VÉDŐKESZTYŰ
54 találat VÉDŐKESZTYŰ kulcsszóra
A Csibi Tibor Export-Import Kereskedelmi Vállalkozás 2001-ben alakult, melynek székhelye egy Pécs város melletti kis településen Keszüben volt. 2008. Augusztusában cégünk székhelyét megváltoztattuk és már Budapeten a XI. kerületben, 1118.Budapest, Rétköz u.51/E szám alatt van vállakozásunk fő székhelye.Az első egy-két éveben kizárólag mentőmellények, vízhatlan páraáteresztő ruházatok, esőruházatok országos forgalmazásával próbáltunk piacot teremteni a vállalkozás számára. Ez azt jelentette, hogy a vállalkozás alkalmazásában álló túrajáratunk napi rendszerességgel járta az ország különböző városait, felkeresve a településeken lévő halász- és vadásztársaságokat, erdőgazdaságokat valamint a kiskereskedelmi rétegben megtalálható horgász- és vadászboltokat.
A NESLER Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. munkavédelmi eszközök (egyéni védőeszközök) kereskedelmével és munkavédelmi szolgáltatással foglalkozik. A webáruházunkban munkavédelmi termékek széles választékát kínáljuk kedvező árakon. Minden érdeklődőnek ingyenes szakmai segítséget nyújtunk a megfelelő védőképességű eszközök kiválasztásában. A védőeszközöket márkafüggetlenül forgalmazzuk, tehát a megrendelő kérésére bármilyen márkájú védőeszközt be tudunk szerezni.
Üzletünkben, széles választékkal, udvarias kiszolgálással állunk, mind a nagyobb cégek és vállalkozások mellet a lakossági fogyasztók rendelkezésére.
Piktor Kft Minőség, hagyomány, szakértelem a Fészekkáruházban Győr Mészáros Lőrinc u 1
Ipari szerszámok, barkács szerszámgépek, kerti gépek és mindezek tartozékainak kínálata. Vásárolja meg termékeinket garanciával. Munkavédelmi eszközök, munkaruhák
- KZIWEB.HU EGY HELYRŐL MINDENT ÉS WEB A-TÓL Z-IG
BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, VERES PÉTER UTCA 49.Képek (3)KZIWEB Szerszám, Munkavédelem, Kötőelem, Könyv, Autóalkatrész és Tuning kiegészítő Importőr, Nagy és kiskereskedés, web áruházak. Szlogenünk: KZIWEB egy helyről mindent, valamint KZIWEB.hu web A-tól Z-ig, web áruházak. Az áraink magukért beszélnek, egyre több ár összehasonlítóban találja meg termékeinket. Termékeink készleten vagy folyamatos beszállítás alatt vannak, így 1-5 napon belül a termék(ek) kiszállításra kerül(nek). A kiszállítást a KZIWEB Parcel intézi a DPD csapatával közösen, így kedvezményes árakon tudjuk kiszállítani a megrendelt termék(ek)et Ön(ök)nek. Nézzen körül és győződjön, meg személyesen miért válasszák egyre többen a KZIWEB szolgáltatásait. Amennyiben Ön(ök) viszonteladók, várjuk jelentkezés a +36-30/497-9633 mobil-, ill. 06-66/650-359 fax számon vagy e-mailben a kziweb@index.hu. Több márka kiemelt forgalmazói vagyunk (HANDY, MANNESMANN, BGS, YATO, SBM Group, MUTA, PLANLIFE). Több Magyar és Nemzetközi cég beszállító vagyunk. Várjuk nagy szeretettel!
Z&V AUTÓSBOLT !!!!! MOBIL: 0630/6800-409 KICSI BOLTBAN APRÓ PÉNZ!!! DEBRECENBEN A TÓCOSKERTI LAKÓTELEPEN AZ ISTVÁN ÚT 111 SZ ALATT NYITOTTAM MEG APRÓCSKA KIS AUTÓSBOLTOMAT.BOLTOMBAN MEGTALÁLHATÓ AUTÓ ÁPOLÁSI, AUTÓFELSZERELÉSI CIKKEK, ALKATRÉSZEK /KELETI ÉS NYUGATI TIPUSU GÉPKOCSIKHOZ, KENŐANYAGOK, ÉKSZÍJJAK, CSAPÁGYAK, TÖMÍTŐ ANYAGOK, RÖGZÍTŐ ELEMEK. VÁRUNK SZERETETTEL MINDEN KEDVES VÁSÁRLÓT!!!!
