TOURINFORM


97 találat TOURINFORM kulcsszóra

  • ŐRSÉGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG
    VAS, 9941 ŐRISZENTPÉTER, SISKASZER 26/A

    Nemzeti parkunkban 2000. tavaszán indult el a környezeti-oktatás nevelés akkor még az Őrségi Tájvédelmi Körzet keretében. A programoknak akkor és most is a Harmatfű Természetvédelmi Oktatóközpont ad otthont, mely azóta az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság központja. Szakvezetéseink során a természeti értékek mellett bemutatjuk a nemzeti park népi építészeti és kultúrtörténeti értékeit is. Az egyes túrákat úgy állítottuk össze, hogy kapcsolódjanak az iskolai tananyaghoz, ill. építünk az ott megszerzett ismeretekre. Erdei iskoláink általában egy hetesek. Nemzeti parkunk minősített erdei iskolai programokkal várja a diákokat. Az eltelt 8 év tapasztalatai alapján március végétől szeptember végéig érkeznek hozzánk csoportok elsősorban Vas megyéből ill. Budapestről. A diákok szállása is a Harmatfű Természetvédelmi Oktatóközpontban van. A napi háromszori étkezést egy helyi étterem biztosítja.


  • TOURINFORM - ABAÚJSZÁNTÓ
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3881 ABAÚJSZÁNTÓ, SZENT ISTVÁN TÉR 4.

    Az iroda feladatai: A térséghez tartozó települések népszerűsítése Szálláshely közvetítés Turisták tájékoztatása, információnyújtás Adatszolgáltatás, adatgyűjtés Kiadványok terjesztése Rendezvényeken való kiállítás Statisztikák készítése. A Tourinform iroda az új Abaúj-Hegyközi Kistérség megalakulásával az alábbi településeket képviseli: Az abaújszántói Turinform Irodához tartozó települések Abaújszántó Göncruszka Pányok Abaújvár Hejce Regéc Arka Hernádcéce Sima Baskó Hernádszurdok Telkibánya Boldogkőújfalu Hidasnémeti Tornyosnémeti Boldogkőváralja Kéked Vilmány Fony Korlát Vizsoly Gönc Mogyoróska Zsujta. Nyitva tartás: H - P: 8 00 - 16 00


  • TOURINFORM - ALSÓÖRS
    VESZPRÉM, 8226 ALSÓÖRS, VASÚT UTCA 3.

    Magyarország több, mint 150 településén várja Önt az itthon és külföldön egyaránt jól ismert jelképpel jelzett turisztikai információs iroda, amelyben tájékozódhat a település, az adott régió, sőt az egész ország turisztikai kínálatáról. A Tourinform-irodák munkatársai magyar és idegen nyelven készséggel tájékoztatják Önt szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, közlekedésről, programokról, látnivalókról, szolgáltatásokról. A Tourinform-irodákban hozzájuthat ingyenes turisztikai kiadványokhoz, vásárolhat térképeket, útikönyveket, turisztikai kártyákat, képeslapokat, lefoglalhat helyi turisztikai programokat, szálláshelyeket, jegyet válthat különféle rendezvényekre.


  • TOURINFORM - BADACSONYTOMAJ
    VESZPRÉM, 8261 BADACSONYTOMAJ, PARK UTCA 14

    Tourinform iroda egyfajta bemutatóterem, amely elsősorban a település fogadószobája, kirakata, ahol a vendég a régiós és országos kínálattal egyaránt találkozik. Magyarország teljes, átfogó turisztikai ajánlatának non-profit képviseletét a Tourinform szolgálat látja el, amely Budapest belvárosából kindulva mára már valamennyi turisztikai régióban jelen lévő országos hálózattá fejlődött. Alapvető feladata az iroda működési területén (Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Szigliget, Nemesgulács, Káptalantóti) lévő turisztikai látnivalókról, turisztikai szolgáltatókról, programgazdákról, szolgáltatásokról, programokról a turisták versenysemleges, naprakész, átfogó informálása, a település megismertetése, jó hírének erősítése. Ebből fakadóan a másik kiemelt feladatunk az adatgyűjtő területünket érintő adatok folyamatos karbantarása, frissítése. Munkánk során folyamatos szakmai kapcsolatot tartunk a helyi turisztikai szolgáltatókkal, vállalkozókkal, a különböző szakmai szervezetekkel.


