VÍZÉPÍTÉS


78 találat VÍZÉPÍTÉS kulcsszóra

  • Díjazott Cég
    ASZFALTÚT KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9024 GYŐR, LAHNER GYÖRGY U. 1.

    Aszfaltút Kft. - Az út- és vasútépítés, vízépítési-, műtárgyépítési munkák szakértője.


  • NEMESGÉP 2000 ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ZRT.
    1031 BUDAPEST, ARANYHEGYI ÚT 4.

    Engedje meg, hogy bemutassam vállalkozásunkat, amely teljes körű építőipari kapacitással dolgozik 1997. januárja óta. A cég fő tevékenysége a mélyépítési szakágazat, ezen belül mindennemű, gépi erővel végezhető földmunka, bevásárlóközpontok, raktárépületek, irodaházak mélygarázsainak, autópályák földmunkái, területrendezési munkálatok, sávalap ásás, csatornázás, pincetömb kiemelés, épületbontások, ömlesztett áruk közúti teherszállítása. Cégünk kezdetben 3 db univerzális rakodógéppel kezdte pályafutását, de az évek folyamán a folyamatos fejlődés során évről-évre bővíthettük gépparkunkat, a későbbiekben szállítóeszközeinket is, mely nagyságát a mellékletben feltüntetett eszközállomány is mutatja. Vállalkozásunk új, korszerű gépparkkal, tehergépjárművekkel törekszik partnerei teljes körű megrendelői igényeinek kielégítésére, teljesítésére.


  • GOMBOS FÖLDGÉP KFT.
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2854 DAD, DÓZSA GYÖRGY U. 41/A.

    A GOMBOS FÖLDGÉP MÉLYÉPÍTÉSI ÉS VÍZÉPÍTŐ Kft. az építőiparban, ezen belül a mélyépítésben nyújt teljes körű szolgáltatást a megrendelői részére.


  • GTS-DATANET TÁVKÖZLÉSI KFT.
    PEST, 2040 BUDAÖRS, IPARTELEP U. 13-15.

    A GTS-Datanet Távközlési Kft. Magyarország vezető alternatív távközlési szolgáltatója, amely hang-, internet- és adathálózati szolgáltatásokat kínál az ország egész területén.


  • CAEMENTÁRIUS KFT.
    BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, ŐSZI U. 3.

    állványozás, szigetelés, betonozás, magasépítés, nyílászárók beépítése, vízépítés, fűtés szerelés, környezetvédelem, generálkivitelezés, építőipar, tetőfedés, szennyvíztisztító telepek építése,


  • ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9021 GYŐR, ÁRPÁD ÚT 28-32.

    Működési területét a vízrajzi egységek, vízrendszerek és az állami közigazgatási egységek határainak együttes figyelembevételével alakították ki.


  • HÍDÉPÍTŐ SPECIÁL VÍZI ÉS ROBBANTÁSI MUNKÁK KFT.
    1138 BUDAPEST, KARIKÁS FRIGYES U. 20.

    Hidak beúsztatása Roncskiemelések Nagy teherbírású úszódaruval végezhető emelési munkák (150 tonna kapacitás), Ipari búvármunkák, víz alatti nagyátmérőjű csövek szerelése víz alatti vágás, hegesztés, robbantás, műtárgyak komplex kivitelezése- búvármunkák víz alatti roncs, robbanóanyag és lőszermentesítés búvármunkával


  • BÍRÓ ÉS TÁRSA TERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4484 IBRÁNY, SZABOLCS UTCA 14.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Fő tevékenységi körünk: Mélyépítési tervezés és műszaki ellenőrzés.


  • BÉTA-Q KFT.
    FEJÉR, 2457 ADONY, DÓZSA GY. ÚT 5.

    Balatoni mederkotrás.. Belvizek elvezetése.. Kavics - iszapkotrás.. Kikötők kotrása építése.. Halastavak kotrása, építése.. Szárazföldi és vízalatti kotrások.. Kábel - csővezeték vízalatti fektetése.. Kiviteli és tanulmánytervek készítése.. Talajmechanikai vizsgálatok.. Geodéziai felmérések.. Engedélyeztetések..


  • CÉLPONT TÁVKÖNYVELŐ ÉS BÚVÁR KFT.
    1146 BUDAPEST, ABONYI UTCA 15/A.

