TELC
52 találat TELC kulcsszóra
KATEDRA NYELVISKOLA ÓZD (MICSKI STUDENT 2004. KFT.)
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3600 ÓZD, JÁSZI OSZKÁR ÚT 3.Hiszünk benne, hogy nyelvet csak kis csoportban lehet tanulni. Normál csoportjaink 7-8 fő, de sokkal inkább jellemző a 4-6 fős, kis csoportos oktatás. Csoportos tanfolyamaink hallgatói létszámát igyekszünk igény szerint kialakítani. A PRIVÁT KATEDRA keretében teljes mértékben az Ön igényihez, haladási tempójához és időbeosztásához tudunk alkalmazkodni. Hozzon magával 1-2 barátot és csökkentsék a költségeket! Lakossági, valamint céges képzéseket is bonyolítunk.
Különösebb kockázat és túlzott önbizalom nélkül nyugodtan kijelenthetem: társaságunk emberi és szakmai háttere, kollégáim és oktatóink felkészültsége és hozzáállása a garancia arra, hogy elégedetten, a kívánt tudás birtokában távozik majd tőlünk és kellemes élményekkel gondol ránk, a tanulással töltött időre s ajánl másoknak is minket. További információkért kérem látogasson el honlapunkra! Jó tanulást, sok kitartást, sikert és örömet kívánok a bizonyítványig vezető úton! Steczné Kovács Ágnes Ügyvezető igazgató
A Médium Unió Kft. Vállalatok - intézmények - magánszemélyek oktatásra szakosodott, amelynek lényege, hogy a képzés az Médium Unió Kft. tanárainak vezetésével az iskolánkban és ügyfeleink által megjelölt helyszínen, multimédiás oktatótermeinkben zajlik, interaktív eszközök segítségével.
- KATEDRA NYELVISKOLA BUDAPEST (KATEDRA NYELVISKOLA KFT.)
1061 BUDAPEST, ANKER KÖZ 1-3.
4 csillag 2 vélemény alapjánA Katedra Nyelviskolában felkészült hallgatók 85%-a sikeres nyelvvizsgát tesz, míg a máshol felkészült vizsgázók országos átlaga csak 60%. Az E-Katedra szolgáltatás keretében 3 féle online csomag közül választhatsz: Katedra Live Online: Online angol távoktatás + nyelvoktatás virtuális tanteremben Online angol távoktatás egyéni tanterv szerint Blended learning: Online angol távoktatás + hagyományos jelenléti órák. Az alkalmazás alapját a sok százezer felhasználó által már megkedvelt, folyamatosan továbbfejlesztett Macmillan English Campus (MEC) interaktív tananyag képezi.
Ha nappali képzésre készülsz 17-féle képzés közül választhatsz. Ha az esti képzési forma mellett döntenél, akkor 14-féle képzést találsz a kínálatban.
A székesfehérvári Katedrát üzemeltető Nyelvtanoda Kft. 14 éve meghatározó szereplője a felnőttképzési piacnak. Büszkék vagyunk arra a mintegy 14.000 tanulónkra, akik nálunk tanultak meg idegen nyelven kommunikálni vagy itt szereztek sikeres nyelvvizsgát. Te mondod meg, hogy mit szeretnél elérni, és mi teljesítjük a kérésedet! Igényeid ismeretében javaslunk egy személyre szabott képzési tervet és óraszámot, amely alatt elérheted a célodat. A tervhez képest képességeid, szorgalmad és elfoglaltságod eredőjeként haladhatsz akár gyorsabban és persze lassabban is. Te választhatod meg, hogy a képzés milyen tanfolyamtípust kövessen, legyen az általános, üzleti vagy készségfejlesztő. Ha például állásinterjúra készülsz, arra is vállalunk felkészítést. Szolgáltatásunk 19 nyelven érhető el, a teljesítésre garanciát vállalunk. Nyitvatartás: munkanapokon 7.30-19.30-ig.
