VÉDELME


337 találat VÉDELME kulcsszóra

  • ALKOTMÁNYVÉDELMI HIVATAL - BÁCS-KISKUN MEGYEI KIRENDELTSÉG
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, KATONA J. TÉR 3.

    Az Alkotmányvédelmi Hivatal működésének célja az állampolgárok és a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének védelme, biztonságuk garantálása.


  • ALKOTMÁNYVÉDELMI HIVATAL - FEJÉR MEGYEI KIRENDELTSÉG
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, DEÁK F. U. 2.

    A Hivatal a belügyminiszter irányításával hajtja végre a nemzetbiztonsági törvényben számára meghatározott feladatokat. Együttműködik a Belügyminisztérium rendvédelmi szerveivel, a nemzetbiztonsági szolgálatokkal és az államigazgatás más területeivel, Széles körű együttműködést folytat, döntően a NATO-tagországokkal és az Európai Unió partnerszolgálataival.


  • ALKOTMÁNYVÉDELMI HIVATAL - GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KIRENDELTSÉG
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9023 GYŐR, SZENT IMRE U. 2-4.

    A rendelkezésére álló - törvényi felhatalmazással alkalmazott - eszközökkel és módszerekkel felismeri és azonosítja a nemzet biztonságát fenyegető rejtett és nyílt kihívásokat, az azokat megjelenítő szervezeteket és személyeket, s hatékonyan lép fel mindezekkel szemben. Kiemelt feladata, hogy a Magyar Köztársaság kormánya számára biztosítsa a döntéshozatalhoz szükséges - máshonnan be nem szerezhető - információkat.


  • ALKOTMÁNYVÉDELMI HIVATAL - ZALA MEGYEI KIRENDELTSÉG
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, BALATONI ÚT 4.

    A rendelkezésére álló - törvényi felhatalmazással alkalmazott - eszközökkel és módszerekkel felismeri és azonosítja a nemzet biztonságát fenyegető rejtett és nyílt kihívásokat, az azokat megjelenítő szervezeteket és személyeket, s hatékonyan lép fel mindezekkel szemben. Kiemelt feladata, hogy a Magyar Köztársaság kormánya számára biztosítsa a döntéshozatalhoz szükséges - máshonnan be nem szerezhető - információkat. Az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai készek az előttük álló feladatok végrehajtására. Személyi állománya magasan képzett, tapasztalt, felkészült szakemberekből áll, akik hivatástudatból választották a nemzet szolgálatát.


  • ZÖLD LÓTUSZ KFT.
    1141 BUDAPEST, TIHAMÉR U. 17.

    Étrend-kiegészítők a Dr. Chen Patikából: hogy teljesebb legyen az étele! Természetes alapanyagokból készült, a Kínai Hagyományos Gyógyászat ötezer éves tudásán alapuló étrend-kiegészítők (kapszulák, csemegék), és gyógyteák webáruháza, a Dr. Chen Patika termékeinek teljes palettája. Online rendelés, házhoz szállítás (Budapesten ingyenes), bankkártyás fizetés. Az egészsége kincs! ŐRIZZE MEG!!!


  • konzulátus, állampolgárság, nemzeti képviselet, úti okmány kiállítás, hatóság előtti képviselet, útlevél átpecsételés, diplomáciai protokoll, tanácsadás, képviselet, polgárjog, bajba jutott


  • Hivatali órák: H-P: 9.30-13.30 . A nagykövet a kiküldő országot képviseli abban az országban ahova helyezték.


  • ALKOTMÁNYVÉDELMI HIVATAL - JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KIRENDELTSÉG
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, BAROSS G. U. 39.

    Az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai készek az előttük álló feladatok végrehajtására. Személyi állománya magasan képzett, tapasztalt, felkészült szakemberekből áll, akik hivatástudatból választották a nemzet szolgálatát.


  • KUVAIT ÁLLAM MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE
    1122 BUDAPEST, SZÉKÁCS U. 16.

    Telefon: 1-202-3335; A nagykövet a kiküldő országot képviseli abban az országban ahova helyezték.