A Delta Plus Magyarország Kft. európai megoldásokat kínál az Ön egyéni védőeszköz problémáira. Kérje ingyenes szaktanácsadásunkat és terméktájékoztatónkat.
A HIGIÉNIA-2000 egy 11 éves múltra visszatekintő, dunaújvárosi székhelyű vállalkozás melynek fő tevékenysége az épülettisztítás, épületek, irodaházak, üzemterületek, egészségügyi intézmények napi karbantartó takarítása. Jelenleg folyamatban lévő szerződéses megrendeléseinket közel 70 fő alkalmazottal 90.000 m2 -en teljesítjük naponta, Megbízóink elégedettsége mellett.
cipő, védőkesztyű, munkaruha, 3m, sisak, munkaruházat, peltor, panoply, munkavédelmi, tiger, védőfelszerelés, munkavédelmi felszerelések, védőruházati áruház, védőfelszerelés kereskedelem, munka
Tűz- és munkavédelmi szakáruházunkban mindent megtalál, széles körű választékkal állunk ügyfeleink rendelkezésére. Telefon: 52/417-124
Üzletünket 1990-ben nyitottuk családi vállalkozásként. Kezdetben csavarokat, szegeket, csapágyakat, szimmeringeket árultunk. Mára már kibővült az áruválaszték.
Munkaruha legolcsóbban [BOA-2000 BT] közvetlen a gyártótól )
Bosch gépek forgalmazása. Minden ami szerszám...
Cégünk munkaruha gyártással és forgalmazással foglalkozik cégek részére komplex védőeszköz szolgáltatást kínálva, kínálatunkban a teljes munkavédelmi paletta megtalálható. Ruházati termékeink egyedi igények alapján készülnek a megrendelő arculatát is kifejezve emblémázunk gépi hímzéssel, flokk nyomással, szita nyomással. Ingyenes házhoz szállítás, gyors határidők, kedvező árak.
munkavédelmi ruha, védőkesztyű, munkaruhák, munkaruha javítás, munkavédelmi ruhák, védőruházat, munkaruha gyártás, védőfelszerelés, egyedi munkaruha, munkavédelmi bakancs, hűtőházi munkaruha, póló,
Főbb termékcsoportok: FUCHS Ipari olajok Járművek és munkagépek üzemeltetési anyagai Kenőanyagok a fémalakítás folyamataihoz SIA Faipari csiszolóanyagok Fémipari csiszolóanyagok Munkavédelem
munkavédelem, védőkesztyű, szerszámok, hegesztőgépek, hegesztéstechnika, vegyi anyagok, műszaki spray, tisztítószer, huzal, elektróda, csiszolás, zsíroldó, sav, lúg, koncentrátum, vágókorong, tisztítókorong
gumicsizma, eladás, szerelvény, tűzoltókészülék, jólláthatósági ruha, munkaruha, gyártás eladás, munkacipő, védőkesztyű, légzésvédő eszköz, zuhanásgátló, katonaruha, tömlő
Villanyszerelési anyagok, épületgépészeti termékek, szerszámok széles választékával, tágas parkolóval várjuk kedves partnereinket!
Cégünk 1990 óta foglalkozik széles választékban munka- és védőruhagyártással, munkavédelmi eszközök forgalmazásával, melyet saját termelői háttérrel valósít meg.
munkaruha, eladás, védőfelszerelés, tűzoltókészülék, munkavédelmi tábla, hegesztés, védelem, védőkesztyű
Cégünk 2005-ben jött létre. Építőipari, kerti gépek, szerszámok, barkácsgépek-szerszámok, kerti tavak, szökőkutak, szivattyúk, házi vízművek széles skáláját kínáljuk, új és használt gépeket egyaránt. Webáruházunkban kényelmesen beszerezheti termékeinket.Gépeinket kölcsönözheti is budaörsi üzletünkben, ahol kulcsmásoló és gépszerviz is működik. Címünk: 2040 Budaörs, Szabadság u.77. Nyitva tartás: hétfő-péntek 7-17; szombat 8-12-ig. Kielégítő munkát csak jó szerszámmal lehet végezni. Szlogenünk: Nálunk csak a minőség vállalható! Nézzen be hozzánk, szeretettel várjuk!