    Szám-, könyv-, ügyviteli szolgáltatásainkon kívül, egyéb tevékenységi köreinkről is, -melyek közül az ipari búvárkodásra és vízépítésre helyezünk hangsúlyt. Az általunk nyújtott szolgáltatások álláspontunk szerint az átlagosnál teljesebb körűek. Kapcsolatrendszerünk lehetővé teszi, hogy azonnal növeljük a munkatársaink számát, illetve bővítsük számítástechnikai kapacitásunkat, ha a megnövekvő feladatmennyiség ezt szükségessé tenné.



  • SYTEC- MAGYARORSZÁG KFT.
    1036 BUDAPEST, GALAGONYA U. 5.

    Az Önök rendelkezésére bocsátjuk kiváló minőségű, korszerű építőanyagainkat és gondoskodunk arról, hogy azok a megfelelő időben és helyen az Önök rendelkezésére álljanak.


  • Cégünk műszaki tervezést és műszaki ellenőri tevékenységet is végez. Vízépítés tervezés, úttervezés, hídtervezés, mélyépítés tartozik tevékenységi körünkbe. Tervezőirodaként működünk.


  • MÉLYTERV VÍZI ÉS ENERGIAKÖZMŰ TERVEZŐ KFT.
    1093 BUDAPEST, LÓNYAI U. 28 III/17.

    Komplett infrastruktúrák tervezése és engedélyeztetési eljárások lefolytatása


  • KŐRÖS-AQUA KFT.
    BÉKÉS, 5561 BÉKÉSSZENTANDRÁS, SZENTESI U. 4.

    Kezdetben vízgazdálkodási, vízépítési, mélyépítési tervezési munkákat végeztünk. Később bővült a profilunk, beruházások szervezésével és kivitelezési munkákkal. Cégünk ütemesen fejlődött, így a betéti társasági formát, a Kft követte. A fő tevékenységi körünk a nagytömegű földmunkák irányába fordult.


  • PEST-GOLD KFT.
    1157 BUDAPEST, ZSÓKAVÁR ÚT 58 1/5.

    Társaságunk főbb tevékenységei: - Út-, vasút-, hídépítés - Közműhálűzatok kialakítása tervezéstől a kivitelezésig - Komplett magasépítési munkák - Víz- és mélyépítési munkák, földmunkák - Hydro rendszerek kialakítása (mesterséges tavak, fürdőmedencék)


  • ÉSZAK-ZALAI VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ ZRT.
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, BALATONI ÚT 8.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Elkészült a ZALAVÍZ ZRT. "Építési és tervezési követelmények" című kiadványa, amelynek célja a tervezők és a kivitelezők munkájának segítése. Fő célja, hogy a tervezés stádiumában a tervezők, bonyolítók, rendelkezzenek azokkal az információkkal, amelyeket az üzemeltető (Zalavíz Zrt.) előír a kész kiviteli terveknél, illetve a műszaki átadás-átvétel során. Természetesen az itt leírtak szerint megvalósított terveket is egyeztetni kell a Zalavíz Zrt-vel, mert nincs minden egyes követelmény előzetesen meghatározva, és mindig vannak speciális igények a tervező részéről, amelyet nem lehet előre szabályozni. Az itt leírtaktól való eltérés csak akkor megengedett, ha a tervező - megfelelő indoklással - előzetesen írásban engedélyt kér a Zalavíz Zrt-től és amely kérelemre a Zalavíz Zrt. megadja a jóváhagyását.


  • OLVISZ 98 KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ, SZEDRES U. 14.

    talajmechanikai vízi létesítmények építése, víztelenítés gépi földmunka végzés


  • autópálya-, út-, híd-, víz- és egyéb műtárgyépítési munkák, földmunka végzése, magas-, mélyépítési és föld alatti létesítmények tervezése és kivitelezése, mindennemű beton és aszfaltkeverék gyártása és értékesítés


  • PANNOVA KFT.
    PEST, 2151 FÓT, ÁRVÁCSKA U. 96.

    Komplettre szerelt műanyag aknák gyártása és forgalmazása a vízellátás és csatornázás területén. Pl.: spirál vízóra (vízmérő) akna, hagyományos vízóra akna (iker vagy alvízmérős is), házi szennyvízátemelő akna (ikerszivattyús is), gravitációs szennyvízhálózathoz visszacsapószelepes akna stb.


