TÜZIJÁTÉK


57 találat TÜZIJÁTÉK kulcsszóra

  • Díjazott Cég
    KOVÁCSNÉ BARBARA ESKÜVŐSZERVEZŐ
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, EÖTVÖS U 1
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Az esküvőszervezésről először is egy tévhitet szeretnék eloszlatni. Esküvőszervezőt fogadni ma már nem luxus kategória és nem csak a kiváltságosak tehetik ezt meg. Ugyan ez a szolgáltatás nállunk még gyerekcipőben jár. Szerencsére elmondhatom, hogy a szakma kíválóságaitól volt alkalmam elsajátítani ezt az izgalmas és szép foglalkozást , példaképpen Rátkai Tímea aki a magyar esküvőszervezők szövetségének az alelnöke , volt a mentorom. Most összefoglalnám miből is áll az esküvőszervezés és mi a menete. Első körben ha a pár úgy dönt, hogy ránk bízza ezt a szép feladatot, megbeszélünk egy személyes találkozót. Ezen a megbeszélésen elmondhatják milyen igényeik vannak, ők hogyan képzelték el a nagy napot. Ennél a találkozónál mi már rá kérdezünk olyanokra, amire ők nem is gondoltak, de nagyon fontos lehet.Ezt követően három napot kérünk arra, hogy elkészítsük ajánlatunkat, ami természetesen nem kötelez semmirel. Mindezek után ha az ajánlat elnyerte a pár tetszését leszerződünk velük.


  • Díjazott Cég
    EDEX HUNGARY KFT.
    1158 BUDAPEST, KÉSMÁRK U. 9.

    Az Edex Hungary Kft. tűzijáték szolgáltatással (www.pirotechnika.hu), profi tűzijáték termékek forgalmazásával, OKJ-s pirotechnikus képzéssel (www.pirotechnikus.hu), szilveszteri tűzijáték termékek árusításával (www.pyropont.hu) foglalkozik. A szilveszteri termékek árusítása "PYROPONT" üzletekben történik általában áruházak parkolóiban. Az üzletek címlistája honlapunkon megtalálható. Létrehoztuk az első internetes szakmai híroldalt (www.petardamagazin.hu), ahol a tűzijáték után érdeklődők érdekes és hasznos információkat szerezhetnek, teszteken próbálhatják ki tűzijátékos tudásukat.


  • ELEVEN CUKRÁSZAT
    VESZPRÉM, 8174 BALATONKENESE, ÓVODA UTCA 10.-12.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Az Eleven Cukrászat 1988-óta működik Balatonkenesén családi vállalkozásként. Tradicionális családi receptek mellett megtalálhatók az új anyagok, új sütemények is. A születésnapi dísztorták tekintetében egyedi stílust képvisel a cég, nagy hangsúlyt fektetnek az egyedi díszítésre, és a minőségre. A fagylaltfőzést id. Eleven Lajos a fehérvári Viniczai Cukrászdában tanulta, ahol feleségével együtt dolgozott.Később fiainak átadta tudását, ők pedig 1990-ben Olaszországban Viczenzaban Renzo Fontanella mestercukrász segítségével egészítették ki tapasztalataikat.


  • GRILLÁZS CUKRÁSZDA - MÁTÉSZALKA
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4700 MÁTÉSZALKA, KÖLCSEY U. 1-3.

    Naponta több, mint 50 féle süteménnyel várjuk kedves vendégeinket, melyek közt megtalálhatók hagyományos, házias ízű és saját recept alapján készültek. Lepje meg szeretteit névnapjukon, születésnapjukon, egy ötletes tortával. Legyen Valentin nap, házassági évforduló, ballagás, mindig szép ajándék egy kedves kis torta. Ezen kívül megtalálhatók még esküvői, figurás gyerektorták, céges torták is. Rendezvényekre, esküvőkre kiszállítást is vállalunk.


  • Ha buli, ha születésnap, évforduló, legénybúcsú, leánybúcsú vagy esküvő, csak keressen minket mi valóra váltjuk álmait!


  • DR. GÁZ BT.
    PEST, 2360 GYÁL, VIOLA U. 7.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Dr Gáz Bt. Szénmonoxid, gázveszély riasztók, tüzeléstechnikai eszköszök, tolató radarok, stb.online áruháza. Víz, központi fűtés, gáz-gázkészülékek szerelésével, javításával foglalkoztunk.


