VÍZTORONY


43 találat VÍZTORONY kulcsszóra

  • MADURA ÉS MADURA KFT. ÉPÜLETGÉPÉSZETI KFT
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, DÓZSA GYÖRGY U.44-46.
    Rating 55 csillag 4 vélemény alapján

    Épületgépészetben az első! Cégünk komplett víz-, gáz-, fűtésrendszerek tervezésével és kivitelezésével, klima-és légtechnikai rendszerek tervezésével és kivitelezésével foglalkozik. Nagy hangsúlyt fektetünk a megújuló energiaforrások, hőszivattyus-és napkollektoros rendszerek tervezésére és kivitelezésére. A cégünk foglalkozik még épületek hőtechnikai számításával és költségoptimalizálásával. Szakhatósági engedélyek beszerzésének lebonyolítása, helyi nüszaki ellenőrzés, építésvezetés. Csapatszellemben dolgozunk:Egy mindenkiért, mindenki a vevőért!


  • VASIVÍZ VAS MEGYEI VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ ZRT.
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, RÁKÓCZI FERENC U. 19.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    A honlapon az aktuális információkon, eseményeken kívül tájékozódhatnak a cég szolgáltatásairól, többek között a víz és csatornaszolgáltatásról, a Fedett Uszoda és Termálfürdőről A fogyasztók on line ügyfélszolgálaton is elintézhetik ügyeiket


  • TI-TÓ CSATORNATISZTÍTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6320 SOLT, FŰZFA U. 25.

    Cégünk catornatisztítással foglalkozás.


  • HYDRACO ISZ.
    1131 BUDAPEST, DOLMÁNY U. 5-7.

    Cégünk búvárszivattyúk, törpe vízművek, átemelő- és szennyvízszivattyúk forgalmazása, tanácsadás, telepítés, szerviz (CE tanúsítvány szerint), sörözőgarnitúrák gyártásával foglalkozik.


  • HIDROGLÓBUSZ KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, LÁNCHÍD U. 1/B.

    acélcsarnok festése, acélkémények külső festése, acélvíztorony telepítése, fémszerkezet szerelés, szigetelés, vasbeton medence mosás, víztározó tisztítás, víztornyok, víztorony bontás, szállítás,


  • ORGANICA KÖRNYEZETTECHNOLÓGIÁK ZRT.
    1094 BUDAPEST, TŰZOLTÓ U. 59.

    Cégünk ipari szennyvíztisztítók komplett kivitelezésével foglalkozik.


  • CSONGRÁDI KÖZMŰ SZOLGÁLTATÓ KFT. - TISZASASI SZENNYVÍZTELEP
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5474 TISZASAS, HRSZ. 054/2

    Mobil: +36-30/266-92-20


  • CSONGRÁDI KÖZMŰ SZOLGÁLTATÓ KFT. - CSÉPAI GÉPHÁZ
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5475 CSÉPA, BALCSY ZS. U HRSZ. 02/2

    Tiszasasi gépkezelo:+36-30/390-49-81


  • KANAL TECHNIK KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3501 MISKOLC, SZENTPÉTERI KAPU

    Cégünk az épitőipar területén tevékenykedik. Cégünk a legkorszerűbb technikai háttérrel és szakami hozzáértéssel biztosítja, hogy Ön is hosszútávon elégedett ügyfeleink közé tartzzék. Ennek Referenciáink mellett ISO 9001-es minőségi tanúsítványun, valamint kollégáink sokéves tapasztalatára épülő szakértelme ad hátteret.


  • ALPYX IPARI ALPINTECHNIKAI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI BT.
    TOLNA, 7030 PAKS, SZABÓ ERZSÉBET U. 9-10.

    Az Alpyx Bt ipari alpintechnikai tevékenységekkel, panelhézag szigeteléssel, külső vakolat javítással, festéssel es egyéb magasban végzendő munkákkal foglalkozó vállalkozás



  • TURMIX KFT.
    Baja, 4034 BAJA, Szent László u. 57.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk szennyvíztisztítással foglalkozik.


  • NÓGRÁDI ÉS TÁRSA KFT.
    PEST, 2600 VÁC, ALSÓ U. 50.

    Cégünk a csatornamunka területén tevékenykedik.


  • H-GESTOR SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1133 BUDAPEST, POZSONYI ÚT 52.