  • TOURINFORM - BAJA
    BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, SZENTHÁROMSÁG TÉR 11.

    A bajai Tourinform irodában magyar, angol és német nyelven adnak tájékoztatást a térség, sőt egész Magyarország nevezetességeiről, látnivalóiról, szálláshelyeiről, vendéglátóhelyeiről, programjairól. Szolgáltatásaik: Ingyenes kiadványok, térképek, nyújtanak segítséget Baja és környéke, valamint egész Magyarország megismeréséhez, egy tartalmas program összeállításához. Helyi nevezetességeket bemutató könyvet, ajándéktárgyakat és információs térképeket kínálnak még. Helyi és országos rendezvényekre kaphatók belépőjegyek és a belföldi utazás fontos kellékeként a Magyar Turizmus kártya vásárolható meg. Nyitva tartás: Október 1-től - ápr.30-ig Hétfőtől péntekig: 8.00-17.00 óráig Szombat-vasárnap: ZÁRVA Május 1-től szeptember 30-ig Hétfőtől péntekig: 8.00-17.00 óráig Szombaton: 9.00-14.00 óráig Vasárnap: Zárva.


  • TOURINFORM - BAKONYBÉL
    VESZPRÉM, 8427 BAKONYBÉL, PÁPAI UTCA 7.

    A Tourinform irodákban hozzájuthat ingyenes turisztikai kiadványokhoz, vásárolhat térképeket, útikönyveket, turisztikai kártyákat, képeslapokat, lefoglalhat helyi turisztikai programokat, szálláshelyeket, jegyet válthat különféle rendezvényekre. A Tourinform-irodák munkatársai magyar és idegen nyelven készséggel tájékoztatják Önt szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, közlekedésről, programokról, látnivalókról, szolgáltatásokról.


  • TOURINFORM - BALATONBOGLÁR
    SOMOGY, 8630 BALATONBOGLÁR, ERZSÉBET UTCA 12-14.

    A Tourinform-irodák munkatársai magyar és idegen nyelven készséggel tájékoztatják Önt szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, közlekedésről, programokról, látnivalókról, szolgáltatásokról. A Tourinform irodákban hozzájuthat ingyenes turisztikai kiadványokhoz, vásárolhat térképeket, útikönyveket, turisztikai kártyákat, képeslapokat, lefoglalhat helyi turisztikai programokat, szálláshelyeket, jegyet válthat különféle rendezvényekre.


  • TOURINFORM - BALATONFÖLDVÁR
    SOMOGY, 8623 BALATONFÖLDVÁR, PETŐFI SÁNDOR U. 1

    Irodáinkkban hozzájuthat ingyenes turisztikai kiadványokhoz, vásárolhat térképeket, útikönyveket, turisztikai kártyákat, képeslapokat, lefoglalhat helyi turisztikai programokat, szálláshelyeket, jegyet válthat különféle rendezvényekre. A Tourinform-irodák munkatársai magyar és idegen nyelven készséggel tájékoztatják Önt szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, közlekedésről, programokról, látnivalókról, szolgáltatásokról.


  • TOURINFORM - BALATONFÜRED
    VESZPRÉM, 8230 BALATONFÜRED, KISFALUDY UTCA 1

    Keresse fel az ország több, mint 140 településén működő Tourinform iroda egyikét és kérdezze bátran munkatársainkat, akik magyar és idegen nyelven készségesen tájékoztatják Önt helyi és országos programokról, eseményekről, látnivalókról, szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, illetve látják el hasznos tippekkel és információkkal, térképekkel, kiadványokkal a hozzájuk betérőket.


