TŐKEBEFEKTETÉS


28 találat TŐKEBEFEKTETÉS kulcsszóra

  • AQUAPROFIT RT.
    ZALA, 8800 NAGYKANIZSA, HERCEGPRÍMÁS U. 11.

    Megalakulásunk óta legtöbb projektünk közös vonása a vízzel való kapcsolat, melynek megfelelően mottónk és küldetésünk "a vízzel való törődés a természettől a fogyasztóig".


  • EURÓPA ALAPKEZELŐ RT.
    1011 BUDAPEST, FŐ U. 14.

    befektetési piac fejlődésével, illetve a magyarországi gazdasági környezet stabilizálódásával és fokozatos erősödésével párhuzamosan az Európa Befektetési Alapkezelő Zrt.-nek egy olyan befektetési eszköz létrehozása és folyamatos működtetése volt a célja, amely Magyarországon egy újfajta befektetési lehetőséget biztosít a magán és intézményi megtakarítók, befektetők számára egyaránt. Megítélésünk szerint a kockázatkezelés, a hosszabb távú hozam maximalizálás csak a befektetések diverzifikációja (megosztása) útján érhető el, ezért szükség van az új termékekre. Az Európa Alap létrejöttével egy olyan szegmens vált elérhetővé a befektetők számára, amely korábban csak keveseknek, illetve azoknak is csak speciális kockázatok felvállalása révén volt hozzáférhető.


  • NYUGAT-PANNON REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI RT.
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, KŐSZEGI U. 23

    A társaság missziója, stratégiai célja, hogy a rendelkezésre álló pénzügyi források hatékony felhasználásával, szaktudással elősegítse a vállalkozások piacra jutását és fejlődését.


  • A Bancroft magántőke befektetésekkel foglalkozó cég, amely 1989 óta működik Kelet-Európában. Kezdetben M&A tanácsadással foglalkozott, ma kizárólag mint magántőke alapkezelő csoport van jelen a régióban. The Bancroft Group, L.P. 1989 óta van jelen Kelet-Európában. Kezdetben kelet-európai befektetési vagy beruházási lehetőségeket kereső amerikai vállalatoknak nyújtott M&A tanácsadást.


  • ECONOMIST CONSULTING
    1089 BUDAPEST, BLÁTHY OTTÓ U. 4-8.
    Képek (3)

    Ismerje meg a válság legkeresettebb termékét! Kevés az úgynevezett "menekülő termék", ami megvéd a pénz elértéktelenedésétől. Arany nélkül nincs esély, hogy megvédjük pénzünket az infláció hatásától. Az egyetlen igazán nemzetközi valuta. Bárhol, bármikor eladható, készpénzzé tehető.


  • Kiskereskedelmi és vendéglátó üzletek bérbeadása


  • ingatlanközvetítő iroda, ingatlanügynökség, föld, ingatlan adásvétel, ingatlan, ingatlan tőkebefektetés, ingatlanbérlet, irodák, ingatlanvásárlás, ingatlangondnokság, kiadó ingatlan, ingatlanportál,


  • KRF KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI RT.
    NÓGRÁD, 3100 SALGÓTARJÁN, ALKOTMÁNY U. 9.

    A társaság 1995. december 20-án alakult, működését korlátolt felelősségű társaságként kezdte. Az alapítók az akkori Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt. (ma Magyar Fejlesztési Bank Rt.) és a régió 9 önkormányzata: Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Bátonyterenye Város Önkormányzata Heves Megye Önkormányzata Balassagyarmat Város Önkormányzata Nógrád Megye Önkormányzata Gyöngyös Város Önkormányzata Hatvan Város Önkormányzata Pásztó Város Önkormányzata.


  • ACURA HOLDING KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, PATAK U.13.

    AcuraCar Autókereskedés használt személy és kistehergépjárművek kereskedelme tehermentes és hitellel terhelt járművek készpénzes felvásárlása beszámítás, csere értékesítés részletre 10% önerő befizetéstől gépjármű biztosítások (CASCO és KGFB


  • GÉSZ GAÁL ÉS SZIKLÁS KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4034 DEBRECEN, VÁKÁNCSOS U. 18.

