VASÚTÉPÍTÉS


51 találat VASÚTÉPÍTÉS kulcsszóra

  • Díjazott Cég
    ASZFALTÚT KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9024 GYŐR, LAHNER GYÖRGY U. 1.

    Aszfaltút Kft. - Az út- és vasútépítés, vízépítési-, műtárgyépítési munkák szakértője.


  • VÁGÁNY-ÚTÉPÍTŐ KFT.
    BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, ŐR U. 19.

    pályafenntartás és ehhez kapcsolódó mélyépítési munkák


  • MÁVÉPCELL KFT
    VAS, 9500 CELLDÖMÖLK, NAGY S. TÉR 14.

    Az új technológiák alkalmazása nyomán a Mávépcell Kft. éllovassá vált a nagygépes technológiák használatában Magyarországon.


  • KÖZÉPSZOLG IPARI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1097 BUDAPEST, GYÁLI ÚT 3/B.
    Videók (1)

    Cégünk 1989. június 19-től működik KFT formában. 1989 után többnyire a Magyar Államvasutak Zrt., Budapesti Közlekedési Részvénytársaság (BKV Zrt.) és az Állami Fejlesztési Intézet nagyberuházási munkáinak kivitelezésében működtünk közre. A már befejezett munkáinkat mind a BKV Zrt., mind a MÁV Zrt. teljes megelégedésére végeztük el. Felkészültségünk, kivitelezési kapacitásunk, piaci részesedésünk és az eddig elért eredményeink alapján a BKV Zrt. és a MÁV Zrt. területén Magyarország egyik vezető vasútépítéssel és magasépítéssel foglalkozó vállalata vagyunk. Munkáinkat közbeszerzési, illetve nemzetközi pályázati kiírásokon nyertük el.


  • KAISER ÉPÍTŐIPARI KFT.
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, ZRÍNYI U. 83.

    kavicsbányászat, közmű és mélyépítés, magasépítés, mérnöki létesítmények kivitelezése, út, vasútépítés


  • VASÚTKER BT
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3600 ÓZD, IFJÚSÁG UTCA 20.

    Vasútépítés, karbantartás, pályafelügyelet, vasúti anyag kereskedelem, vasszerkezetek gyártása.


  • DEXTRON KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, SZENT ISTVÁN VÁROS 15/A.

    Cégünk vasúti gépek, vasúti szerszámok gyártásával foglalkozik Vállalunk CNC forgácsolást egyedi, kis- és közepes szériákban, és egyedi gépek és berendezések gyártását. A CNC forgácsolásra jellemző nagy darabszámos igények mellett, szívesen vállaljuk a kisebb darabszámú, CNC forgácsolási eljárást követelő megrendeléseket is. A CNC esztergálásnál rendelkezünk ?C? tengelyes meghajtott szerszámos géppel is, így bonyolultabb alkatrészek CNC forgácsolását is el tudjuk vállalni. Vállaljuk egyedi darabok elkészítését is. Dokumentáció, vagy mintadarab alapján vállaljuk alkatrészek gyártását forgácsolással, fémöntéssel, vagy lézervágással. Vállaljuk alumíniumból, vagy színesfémből készült alkatrészek gyártását az öntéstől a késztermékig, melyet kívánság szerint tudunk hőkezelni, felületkezelni, galvanizálni, vagy korszerű módon porfesteni. Az alkatrészek gyártását vállaljuk egyedi gyártástól a nagy szériás tömeggyártásig. Készítünk továbbá fogaskerekeket egyenes, ferde és ívelt fogazással.


  • VASÚTÉPÍTŐ ÉS KARBANTARTÓ ZRT.
    1152 BUDAPEST, SZILAS PARK 4.

    Cégünk több mint másfél évtizede foglalkozik kötöttpályás vágányok építésével, felügyeletével, karbantartásával. Építünk és karbantartunk városi vasutakat, ezen belül villamosvasúti vágányokat és metróvágányokat, valamint tevékenységi körünkbe tartozik a MÁV Zrt által üzemeltetett vágányok és egyéb társaságok tulajdonában lévő iparvágányok építése, karbantartása és felügyelete.


  • GYLH HUNGÁRIA RT.
    PEST, 2170 ASZÓD, KOSSUTH LAJOS ÚT 88.

    GYLH Hungária Rt. Jövőt építünk - Építőipari szolgáltatás, híd építés, ház építés, garázs építés, ingatlan felújítás, park építés, magasépítés, mélyépítés csarnok építés, építőipari generálkivitelezés, épületbontás, épületgépészet, földmunka, épület felújítás, honlapkészítés és online marketing tanácsadás


  • FAIL SAFE HUNGÁRIA KFT.
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5051 ZAGYVARÉKAS, CSÁRDA U.39.