  • TOURINFORM - BALATONKENESE
    VESZPRÉM, 8174 BALATONKENESE, TÁNCSICS MIHÁLY UTCA 24.

    Munkatársai magyar és idegen nyelven készséggel tájékoztatják Önt szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, közlekedésről, programokról, látnivalókról, szolgáltatásokról.



  • TOURINFORM - BÉKÉS MEGYE
    BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, KISS ERNŐ UTCA 3.

    Az irodák fontos szerepet töltenek be a turisztikai kereslet és kínálat közvetítésében, egymásra találásában, valamint a turisták igényeinek felmérésében. Az információ mellett az érdeklődők hozzájuthatnak ingyenes turisztikai kiadványokhoz - az irodák saját kiadványaik mellett terjesztik a nemzeti és regionális kiadványokat is - kiegészítő szolgáltatásként vásárolhatnak térképeket, útikönyveket, videókat, turisztikai kártyákat, képeslapokat, jegyeket válthatnak különféle rendezvényekre, lefoglalhatnak szálláshelyeket.


  • TOURINFORM - BALATONVILÁGOS
    VESZPRÉM, 8171 BALATONVILÁGOS, ALIGAI ÚT 1.

    Tourinform irodák Magyarország közel 150 pontján fejti ki turistainformációs tevékenységét, ezáltal az egyik leghatékonyabban működő magyarországi információs hálózattá fejlődött az évek során.


  • TOURINFORM - BÉKÉSCSABA
    BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, SZENT ISTVÁN TÉR 9.

    Az iroda munkatársai számára a fő feladatot a turisztikai információs tevékenység jelenti. A versenysemlegesség jegyében teljes körű, naprakész, átfogó turisztikai információkat szolgáltatnak szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, programokról, látnivalókról, közlekedésről, szolgáltatásokról egyrészt az előzetesen náluk érdeklődőknek, másrészt a már területükre érkezett turistáknak. Az irodák fontos szerepet töltenek be a turisztikai kereslet és kínálat közvetítésében, egymásra találásában, valamint a turisták igényeinek felmérésében. Az információ mellett az érdeklődők hozzájuthatnak ingyenes turisztikai kiadványokhoz - az irodák saját kiadványaik mellett terjesztik a nemzeti és regionális kiadványokat is - kiegészítő szolgáltatásként vásárolhatnak térképeket, útikönyveket, videókat, turisztikai kártyákat, képeslapokat, jegyeket válthatnak különféle rendezvényekre, lefoglalhatnak szálláshelyeket.


  • TOURINFORM - BÓLY
    BARANYA, 7754 BÓLY, ERZSÉBET TÉR 1.

    Az iroda feladata többek között az érdeklődők információval való ellátása, kiadványok készítése, Bóly idegenforgalmi, kulturális képviselete, valamint rendezvények szervezése. Az iroda foglalkozik továbbá képeslapok, térképek, kiadványok, illetve Bóly történetével kapcsolatos könyvek bizományosi értékesítésével is. Megtalálhatók itt ingyenes kiadványok Bólyról, Baranya megyéről, a Dél-dunántúli Régióról és egész Magyarország területéről is.


  • TOURINFORM - BONYHÁD
    TOLNA, 7150 BONYHÁD, SZABADSÁG TÉR 2.

    Irodáink munkatársai magyar és idegen nyelven készséggel tájékoztatják Önt szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, közlekedésről, programokról, látnivalókról, szolgáltatásokról.


  • TOURINFORM - BÜK
    VAS, 9737 BÜK, EÖTVÖS UTCA 11.

    A Tourinform-irodák munkatársai magyar és idegen nyelven készséggel tájékoztatják Önt szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, közlekedésről, programokról, látnivalókról, szolgáltatásokról.


  • TOURINFORM - BUZSÁK
    SOMOGY, 8695 BUZSÁK, FŐ TÉR 1/A.