    Cégünk 1994-ben táplálék-kiegészítők forgalmazására alakult Cégünk termékpalettája elsosorban az Aloe Vera-ból készült termékcsaládot öleli fel.



  • HERBA '98 INGATLANFORGALMAZÓ ÉS KERESKEDELMI KFT.
    1151 BUDAPEST, HARSÁNYI KÁLMÁN U. 83.

    ingatlancsere, ingatlan állagmegóvás, lakás, albérletközvetítő, lakóparki ingatlan, iparingatlan, ingatlankiadás, ingatlanértékesítés, vidéki ingatlan, ingatlankiválasztás, eladó családi ház,


  • DUNA-TISZA REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI RT.
    CSONGRÁD, 6720 SZEGED, SZÉCHENYI TÉR 9.

    kereskedelem, pályázatírás, pénzügy, tőkebefektetés, üzletviteli tanácsadás


  • MULTINOVA BEFEKTETÉSI-VÁLLALKOZÁSI KFT.
    1088 BUDAPEST, MÚZEUM U. 17.

    szolgáltató, nagykereskedő, kiskereskedő, vagyonkezelés, pénzügy, innovációs tőkebefektetés


  • MONTEBLU CONSULTING KFT.
    1203 BUDAPEST, TÉGLAGYÁRTÓ U. 9/B.

    A Monteblu Consulting Kft. széles körű pénzügyi szolgáltatást nyújt partnerei részére, amelynek meghatározó elemei: -válságkezelés, csődmenedzselés, végelszámolási- és felszámolási eljárások tervezett lebonyolítása, -hitelközvetítés, kiemelten jelzálog hitelezés, illetve Széchenyi kártya igénylésben való közreműködés, -kockázati tőke kihelyezés, befektetésszervezés, -tanácsadás.


  • HALAS-TÁRSASHÁZ INGATLANFORGALMAZÓ, BERUHÁZÓ ÉS ÉPÍTŐ KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6400 KISKUNHALAS, KOSSUTH U. 29.

    ingatlan bérbevétel, ingatlan állagmegóvás, ingatlanszakértő, ipari épület, kereskedelmi közvetítés, ingatlanajánlat, kereskedelmi ingatlan, ingatlankeresés, mezőgazdasági ingatlan, ingatlanépítés,


  • PARK AVENUE INGATLANFORGALMAZÁSI KFT. - DUNAHARASZTI
    PEST, 2330 DUNAHARASZTI, FŐ ÚT 82.

    A Park Avenue Ingatlanforgalmazási Kft. 2008. július 10-én alakult, ingatlanügynöki tevékenység, ingatlankezelés és pénzügyi közvetítés végzésére. Csapatunkat profi szakemberekből választottuk, akik az ingatlanvásárlás teljes ügyintézésében rendelkezésére állnak. Valamint különös figyelmet fordítunk a folyamatos továbbképzésekre is, ezáltal Önnek a legjobb szolgáltatást nyújtva. Az elsőtől az utolsó lépésig segítőkész, barátságos munkatársakkal léphet kapcsolatba egy kellemes, igényesen kialakított, családias irodában. Mindez egy helyen történik, amellyel időt és pénzt spórolunk Önnek.


  • ESZES BEFEKTETŐ KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6200 KISKŐRÖS, KOSSUTH LAJOS U. 5.

    ízlelje meg és barátkozzon meg cégünk kiváló boraival.


  • kockázati tőkebefektetés, pénzügyi tanácsadás


  • GIMEL INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA
    VESZPRÉM, 8225 SZENTKIRÁLYSZABADJA, BÉKE UTCA 6.

