CASCO BIZTOSÍTÁS VÁC
29 találat CASCO BIZTOSÍTÁS kulcsszóra VÁC településen
Cégünk ezután rohamos fejlődésnek indult. Eredményeink hamarosan azt mutatták, hogy képesek vagyunk olyan szolgáltatásokat nyújtani, amelyeket vevőink elvárnak tőlünk, s amelyek árban és minőségben is versenyképesek a piacon. Vállalkozásunk 1987-ben kezdődött Vácrátóton, ahol LMV néven nyitottuk meg első szervizünket. Kizárólag Volkswagen és Audi márkájú személy és haszonjárművek szervizelésével váltunk ismertté Vác és vonzáskörzetében. Hamarosan a javítási és karbantartási munkák mellett tevékenységünk bővítésére megoldást kerestünk, s 1996-ban elfogadtuk a Porsche Hungária megtisztelő felkérését egy váci telephelyű Volkswagen Márkakereskedés megnyitására. A beruházásra a Balassagyarmati úton lévő Szérűskertben került sor: a munkálatok rekordidő alatt, (száz munkanap) a márkaképviselet XXI. századi igényeinek megfelelően fejeződtek be. A megnyitó 1997. július 18-án volt.
Cégünk Inter Autóház-Vác Kft néven 2001. március 6-án alakult meg az autókereskedelemben jelentős tapasztalatokat szerzett magánszemélyek által. A szalon és a szervíz, nyitása óta, folyamatosan bővül és az értékesítési darabszám évről évre emelkedik. Kezdetben csak a Daewoo, majd a márkanév váltása után a Chevroletek teljes palettájának értékesítésével és teljes körű szervizelésével foglalkoztunk. Majd a mai, Európai Uniós elvárásoknak is megfelelő, közel 400 m2-es korszerű új szalonunk megépítése után a Chevroletek forgalmazását áthelyeztük az új szalonba. Ezek után megkezdhettük a régebbi szalonunk átalakítását, kibővítését, ami 2005. júliusától ad otthont a Suzuki teljes palettájának értékesítésére. Szervizünk 2006. februárjátó aktuális szervizekkel, javításokkal, káresemények teljes körű ügyintézésével, karosszériás és fényezési munkák maximális elvégzésével várja a kedves ügyfeleket. Nyitva tartás: H-P: 8:00-17:00 Szo.:9:00-13:00
A Maros Autóház Kft 2006 nyarán alakult. Cégünk új tulajdonosként üzemelteti a Citroen váci szalonját. Előnyöket kínálunk! Akcióinkkal, szolgáltatásainkkal, rendezvényeinkkel szeretnénk előnyökhöz juttatni üzleti partnereinket, és a márkához vonzódó érdeklődőket. Központban az ember, az ügyfél! A cél adott: folyamatosan a márka rangjához és az ügyfeleink elvárásához igazítani szolgáltatásainkat. Ezt a törekvést igazolja a számos régi és új Ügyfél, aki bizalmat adott a cégnek és a márkának. Eladásaink, a Citroen hálózat utolsó soraiból az "új időszámítás" óta az elsők közé emelkedtek, amire büszkék vagyunk. Szervizünket is a folyamatos fejlesztés jellemzi, a vevői igények maximális kiszolgálásának érdekében. Ügyfeleink felé való elkötelezettségünk jeleként, visszatérő partnereinket egyedi kedvezményekre jogosító hűségkártyával jutalmazzuk.
Cégünk 1973-ban alakult a III. Autójavító és Szolgáltató vállalat néven, majd AFIT nevet vette fel és 100 fővel, két műszakban szolgálta az ügyfeleket. 1992-ben a tulajdonosi változásokat követően megnyílt a Skoda márkakereskedés. 1993-ban megnyilt a SEAT márkaképviselet, mely több alkalommal nyerte el a SEAT gyár elsimerését, a Golden Dealer díjat. 2001-ben a Dunakanyar Autócentrum Kft. megkapta az ISO TÜV 9001-es minősítést. Használtautó kínálatunkból a Weltauto hálózat tagjaként garanciális értékesítéssel választhat, melyek között a megtalálhatóak a műszaki, finanszírozási, biztosítási garanciák 2004-ben nyitottuk meg irodaházunkat, és Ford márkaszervizünket. 2006. óta VW márkaszervizként is működünk. A Dunakanyar Autócentrum figyelmet fordít a minőségbiztosításra, az ISO 9002 bizonyítvánnyal rendelkezünk. 2007. tavaszán megnyílt Prémium Auto Outlet szalonunk, mely márkafüggetlen felsőkategóriás autókereskedés
Cégünk, az Inter Autóház-Vác Kft. 2001. március 6-án indult útjára, az autókereskedelem területén jelentős tapasztalatokat szerzett magánszemélyek kezdeményezése által. A tulajdonosok célul tűzték ki, hogy egy olyan márkakereskedést hozzanak létre, amely széleskörű, minőségi szolgáltatásai révén kimagasló szerepet tölt majd be a piacon. Ehhez folyamatosan alkalmazkodni kell a változó fogyasztói igényekhez, és mindig szembe kell nézni a megoldásra váró kihívásokkal. Tisztában voltak azzal, hogy a piac többi szereplője is hasonló célokkal vág neki a siker felé vezető útnak, ezért az eredményesség kulcsát az egyedi arculat és kommunikációs kapcsolatrendszer kialakításába fektették. Az autószalon eddig elért eredményei hűen mutatják, miként válnak az elképzelések gyakorlattá. Az Inter Autóház-Vác Kft. a megalakulása óta folyamatos sikereket tudhat magáénak, a mai napig folyamatosan bővül és fejlődik a cég, az értékesítési darabszámok évről évre emelkednek.