    A Tourinform irodákban hozzájuthat ingyenes turisztikai kiadványokhoz, vásárolhat térképeket, útikönyveket, turisztikai kártyákat, képeslapokat, lefoglalhat helyi turisztikai programokat, szálláshelyeket, jegyet válthat különféle rendezvényekre.


  • TOURINFORM - CEGLÉD
    PEST, 2700 CEGLÉD, KOSSUTH TÉR 1.

    Irodáinkban hozzájuthat ingyenes turisztikai kiadványokhoz, vásárolhat térképeket, útikönyveket, turisztikai kártyákat, képeslapokat, lefoglalhat helyi turisztikai programokat, szálláshelyeket, jegyet válthat különféle rendezvényekre.


  • TOURINFORM - CELLDÖMÖLK
    VAS, 9500 CELLDÖMÖLK, SPORT UTCA 8.

    Cégünk Magyarország közel 150 pontján fejti ki turistainformációs tevékenységét, ezáltal az egyik leghatékonyabban működő magyarországi információs hálózattá fejlődött az évek során.


  • TOURINFORM - DÉDESTAPOLCSÁNY
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3643 DÉDESTAPOLCSÁNY, PETŐFI SÁNDOR ÚT 24.

    Irodáinkban hozzájuthatnak ingyenes turisztikai kiadványokhoz, vásárolhat térképeket, útikönyveket, turisztikai kártyákat, képeslapokat, lefoglalhat helyi turisztikai programokat, szálláshelyeket, jegyet válthat különféle rendezvényekre.


  • TOURINFORM - DOMBÓVÁR
    TOLNA, 7200 DOMBÓVÁR, HUNYADI TÉR 42.

    Irodánk turisztikai szolgáltatásai: HungaryCard, helyben készült kézműves tárgyak, helytörténeti könyvek, képeslapok, térképek, térségre jellemző ajándéktárgyak, helyi és helyközi autóbuszbérletek árusítása. Szállás közvetítés, rendezvények, konferenciák szervezésében való szakmai közrem űködés. A nyári időszakban irodánk kiegészül a Dombóvár-Gunarasfürdő központjában található szezonális irodánkkal, ahol további szolgáltatások várják a vendégeket, újságok, magazinok árusítása, kerékpár, gyermek gokart, nordic walking botok bérlése. Az évek során többször költözött a városközponti részen belül, keresve a turisztikailag legfrekventáltabb irodahelyiséget, ahol a turisták - hazaiak és külföldiek -, a térség lakói könnyen megtalálják és gyorsan hozzájutnak a keresett információkhoz, turisztikai szolgáltatásokhoz.


  • TOURINFORM - DUNAFÖLDVÁR
    TOLNA, 7020 DUNAFÖLDVÁR, RÁTKAY KÖZ 2.

    A Tourinform-irodák munkatársai magyar és idegen nyelven készséggel tájékoztatják Önt szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, közlekedésről, programokról, látnivalókról, szolgáltatásokról. Nyitva tartás: Hétfőtől-Péntekig: 09.00-17.00.


  • TOURINFORM FERIHEGY 2A
    1158 BUDAPEST, FERIHEGYI REPÜLŐTÉR 2/A TERMINÁL ÉRKEZÉSI OLDAL

    Turistainformáció, Budapest Kártya értékesítés. Nyitva tartás: 10-20 h (egész évben). Nyitva tartás: 10-20 h (egész évben) A buszos városnézés az egyik legkényelmesebb és leggyorsabb módja Budapest megtekintésének. A városnéző buszok nagy része ugyanazt a látnivalókban gazdag útvonalat járja be kicsit másképp: Erzsébet tér és környéke - Budapest legszebb sugárútja: az Andrássy út - Operaház - Hősök tere és a Millenniumi emlékmű - Belváros - Erzsébet híd - Gellért hegy - budai oldal - Margit híd/Lánchíd/Erzsébet híd - Parlament - Erzsébet tér. Általában 2 órás túrákra lehet jelentkezni, melyek gyakran speciális programokat is tartalmaznak, például egy óra séta a Várnegyedben, többszöri fotózási lehetőség, Parlament épületének megtekintése vagy távolabb eső érdekes helyszínek megtekintésének lehetősége (Vásárcsarnok).