Cégünk munkaruha gyártás és forgalmazásal, valamint védőfelszerelés gyártásával foglalkozik.
import munkaruházati és munkavédelmi felszerelések kis- és nagykereskedelme
munkacipő, egyéni munkavédelmi eszközök, munkabakancs, munkavédelmi, védőkesztyű, munkavédelem
zuhanás elleni védőeszközök, bakancs, zuhanásgátló, hegesztésvédelem, védőkesztyű, légzésvédelem, sisak, légzésvédő, esőruha, védőszemüveg, fülvédők, fültok, vegyszervédelem, hegsztésvédelem, szitázás
Cégünk 1991-től forgalmaz kötőelemeket, kézi és kerti szerszámokat, füstcsöveket, huzaltermékeket, zárakat, /Euro Elzett/ és vasalatokat. Termékeink jelentős részét közvetlenül importból szerezzük be, főleg a kézi és kerti szerszámokat, csavarokat. Kis -és nagykereskedelemmel egyaránt foglalkozunk, viszonteladók és kivitelezők jelentkezését várjuk.
állvány, eladás, tároló, zsaluanyag, kölcsönzés, polc, fém, parkettacsiszoló, nagynyomású mosóberendezés, munkaruha, mérleg, csecsemő, létra, széthúzható, lapvibrátor, láncfűrészgép, kompresszor,
munkaruha, eladás, munkavédelmi, munkavédelmi felszerelés, munkavédelmi felszerelések, munkavédelmi kesztyű, védőfelszerelés, védőlábbeli, védőkesztyű
Műszaki gumicikk gyártása (fröccsöntött formacikk, fém-gumi alkatrész gyártása a járműipar és az építőipar számára)
Termékeink:pr UV fényvédő-napvédő oldat, pr 88 bőrvédő krém (150 ml), pr 88 bőrvédő krém (1000 ml), pr 99 bőrvédő folyadék 125 ml, pr 2000 bőrápoló folyadék, pr Clean R kéztisztító 200 g, pr Clean R kéztisztító 2500 ml, pr Clean R kéztisztító 5000 ml, pr Clean bőrtisztító 1000ml, pr Clean Plus kéztisztító 1000ml, pr Basis Pflege 100 ml, pr Basis Pflege 200 ml, Nautik szappanok 125g , Cien szappanok 150 g. Ezekkel a prevenciós termékekkel, eljárással sok kellemetlen és gyakran fájdalmas eset és betegség, a munkából való kiesés előzhető meg és kerülhető el - mint például az ekcéma - és mivel ezek a krémek egyidejűleg bőrvédők és bőrápolók is, jelentős költség takarítható meg.
védőeszköz, munkacipő, munkaruha, védőbakancsok, védőkesztyű
gumicsizma, derékszíj, surranó, köpeny, munkavédelem, védőkesztyű, bakancs, munkavédelmi cipő, munkaruha, katonai ruházat
A Niptex Kft. munkavédelmi kötött kesztyű gyártásával, forgalmazásával foglalkozik. Importból bármilyen kesztyű beszerzését is vállaljuk, vevőink igényei szerint. Alapanyagaink nagy részét uniós importból, kiváló minőségben szerezzük be. Bármilyen egyedi megoldást, tervezést vállalunk.