Telefon: (20) 356-1882. Az UNION kiterjedt disztribúciós csatornáival biztosítja, hogy ügyfelei számára könnyen elérhetőek legyenek a kínált szolgáltatások. Saját értékesítési hálózata országos lefedettséget biztosít, de természetesen több stratégiai értékesítési partnerrel is együttműködik, és alkuszkapcsolatait is folyamatosan bővíti. Ezen felül más pénzintézetekkel, finanszírozókkal, szakszervezetekkel folytatott gyümölcsöző együttműködés révén még komplexebb ügyféligények kielégítését is lehetővé teszi. Az ügyfélkapcsolatokat korszerű telefonos ügyfélszolgálat, illetve hatcsatornás kárbejelentés támogatja, mely a modern technika vívmányaival teszi elérhetővé a biztosító szolgáltatásainak könnyű elérését.
folyószámla vezetés, gépjármű biztosítás, k&h biztosító, rugalmas megtakarítási forma, betétszámla, önkéntes nyugdíjpénztár, balesetbiztosítás, kötelező biztosítás, k&h biztostárs utasbiztosítás, k&h
A cég 1992 óta áll ügyfelei rendelkezésére. A munkatársaik szakmai felkészültségét, rendszeres képzésekkel, oktatásokkal folyamatosan biztosítják. Tevékenységükhöz vonatkozó jogszabályok maradéktalan betartása.
biztosítás, biztosítás kalkulátor, posta biztosító, posta biztosítások, postahozamőr, utasbiztosítás, otthonbiztosítás, postacasco, hagyományos életbiztosítások, jövedelempótló biztosítás,
A Csoportos biztosítás az élet legnehezebb pillanataiban nyújt segítséget a munkavállalóknak és családtagjaiknak, ezzel is bizonyítva számukra azt, hogy munkáltatójuk az anyagi juttatásokon túl is kifejezi a megbecsülését.
Tel - 27-319-343. Nyitva: h:8-18; k-cs:8-17, p:8-13, 40. A csupán néhány fővel induló vállalkozás 2010-re az ország hatodik legnagyobb kompozit biztosítójává nőtte ki magát, a gépjármű-biztosítók rangsorában pedig a harmadik lett. A csaknem félmillió lakossági és vállalati ügyfelet ezerfős értékesítői gárda szolgálja ki.
kötelező felelősségbiztosítás, biztosítás kalkulátor, otthonbiztosítás, hagyományos életbiztosítások, postahozamfix, magyar posta biztosító, postacasco, casco, posta biztosító, utasbiztosítások,
biztosítás, hagyományos életbiztosítások, postaértékőr, postautasőr, casco biztosítás, postahozamőr plusz, magyar posta biztosító, postaautósőr, jövedelempótló biztosítás, gépjárműbiztosítás,
Nyitvatartás: hétfő: 08:00 - 17:00 kedd: 08:00 - 16:00 szerda: 08:00 - 16:00 csütörtök: 08:00 - 16:00 péntek: 08:00 - 15:00
Az MKB tevékenységében fontos változás volt a kis- és középvállalatok, valamint a lakosság szélesebb rétegei felé történt üzletpolitikai nyitás. Ez új, húzó tevékenységek felfuttatását is jelentette, mint a gépjármű-finanszírozás, a jelzáloghitelezés illetve a nyugdíj- és egészségpénztár erősödő pozíciói. A pénz- és tőkepiaci üzletág az ügyféligényeknek megfelelően folyamatosan bővíti termékpalettáját. Az MKB stratégiai érdekeltségei, az MKB Általános- és az MKB Életbiztosító 2007. októberében kezdték meg működésüket. A biztosítótársaságok alapításával a Bank sikeresen meg tudta valósítani az egypontos bank-biztosítói kiszolgálási stratégiáját és a Bank univerzalitása belföldön teljes körűvé vált.
