TASS
32 találat TASS településen
Szobrok, festmények ékszerekig, dísztárgyak és minden amit kézzel készíteni tudok ágytól az ajtóig, bölcsőtől a sírig amit csak szeretnél elkészítem.
Autógázszerelés
Ingyen, garanciával vállaljuk Ön és cége biztosítási ügyeinek intézését
háziorvos, orvos
A BÉRCZES SPED Bt.1993-ban alakult azzal a céllal, hogy a térség min?ségi közúti fuvarozó vállalkozása jöjjön létre. A cég küldetése szerint magas színvonalú szolgáltatás biztosításával a vev?k igényeit figyelembe véve a leggyorsabban teljesíti a megrendel?k elvárásait. A közúti szállítás piacán a cég a nemzetközi áruszállításra szakosodott.
Hetednapi Adventista Egyház Tass-i Szeretetotthon A Teremtő Isten akarata, hogy örök életet ajándékozzon minden embernek Jézus Krisztus által. Isten terve ezt a jó hírt azokon keresztül közvetíteni a világnak, akik tanítványként elkötelezték magukat Krisztus mellett (Mt 28, 17-20). Erre a szolgálatra a Szentlélek hatalmazta fel egyházát (ApCsel 1, 8). Meggyőződésünk, hogy a Hetednapi Adventista Egyház küldetése (Jel 10, 11), és időszerű üzenete (Jel 14, 6-12) bibliai jövendöléseken alapul.
Teljeskörű gyógyszerválasztékunkon túlmenően gyógykozmetikumok pl.: Nivea, Plenitude, Vichy, stb., továbbá egyéb gyógytermékek és gyógyteák, kötszerek, vérnyomásmérők széles választékát tartjuk.
A Halászcsárda üzemeltetoje a Hajdú Horgásztanya Kft, amely már 8 éve igyekszik a régi nagymultú csárda hírnevét újra fellendíteni, túlszárnyalni.
100 éve álló épületben lévő, egyszerű, családias berendezésű kis étterem, közvetlenül az út mentén. Ide járnak a környékbeli betyárok.
Nyitva tartás: 06.00-22.00
Tass Polgármesteri Hivatala településfejlesztéssel valamint önkormányzati tevékenységekkel foglalkozik.
Az egyesület 1967-ben alakult, amikor a KÍGYÓST horgászatra felszabadították.
Vállaljuk családi és céges rendezvények lebonyolítását, Rendezvény hely a csodálatos Nagy Dunapart melett fekvő toroPákász Horgásztanyán. Kívánság szerint menüsort álljtunk össze közös megbeszéléssel Lakodalmi, Dísznótoros, Halvacsora, Születésnapi, Névnapi Férőhely 50fő.
Szüleim, nagyszüleim, dédszüleim révén törzsgyökeres tassinak vallom magam. Kereskedelmi tanulmányaim befejezése után dolgoztam Kunszentmiklóson és Budapesten. Az élet úgy hozta, hogy 23 évesen a Rácz László úton kivehettem a régi húsboltot, majd 2004 januárjában megnyitottam a Szent István téren saját üzletemet. Ezt követően egy évre rá készült el a Büfé, amit családi vállalkozásban müködtetünk.Szeretném minél magasabb szakmai színvonalon a falu lakosságát ellátni, nyáron a nyaraló övezetet, a szomszéd falvakból átlátogatókat és az átmenő forgalmat. Célom minél magasabb színvonalon kiszolgálni kedves vevőimet. Szeretettel várom minden új és régi ismerősömet.
díszlap, csekk befizetés, posta, pénzügyi szolgáltatások, postai csomagfeladás, belföldi lapok forgalmazása, külföldi lap forgalmazás, személyi kölcsön, tértivevény, gyorsposta, posta gépjármű
Családi házak, lakások teljeskörű építését vállalja cégünk. Továbbá házak bontását, viacolor lerakását vállaljuk. Cégünk több tízéves tapasztalattal rendelkezik dryvit rendszerek kialakításában. Amennyiben tetszik Önnek munkánk, a burkolást is ránk bízhatja. Megbízható, gyors, pontos partnere leszünk az építkezésben. Vállalkozásunk szlogene: minőség és megbízhatóság. Keressen minket: Rapcsák Ferenc: 00 36 30 225 6311
Tüzelő és építőanyag kereskedés és használt német bútor forgalmazása
bútor
asztalos, asztalosipar, asztalosmunkák
helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés
mosogató, gyártás, polc, asztal, tartály, tejüzem, borüzem, sörüzem, élelmiszeripari gép
Tejtermelő tehenészet, szántóföldi növények termesztése, sertéstenyésztés, sertéshizlalás.
Biztosításról egyszerűen, érthetően.Biztosítási alkuszi szolgáltatások: mindenféle biztosítási igényre megkeressük Önnek a biztosítók versenyeztetésével a legkedvezőbb megoldást.
Központi telefonszámunk: 06 40/38-38-38
A központ és a régiós központok szabad mozgásteret adnak a CBA üzleteknek, így az árukészletet a helyi igényeknek megfelelően tudják kialakítani. Másfelől a beszerzés egységesen zajlik, így lehet a legjobb fogyasztói árakat továbbadni a vásárlóknak. A közös akciósrendszer mindig kedvező áron, jó minőségű termékeket foglal magában. A CBA Kereskedelmi Kft. Logisztikai Központja a megnövekedett tárolókapacitással képessé vált a választék további bővítésére, így a szárazáru mellett ma már a hazai és külföldi vevők a szállítóktól beérkező, előre csomagolt húskészítmények, tejtermékek, mirelit áruk, non food termékek közül is választhatnak.
település védelem, vagyon védelem, bűnmegelőzés, érdek képviselet, polgár őr, rend fentartása, környezet megóvás, szervezet, jelzőőri feladatok ellátása, opsz szövetsége, magyarországi polgárőrség,
hűtés, klíma, klímajavítás, hőszivattyú, háztartási gép
gépi földmunka, vasáru, betonkeverés, építőanyag, falazóanyag, készbeton, tetőfedő, tüzelőanyag, bútor, használt bútor, fűrészáru, fenyőfűrészáru, beton termékek, szigetelőanyag, anyagok, földmunka
coop termékcsalád, húsáruk, öblítő szerek, hajápolás, coop árú, italáru nagykereskedelem, öblítők, papíráruk forgalmazása, vegyi áru, coop élelmiszer, légfrissítők, coop bolthálózat, élelmiszer
édességek, kozmetikai termékek, tejtermékek, coop árú, szárazáru, coop termékek, finomkozmetikai termékek, coop partner, élelmiszer, üzletek áruellátása, coop termékcsalád, coop boltok, háztartási
biztosítás, biztosító, lakásbiztosítás, kötelező biztosítás, postatestőr, életbiztosítás, postahozamőr, postahozamfix, postafészekőr, postaértékőr, magyar posta biztosító, gépjárműbiztosítás,