VÁRJUK SZAKÜZLETÜNKBEN! www.duvex.hu
Alumínium guruló állvány bérlés!
munkavédelem, munkaruházat gyártása, forgalmazása, munkavédelmi eszközök forgalmazása, szaktanácsadás, fejvédelem, arcvédelem, szemvédelem, hallásvédelem, légzésvédelem, kézvédelem, lábvédelem, leesés elleni védőeszközök
Cégünk varrodai szolgáltatást nyújt ügyfeleinek.
ereszcsatorna, jedynka festékcsalád, festék, védőkesztyű, házszigetelés, zár, drótfonat, finommenetű csavar, rozsdamentes csavar, szög, kisgépek, létra, vágókorong, falfesték, barkácsbolt, szerszámok
kockázat értékelés, tűzvédelmi szabályzat készítés, szabályzat, akció, munkaruha, esőkabát, védőszemüveg, fejvédő, hegesztésvédelem, munkavédelem, védőbakancs, tűzvédelmi, légzésvédő, téli munkaruha,
Cégünk 1998.-ban alakult.Munkaruhák és kiegészítők forgalmazására épült profilunk. Legfőbb beszállítónk a Lola-R Kft. megszünésével kialakult helyzetben, a munkaruha gyártását is fel kellett venni a palettára. Az említett cég elbocsátott dolgozói így most már nekünk dolgoznak, ami garantálja a megbízhatóságot, és a kiemelt minőség folytonosságát. Ruháink a francia TDV gyár kiváló alapanyagaiból készülnek ( igény szerint természetesen bármilyen más szövetet is beszerzünk) , Coats cérnával varrva. Modelljeinket a fiatalosság, dinamizmus és modern fazonvilág jellemzi. Rövidnadrágtól télikabátig terjed ruhaskálánk, így évszaknak megfelelően tudjuk öltöztetni megrendelőinket, akik a komolyan vett munka eredményeként egyre többen és többen vannak, már több mint 3800 regisztrált ügyféllel büszkélkedhetünk. Igyekszünk a lehető legtöbbet nyújtani nekik, pl.:logó hímzése, szitázása, fényvisszaverő csík(ok) felvarrása, egyedi szabásminta elkészítése (megfelelő mennyiség rendelése esetén),
Néhány szó cégünkről: Cégünk a Remotex-96 Bt. 1996-tól van jelen a munkavédelmi termékek piacán és kezdettől fogva folyamatos fejlődés jellemzi. Cégünk fő profiljai védőkesztyűk gyártása, munkaruhák, védőbakancsok és egyéb munkavédelmi termékek forgalmazása. Célunk: Célunk, hogy folyamatosan jó minőségű termékekkel, gyorsan és hatékonyan szolgáljuk ki a jelenlegi és leendő vevőinket. Termékeinkből nagy árukészlettel rendelkezünk, mely lehetővé teszi a gyors kiszolgálást, igény esetén konszignációs raktár létesítését is.
Levesszük a válláról a tűz-, munkavédelem terheit, így Önnek marad energiája, hogy a saját vállalkozását virágoztassa. Ha nyugodtan akar aludni keressen bennünket.
Cégünk 2006-óta működik székesfehérvári központtal. Fő profilunk csomagolástechnikai termékek és munkavédelmi felszerelések kereskedelme. Ingyenes kiszállítással állunk partnereink rendelkezésére Fejér, Veszprém, Somogy és Pest megyékben.
védőkesztyű, védőszemüveg, hallásvédők, munkaöv, védősisak, tűzoltó tömlők, papucs, bakancs, tűzoltókészülék, köpenyek, munka táblák, tűzvédelmi táblák, munkaruha, védőmaszk, védőruha, csizma
-
munkavédelmi eszközök, munkavédelem, munkaruházat, fejvédők, védőcipő, védőszemüveg, fülvédők, védőkesztyű, védőruha, munkacipő, hallásvédők, védőbakancs
A BORPUS Kft-t 1992-ben alapítottuk, fő tevékenységi körünk latex termékek (gumikesztyűk, gumigyűrűk, óvszerek), háztartási műanyagáruk forgalmazása.
Vállalkozásunk jogelődje 1951-ben alakult meg, főleg szolgáltatásra. A fémtömegcikk termelési profilunk a fémforgácsolásunk fokozatosan alakult ki az 1960-as évek végére. Az 1970-es évektől honosítottuk meg a fém munkavédelmi eszközöknek a fém lánckesztyűknek, fémkötényeknek a gyártását.
12

