VALLÁSOS NEVELÉS


16 találat VALLÁSOS NEVELÉS kulcsszóra

  • KOLPING KATOLIKUS SZAKISKOLA
    HEVES, 3200 GYÖNGYÖS, TÖRÖK IGNÁC U. 1.

    A Kolping Katolikus Szakiskola speciális feladatot vállalt magára. Gyöngyös Város vonzáskörzetében iskolánk az egyetlen katolikus szakiskola. Ebből adódóan a mi intézményünk az egyetlen, amely a fiatalok szakmunkásvizsgára való felkészítése mellett jóval több emberi értéket, erkölcsi elvet próbál közvetíteni, a gyakorlatban megvalósítani, mint a hagyományos intézmények.


  • MINORITA PLÉBÁNIA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3525 MISKOLC, HŐSÖK TERE 5

    Bárkit szeretettel látunk alkalmainkon, aki közösségre vágyik, szeretné megismerni Istent, vagy egyszerűen csak érdekli egy keresztény közösség élete.


  • Református Egyházközség.


  • ÚJFEHÉRTÓI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZ ÉS FILIÁI
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4244 ÚJFEHÉRTÓ, DEBRECENI U.1.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Plébánia Újfehértói Római Katolikus Egyház hitgyakorlattal, egyházközösségi összetartással. A település a Nyírség Hajdúság felé tekintő peremén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye dél-nyugati részén fekszik, két nagyváros, Debrecen és Nyíregyháza között.


  • GAZDAGRÉTI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET
    1118 BUDAPEST, RÉTKÖZ U. 41.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A gazdagréti lakótelep a XI. kerületi Külső Kelenföldi Református Egyházközséghez tartozott. Amikor látták, hogy ezrek költöznek a közelbe, az anyagyülekezeti presbiterek látogatásba kezdtek 1988-ban. Ennek gyümölcseként alakult meg a gyülekezet magva 1989-ben, akik szívében hamar megfogant a Gazdagréti Református Gyülekezet valamint egy később építendő templom terve.


  • BALASSAGYARMATI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
    NÓGRÁD, 2660 BALASSAGYARMAT, KOSSUTH LAJOS U. 36.

    Az evangélikusság is nagy múltra tekint vissza városunkban. A legut óbbi népszámlálási adatok szerint több mint 1700 személy vallotta magát evangélikusnak Balassagyarmaton.


  • BAPTISTA TEOLÓGIAI AKADÉMIA
    1068 BUDAPEST, BENCZÚR U. 31.

    A Baptista Teológiai Akadémia szeretne bemutatkozni. E bemutatkozást mindazoknak szánjuk, akik bármilyen indíttatásból érdeklődnek missziónk szíve, szeretett intézményünk iránt. Köszönjük az Úrnak, egyházunknak illetve gyülekezeteinknek, amelyek generációkon át imádságos szeretettel és a hallgatói utánpótlást biztosítva, illetve igen jelentős anyagi áldozatokat vállalva hozzájárultak ahhoz, hogy Isten kegyelméből a legnehezebb időszakokban is működhessék közel 100 éves főiskolánk. Honlapunkon részletes tájékoztatást adunk intézményünk hitvallásáról, szellemiségéről, struktúrájáról, tantervéről, stb. Azt szeretnénk, hogyha az Istentől elhívott, az Ő szolgálatára kiválasztott fiatalok ennek segítségével könnyebben rátalálnának intézményünkre, megszeretnék azt, és itt készülnének fel küldetésük teljesítésére.


  • SZOKOLYAI BAPTISTA GYÜLEKEZET
    PEST, 2624 SZOKOLYA, DÓZSA GY. U. 3

    A Szokolyai Baptista Gyülekezet plántálása 1890-ben kezdődött meg Lakati Istvánné lakásán. Ezután többhelyütt gyűltek össze a közösségre vágyó testvérek. Második összejöveteli helyük Tóth Andrásné Szórágy Mária Fő úti lakásában volt.


  • DIÓSGYŐRI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3535 MISKOLC, PUSKÁS TIVADAR U. 1.

    A Diósgyőri Római Katolikus Egyházközség vallással foglalkozik.


  • EURÓPA ÓVODA ALAPÍTVÁNY - SZENTENDRE
    PEST, 2000 SZENTENDRE, DUNAKANYAR KRT. 26.

    Mivel Európa közepén vagyunk, szakmai programunk a környező országok megismerésére épül. Ezért nálunk a gyerekek - korosztályoknak megfelelő szintű foglalkozásokon - ismerkednek meg a szomszédos országok kultúrájával, szokásaival, ünnepeivel. Ahogy eseménynaptárunk programjából is kitűnik, havonta más és más országba "utazunk", de nem felejtkezünk meg a magyar hagyományokról sem.



  • MAGYARORSZÁGI KARMA-KAGYÜPA BUDDHISTA KÖZÖSSÉG
    NÓGRÁD, 3073 TAR, HUNYADI U. 45.

    Közösségünk, mely 1989 őszén vált hivatalosan is bejegyzett egyházzá a tibeti buddhizmus négy nagy iskolája közül a Kagyüpa, ezen belül is a Karma-Kagyüpa rendhez tartozik. A kagyüpa iskolának elsődleges célja, a 2500 évvel ezelőtt Indiában élt Buddha Sakyamuni tanításainak torzítástól mentes megőrzése, szóbeli átadás útján.


  • BUDAPESTI EGYETEMI KATOLIKUS GIMNÁZIUM
    1015 BUDAPEST, SZABÓ ILONKA U. 2-4.

    felvételi előkészítő, gimnáziumi képzés, informatikai oktatás, katolikus gimnázium, kollégiumi elhelyezés, oktatás, szakkör, színjátszó szakkör, vallásos nevelés


  • KOLPING KATOLIKUS SZAKISKOLA
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2500 ESZTERGOM, PETŐFI S. U. 22.

    Az iskola fő célja a fiatalok megóvása az elkallódástól, első szakmához juttatásuk, munkába állításuk, egyúttal vissza, illetve beillesztésük a társadalomba. A Kolping-i mű arra akarja tagjait képessé tenni, hogy keresztényként a világban és ezáltal a foglalkozásukban, a házasságukban és a családban, az Egyházban, és a társadalomban megállják a helyüket.


  • EGYESÍTETT ÓVODAI INTÉZMÉNY - PÜSPÖKLADÁNY
    HAJDÚ-BIHAR, 4150 PÜSPÖKLADÁNY, BAJCSY ZS.U.8

    Az EGYESÍTETT ÓVODAI INTÉZMÉNY - Püspökladány gyerekek felvigyázásával foglalkozik.


  • KATOLIKUS TÁBORI PÜSPÖKSÉG
    1054 BUDAPEST, SZABADSÁG TÉR 3.

    A tábori lelkészet reguláris szervezetét Mária Terézia 1773-ban hozta létre. A szervezet 1918-ig maradt fenn, miközben a megnevezése többször változott.


  • RADOSTYÁNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3776 RADOSTYÁN, KOSSUTH U. 2.

    Református Egyházközség.