TELEVÍZIÓ
Több mint 500 találat TELEVÍZIÓ kulcsszóra
kábeltévé szolgáltatás, internet, telefonszolgáltatás, kábeltelevíziós szolgáltatás, kábeltévé, telekommunikáció, telefon, internetszolgáltatás, kábeltelevízió, kábeltv, telekommunikációs szolgáltatás
Az Extreme Digital hisz abban, hogy a technológiának a világgal harmóniában, nem pedig ellene kell működnie, ezért nagy gondot fordítunk arra, hogy a környezetre káros anyagok a megfelelő feldolgozó állomásokra kerüljenek. Ha velünk szállítatja haza új nagy háztartási készüléket, kérésére a régi berendezését díjtalanul elszállítjuk és gondoskodunk környezetbarát kezeléséről.
A DIGI cégcsoport Közép-Európa meghatározó telekommunikációs vállalata: jelentős piaci szerepet tölt be hazánkon kívül Csehországban, Horvátországban, Romániában, Szerbiában és Szlovákiában.
Magyarországi leányvállalatunk, a DIGI Kft. 2000-ben alakult, hat kisebb kábeltelevíziós cég összeolvadásából. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően jelentek meg triple-play szolgáltatásaink: kábeltévé, internet és telefon egyben.
A DIGI Kft. - optikai hálózatának bővítésével - vidéken is elindította DIGI Kábel-szolgáltatását. A kiépített területeken rövid időn belül igen népszerűvé váltak csomagjaink, hiszen a kábeltévén kívül szélessávú, korlátlan internetet, valamint alacsony havidíjú telefonszolgáltatást is biztosítunk hűségnyilatkozat és bekötési díj nélkül. E minőségi szolgáltatás által tovább bővült a cég ügyfélbázisa, mely 2009 végére már közel hatszázezer előfizetőt számlált, mára pedig meghaladja a 700 000 kiszolgált háztartást.
Mobilinternet - 2011-ben a DIGI Kft. elindította mobilinternet szolgáltatását, mely nagyobb szabadságot és kötetlen internetezést biztosít szinte bárhol. A DIGI ügyfélbarát árpolitikáját követve, így hasonlóan a korábbi szolgáltatásokhoz, az új szolgáltatás is kedvező fogadtatásban részesült.

adatátvitel, műholdas technika, televíziózás, távközléstechnika, híradástechnika, telefonhívás, kommunikáció, mobil távközlés, mobil telekommunikáció, kábeltévé, számítógépes telekommunikáció,
Minden, amiért férfi kell a házhoz! Mindenféle ház körüli gyors javítás, szerelés, hibafeltárás. Bármilyen probléma esetén hívhat. Ha én nem tudom megoldani a problémáját, ajánlok valakit. Nincs szünnap, bármikor hívhat, szükség esetén este is.
telefonszolgáltató, kábeltv, telekommunikációs szolgáltatás, internet, kábeltévé szolgáltatás, internetszolgáltatás, televízió, telefon, kábeltelevíziós szolgáltatás, kábeltelevízió,
Szervízünk 20 éve televízió javítással foglalkozik Fót, Dunakeszi, Csomád, Göd, Mogyoród, Budapest területén, minden tipusú készüléket: hagyományos CRT, LCD, LED, PLAZMA Televíziókat rugalmas időbeosztással állandó elérhetőséggel: 06-30 /2963169 JAVÍTUNK, állunk ügyfeleink rendelkezésére. Kisebb hibákat helyszínen is javítunk, nagyobb készülékek szállítását is megoldjuk.
kábeltv, számítógépes telekommunikáció, telekommunikációs rendszer, kábeltévé, kábel, mobil telekommunikáció, távközlés, távkommunikáció, internetes telekommunikáció, televíziózás, televízió,
kommunikáció, telefon, mobil telekommunikáció, telefontechnika, internetes telekommunikáció, távközléstechnika, televízió, kábeltévé, tömegkommunikáció, számítógépes telekommunikáció, telefonhívás,
mobiltelefon, televízió, mobil telekommunikáció, hírközlés, kommunikáció, távközlés, műholdas technika, telekommunikációs rendszer, adatátvitel, mobil távközlés, távközléstechnika, telefontechnika,
A DIGI cégcsoport Közép-Európa meghatározó telekommunikációs vállalata: jelentős piaci szerepet tölt be hazánkon kívül Csehországban, Horvátországban, Romániában, Szerbiában és Szlovákiában. Magyarországi leányvállalatunk, a DIGI Kft. 2000-ben alakult, hat kisebb kábeltelevíziós cég összeolvadásából. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően jelentek meg triple-play szolgáltatásaink: kábeltévé, internet és telefon egyben.

