TRÉNING


Több mint 500 találat TRÉNING kulcsszóra

  • Azok számára, akiknek megvalósítandó ötletük van - de kevés hozzá a pénzűk, és azok számára, akiknek megoldandó problémái vannak - és kevés hozzá a pénzük.


  • HATTERAS TANÁCSADÓ KFT..
    1222 BUDAPEST, HÁROS UTCA 121/C

    A Hatteras Kft. 2002-ben alakult, és mára egy egész cégcsoporttá nőtte ki magát. Jelenleg három ágazata van, a Hatteras Szervezetfejlesztő Kft., mely az indoor tréningek szervezéséért és megtartásáért, valamint a szervezetfejlesztésért, mentálhigiénés tanácsadásért felelős. A Hatteras Humán Fejlesztő Kft. akkreditált intézményként a pályázati úton létrejövő, valamint a szakképzéséi hozzájárulás finanszírozásával igénybe vehető szakmai képzések adminisztrációjára, és egyben megtartására szakosodott. És nem utolsó sorban a Bootcamp Kft., mely az outdoor programok lebonyolításában jeleskedik.


  • NAGYMAROS CSOPORT
    PEST, 2626 NAGYMAROS, TÉGLA UTCA 6.

    Számitástechnikai, épitöipari szolgáltatások


  • OPTIMISTA KLUB
    1021 BUDAPEST, HŰVÖSVÖLGYI ÚT 109.

    1998-ban indult útjára Magyarország területén immár népszerűvé vált Optimista Turné, melynek keretében iskolákban, művelődési házakban meghívott vendégeink által előadásokat (hogyan legyünk optimisták, miért jobb mosolyogva élni...), zenés táncesteket tartunk (Kuna Family - Fortissimo, Animal Canibals, Géczi Erika, és még sokan mások) segítségével.


  • Magyarországon ez az első internetes, de postai úton is terjesztett szülésfelkészítő tréning, amely biztosítja az elfoglalt szülőknek, illetve a kisebb településeken élőknek is, hogy megismerjék a szüléssel kapcsolatos lehetőségeket és tudatosan készüljenek erre az élményre. Emellett a program egy "jó anya" szerepét is ellátja, aki havonta felvilágosítja, tanácsokkal, javaslatokkal látja el leányát, mégis meghagyja számára a választás lehetőségét.


  • MÁTRA ÉS CSERHÁT TURIZMUSÁÉRT TÁRSASÁG
    NÓGRÁD, 3060 PÁSZTÓ, RÉGIVÁSÁRTÉR ÚT 28.

    Izgalmas programok, tiszta levegő, gyönyörű természet! Mindenkit szeretettel várunk a Mátra és Cserhát tájain. Egyesületünk egész évben szeretettel várja mindazokat, akik izgalmas időtöltésre, kellemes kikapcsolódásra vágynak.


  • PAKSI SPINNING CENTER - LURDY HÁZ BUDAPEST
    1097 BUDAPEST, KÖNYVES KÁLMÁN KRT.12-14

    A Spinning program egy szabványosított, edzői vezetéssel, zenére végrehajtott, csoportos teremkerékpározási tréning.


  • QUARTER HORSE
    FEJÉR, 2458 KULCS, HATÁR U. 1.

    A Quarter Horse (QH) Észak-Amerikában kitenyésztett lófajta, amit fajtatiszta tenyésztési eljárással, esetenként angol telivérrel való cseppvérkeresztezéssel tenyésztenek.


  • SIMONYI ÉS TÓTH KKT.
    1015 BUDAPEST, SZABÓ ILONKA U. 71/A

    Személyzeti tanácsadás


  • PARTNERS HUNGARY ALAPÍTVÁNY
    1027 BUDAPEST, FRANKEL LEÓ U. 5.

    Az Alapítvány, stratégiájának megvalósulása érdekében a következő stratégiai területeken fejti ki tevékenységét: Mediáció Roma integrációs stratégiai terület Társadalmi nemek esélyegyenlősége stratégiai terület Társadalmi felelősség vállalás (CSR) stratégiai terület



  • SPORTÓNI RENDEZVÉNYSZERVEZŐ GÉEM 2000 KFT.
    8200 VESZPRÉM, SIMON ISTVÁN U. 3/C

    Rendezvényszervezés, játszóházak, tréning


  • SCOLINEA GYÓGYTORNA - HORVÁT KRISZTINA GYÓGYTORNÁSZ
    1075 BUDAPEST, ASBÓTH U. 19. I/2 (DEÁK TÉRNÉL) LINE ART EGÉSZSÉGSTÚDIÓ

    A Scolinea Gyógytorna rendelő több éve foglalkozik Horvát Krisztina gyógytornász vezetésével mozgásszervi problémákban szenvedő páciensek kezelésével


  • PILISI TURISZTIKAI KÖZPONT
    PEST, 2098 PILISSZENTKERESZT, ERDŐSOR U. 21

    Vállalkozások, cégek számára szervezünk különböző céllal meghatározott programokat, tréningeket. A Turisztikai Központ az elmúlt években gyűjtött tapasztalatait felhasználva egyesítette a tréneri tapasztalatokat az outdoor sportok különleges élethelyzeteivel, melynek eredményeképpen létrejött egy olyan tréningkoncepció, amely nagy hatékonysággal képes felépíteni egy csapatot.


