TERMÉSZETVÉDELEM
220 találat TERMÉSZETVÉDELEM kulcsszóra
A fő profilja a környezetvédelem, és az ifjúságvédelem, de a valójában sokkal több ennél! A K.I.GY.E. nem az amolyan közhelyektől unalomig zsúfolt környezetvédelmi beszédgyár, amelyre már mindannyian immunisok vagyunk. Nem is a radikális, "fához láncolós" idétlenkedés, amire ugyan felkapjuk a fejünket, de nem azért mert rögtön tudunk vele azonosulni, hanem pont ellenkezőleg. A K.I.GY.E. olyan, új utat nyit meg, amit mindenki könnyedén választ, és mindenki számára járható. Olyan akciókat szerveztünk, amik mindenki számára elfogadhatók, és mindenkit egyaránt szolgálnak. Célunk az, hogy a környezet megóvása ne egy gazdaságtalan, sok nyűggel járó, alternatíva legyen, amit ma gondolnak róla. Hiszen az emberi természet, mindig a számára könnyebb lehetőséget választja. (Gondoljunk csak arra, hogy vajon miért is dobunk el egy csokipapírt, vagy miért csak az erdő széléig visszük el a szemetünket....ezért). Nos a K.I.GY.E. ezzel is számol. Stratégiánkat, és filozófiánkat
Élő Energia 2009 A Nagyréti Erdei Iskola Alapítvány a megújuló energiaforrások nagyobb mértékű felhasználásának előmozdítása érdekében konferencia -sorozat indított ? ?Élő Energia 2009? - Megújuló energiaforrások alkalmazása az önkormányzatok életében címmel. A májusban Nyíregyházán, szeptemberben Piliscsabán rendezett konferencia után október 2-án Nyíradony, majd november 6-án Miskolc következik. Az előadások elméleti útmutatást nyújtanak a szakembereknek és a döntéshozóknak. A gyakorlati lehetőségeket a megújuló energia területén élenjáró vállalkozások, tevékenységük bemutatásával ismertetik. Információ: www.erdei-iskola.shp.hu
- HORTOBÁGYI TERMÉSZETVÉDELMI ÉS GÉNMEGŐRZŐ KHT
HAJDÚ-BIHAR, 4071 HORTOBÁGY, CZINEGE U. 1
5 csillag 3 vélemény alapjánA Társaság a Hortobágyi Nemzeti Park Területén természetvédelmi célú fenntartási tevékenységet folytat, melynek során 2500 ha szántó és 13500 ha gyepterületen ökogazdálkodik.
Nemzetközi környezetvédelmi szervezet
- GEMENCI ERDŐ- ÉS VADGAZDASÁG ZRT.
BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, SZENT IMRE TÉR 2.
5 csillag 2 vélemény alapjánA Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zártkörűen Működő Részvénytársaság jogelődje 1968-ban alakult az Alsó-Duna összefüggő ártéri területén. Európában a legnagyobb kiterjedésű ártéri jellegű területen, 1993 július 1-től részvénytársasági formában 37.839 hektár állami tulajdonú erdőterületen és 70.349 hektár üzemi vadászterületen gazdálkodik. Az ártéri területek alkotják a Duna-Dráva Nemzeti Park dunai szakaszát (megközelítően 20.000 hektár).
- ZOO VESZPRÉM - KITTENBERGER KÁLMÁN NÖVÉNY- ÉS VADASPARK SZOLGÁLTATÓ KHT.
8200 VESZPRÉM, KITTENBERGER U. 15-17.
5 csillag 4 vélemény alapjánÁllatkertünk mindmáig leghíresebb lakója Böbe, a csimpánz volt. 1963 elején született Afrikában, Guineában.
- CAMPING LILLAFÜRED
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3517 MISKOLC-LILLAFÜRED, ERZSÉBET SÉTÁNY 39.
4 csillag 2 vélemény alapjánA Szinva alpesi klímájú szurdokvölgyében, 2000 négyzetméteres sík, füves, fás területen várja a csendre, jó levegőre, pihenésre, természetjárásra vágyó vendégeit a lillafüredi kemping. Elhelyezés saját sátorban vagy lakókocsiban, szállásként igénybe vehető (fa)ház nincs. A vendégek számára hideg/meleg-vizes mosdó és zuhanyozó, WC, gáztűzhely és mosogató, valamint egy közös használatú társalgó áll rendelkezésre.