  • LESKOVICS PIROTECHNIKA KFT.
    BÉKÉS, 5700 GYULA, FEHÉR- KÖRÖS U. 15

    Tűzijáték, petárda, tüzijáték, léggömb, csillagszóró, bomba, léggömbdekoráció, pirotechnika, tűz, rakéta, füst, Bombettatelep, villanó, füstefekt, lángeffekt, hanggránát, hangeffekt, lufi, ballon, teremdíszítés, dekoráció, konfetti, fáklya, pyro, piro, index


  • GOLD ROMANTIKA KFT.
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, DÓZSA GY. U. 14.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Romantika Rendezvény Centrum - Esküvő- és rendezvényszervező iroda. Minden egy helyen, ami esküvőjéhez, rendezvényéhez szükséges! Polgári- és kültéri esküvők szervezése, lebonyolítása. Közreműködők, kiszolgáló személyzet biztosítása. Esküvők, céges- és családi rendezvények teljeskörű dekorációja a meghívótól a virágig. Textilek, léggömbök, fények, virágok, papírtermékek szín- és stílusvilágának összehangolásával.


  • LÉGGÖMB SHOP
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, DÓZSA GYÖRGY U. 14.

    Romantika Léggömb Shop, esküvői és party termékek szaküzlete. Léggömbfeliratozás, léggömbrobbantás, alkalomhoz illő léggömbszobrok és party termékek széles választéka. Héliumos léggöm, bök minden ünnnapi alkalomra!


  • KOVÁCSNÉ BARBARA ESKÜVŐSZERVEZŐ
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, KOMÁROMI U

    Kovácsné Barbara vagyok esküvőszervező Tatabányán éa környékén tevékenykedem. Kedves jegyespár ha nincs időtök, vagy elfoglaltságotok nem engedi, esetleg nemtudjátok, hogy fogjatok hozzá esküvőtök megrendezéséhez hívjatok bátran . Ajánlat készítés telefonos bejelentkezés alapján, és egy személyes találkozó után készül, ami természetesen még nem kötelez semmire. Tel: 06-70 539 4272



  • KAR-TEX
    BÁCS-KISKUN, 6448 CSÁVOLY, DÓZSA GYÖRGY ÚT 50.

    Cégünk többek között textilszálak fonásával foglalkozik.


  • GONZART PRODUCTIONS MŰVÉSZETI BT.
    1203 BUDAPEST, HÁRSFA SÉTÁNY 17.

    GonzArt Productions rendezvényszervező és manager iroda felajánlja Önnek több éves tapasztalatát a professzionális rendezvényszervezésben. Irodánk készséggel szervezi meg magas színvonalon az Ön cége bármely rendezvényét. Tevékenységi körünk felöleli a rendezvényszervezés szinte minden ágát.


  • WATTITÁS KFT.
    PEST, 2030 ÉRD, BORSZÉKI U. 15.

    Cégünk vállal bármilyen rendezvényre, tüzijáték lejátszását! Teljeskörű ügyintézéssel (az engedélyek beszerzésétől kezdve, a veszélyes hulladék elszállításáig minden!), korrekt, elérhető árakon! Hívjon bizalommal!


  • MININOVA TÜZIJÁTÉK
    BUDAPEST, 2030 ÉRD, FAVÁGÓ U. 8

    tüzijátékok, rendezvények lebonyolítása, látványtechnika, hangtechnika, DJ házhoz megy, esküvői dekoráció közvetítői díj nélkül! pirotechnika, piroteknika, Pyro, pyró, pyrotechnika, Tüzijáték, tüzijátek, tüzijatek, tűzijatek,


  • PYRO-KER 2000 KFT.
    1119 BUDAPEST, PRIELLE KORNÉLIA U. 2

    Cégünket, illetve annak elődjét a Pyro-Ker Bt.-t 1994-ben alapítottuk, fő profilja a Magyarországon is hagyományokkal rendelkező és egyre népszerűbb tűzijáték szolgáltatás.


  • LUFI - DEKOR
    PEST, 8200 VESZPRÉM, SIGRAY U. 3.
    Rating 33 csillag 1 vélemény alapján

    Léggömbdekorációkat vállalunk bálokra, esküvőkre, születésnapra, névnapra, partikra, gyáravatókra, szilveszterre, bármilyen különleges alkalomra vagy rendezvényre. Kérdés vagy árajánlatkérés esetén szívesen állunk rendelkezésére. Tevékenységünk kibővült zenés tűzijátékok szervezésével és lejátszásával


  • ABSOLUT PYRO KFT
    1047 BUDAPEST, IV. Kerület, KÁROLYI I. U. 1.