telefon, telefonszolgáltató, televízió, telefonszolgáltatás, telekommunikáció, kábeltelevíziós szolgáltatás, internet, internetszolgáltatás, kábeltv, kábeltelevízió, telekommunikációs szolgáltatás,
Üzletünk Mobilszáma: +36-20/229-4133 Westenden belüli címünk: I.em., Lechner körút 15. Központi ügyfélszolgálat: +36-1/456-3000
Mobilinternet - 2011-ben a DIGI Kft. elindította mobilinternet szolgáltatását, mely nagyobb szabadságot és kötetlen internetezést biztosít szinte bárhol. A DIGI ügyfélbarát árpolitikáját követve, így hasonlóan a korábbi szolgáltatásokhoz, az új szolgáltatás is kedvező fogadtatásban részesült.
- DIGI KFT. - TATABÁNYA
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, DÓZSAKERT UTCA 51/1
5 csillag 1 vélemény alapjánA DIGI cégcsoport Közép-Európa meghatározó telekommunikációs vállalata: jelentős piaci szerepet tölt be hazánkon kívül Csehországban, Horvátországban, Romániában, Szerbiában és Szlovákiában. Magyarországi leányvállalatunk, a DIGI Kft. 2000-ben alakult, hat kisebb kábeltelevíziós cég összeolvadásából. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően jelentek meg triple-play szolgáltatásaink: kábeltévé, internet és telefon egyben.
A DIGI cégcsoport Közép-Európa meghatározó telekommunikációs vállalata: jelentős piaci szerepet tölt be hazánkon kívül Csehországban, Horvátországban, Romániában, Szerbiában és Szlovákiában. Magyarországi leányvállalatunk, a DIGI Kft. 2000-ben alakult, hat kisebb kábeltelevíziós cég összeolvadásából. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően jelentek meg triple-play szolgáltatásaink: kábeltévé, internet és telefon egyben.
Üzletönket az Allee Center (volt budai Skála) II. emeletén találja meg.Mobilszámunk: +36-20/229-4130
A DIGI cégcsoport Közép-Európa meghatározó telekommunikációs vállalata: jelentős piaci szerepet tölt be hazánkon kívül Csehországban, Horvátországban, Romániában, Szerbiában és Szlovákiában.
- DIGI KFT. - KECSKEMÉT - SZÉCHENYI ISTVÁN SÉTÁNY
BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, SZÉCHENYI ISTVÁN SÉTÁNY 6.Cégünk történetében az igazi áttörést a muholdas DIGI TV-szolgáltatás elindítása hozta meg. A rendkívül kedvező árú csomagok az indulás évében hatalmas sikert arattak: több mint 100 ezer új előfizetőt hoztak, a magyar digitális műsorszórás piacán pedig negyvenszázalékos árzuhanást produkáltak. Alig két év alatt közel félmillióan választották a DIGI TV-szolgáltatását.
Mobilinternet - 2011-ben a DIGI Kft. elindította mobilinternet szolgáltatását, mely nagyobb szabadságot és kötetlen internetezést biztosít szinte bárhol. A DIGI ügyfélbarát árpolitikáját követve, így hasonlóan a korábbi szolgáltatásokhoz, az új szolgáltatás is kedvező fogadtatásban részesült.
műholdas technika, számítógépes telekommunikáció, mobiltelefon, hírközlés, távközlés, kábeltv, adatátvitel, telefontechnika, tömegkommunikáció, mobil távközlés, televíziózás, kommunikáció,
Megközelíthetőség: földszint, Bocskai kiskörút 9. Call center: 06-40-900-999 A MinDigTV Extra Az Antenna Hungária által üzlemeltetettt földi digitális műsorszóró platformon 2010. májusától a jól ismert MinDig TV mellett, melyen 7 ingyenesen fogható digitális csatorna nézhető szoba- vagy tetőantennás vétellel, egy előfizetői kártya segítségével új fizetős tartalmak jelentek meg MinDig TV Extra márkanéven. Szolgáltatásunkat azoknak ajánljuk, akik: Szeretik a minőségi műsortartalmat kínáló magas színvonalú csatornaválasztékot És mindehhez igen jutányos áron szeretnének hozzájutni.
távközlés, kommunikáció, híradástechnika, átviteltechnika, telefon, mobiltelefon, telefonhívás, számítógépes telekommunikáció, hírközlés, kábel, televíziózás, távkommunikáció, mobil telekommunikáció,
Magyarországi leányvállalatunk, a DIGI Kft. 2000-ben alakult, hat kisebb kábeltelevíziós cég összeolvadásából. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően jelentek meg triple-play szolgáltatásaink: kábeltévé, internet és telefon egyben.
