VILLÁNY
122 találat VILLÁNY településen
A több mint 150 éves múltra visszatekintő csárda több tulajdonos váltást megért, és a nem megfelelő elhívatottság és hozzáértés hiányában hanyatlásnak indult, majd a 90-es évek elején be is zárt. Ebben az időszakban vásárolta meg Lantos István a már teljesen elhanyagolt épületet, akkor még csak befektetési szándékkal. A villányi borászok egyre növekvő palettája, és az ide érkező egyre több turista arra késztette a családot, hogy ismét vissza kellene adni a csárda méltó hírét és a gasztronómiában régebben betöltött helyét. 1995 januárjában megkezdődtek a munkálatok Novotni Béla belsőépítész és iparművész tervei alapján. A fejújítás családi összefogásban és természetesen szakmai segítséggel folyt.
Pincészetünk a közelmúlt nagyszabású fejlesztéseinek eredményeképpen modern borászati üzemmé vált, ahol a haladó szellemű borkészítéshez nélkülözhetetlen technológia birtokában sem feledkezünk meg a kialakult nagyszerű borkészítési hagyományokról
Szlogenünk tükrözi a cégünk filozófiáját, mivel a Walter Bt. nem csak k?kereskedelemmel, hanem azok megmunkálásával, helyszíni beépítésével, komplett kivitelezéssel is várja kedves partnereit. Az alábbiakban betekintést nyújtunk kinálatunkba. A kivitelezési árajánlat miatt keressen minket bizalommal!
Mayer Pince és Apartman NYITVATARTÁS: előzetes bejelentkezés alapján. Borászatunk családi vállalkozásként működik. Tagjai vagyunk a Villányi-Siklósi Borút Egyesületnek. Apartmanunkban, amely Villányban található, szállásra és borkóstolásra van lehetőség, 4x2 főnek tudunk helyet biztosítani. Apartmanunk a szálláshelyek között a legmagasabb kategóriát kapta.Pincénkben 35fő részére tudunk borkóstolót és igény szerint ételt biztosítani
A Dolium-pincében csoportok részére, igény szerint megrendelhető hideg és meleg ételekkel várjuk kedves vendégeinket (15-50 fő). A finom étkek mellé hangulatos harmonikazenét hallhat a látogató.
- POLGÁR PINCÉSZET - POLGÁR PANZIÓ
BARANYA, 7773 VILLÁNY, HUNYADI JÁNOS U. 19.
5 csillag 1 vélemény alapjánTel/Fax: 72/492-053. Borászat Vendéglátás Szálláshely biztosítás Hivatásturizmus A Polgár Pincészet 1990 óta működő sikeres családi vállalkozás. Tulajdonosaik Polgár Zoltán, Katalin valamint két gyermekük. Annak idején elsőként hozták létre saját pincészetüket.
háziorvos, orvos
háziorvos, orvos
kárpitozott ülőbútor, fémvázas bútor, kárpitos bútor, ülőbútor faváz, bútor, kárpitos váz, fémvázas szerkezet, fémváz, bútoripar, bútorkereskedelem
Családunk már több generációra visszamenőleg foglalkozik bortermeléssel.