  • HM EI ZRT. - ŐRZÉS-VÉDELMI IGAZGATÓSÁG
    1101 BUDAPEST, SALGÓTARJÁNI ÚT 20.

    Cégünk 2003 óta magas szintű felkészültséggel, jól kiképzett munkatársakkal és korszerű technikai eszközökkel van jelen az őrzés-védelmi szintéren. Legkiemelkedőbb területünk az élőerős vagyonvédelem, mely napjainkban több mint 300 ingatlan, katonai és egyéb objektum élőerős szigorú őrzés-védelmét foglalja magába. Jól felkészített kiképzőinkkel és őreinkkel a vagyonvédelmi területen meghatározó szerepet töltünk be. Élőerős őrzésvédelmi szolgáltatásunk típusai: vagyonőrség fegyveres vagyonőrség fegyveres biztonsági őrség



  • ALKOTMÁNYVÉDELMI HIVATAL - VAS MEGYEI KIRENDELTSÉG
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, PET?FI S. U. 1. C

    A Hivatal a belügyminiszter irányításával hajtja végre a nemzetbiztonsági törvényben számára meghatározott feladatokat. Együttműködik a Belügyminisztérium rendvédelmi szerveivel, a nemzetbiztonsági szolgálatokkal és az államigazgatás más területeivel, Széles körű együttműködést folytat, döntően a NATO-tagországokkal és az Európai Unió partnerszolgálataival. A rendelkezésére álló - törvényi felhatalmazással alkalmazott - eszközökkel és módszerekkel felismeri és azonosítja a nemzet biztonságát fenyegető rejtett és nyílt kihívásokat, az azokat megjelenítő szervezeteket és személyeket, s hatékonyan lép fel mindezekkel szemben. Kiemelt feladata, hogy a Magyar Köztársaság kormánya számára biztosítsa a döntéshozatalhoz szükséges - máshonnan be nem szerezhető - információkat.


  • ALKOTMÁNYVÉDELMI HIVATAL - SOMOGY MEGYEI KIRENDELTSÉG
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, SZENT IMRE U. 14/C.

    Az Alkotmányvédelmi Hivatal működésének célja az állampolgárok és a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének védelme, biztonságuk garantálása. A Hivatal a belügyminiszter irányításával hajtja végre a nemzetbiztonsági törvényben számára meghatározott feladatokat. Együttműködik a Belügyminisztérium rendvédelmi szerveivel, a nemzetbiztonsági szolgálatokkal és az államigazgatás más területeivel, Széles körű együttműködést folytat, döntően a NATO-tagországokkal és az Európai Unió partnerszolgálataival.


  • O&P CAPITAL MANAGEMENT ZRT.
    1138 BUDAPEST, NÉPFÜRDŐ UTCA 3/B.

    Az O&P Capital Management Zrt. független pénzügyi tanácsadó részvénytársaság, amely széles körben nyújt hazai magán és vállalati partnerek részére exkluzív pénzügyi szolgáltatásokat. A részvénytársaság alapító okirata 2007. augusztus 23-án készült el. Az alapító okirat magába foglalja a társaságról szóló legfontosabb információkat. Az O&P Capital Management Zrt. alaptőkéje 20.000.000 forint, amely 200 darab 100.000 forint névértékű részvényből áll. A társaság a jogszabályokban foglaltak szerint a hirdetményeit a cégközlönyben teszi közzé.


  • APOSTAG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT
    6088 APOSTAG, KOSSUTH L. U. 1.

    Apostagon a kora Árpád-korban görög szertartású, centrális templom állt, melyet a tizenkét apostol tiszteletére szenteltek: valószínű, hogy a védőszentül választott apostolokról nevezték el a falut is. 1675-ben a váci püspök egy Apostol nevű faluról ír, amely - fekvése alapján - minden kétséget kizáróan Apostaggal azonos. A külföldi helynévadásban több példát is láthatunk hasonló gyakorlatra: Aposztolovo - Oroszország, Apostóles - Argentína. Az Apostolok névalakból egyszerű és kézenfekvő, a nyelvtörténeti szabályainak megfelelő úton vezethetjük le a mai alakot. Széles körben elterjedt jelenség ugyanis nyelvünkben a szó végi redukció, például: Ostffyasszonyfalva - Ostffyasszonyfa. Az Apostag név tehát eredetileg Apostoloknak hangzott. A XII. század folyamán alakult ki redukcióval az Apostok. Ebből pedig 1217-re szóvégi zöngülés útján az Apostog, majd 1318-ra a korszakra általánosan jellemző nyíltabbá válással a maival azonos Apostag.