A debreceni Nagyerdő varázslatos fái közé megálmodott intézmény 1958 óta várja vendégeit. Az állatkertek szerepe az elmúlt évtizedben jelentősen megváltozott, egyre inkább bárkaszerepet töltenek be az élővilág megőrzésében.
- MISKOLCI VÁROSI VADASPARK
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3535 MISKOLC, CSANYIK-VÖLGY
5 csillag 2 vélemény alapjánMiskolci Városi Vadaspark
- NYÍRERDŐ ZRT. - NYÍREGYHÁZI ERDÉSZET
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4481 NYÍREGYHÁZA, SÓSTÓHEGY -IGRICE U. 3.
5 csillag 2 vélemény alapjánCégünk Kelet-Magyarország egyik legnagyobb, tőkeerős vállalkozása, amely közel 400 ember illetve család megélhetését biztosítja. Nagy figyelmet fordítunk a nemzetközi hírnévre szert tett vadászati hagyományaink ápolására, az ehhez kapcsolódó szolgáltatásaink népszerűsítésére és fejlesztésére. A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zártkörűen Működő Részvénytársaságot az alapító ÁPV Rt. 1994. szeptember 30-án a Felsőtiszai Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság (FEFAG) átalakításával, annak jogutódjaként hozta létre. Székhelye Nyíregyházán, a Kótaji út 29. sz. alatt található. Társaságunk a Kincstári Vagyonigazgatósággal kötött ideiglenes vagyonkezelési szerződés alapján Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar Megye területén lévő álami tulajdonú erdőterületekből közel 61 ezer hektárt kezel. A kezelt terület a két megyében több mint 1.200.000 hektáron szétszórva helyezkedik el. A működési területünket képező erdőterület a két megye erdeinek mintegy egyharmadát teszi ki.
A Borkúti Lovasklub a Magyar Lovasturisztikai Szövetség által minősített 4 patkós lovarda, több mint 30 db lipicai lóval és 2 db pónival. A közelben megtekinthető az egyetlen állami gidrán ménes és egy több mint 300 lóból álló arab ménes is.
- JÁSZBERÉNYI ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERT
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5100 JÁSZBERÉNY, FÉMNYOMÓ ÚT 3.
5 csillag 2 vélemény alapjánNyitvatartás: Ápr.01.-Szept.31.: 9:00-18:00 Októberben és Márciusban: 9:00-17:00 November 1.-Február végéig: 9:00-16:00
A Bakonyerdő Zrt. egyik fő erőssége a régóta kialakult szervezeti forma, amelynek keretében kiválóan ki lehet használni a lokális lehetőségeket. A Bakonyerdo Erdészeti és Faipari Zátrkörűen Működo Részvénytársaság a Balaton-felvidék és a Magas-Bakony erdeinek kezeloje, az állami tulajdonú erdovagyonból 62410 hektáron gazdálkodik. A részvénytársaság erdoterületének 76százaléka Veszprém, 15 százaléka Zala, 9 százaléka Gyor-Moson-Sopron megyében található. Ez Magyarország második legerdosültebb tája. fűrészipar, lemezipar, falemezgyár, erdészet, vadászat, erdő, minőségbiztosítás,
Az IKR-ben a kezdetektől meghatározó szerepet töltött be a nemzeti és nemzetközi professzionális és a saját kutatóbázison alapuló fejlesztés. A folyamatos és céltudatos fejlesztési, kísérleti munka révén kiterjedt kapcsolatokra tettünk szert a hazai és a külföldi kutatóintézetekkel, s azokban nemegyszer a bábolnai szakemberek felvetéseit, javaslatait figyelembe véve folytak a kutatások, mintegy válaszolva a gyakorlatban tapasztalt hiányosságokra. Az IKR éves nyereségének jelentős hányadát rendszeresen kutató-, fejlesztőmunkába fektette, s ezáltal megteremtette azt a szellemi, anyagi, technológiai bázist, ami stabil hátteret adott nemcsak az egyes gazdaságok, hanem az egész hazai agrárium fejlődéséhez Ilyen új, gyökeres technológiai változást ígérő kutatás-fejlesztési projektnek tarjuk a precíziós növénytermesztést, melynek várható előnyei: a hatékonyságnövekedés a költségcsökkenés a környezeti terhelések csökkenése a termelt növények, termények minőségjavulása.
- KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG
FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, HOSSZÚSÉTATÉR 1.Kárelhárítási ügyelet telefonszáma: 06-36-22/514-314.
A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (továbbiakban: Felügyelőség) feladatait és az ellátásához szükséges hatásköröket a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet (R.) állapítja meg. Fentiek értelmében a Felügyelőség szervezeti felépítését, működésének módját és ügyrendjét ? kiemelt tekintettel az 1992. évi XXIII. törvényben (Ktv.), az 1992. évi XXII. törvényben (Mt.), az 1992. évi XXXVIII. törvényben (Áht.), az 1995. évi LIII. törvényben (Kvt.), 1996. évi LIII. törvényben (Tvt.), a 2004. évi CXL. törvény (Ket.), az 1995. évi LVII. tv. (Vgtv.), a 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletben (R.), a 292/2009. (XII.19.) Korm. rendeletben, a többször módosított 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendeletben, a 25/2005. (X. 18.) KvVM rendeletben, az 1085/2004. (VIII. 27.) Korm. határozatban....
Nemzeti parkunkban 2000. tavaszán indult el a környezeti-oktatás nevelés akkor még az Őrségi Tájvédelmi Körzet keretében. A programoknak akkor és most is a Harmatfű Természetvédelmi Oktatóközpont ad otthont, mely azóta az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság központja. Szakvezetéseink során a természeti értékek mellett bemutatjuk a nemzeti park népi építészeti és kultúrtörténeti értékeit is. Az egyes túrákat úgy állítottuk össze, hogy kapcsolódjanak az iskolai tananyaghoz, ill. építünk az ott megszerzett ismeretekre. Erdei iskoláink általában egy hetesek. Nemzeti parkunk minősített erdei iskolai programokkal várja a diákokat. Az eltelt 8 év tapasztalatai alapján március végétől szeptember végéig érkeznek hozzánk csoportok elsősorban Vas megyéből ill. Budapestről. A diákok szállása is a Harmatfű Természetvédelmi Oktatóközpontban van. A napi háromszori étkezést egy helyi étterem biztosítja.
- ORSZÁGOS KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG
1016 BUDAPEST, I. KER, MÉSZÁROS U. 58/AAz Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség elsőfokú hatósági hatáskörei: hulladékgazdálkodás, levegő védelmével kapcsolatos hatáskörök, természetvédelmi igazgatási hatósági hatáskörök, egyéb elsőfokú hatósági (szakhatósági hatáskörök). A KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTER ÁLTAL IRÁNYÍTOTT ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK: Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség, Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség, Környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság, Nemzeti park igazgatóság,
A Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatóság alapfeladatai-- monitoring, kutatás, védetté nyilvánitás, természetvédelem. Tettye Oktatási Központ-- Oktatási Központunk változatos programokkal vár minden érdeklődőt az óvodás korcsoporttól a felnőttekig, melyek során a résztvevők szakképzett oktatók segítségével megismerkedhetnek környezetünk természeti értékeivel és a természetvédelem legfontosabb kérdéseivel. Az oktató-nevelő munka során a fő hangsúly a természetvédő szemlélet kialakításán van. Az élményszerű foglalkozások során a szakmai anyag kapcsolódik a tantervi követelményekhez. Minden program időtartama és színvonala a résztvevők életkorához és egyéni igényeihez igazodik. A szakképzett oktatók munkáját jó minőségű technikai eszközök segítik. Tevékenységünk ismertetésére különböző tájékoztató és szakanyagokat állítunk össze.
A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTvSz) 110 hazai környezet- és természetvédő szervezet közössége, amely fő célja a természet egészének a védelme és a fenntartható fejlődés elősegítése.A tizenhét éve működő Szövetség tagjai Magyarország minden megyéjében jelen vannak és küzdenek a természeti értékeink megóvásáért, a környezeti terhelések megelőzéséért. Nemzetközi szervezetekkel, kiemelten a Föld Barátai hálózattal együttműködve hangsúlyos szerepet játszunk Európa és a világ környezetvédelmi civil összefogásaiban. Az MTvSz elveiben radikális szervezet: a környezeti problémák okaira akarjuk ráirányítani a döntéshozók és az állampolgárok figyelmét közösségi akciókkal, hiteles szakmai rendezvényekkel, megalapozott tanulmányokkal és kiadványokkal, célzott lobbi tevékenységgel. Nem technikai vagy felszínes politikai megoldásokban hiszünk, hanem szükségét érezzük gondolkodásunk, erkölcsünk és velük együtt termelési és fogyasztási rendszerünk gyökeres átalakításának.