    Tiger pirotechnika kistermékek kereskedelem Tüzijáték szolgáltatás


  • HORTENZIA VIRÁGKER KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4030 DEBRECEN, VÁGÓHÍD U.32.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Ajándék és virágkötészeti nagykereskedés.


  • NIKE-FIOCCHI SPORTLŐSZERGYÁRTÓ KFT.
    VESZPRÉM, 8184 FŰZFŐGYÁRTELEP,

    Vadász- és sportlőszerek, különleges lőszerek, tüzijátékok, egyéb polgári, katonai pirotechnikai anyagok gyártása, exportálása, forgalmazása


  • EL-KÁ ÉS TÁRSA KFT.
    BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, OROSHÁZI ÚT 32

    Lőszermentesítés-Pirotechnika-Búvár munkák-Épületek bontása robbantással


  • PYRO-SOFT BT
    PEST, 2085 PILISVÖRÖSVÁR, SZABADSÁG ÚT 54

    Pirotechnika, informatika, hűtéstechnika. Cégünk több magyarországi nagykereskedéssel áll kapcsolatban.


  • PIRO-FOX PIROTECHNIKA
    1205 BUDAPEST, BÁNYÁSZ UTCA 1.

    Cégünk, a Piro 93 Kft. a millennium esztendejében alakult a hazai, mára megnövekedett minőségi tűzijáték igények kiszolgálása céljából.


  • NAGY TIBOR PIROTECHNIKUS
    FEJÉR, 2457 ADONY, BAJCSY-ZSILINSZKY. 31.

    2003 óta foglalkozom pirotechnikával. A tüzijáték mesterségét a legjobbaktól sajátítottam el. (pl. a Mafilmesektől, akik már a ''60-as évektöl foglalkoznak pirotechnikával)


  • A Békési Tűzoltó Egylet 1883?ban alakult meg. Az akkori alapítók között magas rangú közéleti személyek szerepeltek, mint például Gróf Wenckheim Frigyes, Gróf Széchenyi Viktor, Gróf Széchenyi Antal, Gróf Poolza Géza, Dr. Fábry Sándor főispán, Nagyságos Kány Antal, Dr. Báró Drecksel Gyula, Dr. Nyúli Béla, az egyesület első parancsnoka Hencz Antal volt (1883-1926-ig). Az egyesület alapítói között több önkéntes tűzoltó egylet és egyéb polgári szervezet is szerepelt. Vonulós tűzoltók között szerepelt Őri Lajos, Dr. Bíró György, Batizi János stb.?aki az egyesületet több festményével is gyarapította. Az egyletnek ekkor 47 tagja volt, mely idővel felduzzadt több mint 100 főre.


  • KELEMEN LÁSZLÓ
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, JÓSA ANDRÁS U. 10.

    tüzijáték, pirotechnika, pirotechnikai termék, eladás


  • BAJOR-FOOD KFT.
    1131 BUDAPEST, KÁMFOR UTCA 18
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A BAJOR-FOOD Kft. kizárólag rendezvények, vállalati, családi, de elsősorban fesztiválok, falunapok vendéglátására és szervezésére szakosodottvállalkozás. Vállalunk komplett rendezvényszervezést színpaddal, fellépőkkel, de vidámpark telepítésével és tüzijátékkal is.


  • PELE PIROTECHNIKA
    CSONGRÁD, 6753 SZEGED, CSATÁR U. 29.

    Vállaljuk tűzijátékok szervezését, lebonyolítását egyész Magyarország területén bárhol, bármikor.


  • VEZÚV KALMÁR KFT
    PEST, 2360 GYÁL, VECSÉSI ÚT 12.

    Cégünk története már évtizedes múltra tekint vissza, hiszen idén tölti be 10 éves fennállásának évfordulóját. Ennek ellenére büszkén és elismeréssel tekinthetünk vissza e 10 évre, hiszen megrendelőink, ügyfeleink minden esetben visszaigazolták felénk elégedettségüket. S ennek köszönhetően cégünk vállalkozásból Kft-vé fejlődött 2003 februárjától.


  • KISS-PYRO KFT.
    PEST, 2721 PILIS, KENDER UTCA 9/A.

    Cégünk megalapításakor alapvető célként határoztuk meg az ügyfeleink igényeinek minél szélesebb körben történő kielégítését.