    Cégünk a környezetvédelem területén tevékenykedik.


  • TERRA-H RT.
    HEVES, 3332 SIROK, LASZKÓ VÖLGY 1002/11

    takarítás, térburkolás, víztorony, mélyépítészeti tervezés, alagút, mélyépítés, csarnoképítés, híd, medence, magasépítészeti kivitelezés, épület, építőipar, csatorna


  • BÁWIMAX KOMMUNÁLIS KFT.
    PEST, 2700 CEGLÉD, BATTHYÁNY U. 2.
    Rating 22 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk szennyvízszállítással és csatornatisztítással foglalkozik.


  • POSTA BIZTOSÍTÓ - DEBRECEN - VÍZTORONY UTCA
    4008 DEBRECEN, VÍZTORONY UTCA 13

    kárrendezés, otthonbiztosítás, kötelező felelősségbiztosítás, postapénzhalmozó, posta biztosító, lakásbiztosítás, postafészekőr, postahozamőr, hagyományos életbiztosítások, postanyugdíj program,


  • GLOBÁL-2000 KFT.
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, NYÁR U. 7.

    Cégünk környezetvédelmi, mezőgazdasági, vízgazdálkodási, beruházásokhoz támogatást nyújtó pályázatok készítésével is foglalkozik.


  • TISZÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG
    HAJDÚ-BIHAR, 4025 DEBRECEN, HATVAN U.8-10

    Az ország területét teljesen lefedő12 igazgatóság nem a közigazgatási határokhoz, hanem a vízgyűjtőkhöz igazodóan került kialakításra, így a TIVIZIG működési területe magába foglalja teljes Hajdú-Bihar megyét, és a környező négy megye kisebb térségeit.


  • HIDROGLÓBUSZ KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6050 LAJOSMIZSE, GYÁRTELEP 2.

    kötélcsere, acélcsarnok festése, acélcsarnok, víztorony javítás, víztározó, tisztítás, szállítás, acélvíztorony, víztorony, fémszerkezetek gyártása, mosás, acélvíztorony telepítés, külső, víztornyok,


  • BIONIKA KÖRNYEZETVÉDELMI FŐVÁLLALKOZÓ KFT.
    CSONGRÁD, 6726 SZEGED, EGRESSY BÉNI U. 16.

    Cégünk többféle veszélyes hulladék, olajos iszap, stb. ártalmatlanításával foglalkozik.


  • MEZŐGÉPIPARI KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9317 SZANY, ADY ENDRE U. 38/2.

    bútor, gépipar, lakatosipar, víztorony karbantartás


  • KEVE-VÍZ KÖZSZOLGÁLTATÓ KFT.
    PEST, 2300 RÁCKEVE, DÖMSÖDI ÚT 85.

    Cégünk települési vízellátással és csatornázással foglalkozik.


  • HOMOKFÚVÁS KECSKEMÉT DÉZSI KFT
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, GYÖKÉR ÚT. 21

    ! KECSKEMÉTEN VAN A SZÉKHELYÜNK , DE AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN VÁLALUNK HOMOKFUVÁST, SZEMCSESZÓRÁST, IPARI FESTÉST AKÁR EXTRÉM -SPECIÁLIS KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT IS!!! FÉM ÉPÍTMÉNYEK ALVÁZAK ÉS EGYÉB ANYAGOK ILLETVE FELÜLETEK TISZTÍTÁSÁT FESTÉSÉT VÁLLALJUK SZAKÉRTELEMMEL ÉS FELELŐSSÉGGEL! CÉGÜNK MOBIL , HELYSZINI HOMOK ÉS SZEMCSESZÓRÁS ÉS IPARIFESTÉST VÁLLALUNK! !!! LEGYEN ÖN IS MEGELÉGEDETT MEGRENDELŐNK !!!


  • SZALAI KÚTFÚRÁS
    SOMOGY, 8617 KŐRÖSHEGY, DÓZSA GYÖRGY U. 22/C.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Szolgáltatásaink komplex rendszert nyújtanak a megbízhatóság és profizmus jegyében. Tervezés, kivitelezés, üzemeltetés. Gépészeti munkák. Kútfúrás, geotermiai fúrás az ország egész területén. Professzionális géppark, magass minoség.