  • A rendelkezésére álló - törvényi felhatalmazással alkalmazott - eszközökkel és módszerekkel felismeri és azonosítja a nemzet biztonságát fenyegető rejtett és nyílt kihívásokat, az azokat megjelenítő szervezeteket és személyeket, s hatékonyan lép fel mindezekkel szemben. Kiemelt feladata, hogy a Magyar Köztársaság kormánya számára biztosítsa a döntéshozatalhoz szükséges - máshonnan be nem szerezhető - információkat.


  • B.A. MAGÁNNYOMOZÓ
    1131 BUDAPEST, ROKOLYA U. 34.

    Szolgáltatások: Környezettanulmány készítése életmódvizsgálat életvitelvizsgálat fizetőképesség vizsgálata Céginformációk leendő üzleti partner leinformálása cégek megbízhatóságának felderítése online megrendelés Hűtlenség (partneri, házastársi) felderítése partner hűségének, hűtlenségének kiderítése válás, vagyonmegosztás esetén információk beszerzése Gyermekeink védelme gyermekek megfigyelése furcsa viselkedés, drogproblémák felderítése Osztálytalálkozók személyek, régi osztálytársak megkeresése Családfakutatás egyenesági kutatás anyai vagy apai ágon családfakutatás anyai és apai ágon családfakutatás valamennyi ágra vonatkozóan


  • Mobil: 06-30 331-1891. Ügyelet: 06-30 202-1760. A nagykövet a kiküldő országot képviseli abban az országban ahova helyezték.


  • ALKOTMÁNYVÉDELMI HIVATAL - TOLNA MEGYEI KIRENDELTSÉG
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, MÉSZÁROS L. U. 19-21.

    A Hivatal a belügyminiszter irányításával hajtja végre a nemzetbiztonsági törvényben számára meghatározott feladatokat. Együttműködik a Belügyminisztérium rendvédelmi szerveivel, a nemzetbiztonsági szolgálatokkal és az államigazgatás más területeivel, Széles körű együttműködést folytat, döntően a NATO-tagországokkal és az Európai Unió partnerszolgálataival. A rendelkezésére álló - törvényi felhatalmazással alkalmazott - eszközökkel és módszerekkel felismeri és azonosítja a nemzet biztonságát fenyegető rejtett és nyílt kihívásokat, az azokat megjelenítő szervezeteket és személyeket, s hatékonyan lép fel mindezekkel szemben. Kiemelt feladata, hogy a Magyar Köztársaság kormánya számára biztosítsa a döntéshozatalhoz szükséges - máshonnan be nem szerezhető - információkat.


  • IRAKI KÖZTÁRSASÁG MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE
    1021 BUDAPEST, BÖLÖNI GYÖRGY U. 3.

    A nagykövet a kiküldő országot képviseli abban az országban ahova helyezték.


  • ALKOTMÁNYVÉDELMI HIVATAL - BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KIRENDELTSÉG
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3526 MISKOLC, ZSOLCAI KAPU 32.

    A Hivatal a belügyminiszter irányításával hajtja végre a nemzetbiztonsági törvényben számára meghatározott feladatokat. Együttműködik a Belügyminisztérium rendvédelmi szerveivel, a nemzetbiztonsági szolgálatokkal és az államigazgatás más területeivel, Széles körű együttműködést folytat, döntően a NATO-tagországokkal és az Európai Unió partnerszolgálataival.


  • ALKOTMÁNYVÉDELMI HIVATAL - CSONGRÁD MEGYEI KIRENDELTSÉG
    CSONGRÁD, 6722 SZEGED, PÁRIZSI KRT. 36.