  • TOURINFORM - FERTŐ-TÁJ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9431 FERTŐD, JOSEPH HAYDN UTCA 3.

    Tourinform irodáinkban munkatársaink magyar és idegen nyelven készségesen tájékoztatják Önt helyi és országos programokról, eseményekről, látnivalókról, szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, illetve látják el hasznos tippekkel és információkkal, térképekkel, kiadványokkal a hozzájuk betérőket.


  • TOURINFORM - GÁRDONY
    FEJÉR, 2483 GÁRDONY, SZABADSÁG ÚT 16.

    A non-profit formában működő turisztikai információs és marketing iroda 2003. augusztusában kezdte meg működését, a Velencei-tó térségének első Tourinform irodájaként, Gárdony város központjában. Az Iroda május-szeptember között önálló helyiségében, szeptember-április hónapokban a polgármesteri hivatalban működik és egész évben várja az érdekelődőket. Nyitva tartás: H-P: 8.00-16.00 Ebédszünet 12.00-12.30. Június 15-től hétvégén is nyitva. Szeptember 15 - április 30. között az Iroda a polgármesteri hivatalban működik. Cím: Gárdony, Szabadság u. 20-22., II. emelet 207. Tel.: 22- 570 078, Tel./fax: 22-570 077. Nyitva tartás: H-Cs: 8.00-12.00 és 13.00-16.00, P.: 8.00-12.00. Az iroda működési területéhez tartozik az alábbi 8 tókörnyéki település: Agárd-Dinnyés-Gárdony, Kápolnásnyék, Lovasberény, Nadap, Pátka, Pázmánd, Sukoró, Zichyújfalu, Vereb.


  • TOURINFORM - FONYÓD
    SOMOGY, 8640 FONYÓD, VIGADÓ TÉR 1.

    Ingyenes információval szolgálunk belföldi szállás-, vendéglátóhelyekről, programlehetőségekről, horgászhelyekről, településekről, múzeumokról, természeti értékekről, sportlétesítményekről, konferenciahelyekről, üdülési ajánlatokról, stb.


  • TOURINFORM - GYENESDIÁS
    ZALA, 8315 GYENESDIÁS, KOSSUTH LAJOS UTCA 97.

    Kérjük, keresse fel irodánkat, ha belföldi információra van szüksége utazásával kapcsolatban, esetleg csak érdeklődni, tájékozódni szeretne a Magyarországon lévő üdülési lehetőségekről, ha ingyenes térképet, katalógust, vagy akár Üdülési Csekk elfogadó-helyet keres. Aktuális rovatunkban napi hírekről, fontosabb turisztikai, és egyéb eseményekről, és legfrisebb kiadványainkról tájékozódhatnak.


  • TOURINFORM - GYOMAENDRŐD
    BÉKÉS, 5500 GYOMAENDRŐD, ERZSÉBET LIGET 2.

    Nyitvatartás: Szezonban: június 15-től augusztus 31-ig hétfőtől péntekig 9:00-17:00, szombaton 9:00-13:00 Szezonon kívül: szeptember 1-től június 14-ig hétfőtől péntekig 9:00-16:00. Irodánk szolgáltatásai: Hungary Card árusítás InterTicket jegyek árusítása (koncertek, kiállítások, színi előadások országszerte) Belépőjegyek árusítása (Városházi Esték, Szegedi Szabadtéri Játékok, Jókai Színház, Ibsen bérlet) Képeslapok, könyvek, ajándéktárgyak árusítása (logózott bögre, hűtőmágnes, kézműves kerámiatárgyak) Belföldi utasbiztosítás kötése Üdülési Csekk megbízott ügyfélszolgálati iroda. Ingyenes kiadványainkból: Gyomaendrőd városi kiadvány és térkép Helyi szolgáltatók saját kiadványai Belföldi idegenforgalmi kiadványok, ismertetők Országos és régiós rendezvénynaptárak Vízitúrák, vadászati és horgászati lehetőségek Idegen nyelvű kiadványok.