A "Nimfea" Természetvédelmi Egyesület (teljes nevén: Nimfea Környezet- és Természetvédelmi Szövetség) jelenleg a Tiszántúl egyik legnagyobb szervezete, több mint 1000 taggal, 13 jól működő helyi csoporttal (ill. tagszervezettel), és egy Központi Irodával Túrkevén, melynek feladata a gördülékeny működést biztosítani. A szervezet Magyarország Alföldi régióján foglalkozik nem kormányzati szervként számos környezet- és természetvédelmi feladat ellátásával, de az elmúlt időszakban egyre több országos, sőt Kárpát-medencei feladat ellátására is vállalkozott, így működési területe is folyamatosan nő.
A VIDRA Környezetgazdálkodási Kft. - továbbiakban: VIDRA Kft. -1991-ben alakult, egy összeforrott vízügyi és vegyész-gépész szakembergárda vállalkozásaként. A megalakulást követő időszak feladatai mellett a VIDRA Kft. számára a szovjet csapatok kivonulása után elhagyott laktanyák közül Győr, Komárom és Esztergom katonai bázisok környezeti szennyeződéseinek mentesítése jelentette a kitörési pontot.
A Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalat az önkormányzat megbízásából a Duna-parti védelmi rendszer üzemeltetését végzi: a komplex magaspart védelmi rendszer észlelési és fenntartási munkáit.
Fainjektálás (Vadgesztenye) Erdészeti gyomkorlátozás Egyéb erdészeti szolgáltatások Parkfák védelme Természetvédelmi területek rekonstrukciója Közterületi gyomirtás, parlagfű-mentesítés
- VIS NATURALIS KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI TANÁCSADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ BT.
PEST, 2112 VERESEGYHÁZ, RÓZSAVÖLGYI ÚT 35,Cégünk, a VIS NATURALIS Bt. környezet- és természetvédelmi tevékenységét tagjai és külső szakértők bevonásával végzi. Az így kialakított szakértői kör végzettsége, szakmai gyakorlata és tudása a biztosítéka a teljes körű, magas színvonalú munkavégzésnek. Szakértőink között a környezetvédelmi igazgatásban magas szinten jártas szakemberek, tapasztalt önkormányzati képviselők és civil szervezetek vezetői is vannak, mely a különböző környezetvédelmi problémák hatékony kezelésére megfelelő garanciát jelent.
A gazdaság, a társadalom és környezetünk fenntarthatóságáért dolgozunk! A DENKSTATT csoport Közép- és Kelet-Európai tanácsadó cég a vezetési tanácsadás, a környezetvédelem, a munkavédelem és a fenntartható fejlődés területén. Ausztriában, Magyarországon, Romániában és Bulgáriában 40 szakértőből álló csapatunk áll rendelkezésre az alábbi témakörökben: Tervezés és engedélyezés. Környezeti fenntarthatóság. Management rendszerek. Informatikai szolgáltatások a környezetvédelem, munkavédelem területére.
- PEST MEGYEI TERÜLET-, TELEPÜLÉS-, KÖRNYEZET TERVEZŐ ÉS TANÁCSADÓ KFT.
1085 BUDAPEST, KŐFARAGÓ U. 9. 4.EM.A PESTTERV Kft. az ország egyik legnagyobb múlttal rendelkező terület- és településrendezéssel, fejlesztéssel foglalkozó vezető tervező irodája. Munkatársaink több éves illetve évtizedes gyakorlattal, rendelkező, városrendező építész, területrendező, településfejlesztő, táj- természet- és környezetvédelemmel, környezetfejlesztéssel, területi informatikával, továbbá közlekedés- és közműhálózat tervezéssel foglalkozó vezető tervező és tervező szakemberek. Irodánk az ország számos területére készít terveket, de tevékenységünk jelentős hányadát az ország középső részében készülő regionális és települési szintű rendezési és fejlesztési tervek teszik ki.