Szeretnél nyelvvizsgát tenni a közeljövőben? A legjobb helyen jársz! A Katedra Nyelviskolában felkészült hallgatók 85%-a sikeres nyelvvizsgát tesz, míg a máshol felkészült vizsgázók országos átlaga csak 60%. A Katedra Nyelviskola Hálózatban az alábbi nyelvvizsgák tehetők le: BGF, BME, City & Guilds, ECL, Euro, Euro Pro, Gazdálkodó, Goethe, ITK-Origó, LEXINFO, ÖSD, Pannon, Társalkodó, TELC, TOEIC. Ha Ön cége számára keres képzési partnert, akkor jó helyen jár! A Katedrával nyelvi és számítástechnikai képzéseket valamint soft skill tréningeket valósíthat meg a cégénél a szakképzési hozzájárulást vagy EU támogatási forrásokat is felhasználva. Hálózatunk országos lefedettséggel tud nyelvi projekteket megvalósítani azonos oktatásszakmai és adminisztrációs színvonalon.
- KATEDRA NYELVISKOLA KISKUNHALAS (SMART NYELVISKOLA KFT.)
BÁCS-KISKUN, 6400 KISKUNHALAS, SZILÁDY Á. U. 5-7A Katedra Nyelviskola Kiskunhalas (Smart Nyelviskola Kft) 2002 óta foglakozik felnőttoktatással, elsősorban angol, német, olasz, spanyol és francia nyelvtanfolyamok szervezésével, valamint magyar, mint idegen nyelv oktatásával. Nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy iskolánk a térség meghatározó nyelvi képzőintézményévé nőtte ki magát. A régió számos vállalkozása, alapítványa és közoktatási intézménye is megtisztelt minket bizalmával. Hallgatóink elégedettségét mutatja a visszairatkozóink magas aránya. Célunk, hogy olyan innovatív szolgáltatásokat biztosítsunk ügyfeleink számára, amelyek ténylegesen segítik őket a világon mindenütt, önmaguk és mások megértésében. Minőségpolitikánk meghatározó elemei a képzéseinken résztvevő hallgatóktól kapott visszajelzések, hiszen az ő észrevételeik nagyban segítik munkákat és folyamatos fejlődésünket.
- KATEDRA NYELVISKOLA KÖRMEND (MONDO SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI BT.)
VAS, 9900 KÖRMEND, OLCSAI TÉR 3.Igényeid ismeretében javaslunk egy személyre szabott képzési tervet és óraszámot, amely alatt elérheted a célodat. A tervhez képest képességeid, szorgalmad és elfoglaltságod eredőjeként haladhatsz akár gyorsabban és persze lassabban is. Te választhatod meg, hogy a képzés milyen tanfolyamtípust kövessen, legyen az általános, üzleti vagy készségfejlesztő. Ha például állásinterjúra készülsz, arra is vállalunk felkészítést. Szolgáltatásunk 19 nyelven érhető el, a teljesítésre garanciát vállalunk
- KATEDRA NYELVISKOLA PÉCS (SOFL OKTATÁSSZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.)
BARANYA, 7622 PÉCS, BAJCSY-ZS. UTCA 7.1998-as alapításunk óta már számos magánszemély és vállalkozás vette igénybe a maximum 4 főből álló kiscsoportos képzéseinket. Szeretnél nyelvvizsgát tenni a közeljövőben? A legjobb helyen jársz! A Katedra Nyelviskolában felkészült hallgatók 85%-a sikeres nyelvvizsgát tesz, míg a máshol felkészült vizsgázók országos átlaga csak 60%. A Katedra Nyelviskola Hálózatban az alábbi nyelvvizsgák tehetők le: BGF, BME, City & Guilds, ECL, Euro, Euro Pro, Gazdálkodó, Goethe, ITK-Origó, LEXINFO, ÖSD, Pannon, Társalkodó, TELC, TOEIC. Nyitvatartás: Hétfő - Csütörtök: 08:00-18:00 Péntek: 08:00-16:30.