    Az ingatlan jó befektetés. Amennyiben Ön bizonytalan ingatlanügyben kérjük, forduljon hozzánk bizalommal, mi tudásunk legjavát adva segítünk megkeresni a legoptimálisabb megoldást. Ön akár elad ingatlant, vásárol ingatlant, vagy bérbe ad szüksége van naprakész információkra, ár és értékarányokra.


  • DR. KOCZKÁS JÁNOS ÜGYVÉDI IRODA
    1037 BUDAPEST, MONTEVIDEO U. 10.

    A Dr. Koczkás János Ügyvédi Iroda 2006. évben kezdte meg működését Budapesten. Dr. Koczkás János, az Ügyvédi Iroda alapítója több mint tíz éves szakmai tapasztalattal rendelkező magyar ügyvéd. Az Iroda a megalakulásától kezdve nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a jogi szolgáltatási piacon munkája megkülönböztető jegyévé váljon a kiemelkedő minőség és a jogi innováció. Az Ügyvédi Iroda teljes körű jogi tanácsadást nyújt a gazdasági élet résztvevőinek. Ezen belül elsősorban hazai és nemzetközi üzleti, társasági és kereskedelmi jogra szakosodott. Az Ügyvédi Iroda szerződéses partnere az indiai székhelyű GLA Law Offices (www.glalaw.com), valamint a törökországi székhelyű Kesikli&Ülker Attorneys at Law (www.kesikli-ulker.av.tr) ügyvédi irodának, amely együttműködés keretében a hazai befektetők indiai és török beruházásaihoz, valamint az indiai és török befektetők hazai vállalkozásaihoz nyújt folyamatos és teljeskörű, sok esetben pedig innovatív jogi szolgáltatást.


  • PELSŐCZI JÓZSEF
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, KATONA J. TÉR 18

    kockázati tőkebefektetés, követelés behajtás, nyomozók, magándetektívek, minőségügyi tanácsadás, környezettanulmány, magánnyomozók, tanácsadás, kockázatelemzés, magánnyomozó, céginformáció,


  • Ingatlan-szaktanácsadás


  • DUNA FEJLESZTÉSI KFT.
    1037 BUDAPEST, III. KERÜLET, SZÉPVÖLGYI ÚT 33

    Gazdasági, üzletviteli tanácsadással foglaalkozunk.


  • AWD MAGYARORSZÁG PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1117 BUDAPEST, FEHÉRVÁRI ÚT 50-52.

    Az AWD objektíven hasonlítja össze a pénzbefektetéssel, biztosításokkal és megtakarításokkal kapcsolatos szolgáltatásokat Kedvezőbb díjak és magasabb hozamok révén optimalizáljuk az Űn pénzügyeit


  • MONTAVID INVESTMENT TECHNOLOGIES TRUST RT.
    1095 BUDAPEST, SOROKSÁRI ÚT 38-40.

    pénzügyi és adótanácsadás, tőkebefektetés, vállalatszervezés


  • ALTUS BEFEKTETÉSI ÉS VAGYONKEZELŐ RT.
    1055 BUDAPEST, V.SZALAY U. 4.

    Cégünk fő profilja a vagyonkezelés.


  • CONCORDE ÉRTÉKPAPÍR ZRT.
    1123 BUDAPEST, ALKOTÁS U. 50.

    A Concorde Értékpapír Zrt. Magyarország legnagyobb független befektetési társasága, mely integrált befektetési banki szolgáltatásokat nyújt hazai és külföldi, magán, vállalati és intézményi ügyfelek részére. A Concorde 1993 évi megalapítása óta eltelt 14 év alatt a kezdeti értékpapír elemzéssel és kereskedéssel foglalkozó pénzügyi cégből integrált befektetési szolgáltatásokat nyújtó társasággá vált.


  • BRABO FINANCE KFT
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, VÁRKAPU UTCA 2

    ezüst, értékpapír, befektetési alapok, nemesfém befektetések, forex tanácsadás, aranybefektetés, arany eladás, kockázati tőkebefektetés, arany, arany befektetés, aranyrúd, arany árfolyam, befektetés