  • ART-FEST RENDEZVÉNY STÚDIÓ KFT
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, FŐ U. 10.

    bábszínház, - disznótor, - disznóölés, amerikai esküvő szervezés, bábszínház rendelés, bohóc kölcsönzés, dekoráció kölcsönzés, esküvői, céges rendezvényre dekoráció szolgálat, lufi, virág, szövet, diszkótechnika kölcsönzés, disznóölés szervezés, disznótor szervezés, EU-s rendezvények, szervezés falunap szervezés, fesztivál szervezés, gyermekprogramok, szervezés, hang-fénytechnika kölcsönzés, játékeszközök kölcsönzés, tréfás játékok, játszóház szervezés, kampány szervezés, kirándulás szervezés, konferencia szervezés, lakodalmas eszközök, kölcsönzés, látványkellék eladás, rendezvényhez, légvár kölcsönzés, LILIPUTI szervezés, műsor szervezés, műsor szervezés, gyerek, műsor szervezés, hírességek igény szernt, nyomda szolgáltatás, parti szervezés, különleges szinhelyeken, partiszervíz szolgálat, referenciafilm készítés, reklámfilm készítés, rendezvény bonyolítás, konferencia, lakodalom


  • PERFECT DEKOR KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4031 DEBRECEN, DERÉK U. 92.

    anyagok értékesítése, asztali és teremdíszek, tüzijáték szolgáltatás


  • VEZÚV-KALMÁR KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    PEST, 2360 GYÁL, VECSÉSI ÚT 12.

    tüzijáték rendezés, értékesítés, videófelvétel készítés


  • PYRO MARKET
    BÉKÉS, 5711 GYULA, FEHÉR KÖRÖS U. 15.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (3)

    A Pyro Market tűzijáték webshop. A petárdákat előre kiválaszthatod, olcsón megrendelheted. A szilveszteri tűzijáték termékeket a szilveszteri tűzijáték árusítás ideje alatt veheted át a megjelölt tűzijátékos konténernél. Tűzijáték rendelés esetén kérd egyedi árajánlatunkat. 2010. október 1-től november 30-ig 30-50%-os árengedmény! Ha előre fizetsz, nagyker áron vásárolhatsz tűzijátékot szilveszterre.


  • KAR-TEX KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, DANKÓ GÁBOR U. 20.

    Kar-Tex Kft. és elődei 1992 óta foglalkozik tűzijátékok szervezésével és kivitelezésével az ország egész területén. Színvonalas, zenés, látványtervezett tűzijátékot biztosítunk, a vevő igényeihez igazodva családi rendezvényekre vagy akár több tízezres városi rendezvényre is. Az elmúlt évek során több ezer tűzijátékot bonyolítottunk le balesetmentesen. Cégünk felelősségbiztosítással rendelkezik.


  • PYRO-BAN KFT.
    1088 BUDAPEST, GUTENBERG TÉR 3

    A vállalat tüzijáték anygok export- importjával, nagykereskedelmével, valamint kül és beltéri tüzijátékok szervezésével, lebonyolításával foglalkozik.


  • PARTI ZÓNA
    1171 BUDAPEST, XVII. KERÜLET, CSÁSZÁRFA U 1.

    papírdekoráció, focis párnák, rakéták, rendezvény kellékek, hal ízű cukorka, egyéb válogatott gusztustalanságok, parti, recsegők, római gyertyák, ajándék ötletek különleges desszertek, tűzijátékok


  • TIP-TOP SOUVENIR
    ZALA, 8960 LENTI, KOSSUTH U. 4/A

    pénztárca, eladás, öv, táska, bőrdíszmű, ajándék, játék, bolt, tüzijáték, pirotechnikai termék


  • TAPS PIROTECHNIKA
    BARANYA, 7627 PÉCS, CSÁRDA U. 36/1.

    légvár, eladás, sátor, bérbeadás, kézműves, tüzijáték


  • LOTTE BALLOON TEAM BT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4024 DEBRECEN, KOSSUTH U. 9.

    látványtervezés, léggömb feliratozás, léggömbdekoráció, reklámballonok, reklámfigurák gyártása, tüzijáték szolgáltatás


