VEVŐTALÁLKOZÓK
11 találat VEVŐTALÁLKOZÓK kulcsszóra
Magyarországon az IKR Zrt. az egyik legnagyobb mezőgazdasági termények termelésével és értékesítésével, technológiai fejlesztéssel, termelőeszköz-kereskedelemmel valamint műszaki szolgáltatással foglalkozó nagyvállalat, amely teljes országot lefedő üzlethálózattal rendelkezik. 15 területi- és 1 alközpontban és 10 agrokémiai központban fogadjuk partnereinket.
IKR Zrt. nem egyszerűen egy integrátor, hanem egy olyan partner, amely valóságos híd szerepét tölti be a tudomány és a gyakorlat között. A partnerekkel való kapcsolattartást következetes üzletpolitikánk határozza meg, amelyben a vevő a középpont. Tájékoztatásuk és kiszolgálásuk érdekében rendszeresen szervezünk gépbemutatókat, vevőtalálkozókat. Legismertebb az évenként rendezett Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok eseménysorozata.
Felkészült szakembereink a helyi igényeknek megfelelő - ahhoz legjobban alkalmazkodó - fajtát, technikát és technológiát tudják adaptálni a termelők számára. Az igazi integráció lényege a termeltetés, melynek alapja az IKR Zrt. komplex tevékenysége. A magas szintű háttérmunkánk a termelés nagyfokú biztonságát adja; olyat, amire érdemes szerződni.
Felkészült szakembereink a helyi igényeknek megfelelő - ahhoz legjobban alkalmazkodó - fajtát, technikát és technológiát tudják adaptálni a termelők számára. Az igazi integráció lényege a termeltetés, melynek alapja az IKR Zrt. komplex tevékenysége. A magas szintű háttérmunkánk a termelés nagyfokú biztonságát adja; olyat, amire érdemes szerződni.
Azok részére, akik jelentős gépparkjuk ellenére nem rendelkeznek megfelelő szakemberekkel a gépek karbantartásához, javításához és üzemeltetéséhez, kidolgoztuk a teljes körű műszaki szolgáltatási szerződésünket. Ennek alapján egy szerelőnk folyamatosan rendelkezésre áll, és igény szerint a területi központ speciális szerelői kapacitást is biztosít a szerződött feladatok szakszerű elvégzésére. A gépek beüzemelésétől a kötelező karbantartási feladatok elvégzésén, a munka közben előforduló meghibásodások kijavításán át akár a gépszemlékre, vagy a műszaki vizsgára való felkészítésig. Két speciális szervizünket is ajánljuk, hiszen mind a kabin légkondicionáló berendezések, mind az elektronikai részegységek és automatikák ellenőrzését, karbantartását, vagy javítását csak a valóban jól felkészült, és a célnak megfelelően kiképzett szakemberek végezhetik el.
Cégünk a piaci viszonyokhoz rugalmasan igazodó fejlesztő-, szolgáltató-, kereskedőcég, amely biztos segítséget jelent partnereink számára a szántóföldi termeléstől a piaci értékesítésig. Magyarországon az IKR Zrt. az egyik legnagyobb mezőgazdasági termények termelésével és értékesítésével, technológiai fejlesztéssel, termelőeszköz-kereskedelemmel valamint műszaki szolgáltatással foglalkozó nagyvállalat, amely teljes országot lefedő üzlethálózattal rendelkezik. 15 területi- és 1 alközpontban és 10 agrokémiai központban fogadjuk partnereinket.
Az ország egész területére kiterjedő több százezer hektáron szervezzük és integráljuk a növénytermelést. Felkészült szakembereink a helyi igényeknek megfelelő - ahhoz legjobban alkalmazkodó - fajtát, technikát és technológiát tudják adaptálni a termelők számára. Az igazi integráció lényege a termeltetés, melynek alapja az IKR Zrt. komplex tevékenysége. A magas szintű háttérmunkánk a termelés nagyfokú biztonságát adja; olyat, amire érdemes szerződni.
Az ország egész területére kiterjedő több százezer hektáron szervezzük és integráljuk a növénytermelést. Felkészült szakembereink a helyi igényeknek megfelelő - ahhoz legjobban alkalmazkodó - fajtát, technikát és technológiát tudják adaptálni a termelők számára.
Cégünk a piaci viszonyokhoz rugalmasan igazodó fejlesztő-, szolgáltató-, kereskedőcég, amely biztos segítséget jelent partnereink számára a szántóföldi termeléstől a piaci értékesítésig. Magyarországon az IKR Zrt. az egyik legnagyobb mezőgazdasági termények termelésével és értékesítésével, technológiai fejlesztéssel, termelőeszköz-kereskedelemmel valamint műszaki szolgáltatással foglalkozó nagyvállalat, amely teljes országot lefedő üzlethálózattal rendelkezik.
Webdesign, honlapkészítés, arculattervezés, online marketing, értékesítés, marketing, oktatás-oktatásszervezés, próbavásárlás, rendezvényszervezés...Cégünk vezetői a fő szolgáltatási területeket úgy alakították és csiszolták, hogy kiszolgálja megbízóink minden fejlődésre vonatkozó igényét.Az igények felmérését követően javaslatot teszünk, majd célirányosan felépítjük a stratégiát, arra vonatkozóan, hogy melyek a megfelelő alkalmazások, amire a megrendelőnek szüksége van a sikeres működéshez.Természetesen nem szükséges mindenkinek mindenhez értenie:nem kell marketing tudornak, tervezőnek, értékesítési vagy szervezési mindentudónak lennie, elég csak megtalálni a megfelelő társakat céljaink megvalósításához.Hiszünk abban, hogy minden cég megérdemli, hogy lendületbe hozza egy szakértő csapat, akik a megfelelő eszközök ismeretében mutatnak utat a vállalkozásoknak a jövő felé.Bízunk abban, hogy Önt is elégedett partnereink között köszönthetjük.
A Gömbi Light Ltd. több mint 15 éve a szakmában dolgozó referenciákkal rendelkező audio-vizuális, látványtervező kivitelező és rendezvényszervező, multilaterális vállalkozás. Cégünk: A kultúra terjesztése a kiváló kép, hangminőség és a látványtechnika biztosítása, mindez elérhető áron . Színpad, lézer, fény, hang, színpadi hidraulika, vizuáltechnika: -Padlóvetítés, ködfal, LCD monitorok és projektorok, háttér anyag elkészítése. -Színházi előadások Látványtervének elkészítése és kivitelezése. - Szines lézer show elkészítése melynek felhasználási területe : parti, esküvő, megnyitó, koncert, színház, musical gála, évforduló. - Díszletek hidraulikák gyártása tervezése. -3000 embert befogadó, nyílt vagy zárt térben vállaljuk 12x12 méteres színpad felállítását fedéssel és körhíddal. A megrendelési igényeit kielégítő fényparkkal. / Altman, Par64, Par56, Par36, Aircraft fényvetőkkel, Intelligens Robotlámpákkal: Martin Mac, Martin Pal1200, Martin Robocolorokkal