  • COMBOS TELEPÜLÉSTISZTASÁGI BT
    PEST, 2700 CEGLÉD, HÁRSFA UTCA 2

    szennyvízszállítás, település, csatorna tisztítás, duguláselhárítás, géppark, víztorony tisztítás, környezetvédelem, csatornatisztítás, medencetisztítás, településtisztaság, tisztaság


  • FLÓRA KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS KERESKEDELMI BT.
    PEST, 2111 SZADA, ADY ENDRE UTCA 13/B.

    Az alábbi szolgáltatásokat vállalja: - föld feletti és földalatti tartályok (pakura, bitumen, gázolaj, benzin, alkohol, stb.) mechanikus és vegyszeres tisztítása - pakura lefejtők-ülepítők, szivattyúházak, csarnokok, csőalagutak - tisztítása (felszámolása) - környezetük helyreállítása - veszélyes hulladék kezelés: Tartályok esetében a megmaradt, tovább már nem hasznosítható üledéknek minősülő, valamint bárminemű tisztítási munkálatok folyamán a hátramaradó minden fajta veszélyes hulladékot a jogszabályi előírásoknak megfelelően ideiglenesen deponáljuk (fajtának és állagnak megfelelően), majd erre jogosult cégekkel elszállíttatjuk ártalmatlaníttatjuk. - talajcserét, - használaton kívüli tartályok tisztításához felfűtés mobil kazánnal és regiszter rendszerrel, - kazánházak, szivattyúházak, csarnokok bontás előtti üzemanyag, veszélyes hulladék mentesítése


  • ALPYX BT.
    TOLNA, 7030 PAKS, SZABÓ E. U. 9/10.

    Az Alpyx Bt ipari alpintechnikai tevékenységekkel, panelhézag szigeteléssel, külső vakolat javítással, festéssel es egyéb magasban végzendő munkákkal foglalkozó vállalkozás


  • AQUA-REFORM BT
    1082 BUDAPEST, BAROSS U. 61.

    Az AQUALEN aktív szénfonal (5, 521, 008 sz. USA szabadalom) ? egyedi gyártású szorpciós anyag, amelyet tudósok kifejezetten víztisztításban való felhasználás céljából fejlesztettek ki


  • TERRA-H ÉPÍTŐIPARI ZRT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ, VÁSÁRTÉR SOR 5.

    Cégünk 1994. novemberében alakult, TERRA-H Építőipari, Kivitelező és Kereskedelmi Kft. néven, hajdúszoboszlói székhellyel. Alapvető tevékenységünk magas- és mélyépítés, mezőgazdasági, ipari beruházások tervezése és kivitelezése volt a kezdetektől fogva.


  • COMPACK-BAU ÉPÍTŐIPARI KFT.
    1078 BUDAPEST, ISTVÁN UTCA 22.

    1984-ben kezdődött a fix lelátó, mobil lelátó, mobil színpad és tartozékaik gyártása. A lelátó, tribün, nézőtér és színpad értékesítés mellett eszközállományunk bérbeadásával mintegy 15.000 mobil férőhelyet tudunk egyidejűleg biztosítani.


  • NOVUS 90 IPARI SZÖVETKEZET
    BÁCS-KISKUN, 6050 LAJOSMIZSE, PETŐFI SÁNDOR U. 48.

    Közel 40 éve foglalkozunk fémszerkezetek gyártásával és fémtartályok /víztornyok, hidroglóbuszok, víztározók/ gyártásával. De vásároluk nem használt hidroglóbuszokat, víztornyokat is.Kínálunk új és felújított víztornyokat 25 - 500 m3 között.


  • NOVUS-90 VÍZTORONY KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6050 LAJOSMIZSE, PETŐFI SÁNDOR U. 48.

    Közel 40 éve foglalkozunk fémszerkezetek gyártásával és fémtartályok /víztornyok, hidroglóbuszok, víztározók/ gyártásával.