  • BARACK PROGRAMSZERVEZŐ IRODA
    HEVES, 3300 EGER, VÖRÖSMARTY ÚT 30-32

    Cégünk érdekes programok tervezésével foglalkozik.


  • BRAINSHARE KFT.
    PEST, 2030 ÉRD, MUSKOTÁLY U. 34.

    BrainShare Kft. (www.BrainShare.hu) Projektvezetés, projekt-audit (vajon jól halad-e a projektem, megfelelő-e a tervezés mértéke, milyen kockázatok vannak a folyamatban?); Projekt krízis menedzsment (projekt vezetése és külső ellenőrzése, bukásra álló projektek eredményesre fordítása); BCP, BCM - Üzletfolytonossági menedzsment kidolgozása, a kidolgozottság ellenőrzése/auditja külső szakértő szemmel, tanácsadás, Katasztrófa-menedzsment; IT-, pénzügyi-, folyamatszabályozási- és telekom projektmenedzsment illetve tanácsadás. Kapcsolt vállalkozási (transzferáras) nyilvántartások készítése, meglévők auditja (ne feledje: 2 milliós APEH bírság szerződésenként! Kerülje el!).


  • AKTIV SZÜLÉSI PROGRAM
    1051 BUDAPEST, ARANY JÁNOS UTCA 10

    Gyermeket váró párok, vagy egyének, illetve az Ő családtagjaik, és olyan párok, akik még csak tervezik a gyermekáldást, és érdeklődő szakemberek jelentkezését várjuk programjainkra.


  • Az Anabour Consulting Humán Erőforrás Tanácsadó Kft. alapító tagjai és munkatársai olyan iparági háttérrel rendelkező szakemberek, akik több éves tanácsadói múltra tekintenek vissza.


  • RUANDER OKTATÓKÖZPONT
    1139 BUDAPEST, FRANGEPÁN UTCA 3

    Kis létszámú, folyamatosan induló tanfolyamok - Weblapszerkesztő tanfolyam - Webprogramozó tanfolyam - Számítógépkezelő tanfolyam - Excel tanfolyam - Grafikai tanfolyamok


  • ISO 9001 szabvány szerinti minőségirányítási rendszerek komplett kiépítése. Korábban kialakított minőségbiztosítási rendszerek továbbfejlesztése. Integrált minőség- és környezetirányítási rendszerek kialakítása. Belso auditorok képzése és továbbképzése. Független belső auditok lebonyolítása. TQM programok megtervezése és megvalósításuk irányítása.


  • REGIONÁLIS GRAFOLÓGUSKÉPZŐ ÉS SZAKÉRTŐ KÖZPONT
    BARANYA, 7300 KOMLÓ, MAJÁLIS TÉR 17/A

    A Regionális Grafológusképző és Szakértő Központ oktatásal foglalkozik.


  • SPRING TANÁCSADÓ KFT.
    1114 BUDAPEST, BOCSKAI ÚT 21.

    Fejvadász projektjeinkben elsősorban azokat a módszereket részesítjük előnyben, amelyek során közvetlen megkereséssel jutunk el a megfelelő jelöltekhez, de természetesen nem mondunk le azokról a potenciális jelöltekről sem, akik éppen menetkész állapotban vannak, vagy éppen aktívan keresik új helyüket. Ez utóbbi két csoportot adatbanki kereséssel, illetve célzott hirdetések útján tudjuk elérni.


  • MCONSULTING
    1112 BUDAPEST, KŐÉRBERKI U. 36

    Sikeres vezetés, értékesítés és profitot termelő webes megoldások forgalmazása - online is


  • MAGYAR POSTAGALAMBSPORT SZÖVETSÉG
    1076 BUDAPEST, VERSENY U 14.

    A postagalamb egyesületeknek Magyarországon közel 5500 tagja van. Ezek az emberek szeretettel, napi rendszerességgel gondoskodnak galambjaikról.