    Tevékenységünk elsősorban a pályamenti berendezések szereléséből, telepítése sorompó építése, átlakítása nyíltvonali kiágazási biztosítóberendezések szerelése állomási berendezés átlakítása



  • SWIETELSKY ÉPÍTŐ KFT.
    1117 BUDAPEST, IRINYI J. UTCA 4-20.

    A SWIETELSKY Baugesellschaft. m.b.H. legmodernebb vasútépítő berendezéseinek és építési technológiájának felhasználásával a SWIETELSKY magyarországi leányvállalata is részt vesz vasúti fővonalak és állomások, városi villamosvonalak, valamint iparvágányok kivitelezésében.


  • INFRAPLAN VASÚT ÉS ÚTTERVEZŐ ZRT.
    1149 BUDAPEST, BOSNYÁK TÉR 5.

    úttervezés, vasúttervezés, útépítés, vasútépítés, útépítési, tervezés, autópálya, és, kiviteli, tervdokumentációk, tervek


  • SÍNPÁR MÉRNÖKI KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4025 DEBRECEN, PIAC U. 3.

    Cégünk épülettervezéssel foglalkozik.


  • STRABAG MAGYARORSZÁG - SZENTESI VASÚTÉPÍTŐ KFT
    CSONGRÁD, 6600 SZENTES, BAROSS U. 2.

    fővállalkozás, építőipar, építése, aszfalt, mélyépítés, magasépítés, útfenntartás, útépítés, építőipari fővállalkozás, vasútépítés, építőipari, alagút építés, vasúti, építőipari kivitelezés,


  • SYTEC- MAGYARORSZÁG KFT.
    1036 BUDAPEST, GALAGONYA U. 5.

    Az Önök rendelkezésére bocsátjuk kiváló minőségű, korszerű építőanyagainkat és gondoskodunk arról, hogy azok a megfelelő időben és helyen az Önök rendelkezésére álljanak.


  • STRABAG MAGYARORSZÁG - MAGYAR ASZFALT KFT.
    1135 BUDAPEST, SZEGEDI ÚT 35-37.

    MAGYAR ASZFALT Kft. ÚTÉPÍTÉS KÖZÉP-MAGYARORSZÁG Telefon: +36 1 / 270 8367 Fax: +36 1 / 270 8344 MAGYAR ASZFALT Kft. NAGYLÉTESÍTMÉNYEK-AUTÓPÁLYA Telefon: +36 1 / 270 8558 Fax: +36 1 / 270 8565 MAGYAR ASZFALT Kft. HÍDÉPÍTÉS Telefon: +36 1 / 270 8572 Fax: +36 1 / 270 8597 MAGYAR ASZFALT Kft. ASZFALTGYÁRTÁS Telefon: +36 1 / 270 8511 Fax: +36 1 / 270 8500 BRVZ Számító és Ügyviteli Központ Kft. Telefon: +36 1 / 270 8352 Fax: +36 1 / 270 8272


  • MÁVGÉP KFT.
    1103 BUDAPEST, KŐÉR U. 2.
    Rating 22 csillag 2 vélemény alapján

    A cég munkagépek és járművek üzemeltetésével, gépek javításával, karbantartásával, továbbá a gépek, eszközök és vasúti szakanyagok gyártásával foglalkozunk.


  • Fé profilunk: vasútépités


  • PANNON VASÚTÉPÍTŐ KFT
    TOLNA, 7200 DOMBÓVÁR, KANDÓ K. U.3.

    Tevékenységek Generálvállalkozás Vasútépítés-fenntartás Mérnökiroda Gépüzemeltetés Gépjavítás Hegesztés Műtárgyépítés Környezetvédelem


  • VASÚTÉPÍTŐK KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9023 GYŐR, CSABA U. 9.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    vasútépítés, pályatervezés


  • BORSÁNYI KFT.
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, BAJCSY-ZS. U. 7.

    gyártó, termelő, feldolgozó, szolgáltató, építőipari, generálkivitelezés, fémszerkezet, építőipar, vasútépítés, útépítés, hídépítés, magasépítés, mélyépítés, villanyszerelés, környezetvédelem,


  • B-ÉP 2002 BT.
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5130 JÁSZAPÁTI, LEHEL U. 37.

    építőipar, mérnöki tevékenység, tanácsadás, útépítés, vasútépítés


  • MÁV MTM RT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3527 MISKOLC, KANDÓ KÁLMÁN TÉR 1/2.

    A MÁV MTM Részvénytársaság magas- illetve mélyépítéssel és tervezéssel foglalkozik.


  • ALBA KÖZÉP KFT.
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, Fátra u. 2.