  • TOURINFORM - GYÖNGYÖS
    HEVES, 3200 GYÖNGYÖS, FŐ TÉR 10.

    Ingyenes információval szolgálunk belföldi szállás-, vendéglátóhelyekről, programlehetőségekről, horgászhelyekről, településekről, múzeumokról, természeti értékekről, sportlétesítményekről, konferenciahelyekről, üdülési ajánlatokról, stb.


  • TOURINFORM - GYŐR
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9021 GYŐR, BAROSS G. ÚT 21.

    Győr 2000 Idegenforgalmi Közalapítvány keretei között működik a Tourinform Iroda, szorosan együttműködve a Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kabinetirodájával és a Városi Közgyűlés Gazdasági Informatikai és Idegenforgalmi Bizottságával. A Tourinform Győr tevékenységi köre: Turisztikai adatbázis kezelése Turisták tájékoztatása Helyi lakosság tájékoztatása Idegenvezetés közvetítése Szállásközvetítés Rendezvényjegyek értékesítése Üdülési csekk átvétel - átadás Pénzváltás. Tourinform nyitva tartás Hétfő - péntek: 9.00 - 17.00 Szombat: 9.00 - 13.00.


  • TOURINFORM - LISZT FERENC TÉR
    1061 BUDAPEST, LISZT FERENC TÉR 11.

    Cégünk Magyarország közel 150 pontján fejti ki turistainformációs tevékenységét, ezáltal az egyik leghatékonyabban működő magyarországi információs hálózattá fejlődött az évek során.


  • TOURINFORM - PEST MEGYE
    1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZ UTCA 7.

    Magyar és idegen nyelven készséggel adunk tájékoztatás szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, közlekedésről, programokról, látnivalókról, szolgáltatásokról. A Tourinform-irodánkban ingyenes turisztikai kiadványokhoz juthat hozzá.


  • TOURINFORM - SÜTŐ UTCA
    1052 BUDAPEST, SÜTŐ UTCA 2.

    A Tourinform irodákban hozzájuthat ingyenes turisztikai kiadványokhoz, vásárolhat térképeket, útikönyveket, turisztikai kártyákat, képeslapokat, lefoglalhat helyi turisztikai programokat, szálláshelyeket, jegyet válthat különféle rendezvényekre.


  • TOURINFORM BALATONGYÖRÖK
    ZALA, 8313 BALATONGYÖRÖK, KOSSUTH UTCA 64.

    Irodáinkban hozzájuthat ingyenes turisztikai kiadványokhoz, vásárolhat térképeket, útikönyveket, turisztikai kártyákat, képeslapokat, lefoglalhat helyi turisztikai programokat, szálláshelyeket, jegyet válthat különféle rendezvényekre.


  • TOURINFORM DUNAÚJVÁROS
    FEJÉR, 2400 DUNAÚJVÁROS, VASMŰ ÚT 10/A

    Ingyenes információval szolgálunk belföldi szállás-, vendéglátóhelyekről, programlehetőségekről, horgászhelyekről, településekről, múzeumokról, természeti értékekről, sportlétesítményekről, konferenciahelyekről, üdülési ajánlatokról, stb. (23 kategória). Irodánkban ingyenesen hozzáférhetők a Magyar Turizmus Zrt. belföldi ajánlatai, katalógusai, térképei, valamint kisebb települések anyagai is. Munkatársaink kérésre minden hónapban automatikusan küldenek e-mailt az aktuális városi és környékbeli programokról, illetve a havi hírlevélhez is hozzájuthatnak az érdeklődők; ehhez Önnek csak e-mail címét kell megadnia. Kérjük, keresse fel irodánkat, ha belföldi információra van szüksége utazásával kapcsolatban, esetleg csak érdeklődni, tájékozódni szeretne a Magyarországon lévő üdülési lehetőségekről, ha ingyenes térképet, katalógust, vagy akár Üdülési Csekk elfogadó-helyet keres.


