MŰVÉSZET TOLNA
7 találat MŰVÉSZET kulcsszóra TOLNA településen
A Kézjegy Tolnai Tollforgatók Klubja 1993 tavaszán alakult, mint városi csoport. Minden megyében működik - általában egy-egy folyóirat köré tömörülő - irodalmi alkotókör. A 20. század ötvenes-hatvanas-hetvenes éveiben ezek a körök (Kortárs, Jelenkor, Tiszatáj, Dunatáj, Jászkunság, Alföld, stb.) még lendületesek, frissek voltak, aztán kezdtek besavanyodni. A fiatal amatőröket nemigen engedték maguk közé, megszűrték, hogy ki jelenhet meg a patinás folyóirataikban; tehetséges az volt, akit ők annak tituláltak.
Mözsi Szabó István festőművész festéssel foglalkotik.
H. Dévai Edit festőművész festészetel foglalkozik.
1991-ben, 34 évesen találtam rá az igazi énemre, mikor elkezdtem tanulni a kosárfonást egy munkanélkülieknek szóló tanfolyamon.
Link József festőmüvész.
Tanult szakmám szerint szobafestő- és mázoló vagyok. A festészettel 1995-ben kezdtem foglalkozni. Főleg tájképeket festek, mert nagyon szeretem a természetet és a vizet. Először csk télen, szabadidőmben festegettem majd egyre inkább úgy éreztem, hogy a szabadidőmet már nem tudom mással eltölteni mint a festészettel. A tájképeken kívül szívesen festek csendéletet is. Több egyéni és csoportos kiállításon mutatkoztam be a megyében. Tagja vagyok a Tolna megyei Bárka Művészeti Szalonnak.
Természetvédelmi Hivatal Madártani Intézet 1989-től vagyok vezetője. Végzettségemet tekintve agrármérnök és vadgazdálkodási szakmérnök vagyok. Doktori disszertációmat ornitológiai témában írtam. Munkám kezdetektől a természetvédelemhez köt, az egyetemi diploma megszerzését követően a gyakorlati természetvédelmet megalapozó kutatás szférájában tevékenykedtem, majd az állami természetvédelem legfőbb szervezetéhez, a Környezetvédelmi Minisztérium Természetvédelmi Hivatal Madártani Intézetéhez kerültem, amelynek 1989-től vagyok vezetője.