Cégünk történetében az igazi áttörést a muholdas DIGI TV-szolgáltatás elindítása hozta meg. A rendkívül kedvező árú csomagok az indulás évében hatalmas sikert arattak: több mint 100 ezer új előfizetőt hoztak, a magyar digitális műsorszórás piacán pedig negyvenszázalékos árzuhanást produkáltak. Alig két év alatt közel félmillióan választották a DIGI TV-szolgáltatását.
Magyarországi leányvállalatunk, a DIGI Kft. 2000-ben alakult, hat kisebb kábeltelevíziós cég összeolvadásából. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően jelentek meg triple-play szolgáltatásaink: kábeltévé, internet és telefon egyben. Cégünk történetében az igazi áttörést a muholdas DIGI TV-szolgáltatás elindítása hozta meg. A rendkívül kedvező árú csomagok az indulás évében hatalmas sikert arattak: több mint 100 ezer új előfizetőt hoztak, a magyar digitális műsorszórás piacán pedig negyvenszázalékos árzuhanást produkáltak. Alig két év alatt közel félmillióan választották a DIGI TV-szolgáltatását.
internet, telefon, kábeltelevízió, kábeltv, kábeltelevíziós szolgáltatás, kábeltévé szolgáltatás, telefonszolgáltató, telekommunikációs szolgáltatás, televízió, internetszolgáltatás,
A DIGI cégcsoport Közép-Európa meghatározó telekommunikációs vállalata: jelentős piaci szerepet tölt be hazánkon kívül Csehországban, Horvátországban, Romániában, Szerbiában és Szlovákiában.
Magyarországi leányvállalatunk, a DIGI Kft. 2000-ben alakult, hat kisebb kábeltelevíziós cég összeolvadásából. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően jelentek meg triple-play szolgáltatásaink: kábeltévé, internet és telefon egyben.
Cégünk történetében az igazi áttörést a muholdas DIGI TV-szolgáltatás elindítása hozta meg. A rendkívül kedvező árú csomagok az indulás évében hatalmas sikert arattak: több mint 100 ezer új előfizetőt hoztak, a magyar digitális műsorszórás piacán pedig negyvenszázalékos árzuhanást produkáltak. Alig két év alatt közel félmillióan választották a DIGI TV-szolgáltatását.
Cégünk történetében az igazi áttörést a muholdas DIGI TV-szolgáltatás elindítása hozta meg. A rendkívül kedvező árú csomagok az indulás évében hatalmas sikert arattak: több mint 100 ezer új előfizetőt hoztak, a magyar digitális műsorszórás piacán pedig negyvenszázalékos árzuhanást produkáltak. Alig két év alatt közel félmillióan választották a DIGI TV-szolgáltatását.
A DIGI Kft. - optikai hálózatának bővítésével - vidéken is elindította DIGI Kábel-szolgáltatását. A kiépített területeken rövid időn belül igen népszerűvé váltak csomagjaink, hiszen a kábeltévén kívül szélessávú, korlátlan internetet, valamint alacsony havidíjú telefonszolgáltatást is biztosítunk hűségnyilatkozat és bekötési díj nélkül. E minőségi szolgáltatás által tovább bővült a cég ügyfélbázisa, mely 2009 végére már közel hatszázezer előfizetőt számlált, mára pedig meghaladja a 700 000 kiszolgált háztartást.
A DIGI Kft. - optikai hálózatának bővítésével - vidéken is elindította DIGI Kábel-szolgáltatását. A kiépített területeken rövid időn belül igen népszerűvé váltak csomagjaink, hiszen a kábeltévén kívül szélessávú, korlátlan internetet, valamint alacsony havidíjú telefonszolgáltatást is biztosítunk hűségnyilatkozat és bekötési díj nélkül. E minőségi szolgáltatás által tovább bővült a cég ügyfélbázisa, mely 2009 végére már közel hatszázezer előfizetőt számlált, mára pedig meghaladja a 700 000 kiszolgált háztartást.