- KATEDRA NYELVISKOLA SZIGETSZENTMIKLÓS (KATEDRA KISDUNAMENTE KFT.)
PEST, 2310 SZIGETSZENTMIKLÓS, DR. LENGYEL LAJOS U. 29.A KATEDRA Nyelviskola Szigetszentmiklós a város központjában, csendes, családias környezetben várja a nyelvet tanulni vágyó érdeklődőket. Te mondod meg, hogy mit szeretnél elérni, és mi teljesítjük a kérésedet! Igényeid ismeretében javaslunk egy személyre szabott képzési tervet és óraszámot, amely alatt elérheted a célodat. A tervhez képest képességeid, szorgalmad és elfoglaltságod eredőjeként haladhatsz akár gyorsabban és persze lassabban is. Te választhatod meg, hogy a képzés milyen tanfolyamtípust kövessen, legyen az általános, üzleti vagy készségfejlesztő. Ha például állásinterjúra készülsz, arra is vállalunk felkészítést. Szolgáltatásunk 19 nyelven érhető el, a teljesítésre garanciát vállalunk.
- KATEDRA NYELVISKOLA SZOLNOK (STUDENTWAY NYELVISKOLA KFT.)
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, KOSSUTH LAJOS ÚT 7.Minőségorientált, tanulóközpontú nyelvi képzéseinkkel lehetőséget kínálunk arra, hogy a nyelvtudás nyújtotta gazdasági és kulturális előnyökhöz hallgatóink hozzáférjenek, és ezáltal megvalósíthassák céljaikat. Nyitvatartás: Ügyfélszolgálat: Hétfőtől-péntekig 10-18.00 óráig.
- KATEDRA NYELVISKOLA TISZAÚJVÁROS (LING-BAU SZOLGÁLTATÓ KFT.)
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3580 TISZAÚJVÁROS, MÁTYÁS KIRÁLY U. 12Szeretnél nyelvvizsgát tenni a közeljövőben? A legjobb helyen jársz! A Katedra Nyelviskolában felkészült hallgatók 85%-a sikeres nyelvvizsgát tesz, míg a máshol felkészült vizsgázók országos átlaga csak 60%. A Katedra Nyelviskola Hálózatban az alábbi nyelvvizsgák tehetők le: BGF, BME, City & Guilds, ECL, Euro, Euro Pro, Gazdálkodó, Goethe, ITK-Origó, LEXINFO, ÖSD, Pannon, Társalkodó, TELC, TOEIC. Válaszd Quick Exam tanfolyamainkat, hogy gyorsan és olcsón szerezhesd meg a nyelvvizsgát! A Katedrával nyelvi és számítástechnikai képzéseket valamint soft skill tréningeket valósíthat meg a cégénél a szakképzési hozzájárulást vagy EU támogatási forrásokat is felhasználva. Nyitvatartás: Kedd 15:30-17:00.
A Katedra Nyelviskola Eger 2008 óta tagja a Katedra Nyelviskola Hálózatnak, mely országos szinten elnyerte a Superbrands díjat. Iskolánk a széles tanfolyamválasztékkal várja Eger és körzete minden lakosát, legkisebbektől a nagyokig. Bővebb információ érdekében látogasson el honlapunkra, vagy érdeklődjön ügyfélszolgálatunkon.
Keszthelyen is felkészülhetsz és vizsgázhatsz TELC és Társalkodó (általános)/Gazdálkodó (gazdasági/üzleti) nyelvvizsgából a Katedra Nyelviskola Keszthelynél! Kiscsoportos nyelvoktatás (4-6fő) nyelvvizsgagaranciával! Gyermekeknek már 3-éves kortól! Rugalmas órarend! Nálunk Üdülési Csekkel is fizethet! Tolmácsolás fordítás.
- KATEDRA NYELVISKOLA GYŐR (MONDO SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI BT.)
