás, centrírozás, motorjavítás, gumiszerelés, kocsimosás, karosszéria javítás
hőszigetelő, rendszerek, linde ipari gázok, ajtó, fenyő fűrészáru, építőanyag, szén, cserép, csavar, cement, járólap, tüzelőanyag, csempe, tűzelő, csatorna rendszer, tégla, burkolóanyag, üvegtégla,
2011.január hónapban kezdtem a szolgáltatásszektorban személyszállítással foglalkozni egy Kia Cee'd combi típusú autóval. A tágas belső térnek, jó rakodási lehetőségnek köszönhetően kellemes utazást nyújt mind rövidebb, mind hosszabb útvonalak során. Fuvarvállalás előrendeléssel - szükség esetén angol - illetve németnyelv-tudással. Várom hívását, szívesen állok rendelkezésre megbeszéltek alapján!
biztosítás, postapénzhalmozó, postaautósőr, postacasco, posta biztosítások, magyar posta biztosító, postafészekőr, postahozamőr plusz, postatestőr, utasbiztosítás, balesetbiztosítás, kárrendezés,