A zöldszíves csoportokat lelkes pedagógusok irányítják az életkori sajátosságoknak megfelelően, az óvodai, az általános és középiskolai szinteken. A kulturális programok: népviselet, a hagyományok, az öreg parasztházak felkutatása, anyanyelvünk védelme stb.
Kaszó Somogy zöld szíve". Sokan hallottak már róla, de igazán csak kevesen ismerik. Megszeretni - hasonló a "szerelem első látásra" érzéshez. Aki szereti Kaszót, tudja ezt. A település neve egységbe foglalja az egymástól elválaszthatatlan kaszói erdőt, az azt kezelő erdőgazdaságot, a fokozottan védett természeti értékeket őrző Balátatavat, az erdő mélyén megbúvó kisközséget és az itt található vadászházat, a hozzá kapcsolódó üdülővel.
erdészeti termék, erdei, gyártó, vadászati, erdőgazdálkodás, erdészeti, délalföldi, szaktanácsadás, zrt, dalerd, lehetőség, fa, vadászatszervezés, természetvédelem, termékelőállítás, vad, iskola,
Az IPOLY ERDŐ Rt. csemetetermelési tevékenységét a 29 ha területen elhelyezkedő Dejtári Csemetekertjében végzi.
A Baktalórántházi Erdészet a Nyírség erdészeti tájban, ezen belül a Közép-Nyírség és az Észak - kelet - Nyírség kistájban fekszik. A Nyírség az Észak-keleti-Kárpátokból érkező folyók egykori homokos hordalékkúp síksága. Felszíne mozaikosan kettős. A jellegzetes parabola buckák szárazak, a buckaközök és az egykori ősfolyók észak-dél irányú völgyeinek nyírvíz-laposai iszaposak, helyenként vízhatás alatt állnak, bennük kisebb, főleg mesterséges vízfolyások jellemzőek. Egykor homoki tölgyesek által borított zárt erdők díszítették a területet, ma szántókkal és gyümölcsösökkel tarkított a táj. A természetszerű erdők mozaikosan előforduló állomány maradványai mellett jelentős nagyságú kultúrerdők is vannak a térségben. A térség a mérsékelten hűvös és mérsékelten meleg éghajlati öv határán fekszik. Erdészetünk teljes területe a kocsánytalan-tölgyes, illetve cseres klímába tartozik.
Harangodi Erdei Iskola honlapja, pihenés, erdő, tanulás egy helyen. A Napkori Erdogazdák Szövetkezetét 1992-ben alapította 86 fo azzal a céllal, hogy a tagok tulajdonában lévo erdoket egyesítve, azokat minél szakszerűbben és hatékonyabban kezelje. A szövetkezet megalakulásával új utat nyitott Napkor község életében, megteremtve a magán erdo- és vadgazdálkodás alapjait.
A VAGYONVÉDELEM TELJES TERÜLETÉT ÁTFOGÓ SZOLGÁLTATÁSOKAT VÉGZÜNK MEGBÍZÓINK ELÉGEDETTSÉGÉRE. -ÉLŐERŐS ŐRZÉS, JÁRŐR ÉS KIVONULÓ SZOLGÁLAT, BIZTONSÁGTECHNIKA - TŰZJELZŐ, RIASZTÓ ÉS VIDEÓ RENDSZEREK TELEPÍTÉSE, 24 ÓRÁS TÁVFELÜGYELETE, KIVONULÓ SZOLGÁLAT, - ERDŐ RENDÉSZET, TERMÉSZET VÉDELEM, - PÉNZKÍSÉRET, SZEMÉLY ÉS OBJEKTUM VÉDELEM, RENDÉSZETI TEVÉKENYSÉG, - ELEKTROMOS KAPUK, GARÁZSKAPUK BELÉPTETŐ ÉS ÁRUVÉDELMI RENDSZEREK, KAPUTELEFONOK TELEPÍTÉSE, JAVÍTÁSA, - TŰZJELZŐ ÉS VAGYONVÉDELMI RENDSZEREK KARBANTARTÁSA, JAVÍTÁSA - LIFT FELÜGYELETI RENDSZEREK TELEPÍTÉSE, FELÜGYELETE, MENTÉS LIFTBŐL, - ELEKTRONIKUS GÉPJÁRMŰ VÉDELEM
A Dunakanyar, az Ipoly-mente és a Börzsöny vidéke biztosítanak teret, nyújtanak otthont egyesületünknek. Ezen a változatos tájon köszöntjük kedves vendégünket, aki pihenni, kikapcsolódni vágyik. Ennek a természeti értékekben bővelkedő, gazdag múlttal, kultúrával, építészeti emlékekkel rendelkező valós világunknak a "virtuális tükrén" szeretettel köszöntjük látogatóinkat.