  • BUSINESS SOFTWARE TRAINING KFT.
    1097 BUDAPEST, VÉSŐ UTCA 7

    Cégünk a Microsoft hálózatos szoftvereket használó végfelhasználóknak szeretne mind teljesebb szolgáltatással szakmai és termékismertető továbbképzéseket nyújtani.


  • BENEFIT TANCSADÓ KFT.
    1113 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 152/C

    Cégünk vállalati tanácsadással foglalkozik.


  • BALATON KÉPZŐKÖZPONT - SIÓFOK
    SOMOGY, 8600 SIÓFOK, VÁMHÁZ U. 4.

    Balaton Képzőközpont. Akkreditált felnőttképzési intézmény, nyelviskola és nyelvvizsga hely. Siófok, Fonyód, Keszthely. Nyelviskola, OKJ szakmai képzés.


  • AD-COMP KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1113 BUDAPEST, KAROLINA ÚT 17/A

    Fő tevékenységi területünk a szoftverfejlesztés, kereskedelem és informatikai szakértés.


  • BOVÁN BT
    PEST, 2191 BAG, RÁKÓCZI U. 11

    Pénzügyi tanácsadás


  • CONTROLL RT.
    1124 BUDAPEST, FÜRJ U. 18.

    Minőségfejlesztés, Minőségirányítás, Környezetvédelem


  • POLIHISZTOR MILLENEUM KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4030 DEBRECEN, HEGYI MIHÁLYNÉ U. 66.

    Személyügyi tanácsadás és oktatásszervezés.Cégünk széleskörű lehetőségeket biztosít arra, hogy megszerezze első szakképesítését, átképezze magát, felkészülten fogadja a jövőt.


  • KOVÁCS PIROSKA PSZICHOLÓGUS
    1065 BUDAPEST, NAGYMEZŐ U.49.

    A lélek diszharmóniája számtalan testi betegségben jelentkezhet, amit pszichoszomatikus betegségként diagnosztizálnak. Gyógyítása a klinikai szakpszichológia protokollja szerint, a pszichológia eszközeivel és módszereivel történik. Specialitásom: depresszió, szorongás, pánik, stressz, krízishelyzetek, párkapcsolati nehézség, konfliktuskezelés felnőtteknél valamint serdülőknél. Integratív szemléletet képviselek, vagyis a kliens problémájához a szükséges módszerek és eszközök kombinációját alkalmazom.


  • PÁKAI & TÁRSA HUMÁN SZAKTANÁCSADÓI IRODA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9000 GYŐR, CZUCZOR GERGELY U.26 IV/3

    Munkaerő keresés, Közvetlen keresés, Teljesítmény menedzsment,


  • MICRO VA FEJLESZTŐ BT.
    1204 BUDAPEST, ORSOVA U. 12.

    Tevékenységünk lényege: üzleti problémákat oldunk meg, ill. a fejlesztési munka hatékonyságát növeljük az értékelemzés módszerével. E munkák során átlagosan 8-10% költségcsökkentési lehetőségre tudunk rámutatni, jelentős értéknövelés mellett.


  • MICIMACKÓ MAGÁNÓVODA
    1196 BUDAPEST, KISFALUDY U. 69.

    Nagy kerttel szegélyezett, esztétikusan kialakított óvodánkban, természetes anyagok felhasználásával berendezett, praktikus, formatervezett környezetbe várjuk a gyermekeket. Magánóvodánkban gyermekközpontú nevelés folyik, családias, nyugodt, derűs hangulatú kellemes légkörben, ahol a gyermekek kiegyensúlyozottsága, egészséges testi és lelki fejlődésük biztosítása a vezető és munkatársai fő célkitűzése.


  • BABICZKY LÁSZLÓ RENDEZŐ
    1037 BUDAPEST, ERDŐALJA ÚT 147/B

    KA-BAB Art Médiaszolgáltató Bt. - ügyvezető igazgató - film készítés


  • R-MED KFT.
    1133 BUDAPEST, Tisza u 18

    A Fit-Ball egy egészséges emberek számára kifejlesztett rekreációs sporteszköz, melynek használata közben óvjuk a csont-ízületi rendszert, és viszonylag nagy kiterjedésű aerob gyakorlatok végzése mellett is mindenki számára optimális kardio-vaszkuláris terhelést biztosíthatunk.


  • BABYLON-SEC KFT.
    PEST, 2345 APAJ,

    Telephelyőrzés, portaszolgálatok ellátása Kaputelefon Mechanikai védelem Kamera rendszerek telepítése Riasztórendszerek Magánnyomozás Biztonsági takarítás Rendezvénybiztosítás Távfelügyelet


  • REIN GYÖRGY TENISZOKTATÁS FELSŐ FOKON
    1087 BUDAPEST, SPORT UTCA 2

    Teniszoktatás felsőfokon, Tenisz, teniszoktatás, edző, mesteredző, teniszedző, sport,


  • N&N CONSULTING GROUP BT.
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, FECSKE U. 12.