  • kommunális szemétszállítás, gyógyfürdő üzemeltetés, szenyvízszolgáltatása, vízszolgáltatás, távhő, kommunális szemétszállítás kezelés, stand üzemeltetés, ivóvíz, vízmérőállomás, tüzeléstechnika,


  • csatornamű, szennyvíz elvezetés, víztermelő telep, csongrád városi víz- és kommunális szolgáltató, vízszolgáltatás, szenyvízszolgáltatása, víztorony, közműépítés, építőipar, kommunális szemétszállítás


  • kommunális szemétszállítás, stransfürdő üzemeltetés, víztermelő telep, építőipar, szennyvíz elvezetés, távhő, melegvíz szolgáltatás, közműépítés, vízmérőállomás, csongrád városi víz- és kommunális


  • VÍZTORONY.HU
    1156 BUDAPEST, KONTYFA U 4

    A Víztorony.hu visztornyokal foglalkozik.


  • DURAL KOMMUNÁLIS ÉPÍTŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2890 TATA, BACSÓ BÉLA ÚT 37.

    Az OMS 85 éves működése során egyszerű és üzembiztos technológia kialakítására törekedett. A tervezés a magyar műszaki irányelvek és a német ATV alapján történik. Az ATV irányelvei szigorúbbak mint a jelenlegi magyar előírások, így a technológia a távlati vízminőség-védelmi követelményeknek is megfelel.


  • ALLCOM HUNGARY KFT.
    2315 SZIGETHALOM, SÓDEROS U. 17.
    Rating 55 csillag 4 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (10) ·Képek (3)

    Az AllCom Hungary professzionális megoldást nyújt kis- és középválllatoknak egyaránt, komplex informatikai tanácsadás keretén belül az összes telekommunikációs szolgáltatás költséghatékony, és modern megoldásait ajánlva! Legyen szó a költségek hatékony csökkentéséről, vagy optimális kisvállalati szerver megoldásról, folyamatos, üzembiztos működést, a legnagyobb rendelkezésre állást nyújtó eszközök, perifériák kiválasztásáról? Installáció, tervezés, üzemeltetés, vagy karbantartás ? Szlogenünk: ALL = azaz MINDEN, COM = azaz KOMMUNIKÁCIÓ, vagyis MINDEN, AMI KOMMUNIKÁCIÓ, ez az AllCom.


  • ABS SZIVATTYÚ KFT.
    1046 BUDAPEST, KISS ERNÖ U 1-3

    Az ABS-nek komoly érdeke fűződik a tiszta vízhez. Ez a kijelentés ellentmondásosnak tűnhet, hiszen szennyvízkezelési technológiákra szakosodtunk. A szennyvíz elvezetésének és kezelésének azonban kiemelkedően fontos szerepe van abban, hogy tiszta víz kerüljön vissza oda, ahonnan a vizet nyerték.


  • HYDROFÉM
    BÉKÉS, 5700 GYULA, HENYEI U. 7.

    HYDROFÉM Ipari Szolgáltató Szövetkezet - Tetőszigetelés, -javítás; Víztoronyjavítás


  • CSONGRÁDI KÖZMŰ SZOLGÁLTATÓ KFT.
    6640 CSONGRÁD, ERZSÉBET U. 25.

    Csongrád város területén - beleértve Bokros városrészt is- 1994 június 30-ig a szentesi központú Csongrád megyei Víz és Csatornamu Vállalat végezte az ivóvízellátási és szennyvízelvezetési szolgáltatási feladatokat. A KFT szervezetében 6 üzemfomérnökség muködött - Szentes - Hódmezovásárhely - Makó - Csongrád - Kistelek és Mórahalom központokkal. A vízközmuvek privatizációja során minden önkormányzat tulajdonba kapta a település érdekeit szolgáló közmuvagyont. Ezzel az üzemelteto vállalat feladat nélkül maradt, felszámolás alá került. Egyben kötelezo feladata lett az önkormányzatoknak a törvényi eloírásokban, jogszabályokban, rendeletekben meghatározottak szerinti szolgáltatási feladatok ellátása, a muködtetés anyagi és tárgyi feltételeinek biztosítása, az üzemeltetés költségeit fedezo szolgáltatási díjak meghatározása.


  • ALPYX IPARI ALPINTECHNIKAI KFT.
    TOLNA, 7030 PAKS, SZABÓ ERZSÉBET UTCA 9 4 10

    Az Alpyx Bt ipari alpintechnikai tevékenységekkel, panelhézag szigeteléssel, külső vakolat javítással, festéssel es egyéb magasban végzendő munkákkal foglalkozó vállalkozás


  • KOZÁK ISTVÁN
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, Zsálya út 6

    Vízkútfúrás és figyelő kutak fúrása.