  • LPG REX ÉPÍTŐIPARI KFT.
    1031 BUDAPEST, HARANG UT 10 FSZ 2

    belföldi fuvarozás, építőipar, építőipari fővállalkozás, építőipari gépkölcsönzés, fuvarozás, fuvarszervezés, gázépítés, generálkivitelezés, közműépítés, magasépítés, mélyépítés, munkagép, szállítás,


  • PLANTOR KFT.
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, KASSAI ÚT 124.

    Társaságunk mélyépitési , környezetvédelmi és vizgazdálkodási létesitmények lebonyolitására és kivitelezésére, valamint magánépitési, és hirközlési hálózatépitési beruházások kivitelezésére és lebonyolitására belföldi magánszemélyek áltál alakitot tarsaság


  • FIRST WORKS KFT.
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, BABITS M. U. 7.

    mérnöki tanácsadó Tatabánya mérnök tanácsadás Tatabánya vasszerkezet acélszerkezet csarnok építés klíma víz szerelés fűtés hűtés gebereit esővíz elvezetés klímatechnologia


  • BITT KFT.
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, GUBA S. U. 87.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A cég alakulását a vízzel kapcsolatos tevékenységek - víz- és csatornaműrendszerek tervezése, kivitelezése - alapozták meg, később azonban kiterjedt feladatkörökkel bővült a Kft. profilja.


  • SZÖKŐÁR BÚVÁR, ALPINISTA ÉS ÉPÍTŐ KFT.
    PEST, 1211 TAKSONY, SZABADKIKÖTŐ ÚT 2.

    Szökőár Búvár, Alpinista és Építő Kft. - Minden, amit a víz alatt vagy a magasban építeni, karbantartani kell Felszereléseink: Világszínvonalú, az országban a legjobban felszerelt cégek egyike vagyunk. Az ismeretterjesztő filmeken látható, a világ vezető búvárcégei által használt eszközöket használjuk Mi is, és ezzel kevés Honi búvár vállalkozás dicsekedhet.


  • ACO MAGYARORSZÁG BT.
    1106 BUDAPEST, JÁSZBERÉNYI ÚT 38-72.

    üveges, nagykereskedő, műszaki tanácsadás, ablak, vízmű, kiskereskedő, szolgáltató, termelő, aco, építőanyag, gyártó, környezetvédelem, feldolgozó, vízépítés, építőanyag kereskedelem, vízgépészet,


  • BIOPETROL KÖRNYEZETTECHNIKAI KFT.
    CSONGRÁD, 6726 SZEGED, THÖKÖLY U. 85.

    A BIOPETROL Kft. a modern ipar okozta szennyeződések felszámolása, a természeti erőforrások gazdaságos felhasználása, a civilizácós ártalmak csökkentése és a növény- és állatvilág megóvása iránt elkötelezett vállalkozás. Tevékenységünket azzal a meggyőződéssel végezzük, hogy munkánkkal a jelen és a jövő generációit szolgáljuk, tiszta, egészséges környezetet, szennyeződésektől mentes életteret alakítunk ki mindannyiunk számára. Társaságunk 1991. évi cégbejegyzése óta Magyarország egyik vezető környezetvédelemi vállalkozásává vált a jogszabályi előírásokon túlmutató lelkiismeretes szakmai munkájával, a megrendelők számára teljesített minőségbiztosított szolgáltatásaival, munkatársai környezetközpontú szemléletével.


  • ZSILIP VÍZ- ÉS MÉLYÉPÍTŐ KFT.
    8200 VESZPRÉM, ARANY JÁNOS U 23.

    ZSILIP Víz és Mélyépíto Kft, Veszprém


  • PAOR-VÍZKER KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6400 KISKUNHALAS, KÉVE U. 41.

    Cégünk elsődleges profilja a víz- és csatornaépítési anyagok, ipari szerelvények értékesítése. Vásárlóinknak a legjobbat nyújtjuk, és mindent megteszünk, hogy elégedettek legyenek. Kérem tekintse meg kínálatunkat, és jelezze, ha rendelni szeretne! Ügyfélszolgálatunk a rendelkezésére áll.


  • BÉKÉS DRÉN KFT.
    5630 BÉKÉS, PETŐFI U. 20.

    Szennyezett talajok tisztítása, kárelháratási munkák.