borkóstolás borértékesítés borospince zenei kíséret (harmónika) "látvány pince"
szolgáltató, vendéglátás, szállás, turizmus, idegenforgalom, szálláshely, üdülés, vendégház
fogorvos, fogorvosok, fogorvosi rendelő, fogorvosi ügyelet, fogászat
fogorvos, fogorvosok, fogorvosi rendelő, fogorvosi ügyelet, fogászat
A villányi Polgár-Pince klasszikus családi vállalkozás. Tulajdonosai Polgár Zoltán, Katalin és két gyermekük. Annak idején az elsők között voltak, akik létrehozták saját pincészetüket. Jelenleg már 40 hektáron gazdálkodnak, szőlőik a legszebb dűlőkben találhatók. Talán az egyetlenek Villányban, akik a borvidék valamennyi fehér és vörös fajtáját termelik. A dinamikusan fejlődő pincészet tárolókapacitása 4000 hl. A szőlőtermesztéstől a palackozásig és borkereskedelemig mindennel foglalkoznak. A fajtáknak legmegfelelőbb termőhely kiválasztásával, a szigorúan visszafogott termeléssel, gondos szürettel és a legkorszerűbb feldolgozással a borok állandó jó minősége garantált. Mindezt tanúsítják a hazai és nemzetközi borversenyeken elért gyakori aranyérmek és díjak is. Boraikra a legkorszerűbb technológiával párosult tradíció, tisztelet, a több évtizedes szakmai tapasztalat és a jó ízlés jellemző, nagyrész
A Hotel Cabernet*** a villányi borvidék egyik legszebb településén, Villánykövesden, közvetlenül a műemlékileg védett, háromszintes, hangulatos pincesor lábánál várja bor- és természetkedvelő vendégeit. A kellemes pihenést a Hotel Cabernet*** 21 db kétágyas, valamint a 4 db háromágyas szobája biztosítja a Villánykövesdre érkező vendégeknek. A hotel minden szobájához tartozik fürdőszoba, televízió, telefon, Internet csatlakozási lehetőség. A szálloda hangulatos pinceétterme kiváló színhelyül szolgál borkóstolók, borvacsorák megrendezéséhez, vagy akár egy romantikus estéhez is. A konferenciaterem és a parkoló használata szállóvendégeink részére ingyenes.
A vállalkozás növekedésével arányosan egyre nagyobb lett az igény a feldolgozó fejlesztésére, illetve a tároló kapacitás növelésére. 1994-ben kezdődött el, majd 3 ütemben (1994-1996, 1998-1999, 2002-2003) zajlott le a jelenlegi barrique pince építése. A barrique pince 2 szintes, így feldolgozóként és pinceként is funkcionál. 2008-2009-ben újabb beruházásra került sor, melynek során a bor feldolgozására és tárolására egy nagyobb "terempince" épült. Bővült a tárolási kapacitás, összesen 1300 barrique hordó, valamint 1600 hl tárolására alkalmas acéltartály áll rendelkezésre.
Pécstől délre kb. 30 km távolságra fekszik Villány, az ország egyik leghíresebb borvidéke. Szőlőskertjei és maga a falu is hosszan elnyúló Villányi hegység védelmét élvezik. Régi pincék gyűrűjében, falusi pinceház jellegű panziónkban találhat itt szállást. A borospincében többfajta minőségi bor kóstolható. Két - illetve háromágyas, fürdőszobás szobáinkban 30 főt tudunk elhelyezni. Tájékoztató áraink 2002-re: 3000-4250 HUF/fő/éj Szobaárainkban a kiadós reggeli is benne foglaltatik. A nyugodt pihenés mellett sok az érdekes látnivaló, pl. Siklósi Szobrász Szimpózium kiállítása a hegyoldalban, Telki-pince-bormúzeum, folklór-rendezvénysorozat. Egyéb programok: tenisz lehetőség, lovaskocsis túrák, vadásztatás, lovaglás, borkóstolók. Német nyelvismerettel és vendégszeretettel várunk mindenkit ! A család tradicionális szőlőtermelő és borkészítő hagyományait megőrizve gazdálkodunk ma a közel 30 ha-on. A jóminőség érdekében Villány legjobb területeiről, visszafogott termésá
Szőlészet és a borászat
Pincészet és panzió -
Kiadó családi vendégház
Testes vörös- és fehér borainkat a poharazóhoz tarozó pincénkben, hagyományos paraszti tisztaság mellett, fahordókból kínáljuk vendégeinknek.
Hotelünk 25 darab kétágyas szobával, ágyainkban kellemes gerincpihentető matraccal várja vendégeinket.