  • TOURINFORM - ABÁDSZALÓK
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5241 ABÁDSZALÓK, DEÁK FERENC ÚT 1/17

    Elsődleges célunk a belföldi vendégszolgálat minőségi fejlesztése és tagjaink szakmai érdekképviselete. Kiemelt hangsúlyt helyezünk a a belföldi és külföldi turisták naprakész, átfogó tájékoztatásának fejlesztésére, illetve a többirányú, hatékony információszolgáltatás versenysemleges, azonos alapokon nyugvó megteremtésére.


  • TOURINFORM - AGGTELEK
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3759 AGGTELEK, BARADLA OLDAL 3.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A Tourinform-irodák munkatársai magyar és idegen nyelven készséggel tájékoztatják Önt szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, közlekedésről, programokról, látnivalókról, szolgáltatásokról. A Tourinform irodákban hozzájuthat ingyenes turisztikai kiadványokhoz, vásárolhat térképeket, útikönyveket, turisztikai kártyákat, képeslapokat, lefoglalhat helyi turisztikai programokat, szálláshelyeket, jegyet válthat különféle rendezvényekre


  • TOURINFORM - CSONGRÁD
    6640 CSONGRÁD, KOSSUTH TÉR 7.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Tourinform iroda munkatársai magyar és idegen nyelven készségesen tájékoztatják Önt helyi és országos programokról, eseményekről, látnivalókról, szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, illetve látják el hasznos tippekkel és információkkal, térképekkel, kiadványokkal a hozzájuk betérőket.


  • TOURINFORM - DEBRECEN
    HAJDÚ-BIHAR, 4024 DEBRECEN, PIAC UTCA 20.

    Keresse fel az ország több, mint 140 településén működő Tourinform iroda egyikét és kérdezze bátran munkatársainkat, akik magyar és idegen nyelven készségesen tájékoztatják Önt helyi és országos programokról, eseményekről, látnivalókról, szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, illetve látják el hasznos tippekkel és információkkal, térképekkel, kiadványokkal a hozzájuk betérőket.


  • TOURINFORM - EGER
    HEVES, 3300 EGER, BAJCSY-ZSILINSZKY UTCA 9.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Ingyenes információval szolgálunk belföldi szállás-, vendéglátóhelyekről, programlehetőségekről, horgászhelyekről, településekről, múzeumokról, természeti értékekről, sportlétesítményekről, konferenciahelyekről, üdülési ajánlatokról, stb.


  • TOURINFORM BEREKFÜRDŐ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5309 BEREKFÜRDŐ, FÜRDŐ UTCA 2.

    A Tourinform irodákban hozzájuthat ingyenes turisztikai kiadványokhoz, vásárolhat térképeket, útikönyveket, turisztikai kártyákat, képeslapokat, lefoglalhat helyi turisztikai programokat, szálláshelyeket, jegyet válthat különféle rendezvényekre.


  • TOURINFORM - GÖDÖLLŐI KISTÉRSÉG
    PEST, 2100 GÖDÖLLŐ, KIRÁLYI KASTÉLY

    Irodáinkban hozzájuthat ingyenes turisztikai kiadványokhoz, vásárolhat térképeket, útikönyveket, turisztikai kártyákat, képeslapokat, lefoglalhat helyi turisztikai programokat, szálláshelyeket, jegyet válthat különféle rendezvényekre.


  • TOURINFORM IRODA - BALATONALMÁDI
    VESZPRÉM, 8220 BALATONALMÁDI, VÁROSHÁZA TÉR 4.

    Irodánk dolgozói nagy szakértelemmel és bőséges prospektuskínálattal várják a Balatonalmádi és környéke iránt érdeklődő kedves turistákat. Egész évben vendégeink rendelkezésére állunk, a nyári főszezonban szünnap nélkül. Információt adunk: szálláshelyekről, éttermekről, lovasiskolákról, túraútvonalakról, múzeumokról, műemlékekről, látnivalókról, valamint helyi-, regionális-, és országos rendezvényekről. Értékesítünk: térképeket, útikönyveket, fotóalbumokat, videokazettákat, CD-lemezeket, matricákat, képeslapokat.