  • WIENER CENTER KFT. - BÉKÉS
    5630 BÉKÉS, CSABAI ÚT 81.

    családi vállalkozásként induló cég elso munkája közmu, s foként ivóvíz gerinc- és házivezeték kiépítése volt, mely mögött szakmai háttérként a tulajdonosok elméleti és gyakorlati tapasztalata állt. A munkavégzés során a közmuvezeték fektetésen kívül egyre nagyobb hangsúlyt kapott a nyomvonalak komplett helyreállításának az igénye. Tevékenységünk az útépítésekkel, úthelyreállításokkal bovült, ezért a kis és könnyugépek mellé CATERPILLAR típusú munkagépeket: minirakodót, gumikerekes forgórakodót, homlokrakodót valamint WACKER típusú úthengert vásároltunk. A rendelkezésünkre álló személyi és eszközállománnyal az ország egész területén project keretében megvalósuló beruházások komplett út és közmuépítését végezzük.


  • SZEMPER PLUSZ KFT.
    1138 BUDAPEST, RÓBERT KÁROLY KRT. 22

    Cégünk első sorban közműépítéssel, középmagas közintézmények és családi házak kivitelezésével és üzemanyagtöltő állomások mélyépítési munkálatainak kivitelezésével foglalkozik.


  • HIDRO-PLAN 2000 MŰSZAKI TERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ BT.
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, SÁGVÁRI KRT. 4

    VÍZÉPÍTÉS, MÉLYÉPÍTÉS, KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS TERVEZÉS, ELLENŐRZÉSMŰSZAKI TANÁCSADÁS


  • VÍZÉPÍTŐ KFT.
    VESZPRÉM, 8233 BALATONSZŐLŐS, VENYIGE UTCA 3

    Közmű és mélyépités Kézi és gépi földmunkák, sziklabontás, földszállitás.Alapozások, pincék épitése, tereprendezés, parkositás.Épitőipari gépek kölcsönzése.Csatornázás, vizvezetések épitése


  • ÉDUVIZ ÉSZAK-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI ÉPÍTŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9021 GYŐR, ÁRPÁD U. 28-32.

    A vállalkozás fő tevékenységként - jellemzően a Dunántúl nyugati részén - mélyépítési és vízépítési feladatokat lát el.


  • KEVIÉP KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4025 DEBRECEN, SZÉCHENYI U. 46.
    Rating 33 csillag 1 vélemény alapján

    Magasépítési tevékenység - Vízellátás - Szennyvízelvezető és tisztító rendszerek - Környezetvédelmi létesítmények - Energiaellátó rendszerek - Gépészeti tevékenység - Acél- és alumíniumszerkezetek, valamint alumínium nyílászárók gyártása


  • KERT STÚDIÓ KFT.
    PEST, 2030 ÉRD, KONT U. 22.

    Kertészeti tervezés Átfogó kertépítészeti kivitelezés Rendszeres kertgondozás


  • MÓR ÉS TÁRSA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    VESZPRÉM, 8174 BALATONKENESE, FŐ U. 36.

    z 1995 évben alapított Mór és Társa Kft vállalkozik mély- és magasépítési munkák, épület gépészeti, valamint technológiai szerelések teljes körű kivitelezésére. Személyi álományunk 30 fős létszámmal érte el eredményeit, melyből 3 fő szakirányú felsőfokú, 18 fő középfokú végzettséggel rendelkezik. Cégünk az ISO 9001:2000. szabványt alkalmazza és az abban foglaltak szerint végzi tevékenységét. Az erről szóló tanúsítványt 2001. 03. 01.-én szereztük meg. A cég komoly tapasztalatokat szerzett közművek építésében is. Vállalkozás gépparkja lehetőséget ad arra, hogy komoly, nagy volumenű munkákra is eredményesen pályázhasson /nagy és kis teljesítményű földmunka gépek, építőmesteri és gépészeti szerelésekhez szükséges elektromos kisgépek és szerszámok /. Épületgépészeti munkák terén dolgozóink mind a hagyományos, mind az új szerelési technológiákat ismerik és alkalmazzák. Cégünk 2002. májusában elindította asztalosipari tevékenységét, melyben jelenleg 3 szakember dolgozik. As


  • BÓLEM KFT
    BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, ŐSZI U.3.

    Elsősorban a Dél-alföldi régióban végzünk magas és mélyépítési, épületasztalos-ipari, raklap-, valamint csomagolóanyag-gyártó tevékenységet. Megrendelőink általában önkormányzatok, ill. intézmények, de magánszemélyeknek esetenként kivitelezési munkákat, lakóépület kivitelezést is vállalunk.