    A cég kifejezetten a közlekedés, elsősorban a vasút területén jelentkező karbantartási munkák elvégzésére szakosodott. Munkásaink megbízhatóak, szakmailag felkészültek: a Baross Gábor Oktatási Központ szakoktatói végzik el a munkavállalók oktatását mind szakmai, mind munka- tűz-, és vagyonvédelmi szempontok szerint.


  • TIREFON KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ, SZILFÁKALJA U. 14/A.

    hulladékanyag, szolgáltató, építése, magasépítés, építőipar, vasúti, autópálya, mélyépítés, építési anyag, felületkezelés, repülőtér, pályák, sport játéktér építése, fémmegmunkálás, kiskereskedő,


  • MÉLYÉPÍTŐ BUDAPEST KFT.
    1144 BUDAPEST, FÜREDI ÚT 74-76.

    A NAGY ELŐD, az 1949-ben alapított, állami tulajdonú Mélyépítő Vállalat évtizedeken keresztül a legnagyobb kapacitású mélyépítő szervezet volt, amely 40 év alatt szinte valamennyi jelentős hazai mérnöki létesítmény megalkotásában sikeresen részt vett. Ipari nagyberuházások speciális alapozása, földalatti víztározók, csatornarendszerek, nagyvárosi vízellátó- és szennyvíztisztító telepek, út- és ipari burkolatépítés, gáz-, villamos-, hírközlő- és távfűtési rendszerek építése egyaránt szerepel a gazdag referencialistán.


  • PARALEL KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6090 KUNSZENTMIKLÓS, HUNYADI U. 13.

    A jelenleg gyakorolt fobb tevékenységek: Nemfém visszanyerése hulladékból Autópálya, út, repültér, sportjátéktér építése Közúti teherszállítás Sportpályák, stadionok üzemeltetése Nemfém visszanyerése hulladékból Sportpályák, stadionok üzemeltetése


  • PEST-GOLD KFT.
    1157 BUDAPEST, ZSÓKAVÁR ÚT 58 1/5.

    Társaságunk főbb tevékenységei: - Út-, vasút-, hídépítés - Közműhálűzatok kialakítása tervezéstől a kivitelezésig - Komplett magasépítési munkák - Víz- és mélyépítési munkák, földmunkák - Hydro rendszerek kialakítása (mesterséges tavak, fürdőmedencék)


  • A Központi Felépítményvizsgáló Kft. tevékenységi köre Vágányok geometriai mérése és geometriai állapot meghatározása Vasúti sínek mérése, vizsgálata, minősítése Új- és használt felépítményi anyagok minősítése Hidak vizsgálata Alépítmény vizsgálat A vasúti pálya méréséhez, vizsgálatához, kapcsolódó pályafenntartáshoz kapcsolódó fejlesztések végzése.


  • MÁVÉPCELL MÉLY-, MAGAS- ÉS VASÚTÉPÍTŐ KFT.
    VAS, 9500 CELLDÖMÖLK, NAGY SÁNDOR TÉR 14

    A vállalat vasútépítéssel, mélyépítéssel, magasépítéssel és útépítéssel foglalkozik, ezen kívül vasipari és acélipari termékek gyártásával is.


  • KOMPA JÓZSEF
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3413 CSERÉPFALU, JÓZSEF ATTILA U.17.

    alap- és pinceásás, házbontás, telek- illetve tereprendezés, gáz és vízárok ásás


  • GRANIT HUNGARIA KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9200 MOSONMAGYARÓVÁR, TRITAL IRODAHÁZ

    építőipar, mélyépítés, magasépítés, vasútépítés, osztrák építőipari nagyvállalat, bauunternehmung granit gmbh


  • VÁGÁNY-SZERVIZ KFT.
    1046 BUDAPEST, SPORT TELEP U. 18.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A VÁGÁNY SZERVÍZ Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. elődjét eredetileg már 1985-ben alakította meg a tulajdonos, mint szakcsoportot, akkor még csak iparvágányok generál-kivitelezésére. Az indulás óta eltelt közel húsz év alatt az állami szabályozások miatt a cégforma változott ugyan, azonban a társaság folytonosan, előző munkáiért jótállást vállalva működik jelenlegi formájában.


  • autópálya-, út-, híd-, víz- és egyéb műtárgyépítési munkák, földmunka végzése, magas-, mélyépítési és föld alatti létesítmények tervezése és kivitelezése, mindennemű beton és aszfaltkeverék gyártása és értékesítés


  • MONTAVIA KFT.
    1041 BUDAPEST, TATAI ÚT 93/A

    Vasútépítés Pályafenntartás Útépítés Magasépítés Tervezés - kivitelezés


  • C ÉS R KÖZLEKEDÉSÉPÍTŐ KFT.
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, MÁRTÍROK ÚTJA 38.