Magyarországi leányvállalatunk, a DIGI Kft. 2000-ben alakult, hat kisebb kábeltelevíziós cég összeolvadásából. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően jelentek meg triple-play szolgáltatásaink: kábeltévé, internet és telefon egyben. Cégünk történetében az igazi áttörést a muholdas DIGI TV-szolgáltatás elindítása hozta meg. A rendkívül kedvező árú csomagok az indulás évében hatalmas sikert arattak: több mint 100 ezer új előfizetőt hoztak, a magyar digitális műsorszórás piacán pedig negyvenszázalékos árzuhanást produkáltak. Alig két év alatt közel félmillióan választották a DIGI TV-szolgáltatását.
Az egyedi árértesítő a termék árának csökkenése esetén automatikusan e-mailt küld a vásárlónak az árváltozásról, így Ön amint a termék vételára a korábban beállított alá csökkent azonnal megrendelheti és megvásárolhatja azt.
- DIGI KFT. - BUDAPEST - VÍZIMOLNÁR UTCA.
1031 BUDAPEST, VÍZIMOLNÁR UTCA. 2.
4 csillag 1 vélemény alapjánMagyarországi leányvállalatunk, a DIGI Kft. 2000-ben alakult, hat kisebb kábeltelevíziós cég összeolvadásából. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően jelentek meg triple-play szolgáltatásaink: kábeltévé, internet és telefon egyben.
Magyarországi leányvállalatunk, a DIGI Kft. 2000-ben alakult, hat kisebb kábeltelevíziós cég összeolvadásából. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően jelentek meg triple-play szolgáltatásaink: kábeltévé, internet és telefon egyben.
A DIGI Kft. - optikai hálózatának bővítésével - vidéken is elindította DIGI Kábel-szolgáltatását. A kiépített területeken rövid időn belül igen népszerűvé váltak csomagjaink, hiszen a kábeltévén kívül szélessávú, korlátlan internetet, valamint alacsony havidíjú telefonszolgáltatást is biztosítunk hűségnyilatkozat és bekötési díj nélkül. E minőségi szolgáltatás által tovább bővült a cég ügyfélbázisa, mely 2009 végére már közel hatszázezer előfizetőt számlált, mára pedig meghaladja a 700 000 kiszolgált háztartást.
Magyarországi leányvállalatunk, a DIGI Kft. 2000-ben alakult, hat kisebb kábeltelevíziós cég összeolvadásából. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően jelentek meg triple-play szolgáltatásaink: kábeltévé, internet és telefon egyben. Cégünk történetében az igazi áttörést a muholdas DIGI TV-szolgáltatás elindítása hozta meg. A rendkívül kedvező árú csomagok az indulás évében hatalmas sikert arattak: több mint 100 ezer új előfizetőt hoztak, a magyar digitális műsorszórás piacán pedig negyvenszázalékos árzuhanást produkáltak. Alig két év alatt közel félmillióan választották a DIGI TV-szolgáltatását.
Legújabb szervizszolgáltatásunk bevezetésével szeretnénk megkönnyíteni a garanciális termékek meghibásodásával járó ügyintézést. Garanciafutárunk segítségével Ön a legtöbb meghibásodott terméket a jótállási időn belül díjtalanul eljuttathatja szervizünkbe, a javítást, vagy indokolt esetben a cserét követően a terméket szintén ingyenesen eljuttatjuk az Önhöz.
A DIGI cégcsoport Közép-Európa meghatározó telekommunikációs vállalata: jelentős piaci szerepet tölt be hazánkon kívül Csehországban, Horvátországban, Romániában, Szerbiában és Szlovákiában.
A DIGI Kft. - optikai hálózatának bővítésével - vidéken is elindította DIGI Kábel-szolgáltatását. A kiépített területeken rövid időn belül igen népszerűvé váltak csomagjaink, hiszen a kábeltévén kívül szélessávú, korlátlan internetet, valamint alacsony havidíjú telefonszolgáltatást is biztosítunk hűségnyilatkozat és bekötési díj nélkül. E minőségi szolgáltatás által tovább bővült a cég ügyfélbázisa, mely 2009 végére már közel hatszázezer előfizetőt számlált, mára pedig meghaladja a 700 000 kiszolgált háztartást.
Cégünk a kis- és középvállalkozóknak kínál televíziós reklámspotokat, megfizethető áron. Ha országos ismertséget szeretne, forduljon hozzánk bizalommal. 06/70/611-4221, 06/70/771-5542.
kábeltévé szolgáltatás, kábeltelevíziós szolgáltatás, kábeltelevízió, internet, telefonszolgáltatás, internetszolgáltatás, telefonszolgáltató, televízió, kábeltv, telekommunikációs szolgáltatás,