  • ÁROK KFT.
    CSONGRÁD, 6600 SZENTES, PINTÉR U. 11.

    csatorna, mederburkolat, átemelő, mélyépítés, drén, tartálycsere, lineár, vízrendezés, iszapolás, csővezeték, melioráció, szennyvíz, ivóvíz, pátrialemez, center, dúcolás, térburkolat, nyomócső,


  • DEBRECENI AGROBER KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4026 DEBRECEN, TANÍTÓ U. 14.

    Épülettervezés, építészeti tervezés, építési engedélyeztetés - Műszaki ellenőrzés - Beruházás lebonyolítás - Szakvélemény készítés - Ingatlan értékbecs


  • HÍDÉPÍTŐ ZRT.
    1138 BUDAPEST, KARIKÁS FRIGYES U. 20.

    Hidegépités Útépités Magasépités Vizépitési munkák Kikütő épitése, rehabilitációja


  • MOM VÍZMÉRÉSTECHNIKAI RT.
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4700 MÁTÉSZALKA, IPARI ÚT 16.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A MOM Vízméréstechnikai ZRt. Magyarország tradicionálisan piacvezető vállalkozása a víz- és hőmennyiségmérők terén. A termelő tevékenység meghatározó része a mátészalkai központban zajlik, ugyanakkor a részvénytársaság rendelkezik telephelyekkel Miskolcon és Nyíregyházán is. A közel 200 főt foglalkoztató vállalkozás a lakossági és ipari igényeket a legmagasabb szinten kielégítő tevékenységet végez. Termékeit belföldi és export piacokon egyaránt értékesíti.


  • BIO-GENEZIS KÖRNYEZETVÉDELMI KFT.
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, MÁRTÍROK TERE 9.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Vízgazdálkodás, hulladékgazdálkodás, megújuló energiaforrások témaköréivel kapcsolatos mérnöki szolgáltató tevékenységet végzünk.


  • ZSO-ANN ÉPÍTŐIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT.
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, ALISCA U. 17. 1.EM.15.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    építészet, építőipar, hang- és hőszigetelés, vízépítés


  • PSN ÉPÍTŐIPARI KFT.
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, FLÓRIÁN U. 3.

    Tevékenységi kör: építőipar


  • CASTOR KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4150 PÜSPÖKLADÁNY, SZENT ISTVÁN U 46

    Cégünk 1992. július 1-én alakult. Cégvezető: Szabó Lajos


  • SZEVIÉP SZERKEZET- ÉS VÍZÉPÍTŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
    CSONGRÁD, 6727 SZEGED, IRINYI JÁNOS U. 1.

    SZEVIÉP Szerkezet- és Vízépítő Részvénytársaság A SZEVIÉP Szerkezet- és Vízépítő Részvénytársaság mint döntően építőipari vállalkozás az infrastrukturális beruházások szerteágazó területén belül tevékenykedik, elsősorban a . mélyépítési piac közműépítési, közlekedésépítési, vízépítési szakterületén belül, felhasználva azon kedvező gazdaságkörnyezeti hatásokat, melyek ezen terület rendkívüli hazai hiányosságaiból adódnak.


  • FORRÁS KFT.
    1107 BUDAPEST, FERTŐ U. 8.

    A FORRÁS Víziközmű Ellátó Kft-t 1991-ben alapította 13 vízközmű cég, egy külföldi, valamint két magyar magánszemély 5, 6 millió forintos alaptőkével, a tagi közműcégek folyamatos ellátásának biztosítására.


  • SZEFO ÉPÍTŐ ÉS VÁLLALKOZÓ KFT.
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, REMETE U. 2.

    Mélyépítés, szennyvíz-, víz-, gázépítés földmunkái, földmunka végzése.


  • ÉSZAK-NÓGRÁD VÍZMŰ KFT.
    NÓGRÁD, 3170 SZÉCSÉNY, SALGÓTARJÁNI U. 31.

    A társaság küldetése: az ellátási körébe tartozó települések jó minőségű ivóvízzel történő költséghatékony ellátása, és a szennyvízelvezetés, tisztítás biztosítása környezetünk megóvása érdekében. Az Észak-Nógrád Vízmű Kft. honlapja


12