    Kivitelező cégünk többszáz sikeres porjektel a háta mögött a következő munkákat vállalja: útépítés, vasútépítés, beton ill. térkő burkolás, külső közművek építése, mélyépítés, földmunka.


  • AMÉTA 2004 KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, KRISTÁLY TÉR 9.

    vasútépítés, csatorna, útépítés, mélyépítés


  • RAILÉP KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ, KERESZT U. 3/A

    földmunka, útépítés, vasútépítés, kötőelem, berner, fischer, reisser


  • NAGYBÖRZSÖNYI ERDEI VASÚT KHT
    PEST, 2634 NAGYBÖRZSÖNY, RÁKÓCZI ÚT 2.

    szolgáltató, vasútépítés, hídépítés, magasépítés, közműépítés, szerkezetépítés, építés, vasúti, szállítmányozás, pályák, építése


  • ÉBÉPK KFT.
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2885 BAKONYBÁNK, TÁNCSICS U. 18.

    Magánvállalkozási előzmények után családi cégként alapult az ÉBÉPK Kft., mely gyakorlatilag folytatta a korábbi tevékenységi ágazatokban végzett munkát. A Kft. vezetése 23 év szakmai tapasztalatát, valamint 10 év vállalkozási ismereteit vonultatja fel a kihívásokkal szemben. Nem sikertelenül. A megkeresett anyagi javak további fejlődés alapját képzik, ami lehetőséget teremt a minél magasabb igények kielégítésére. Alkalmazottaink szakterületeik komoly tapasztalatokkal rendelkező képzett szakemberei, akik a magas minőségi elvárásoknak folyamatosan meg tudnak felelni. Fő tevékenységi területünk a vasútépítés, és az azzal kapcsolatba hozható munkák elvégzése, de dolgozunk a közlekedés- és mélyépítés egyéb területein is, a magasépítésig bezárólag. Cégünk honlapja a www.ebepk.hu címen érhető el. Kérjük látogasson meg bennünket az Interneten.


  • MÁV HAJDÚ VASÚTÉPÍTŐ KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4024 DEBRECEN, WESSELÉNYI U 6

    Tevékenységünk kiterjed a vasút építésére, átépítésére, felújítására, karbantartására; egyéb mélyépítőipari munkákban hidak felújítására, átereszek elkészítésére, területburkolásra, útépítésre, környezetvédelmi munkákra, ill. vasúti járművek, munkagépek bérbeadására, javítására, karbantartására.


  • NORMÁLNYOMTÁV KFT.
    PEST, 2310 LAKIHEGY, SZILVÁS U. 3.

    metró, mélyépítés, vasútépítés, speciális


  • TRIMAN ÉPÍTŐIPARI KFT.
    PEST, 2100 GÖDÖLLŐ, ÁLLOMÁS U. 1.

    mélyépítés, vasútépítés, vasúti pályafenntartás


  • GEO-BAHN KFT.
    1095 BUDAPEST, SOROKSÁRI ÚT 95.

    magasépítés, mélyépítés, állványozás, betonozás, nyílászárók beépítése, szigetelés, tetőfedés, villanyszerelés, víz, gáz, fűtés szerelés, szolgáltató, vasútépítés, vasúti, pályák, építése


  • FERATIL KFT.
    1141 BUDAPEST, CINKOTA ÚT 109.

    Feratil Épitőipari Fővállalkozó Kivitelező Szolgáltató Kft. Jelen vállalkozásunk 1996 májusában történt megalakulása előtt az építőipar különböző szakterületein, többek között a vasút területén szereztünk 10-15 éves szakmai gyakorlatot


  • DÁD 2002 VASÚTÉPÍTŐ KFT.
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, LIGET U. 13.

    - DÁD 2002 Vasútépítő Kft. Szolnok -, DÁD 2002 Vasútépítő Kft. Szolnok


  • ALU SPIRÁL KFT.
    VESZPRÉM, 8452 GYENESDIÁS, CSOKONAI U.12.

    Cégünk a közműépítés területén tevékenykedik, Nagyvasúti kitérőkhöz görgő gyártás; vasúti aljjavító spirál készítése; vasút- és útépítés. Mobil: (30) 946 23 17


  • MÁV-BK KFT.
    TOLNA, 7200 DOMBÓVÁR, KANDÓ KÁLMÁN U.3.

    Cégünk a vasútépítés területén tevékenykedik.


  • SZALA BT.
    TOLNA, 7200 DOMBÓVÁR, DÓZSA GY. U. 28.

    vasútépítés, épület, híd, alagút, mélyépítés, vasúti iparvágányok, vasúti pályatest építése, vasúti pályafenntartás


  • ERITON-BAU KFT.
    1173 BUDAPEST, PESTI ÚT 153.

    Cégünk építőipari generálkivitelezést vállal.


12