  • TOURINFORM- OROSHÁZA
    BÉKÉS, 5904 OROSHÁZA, FASOR UTCA 2/A

    A turisták - hazaiak és külföldiek - számára az egyik legfontosabb, biztonságérzetüket erősítő szolgáltatás, ha új, számukra idegen környezetben megfelelő, hiteles információhoz juthatnak. Magyarországon ezt a feladatot a Tourinform Szolgálat látja el, amely mára az összes turisztikai régióban jelen lévő, mintegy 150 irodából álló országos hálózattá fejlődött. A Tourinform iroda az adott település, térség "fogadószobája". Az iroda munkatársai számára a fő feladatot a turisztikai információs tevékenység jelenti. A versenysemlegesség jegyében teljes körű, naprakész, átfogó turisztikai információkat szolgáltatunk szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, programokról, látnivalókról, közlekedésről, szolgáltatásokról egyrészt az előzetesen nálunk érdeklődőknek, másrészt a már területünkre érkezett turistáknak.


  • GÖDÖLLŐ KÖRNYÉKI REGIONÁLIS TURISZTIKAI EGYESÜLET: FELADATÁNAK TEKINTI 45 TELEPÜLÉS TURISZTIKAI KÍNÁLATÁNAK FELTÁRÁSÁT, A LÁTNIVALÓK SZÁMBAVÉTELÉT, A TURISZTIKAI ADATBÁZIS LÉTREHOZÁSÁT, A TURISZTIKAI PORGRAMOK FEJLESZTÉSÉT ÉS AZOK NÉPSZERŰSÍTÉSÉHEZ SZÜKSÉGES MARKETING TEVÉKENYSÉG BIZTOSÍTÁSÁT. A GKRTE CÉLKITŰZÉSEI ELÉRÉSE ÉRDEKÉBEN TURISZTIKAI INFORMÁCIÓS IRODÁT MŰKÖDTET GÖDÖLLŐN A PATAK TÉR 7. SZÁM ALATT ÉS TOURINFORM IRODÁT TART FENN GÖDÖLLŐN A KIRÁLYI KASTÉLYBAN. EGYÜTTMŰKÖDIK MINDEN OLYAN SZAKMAI SZERVEZETTEL, AMELY KÖZÖSSÉGET VÁLLAL A GKRTE SZAKMAI ÉS ÉRDEKVÉDELMI CÉLKITŰZÉSEINEK MEGVALÓSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN(PÉLDÁUL: MAGYAR NEMZETI GASZTRONÓMIAI SZÖVETSÉG, MATUR BUDAPESTI TAGOZATA, MAGYAR VENDÉGLÁTÓK IPARTESTÜLETE STB.). A GKRTE KEZDEMÉNYEZÉSÉRE A RÉGIÓBAN ÉVENTE MEGRENDEZIK AZ EGYHÁZI- ÉS VILÁGI BOROK VERSENYÉT ÉS MOGYORÓDON AZ ÉVADZÁRÓ DR. KETTER LÁSZLÓ HANYOMÁNYŐRZŐ GASZTRONÓMIAI VERSENYT.


  • TOURINFORM HOLLÓKŐ
    NÓGRÁD, 3176 HOLLÓKŐ,

    Hollókő


  • TOURINFORM HARKÁNY
    BARANYA, 7815 HARKÁNY,

    Harkány honlapja


  • TOURINFORM GYULA
    BÉKÉS, 5700 GYULA, PETŐFI TÉR 3.

    Gyula város honlapja


  • TOURINFORM - PAKS
    TOLNA, 7027 PAKS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 20.

    Paks, a halászlé városa


  • NA-TÚRA 2000 BT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, VÁRKERÜLET 59.

    A Na Túra 2000 BT honlapja


12