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9022 GYŐR, CZUCZOR G. U 26Új szolgáltatásokat vezettünk be: egyéni nyelvtanfolyamok nyelvtanulás külföldön a Katedra Travel Utazási Irodával új nyelvek pl. spanyol, orosz, szlovák fordítás-tolmácsolás grafológiai tanácsadás személyiségfejlesztő tanácsadás. Te mondod meg, hogy mit szeretnél elérni, és mi teljesítjük a kérésedet! Igényeid ismeretében javaslunk egy személyre szabott képzési tervet és óraszámot, amely alatt elérheted a célodat. A tervhez képest képességeid, szorgalmad és elfoglaltságod eredőjeként haladhatsz akár gyorsabban és persze lassabban is. Te választhatod meg, hogy a képzés milyen tanfolyamtípust kövessen, legyen az általános, üzleti vagy készségfejlesztő. Ha például állásinterjúra készülsz, arra is vállalunk felkészítést. Szolgáltatásunk 19 nyelven érhető el, a teljesítésre garanciát vállalunk
- KATEDRA NYELVISKOLA SZEGED (ILS NYELVISKOLA SZEGED KFT.)
CSONGRÁD, 6720 SZEGED, VICTOR HUGO UTCA 6.
5 csillag 1 vélemény alapjánA Katedra Szeged Nyelviskola (ILS Nyelviskola Szeged Kft.) Szeged egyik legsikeresebb nyelviskolája. 1992 óta kapcsolódik be az egyetemi város mozgalmas életébe és a kilencvenes évek óta diákok tízezreivel sikerült az idegen nyelvet megszerettetni és annak sikeres elsajátításában közreműködni. A Katedra Szeged Nyelviskola ISO 9001:2001 tanúsított, akkreditált felnőttképző intézmény, ITK Origó, Euro, EuroPro, TELC, Pannon, német Goethe, Euro és Pannon akkreditált nyelvvizsgák és City and Guilds, TOEIC nemzetközi vizsgák vizsgahelye, valamint nyelvtanári képesítést nyújtó regisztrált City and Guilds ACE vizsgahely. 2010 nyarától ITK Junior vizsgákat is szervezünk gyermekeknek. Magasan képzett tanáraink a legkorszerűbb tananyagokból, kommunikáció orientált módszerekkel oktatnak. Hallgatóink nálunk is letehetnek akkreditált illetve nemzetközileg elismert nyelvvizsgákat, amelyekkel az EU bármely országában is bizonyítani tudják nyelvtudásukat.
A Pécsett működő Nyelvcontakt Nyelviskola csoportos és egyéni nyelvoktatással, cégekhez kihelyezett nyelvtanfolyamokkal foglalkozik. Az általános nyelv mellett a nyelviskola lehetőséget nyújt szaknyelv tanulására, valamint nyelvvizsgára és nyelvi érettségire való felkészítést is vállalunk. A Nyelvcontakt Nyelviskola 1996-ban alakult Pécsett, az Egyetemvárosban található.
pályázatíró tanfolyam, telc nyelvvizsga, angol nyelvoktatás, angol, német, kereskedelmi képzés, okj s képzések, boltvezető képzés, továbbképzés, nyelvoktatás, nyelvvizsga, nyelvtanfolyamok, eladó
Bp XVI ker Angol, német, olasz és spanyol akkreditált évközbeni és nyári nyelvtanfolyamok BME állami és TELC nemzetközi államilag elismert nyelvizsgahely
szótárak, angol, telc, euro, hanganyagok, fce vizsgatesztek, német, ajándéktárgyak, cd romok, olasz, spanyol, ecl, nyelvkönyvek, francia
Cégünk jó néhány éves tapasztalattal rendelkezik nyelvoktatás terén.Szervezünk kezdő, újrakezdő, haladó, alapfokú, középfokú és felsőfokú nyelvvizsgára felkészítő tanfolyamokat.Tanáraink nyelvvizsga központokban dolgoznak, így diákjaink sikeresen teszik le a nyelvvizsgát Az üzleti nyelvoktatásunk párosul a help desk assitance-vel, amely célirányosan az adott munkaterület szókincsével foglalkozik. Beszédcentrikus nyelvtanfolyamainkon a kommunikációra helyezzük a hangsúlyt. Gyermekeknek óvodás kortól szervezünk nyelvtanfolyamokat játékos formában Nyaránként számukra van nyelvi táborunk Budapesten és vidéken is.