    A Hivatal a belügyminiszter irányításával hajtja végre a nemzetbiztonsági törvényben számára meghatározott feladatokat. Együttműködik a Belügyminisztérium rendvédelmi szerveivel, a nemzetbiztonsági szolgálatokkal és az államigazgatás más területeivel, Széles körű együttműködést folytat, döntően a NATO-tagországokkal és az Európai Unió partnerszolgálataival.


  • ALKOTMÁNYVÉDELMI HIVATAL - KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KIRENDELTSÉG
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, KOMÁROMI U. 2.

    Az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai készek az előttük álló feladatok végrehajtására. Személyi állománya magasan képzett, tapasztalt, felkészült szakemberekből áll, akik hivatástudatból választották a nemzet szolgálatát.


  • ALKOTMÁNYVÉDELMI HIVATAL - NÓGRÁD MEGYEI KIRENDELTSÉG
    NÓGRÁD, 3100 SALGÓTARJÁN, SZERPENTIN U. 21.

    Az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai készek az előttük álló feladatok végrehajtására. Személyi állománya magasan képzett, tapasztalt, felkészült szakemberekből áll, akik hivatástudatból választották a nemzet szolgálatát.


  • KATAR ÁLLAM MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE
    1026 BUDAPEST, GÁRDONYI GÉZA UTCA 19.

    Katar állama hisz abban, hogy a világ különböző népei között kapcsolatot kell teremteni, így honlapunkon keresztül igyekszünk az idelátogatókat megismertetni drága hazánk eredményeivel, történelmével, földrajzával és ellátni alapvető információkkal. Ezenfelül egyéb információk és adatok gazdag tárházaként állunk rendelkezésére azoknak, akik Katarba kívánnak látogatni. Bevezetőnkben nem tudjuk a honlap teljes tartalmát bemutatni, de reméljük, hogy a böngészők rátalálnak a keresett információra.


  • Tanulmányok: University of Leeds, European and International Business Law LL.M. képzés, 2008/09 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, Állam- és Jogtudományi Kar, 2001-2008 Georg-August-Universität, Göttingen, német, uniós és nemzetközi jogi tanulmányok, Erasmus program, 2004/05 Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Georg-August-Universität Göttingen közös német jogi továbbképzése, 2003/04 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, Állam- és Jogtudományi Kar, német jogi-kereskedelmi szaknyelvvizsga 2003


  • diplomáciai protokoll, diplomáciai képviselet, jogász, büntetőjogi képviselet, képviselet, úti okmány kiállítás, tanácsadás, delegáció, nemzeti képviselet, követség, személyi okmány kiállítás, hatóság


  • PALESZTIN NEMZETI HATÓSÁG MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE
    1025 BUDAPEST, FELSŐ ZÖLDMÁLI ÚT 120.

    Telefon: 1-325-7579


  • ÚJ ZÉLAND MAGYRORSZÁGI KONZULI KÉPVISELETE
    1065 BUDAPEST, NAGYMEZŐ UTCA 47.

    Telefon: 1-302-2484, Mobil: 06-30 820-4290. A konzuli szolgálat feladatai: -Tanácsadás és segítségnyújtás -Bajba jutott állampolgárok védelme -A bajba jutott állampolgár kérésére a konzul telefonon értesíti a hozzátartozókat. -Segítség baleset, bűncselekmény vagy sürgős ellátást igénylő betegség esetén -Segítség katasztrófa, háború vagy fegyveres összeütközés esetén -Segítség fogva tartottaknak -Haláleset -Kiskorú vagy cselekvőképességében korlátozott személy képviselete -Távollévő személy képviselete -Okirat kiállítás és tanúsítvány készítés -Diplomáciai felülhitelesítés


  • ALKOTMÁNYVÉDELMI HIVATAL - SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KIRENDELTSÉG
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, BUJTOS U. 2.

    Az Alkotmányvédelmi Hivatal működésének célja az állampolgárok és a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének védelme, biztonságuk garantálása. A Hivatal a belügyminiszter irányításával hajtja végre a nemzetbiztonsági törvényben számára meghatározott feladatokat. Együttműködik a Belügyminisztérium rendvédelmi szerveivel, a nemzetbiztonsági szolgálatokkal és az államigazgatás más területeivel, Széles körű együttműködést folytat, döntően a NATO-tagországokkal és az Európai Unió partnerszolgálataival.