    Cégünk, az N&N Consulting Group Bt. 1996-ban alakult azzal a céllal, hogy tevékenységeivel segítse a megye és a régió kis- és középvállalkozásait, szervezeteit helytállásukban, versenyképességük növelésében, működésük egyre sikeresebbé tételében.


  • ATLANTIS CHILD TRAINER KFT.
    FEJÉR, 2400 DUNAÚJVÁROS, AKÁCOS ÚT 22

    Az Atlantis Child Trainer Kft. 2001-ben alakult azzal a céllal hogy, a Magyarországon honos, főként elméleti ismereteket nyújtó képzések helyett hiteles, megélt élményeken alapuló gyakorlati képzéseket nyújtson Megrendelőinek.


  • SITENET KFT.
    1185 BUDAPEST, KASZÁS U 9

    Internet Marketing Emberközelben


  • IBA MAGYARORSZÁG KFT.
    1091 BUDAPEST, HŐGYES ENDRE U 11.

    A Nemzetközi Testőr Szövetség (International Bodyguard Assosiation), valamint az ILETA (The International Law Enforcement Training Academy) magyarországi irodájának megalapításával kapcsolatos ötlet és igény 2001. őszén fogalmazódott meg. Közismert tény, hogy a hazai civil biztonsági szféra a maga nem egész tizenkét év tapasztalatával messze alulmarad az EU tagállamok, illetve a tengerentúli országok szakmai színvonalától.


  • DUNAKANYAR KALAND AKADÉMIA
    PEST, 2600 VÁC, KÖRTVÉLYES DŰLŐ 20455 20455

    A Dunakanyar Kaland Akadémia célja, hogy színvonalas programokat, zártkörű és nyílt versenyeket, túlélő programokat szervezzen mind a sportolók, mind a nagyközönség, mind céges csapatok számára


  • RAGAZZART KFT.
    1011 BUDAPEST, FŐ U. 6

    Eseményszervezés, események lebonyolitása.


  • MESHARRAY DIGITAL MEDIA SCHOOL
    1132 BUDAPEST, NYUGATI TÉR 4

    A Mesharray Digitális Média Iskola Magyarország legnagyobb számítógépes grafikát oktató intézménye, mely a 3D animáció, digitális film és utómunka, játékfejlesztés, multimédia, CAD és digitális látványtervezés területein kínál képzéseket.


  • ÁTRIUM TOURS PROGRAMIRODA
    VESZPRÉM, 8237 TIHANY, KENDERFÖLD ÚT 2.

    Utazási és információs iroda


  • A BODY'N SOUL WELLNESS & PILATES ACADEMY
    1583 BUDAPEST, POSTAFIÓK: 33.

    Európai szinten megismertetni az emberekkel, hogy az egészséges test és lélek harmóniájának megteremtése nem elérhetetlen álom, ennek lehetősége mindenki előtt nyitva áll. Nemzetközi és magyar oktatói okleveleket nyújtunk át a vizsgát sikeresen letett hallgatóinknak!


  • BECKGROUND KFT
    PEST, 2094 NAGYKOVÁCSI, TISZA U. 8.

    A Beckground Kft Beck György, Beck Dávid és Beck Tamás közös vállalkozása. Jelenleg a súlyponti tevékenységet Beck György tréner, tanácsadó, coach munkája jelenti, amiről a honlapon részletes információhoz lehet jutni. Üzemeltetünk tréning helyszín kereső oldalt a www.trening.beckground.hu címen. Érdemes felkeresni tréning tervezőnket, mely segítséget ad a szervezet tréning programjának kialakításához: http://www.beckground.hu/page_attachments/0000/0122/treningtervezo2009.pdf


  • B. SWAN PARTNERS
    1025 BUDAPEST, CSALÁN U. 28

    A B. SWAN vezető munkatársai több évtizedes tapasztalatot szereztek a kommunikációs szakterületeken. Ezt a tapasztalatot osztjuk meg ügyfeleinkkel és kamatoztatjuk a hasznukra. Referenciáink listája bőséges. Mérési technikáinkkal a munkánk hozzáadott értéke is mérhető.


  • SELECT-PLUS KFT.
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, VIZSLAPARKI ÚT 23.

    E rövid ismertetőben a Select Plus Kft. által működtetett CLUB SELECT Személyzeti és Gazdasági Tanácsadó Iroda tevékenységét szeretnénk bemutatni Önnek.


12345678910