- BFI MAGYARORSZÁG FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÓ KFT.
VAS, 9700 SZOMBATHELY, PETŐFI SÁNDOR U. 1/BKépek (3)Munkaerő-piaci igényekkel összehangolt képzési kínálat, piacképes szakmák, színvonalas oktatás, tapasztalt, magasan képzett oktatók...az élethosszig tartó tanulás jegyében
A színvonalas nyelviskola Pécsett két helyen, Belvárosban és Egyetemvárosban. Alapítva: 2001.
A színvonalas nyelviskola Pécsett két helyen, Belvárosban és Egyetemvárosban. Alapítva: 2001.
MySchool nyelviskola, ahol minden rólad szól! Tanulj saját időbeosztásod szerint, egyéni tempódban!
Nyelviskolánk akkreditált felnőttképző iskola, nyelvvizsgahely. Sikeres nyelvoktatásunk titka a kiválóan képzett tanárok, kis létszámú csoportok, pontos adminisztráció, családias légkörben rejlik.
egyéni tempó, bulizós, centrum, sokoldalú, segítőkész, buzdító, tanuló, társasági, eredményes, felsőfok, kötetlenül, angolul, szabad, sikeres, középfok, nyitott, iskola, tudatos, anglia, alapfok,
Cégünk angol, német, olasz, orosz nyelvoktatással foglalkozik Tapolcán.
oktatásügy, felnőttképzések, eszperantó, iskolák, oktatás, felsőfokú, nyelvvizsga, okj, angol nyelvtanfolyam, felnőttképzés, vizsgaközpontok, német nyelvtanfolyam, telc, nyelvtanfolyam, képzés, iskola
telc, angol, ecl, érettségi felkészítés, bme, fordítás, business, szaknyelv, kommunikáció, nyelvoktatás, orosz, német, tolmácsolás
nyelvtanfolyam, angol nyelvoktatás, beszédközpontú nyelvtanfolyam, ecl, online angol, intenzív angol nyelvtanfolyam, dexam, nyelviskola felkészítés, telc, tanfolyam
Katedra Nyelviskola franchise tagiskolájaként működünk 2008. február óta. Akkreditált Nyelviskola vagyunk, nyelvvizsgahely, kids&teens oktatásban is élen járunk.
- JEDLIK ÁNYOS TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRASASÁG
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3530 MISKOLC, SZÉCHENYI UTCA 14.nyelvoktatás, nyelvvizsga felkészítés, nyelvvizsgahely, nyelvvizsgák, okj, oktatás, tehetséggondozás, telc, térítésmentes tudományos ismeretterjesztés, vizsgaközpont
fordítás, nyelvvizsga, központ, dele, telc, pitman, ösd, nyelvvizsg típusok, nyelv, oktatás, tanfolyam, tolmácsolás, lcci
- ISEUM TOURS IDEGENFORGALMI KFT.
VAS, 9700 SZOMBATHELY, THÖKÖLY IMRE U. 32.