  • ALKOTMÁNYVÉDELMI HIVATAL - HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KIRENDELTSÉG
    HAJDÚ-BIHAR, 4024 DEBRECEN, KOSSUTH U. 20.

    A rendelkezésére álló - törvényi felhatalmazással alkalmazott - eszközökkel és módszerekkel felismeri és azonosítja a nemzet biztonságát fenyegető rejtett és nyílt kihívásokat, az azokat megjelenítő szervezeteket és személyeket, s hatékonyan lép fel mindezekkel szemben. Kiemelt feladata, hogy a Magyar Köztársaság kormánya számára biztosítsa a döntéshozatalhoz szükséges - máshonnan be nem szerezhető - információkat.


  • MALAJZIA MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE
    1026 BUDAPEST, PASARÉTI ÚT 29.

    Hivatali órák: H-P: 9.00-16.30 Hivatali órák (Konzuli Osztály): H-P: 9.00-13.00.


  • A rendelkezésére álló - törvényi felhatalmazással alkalmazott - eszközökkel és módszerekkel felismeri és azonosítja a nemzet biztonságát fenyegető rejtett és nyílt kihívásokat, az azokat megjelenítő szervezeteket és személyeket, s hatékonyan lép fel mindezekkel szemben. Kiemelt feladata, hogy a Magyar Köztársaság kormánya számára biztosítsa a döntéshozatalhoz szükséges - máshonnan be nem szerezhető - információkat. Az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai készek az előttük álló feladatok végrehajtására. Személyi állománya magasan képzett, tapasztalt, felkészült szakemberekből áll, akik hivatástudatból választották a nemzet szolgálatát.


  • ALKOTMÁNYVÉDELMI HIVATAL - BARANYA MEGYEI KIRENDELTSÉG
    BARANYA, 7622 PÉCS, LÉGSZESZGYÁR U. 8.

    Az Alkotmányvédelmi Hivatal működésének célja az állampolgárok és a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének védelme, biztonságuk garantálása.


  • A Bengál-öböl partvidékén fekvő ország terűletének túlnyomó részét a termékeny Bengáli-alföld foglalja el, amelynek déli részét a Gangesz és Brahmaputra folyók hatalmas, mocsaras deltája alkotja. Az alföldet északról a Khászi-hegység lealacsonyodó pereme szegélyezi. Legmagasabb pontja: Keokradong, 1230 m. Legfőbb folyók: Gangesz, Brahmaputra.


  • CELLDÖMÖLK-ALSÓSÁG POLGÁRMESTERI HIVATAL
    VAS, 9500 CELLDÖMÖLK, SÁGI U. 167.

    Kemenesalja központjában sétálva megnézheti a város nevezetességeit, látnivalóit, megismerheti tradícióit, bekapcsolódhat a programokba. Láthatja a máriazelli mintára épült Mária-kegytemplomot, megismerheti a nálunk letelepült Koptik Odó apát történetét, a híres búcsújáróhelyet. Az ötmillió éves Ság hegyen kalandozva szeme elé tárul az egykori tűzhányó maradványa, a kettős csonkakúp, a bazaltbányászat során kialakult kráter lenyűgöző látványa. A pincék között szorgoskodó gazdák szőlőt termelnek, a hegyi nedűvel szívesen kínálják az arra járót. A Ság lábánál a Vulkán Gyógy- és Élményfürdőben érezheti a víz megújító, gyógyító hatását, a létesítmény vendégeként nyolc medencében és számos szolgáltatás által kapcsolódhat ki és frissülhet fel.


  • KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG MAGYARORSZÁGI PROTOKOLL OSZTÁLYA
    1068 BUDAPEST, VÁROSLIGETI FASOR 20-22.

    Telefon: 1-413-2401.


  • ALKOTMÁNYVÉDELMI HIVATAL - BÉKÉS MEGYEI KIRENDELTSÉG
    BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, BARTÓK B. ÚT 1-3.

    Az Alkotmányvédelmi Hivatal működésének célja az állampolgárok és a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének védelme, biztonságuk garantálása.


1234567