postacasco, postahozamfix, gépjárműbiztosítás, jövedelempótló biztosítás, postahozamőr, posta biztosítások, utasbiztosítás, életbiztosítás, biztosítás, biztosítás kalkulátor, postautasőr,
biztosító, postautasőr, postapénzhalmozó, balesetbiztosítás, életbiztosítás, posta biztosító, postanyugdíj program, postamentőöv, biztosítás, casco, kárrendezés, posta biztosítások, utasbiztosítás,
SZOLGÁLTATÁSAINK - Új és használtautók értékesítése - Új és használtautók finanszírozása és biztosítása - Bármilyen típusú gépkocsi kárrendezésének ügyintézése - Garanciális szervizjavítások - Garancián túli szervizjavítások - akár más típusokra is -Műszaki vizsgáztatás GARANCIA, ASSISTANCE Az alábbi feltételek érvényesek minden Mitsubishi Motors Europe B.V. által forgalmazott gépkocsira. Alapgarancia: 3 év vagy 100, 000 km, amelyik előbb bekövetkezik. Az első 2 évben nincs km korlátozás.
haszongépjármű, venga, használt autó, flottakezelés, autójavítás, gépjármű értékesítés, autószervíz, zöldkártya, lízing, márkakereskedelem, autó, seed, új autó, autó szalon, kia márkakereskedés,
Közép- és Kelet Európa legkedveltebb univerzális bankcsoportjává váljunk. Sikereink zálogát munkatársaink felkészültsége, a helyi- és nemzeti piacok ismerete valamint kiváló ügyfélkapcsolataink tudatos fejlesztése jelenti. Az OTP Bank tevékenysége hatást gyakorol a gazdaságra, társadalomra és környezetre egyaránt, ugyanakkor a globális kihívások is befolyásolják működésünket, érintettjeinkkel való kapcsolatunkat. Célunk, hogy a kockázatokat lehetőségekké alakítsuk, erősítve ezzel a Bankcsoport hosszú távú fenntarthatóságát, a bizalom erősítését. Nyitva tartás h: 7.45-18.00 k: 7.45-17.00 sze: 7.45-17.00 cs: 7.45-17.00 p: 7.45-16.00 szo: - v: -
felelősségbiztosítások, kiterjesztett garancia biztosítás, utasbiztosítás, gépjármű biztosítás, társasházbiztosítás, életbiztosítás, egészségpénztári szolgáltatás, egészségpénztár, balesetbiztosítás,
öngondoskodás, biztosítótársaságok, eub, kötelező, biztosítók, casco, aim, utazás biztosítás, biztosító
haszongépjármű, matrix, hitel, okmányiroda, szalon, új autó, mezőgazdasági eszközhitel, szervíz szolgáltatás, h1 van, gépjárműkereskedelem, santa fe, márkakereskedelem, autójavítás, autószalon,
életbiztosítás, biztosítás kalkulátor, casco, utasbiztosítások, postautasőr, posta biztosító, postaautósőr, utasbiztosítás, postatestőr, postamentőöv, postahozamfix, postacasco, hagyományos
postaautósőr, utasbiztosítások, postatestőr, magyar posta biztosító, postaértékőr, posta biztosítások, biztosító, életbiztosítás, otthonbiztosítás, kötelező biztosítás, postanyugdíj program,
magyar posta biztosító, utasbiztosítás, biztosító, casco, postahozamőr plusz, gépjárműbiztosítás, postahozamfix, postaértékőr, casco biztosítás, postapénzhalmozó, hagyományos életbiztosítások, posta
Mobil: 20/4555-479. Az UNIQA vállalja a modern kor kihívásait, vállalja az állandó megújulást. Ez tükröződik szlogenünk változásában is. Nem elég a biztonság. Rugalmas, dinamikus, innovatív szolgáltatásokat és vállalati kultúrát építünk, egy új generációt a biztosításban.
Egyik generáció sem hasonlít a másikra. Mindegyiknek megvannak a saját álmai, kívánságai. Manapság az a követendő, hogy ne utánozzunk senkit. Az emberek szeretik a saját útjukat járni, és mi ezeknek az embereknek építettünk egy autót: az új A-osztályt. Magabiztos, energikus és szimpatikus - ez az első benyomásunk. Az új, lendületesen átformált tisztaüveg fényszórói, a markáns hűtőrácsa és dinamikus oldalvonala már sejteti, hogy egy nem mindennapi autóval lesz dolgunk. A szépség azonban nem minden! Új biztonsági vívmányok hihetetlen utazási komforttal párosulnak.
Márkaszervizünk jellemzője, hogy ügyfeleink számára rendkívüli rugalmasságot és komplex kiszolgálást kínál, a járművek helyszíni hatósági vizsgáztatását (forgalomba helyezés előtti és időszakos átvizsgálás, valamint környezetvédelmi felülvizsgálat és ellenőrzés) is lehetővé tevő, az autószerelői szaktevékenységeket komplexitásában biztosító diagnosztikai- és szerelőműhely.