4 csillag 1 vélemény alapjánAz Iseum Tours Idegenforgalmi Kft. 1990-ben alakult mint magyar-osztrák magáncég. Kezdetben autóbuszos utazások szervezésével foglalkozott.Néhány évvel később - megfelelve a piac kihívásainak - tevékenységi körét kiterjesztette a teljeskörű utazásszervezésre és a kínálat bővítése érdekében felvállalta specializálódott utazás-szervezők ajánlatainak értékesítését
telc nyelvvizsga, angol, nyelviskola kazincbarcika, angol tanfolyam miskolc, német tanfolyam, intenzív nyelvtanfolyam, angol tanfolyam kazincbarcika, német, nyelvtanfolyam, nyelvvizsga, nyelvi tréning
Manhattan Nyelvstúdió - angol, német, francia, spanyol, olasz és magyar nyelvtanfolyamok az Örs vezér terén Nyelvtanfolyamok kismamáknak ingyenes gyermekmegőrzéssel. Akkreditált intézmény, akkreditált angol nyelvi programmal, a tanfolyami díj 30%-a visszaigényelhető az SZJA-ból. Budapest Örs vezér téri nyelviskola központunkban és további helyszíneinken is fő célunk, hogy kis csoportokban kreatív, izgalmas, oldott légkörű órák keretében szerezzék meg hallgatóink a magabiztos nyelvtudást. A hatékony nyelvtanulás érdekében iskolánkban csak diplomás, tapasztalt nyelvtanárok tanítanak és a felsőbb szinteken anyanyelvi tanárok segítik a beszédfejlesztést.
Az órák szüneteiben pihenősarkunk ad lehetőséget a felüdülésre, a vidám beszélgetésekre vagy az idegen nyelvű újságok átlapozására. Tantermeink modernek, barátságos hangulatúak és minden, a nyelvtanulás megkönnyítését lehetővé tevő audiovizuális eszközzel felszereltek. Budapest Örs vezér téri nyelviskola központunkban és további helyszíneinken is fő célunk, hogy kis csoportokban kreatív, izgalmas, oldott légkörű órák keretében szerezzék meg hallgatóink a magabiztos nyelvtudást. A hatékony nyelvtanulás érdekében iskolánkban csak diplomás, tapasztalt nyelvtanárok tanítanak és a felsőbb szinteken anyanyelvi tanárok segítik a beszédfejlesztést.
www.angoltanar.eu
Angol nyelvtanfolyam kötetlen időbeosztással, egyéni haladási tempóban, házi feladat nélkül! Napi 12 órás nyitva tartás, beszédközpontú oktatás.
Collingo Nyelviskola Miskolc, Kazincbarcika. Intenzív és normál nyelvtanfolyamok, gyermek nyelvtanfolyamok, angol és német TELC nyelvvizsgák, céges kihelyezett képzések.
TELC nemzetközi nyelvvizsga
Lakossági, csoportos, egyéni, céges kihelyezett nyelvtanfolyamok, 7 nyelv, 7 oktatási helyszín, Best of Budapest díjas nyelviskola Nyitva: H-P 9-18:30
tudásszint felmérés, tanfolyam, tolmácsolás, tolmácsberendezés, szabadegyetem, nyelvvizsga, ismeretterjesztés, nyelviskola, terembérlés, telc, csillagászat, fordítás, szakmai képzés, oktatás
- ARANY ANGOL NYELVISKOLA
CSONGRÁD, 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, ARANY JÁNOS U. 3.
5 csillag 1 vélemény alapjánAngol nyelvoktatás minden szinten! 70-7724950
Ön jó helyen jár, ha minőségi nyelvoktatást keres! Iskolánk TELC, BME, ITK-Origó vizsgahely, ahol általános vagy szakmai nyelvvizsgát tehet, 7 nyelv közül választhat: angol, német, francia, olasz, spanyol, orosz és magyar.
telc, német, eszperantó, nyelviskolák, nyelvtanfolyam, vizsgahely, tanítás, átképzés, iskolák, nyelvtanárok, nyelvoktatás, oktatás, nyelvvizsga, oktatásügy, iskola, szakképzés, orosz, képzés,
Online Angol Nyelvtanfolyamok: angol távoktatás, online tesztek, oktató anyagok, nyelvtan, nyelvvizsga.
8 és 21 óra között tanulhat nálunk Kommunikatív szemléleten alapuló képzésünk, lehetővé teszi a kifejezetten készségre szabott tanmenetet. A csoportokat szintfelmérő tesztek alapján alakítjuk ki, tanáraink a tanulók céljaihoz és igényeihez igazodva építhetik fel az órát mivel csoportjaink kis létszámúak (max. 7 fő).
12