Amikor '96. március idusán kiadóalapításba fogtunk, sejtelmünk sem volt arról, hogy öt év múlva Európa első világvárosi ortofotóatlaszát fogjuk bemutatni.
- ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS MARKETING IGAZGATÓSÁG
HEVES, 3300 EGER, DOBÓ TÉR 9.
4 csillag 1 vélemény alapjánturisztikai portál
Hasznos információkat találhat ezen az oldalon a Mátra élővilágáról, földrajzáról, eseményeiről, vendéglátásáról, közlekedéséről. Egyszóval, mielőtt valaki a Mátrába készül, érdemes ezt az oldalt meglátogatnia.
Az 1997-ben alakult Ötvös és Társa Környezetvédelmi Kft. a vízgazdálkodás szakértésben, hidrogeológiai tervezésben és az ezekhez kapcsolódó oktatásban áll megbízói rendelkezésére.
Tíz millió látogató évente, országosan kiemelkedő természetvédelmi szempontú erdőkezelés, több százezer erdei iskola résztvevő, negyven éves szakmai tapasztalat.
Cégünk elsősorban természtevédelmi és agrárkörnyezetvédelmi területen végez mérnöki tervezést és szaktanácsadást.
* VERGA: a bakonyi erdogazdasag! * VERGA: the Bakony Forestry! * VERGA: Bakonyer Forstwirtschaft!
Vízalatti filmek Víz alatti felvételek külső gyártású alkotásokban Az Egyesület eredetileg 1992-ben alakult az ELTE Trefort Gimnázium biológia szakos diákjaiból, Tengeralatti Kutatócsoport néven.
www Kőröshegy hu Üdvözöljük Kőröshegyen Itt megismerkedhet a csendes, szép panorámájú Balaton melletti falunkkal, amely híres borairól, lovairól, és gótikus templomáról
Környezetvédelmi és Természetvédelmi szakértés Zoológiai és Botanikai felmérések Területkezelés, bemutatás Speciális beavatkozások Természetvédelmi berendezések készítése
- ATT & IT ? ALKALMAZOTT TÁVÉRZÉKELÉSI,TÉRINFORMATIKAI ÉS INFORMÁCIÓTECNHOLÓGIAI KFT.
1067 BUDAPEST, TERÉZ KÖRÚT 47.A 2001-ben, kizárólagosan magyar tulajdonosi háttérrel alapult ATT & IT Kft. a távérzékelés (légi- és űrfelvételek kiértékelésén alapuló információk) és a térinformatika alkalmazásorientált felhasználására szakosodott.
A Fővárosi Levegőtisztaság-védelmi Kft környzetvédelmi mérnöki és tanácsadó szolgáltatása mellett akkreditált levegővédelmi laboratóriumot működtet az alábbi területeken: -emissziómérés -immissziómérés -munkahelyi levegőszennyezettség-mérés
Napjainkra a változáskövetéssel kiadott, csak elektronikus könyv formájában terjesztett jogszabálygyűjtemények forgalmazása kiegészült kézikönyvek, módszertani útmutatók és egyéb dokumentációk értékesítésével. Partnereink kiadványainak viszonteladásával is foglalkozunk, mint például a MUNKAMÉDIA CD-k.
Barangolások a Duna mentén - Természet, Néprajz, Bor, Kultúra, Gasztronómia Ötlettől a kivitelezésig - Önnek ne legyen gondja semmire! Rövid, vagy akár több napos programok komplex szervezése és lebonyolítása maximálisan az egyedi igényekre szabott lehetőségekkel. Zöld Pagony Bt. Jól csengő név a turisztikai palettán!
- TISZAMENTI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI KFT.
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, SZÉCHENYI U. 20.Cégünk fő tevékenységei környezetvlédelem, környezetvédelemmel kapcsolatos szakértői ill mérési munkák, mérőműszerek javítása, forgalmazása, cégek kv i képviselete, rendezési terv készítés, térinformatikai rendszerek kiépítése.