  • KISS ATTILA
    1108 BUDAPEST, AGYAGFEJTŐ UTCA 20
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk 2000. májusában alakult, azzal a szándékkal, hogy magánemberek, cégek, klubbok, valamint az Állam különböző rendezvényeit megtervezze, felépítse, kivitelezze. Esküvők, prezentációs előadások, egyéb céges, vagy cégen kívüli rendezvények. Fellépők, akár külföldi is ! Teljes magyar lemezlovas paletta, és külföldi lemezlovasok is egyeztetés után rendelhetők. Házibulik, szabadtéri események, vagy bármely a rendezvényekkel összeköthető eseményt kivitelezzük, megtervezzük. Cégünk Catering szolgáltatással, helyszín biztosítással, kreatív technikai csapattal, teljes technikai háttérrel áll rendelkezésükre. Cégünk referenciái a partnereink menüpont alatt olvashatóak, és tekinthetőek meg. Remélem felkeltettük önökben a rendezvények szellemét, és akár információkért is meglátogatnak.


  • VEZÚV - KALMÁR KFT
    1183 BUDAPEST, SZENT LŐRINC SÉTÁNY 4.

    A tuzijáték napjaink egyik közkedvelt közönségszórakoztató eszköze. Ma már ezzel ünnepelhetjük családi eseményeinket, de ugyanígy egy cég megalakulásának, megnyitásának, illetve születésnapjának színesebbé tételéhez is közkedvelt


  • VEZÚV TŰZIJÁTÉK ÉS DEKORÁCIÓ
    PEST, 2360 GYÁL, VECSÉSI ÚT 12.

    tüzijáték, dekoráció, tűzijáték termékek, rakéták, bombetta telepek, pörgők, görögtüzek, esküvői dekorációs termékek, party kellékek, lufik, papírdekorációk, és egyéb kiegészítők, tűzijátékok


  • CSÁTEX KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, DANKÓ GÁBOR U. 22.

    Cégünk figyelemre méltó ajánlata a zenés. látványtervezett tüzijáték. A használt pirotechnkai termékek fajtái és mérete függ a helyszín paramétereitől, ezért minden megrendelést a helyszín megtekintése és személyes megbeszélés alapján állítjuk össze.


  • GÖRÖGTŰZ '98 KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT.
    VESZPRÉM, 8248 NEMESVÁMOS, ADY ENDRE U. 24.

    dekoráció készítés, kereskedelem, parafin fáklyák gyártása, tüzijáték szolgáltatás


  • PIRO-FOX PIROTECHNIKA
    1205 BUDAPEST, BÁTHORY U. 34.

    Cégünk, a Piro 93 Kft. a millennium esztendejében alakult a hazai, mára megnövekedett minőségi tűzijáték igények kiszolgálása céljából.


  • PYRO-ARTIST
    PEST, 2340 KISKUNLACHÁZA, DÓZSA GYÖRGY U. 70.

    A Pyro-Artist a professzionális tűzijáték szolgáltatás terén eltöltött több mint tíz esztendős szakmai, illetve a nívós látványtervezéshez elengedhetetlenül szükséges termékismereti tapasztalataival is segítette, és folyamatosan segíti partnercégét a Yahoo 2002 Kft -t a Pirocentrum pirotechnikai árukészletének kiválasztásánál.


  • ART MAGIC 4 KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT.
    1039 BUDAPEST, BÁLINT GYÖRGY U. 12.

    lángshow, szolgáltatás, tervezés, szolgáltató, robbantástechnika, tüzijáték kivitelezése, pirotechnika, rendezvényszervezés, kereskedelem, pirotechnikai, kivitelezés, tüzijátékok, tűzijáték


  • PYRO-KER 2000 KFT.
    1094 BUDAPEST, TOMPA U. 16.

    Cégünket, illetve annak elődjét a Pyro-Ker Bt.-t 1994-ben alapítottuk, fő profilja a Magyarországon is hagyományokkal rendelkező és egyre népszerűbb tűzijáték szolgáltatás. Cégünk üzletpolitikáját a kezdetektől a színvonalas szolgáltatás, elérhető áron törekvés jellemezte.


  • TA-PYR BT.
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, SÁRBERKI LTP. 314.

    Fő tevékenységi körünk: kül-és beltéri pirotechnikák, tűzijátékok tervezése, kivitelezése, szcenikai munkák lebonyolítása, pirotechnikai termékek kiskereskedelmi forgalmazása.


  • Társaságunk, a megalapítás óta, hangfelvételek készítése mellett élőhangosítással, teljeskörű színpadi ellátással, rendezvények, fogadások és esküvők lebonyolításával foglakozik.


12