épületgépészet
patika
- HÉTFOGÁS FOGADÓ VILLÁNY - BOROZÓ, ÉTTEREM ÉS PANZIÓ VILLÁNYBAN
BARANYA, 7773 VILLÁNY, BAROSS GÁBOR UTCA 41-43További tel: + 36 20 411 98 48 Szállás Villányban borbarátoknak Panziónk 2012 elejétől az egykori Villány Gyöngye/Gyöngyszeme (ki így, ki úgy ismerte) helyén, kibővült programkínálattal várja a Villányi borvidéket megismerni vágyó borbarátokat A Hét Fogás Panzió a Villány főutcáján végighúzódó történelmi pincesor kellős közepén található, mely ideális kiindulópontja borkóstolóknak, és a Villányi borvidék megismerését célzó természetjárásnak. Panziónk 6 szobával rendelkezik, melyek közül 4 darab 2 ágyas, és 2 darab 3 ágyas, így akár baráti társaságok eszállásolására is van lehetőség. Panziónkhoz tartozik egy kellemes hangulatú, helyi ételkülönlegességeket is kínáló étterem, és egy páratlanul széles bor- és pálinkakínálattal rendelkező borozó.
Az Oportó Étterem és Panzió kiváló kiindulópontja és pihenőhelye lehet egy Villány központú turisztikai programcsomagnak . Az Oportó Étterem és Panziónak otthont adó épület 1968 óta folyamatosan étteremként működik. Jelenlegi tulajdonosa, Kovács László 1995-ben vásárolta meg azzal a célzattal, hogy egy klasszikus formavilágú vendéglátóegységet, a környék egyik legszínvonalasabb éttermét hozza létre. A polgári hangulatot idéző enteriőr egyben a konyha ízlésvilágát is közvetíti, hiszen az Oportó Étterem és Panzió mottója: "hagyományőrzés, elegancia, értékállóság"
Vendégházunk Villány központjától 5 perc alatt gyalogosan is kényelmesen megközelíthető. Szobáink családi házunk emeleti részén vannak kialakítva, külön bejárattal. 3 szobában 6-9 vendéget tudunk fogadni (igény esetén pótágyazhatóak). A szobákhoz közös fürdőszoba, WC illetve konyha tartozik, mely önellátásra is alkalmas. Reggelit igény szerint biztosítunk. Zárt udvarunkban lehetőség van grillezésre, főzésre, az autóknak biztonságos parkolásra.
Télen 25 fő szórakozhat a népiesen berendezett pinceházunkban. Egész évben minden nap 10 - 20 óráig tartunk nyitva.
Szende Gábor és felesége Gabriella - mindketten szőlész-borász család leszármazottaiként - másfél évtizede gazdálkodnak közösen. Szőlőterületeik kizárólag Villányban találhatóak a Csillagvölgy dűlőben.
Kiegészítő szolgáltatások: - borkóstolás lehetősége (szállóvendégek számára ingyenes) - pincelátogatás - borértékesítés a szállóvendégeknek
Villány - ANNA VENDÉGHÁZ
Vendégház
A Vitényi Pince - Panzió a híres Villány - Siklós borvidék legújabb városában, Villányban, a Baross G. u. 76/2 szám alatt található. Az új város mellett a Vitényi Pince - Panzió is új, mely szépségével kitűnik a híres villányi pincesorból.
Festőművész
A Kft. jelenleg több mint 120 hektáron foglalkozik szőlőműveléssel.
A villányi borvidék adottságaira alapozva, német, osztrák és francia előképek alapján, nyolc település, szőlő- és bortermelő magánszemélyek, vállalkozók, civil szervezetek összefogásával 1994 őszén megalakított Villány-Siklósi Borút, Magyarország első borútja.
Már a borszerető rómaiak foglalkoztak itt szőlőtermesztéssel, melyet a hegységtől délre talált ásatási maradványok is bizonyítanak. A honfoglaló magyarok buzgón folytatták a római tradíciót, és XIII. századtól már írásos emlékek, oklevelek említik az elsőrangú szőlőtermesztési körzetet. További elérhetőségünk: +36 30 39 77 785
Közös Szívvel a Nemzetért Villányi Polgári Kör 2002. novemberében alakult 105 fővel. Célja a keresztény, konzervatív, nemzeti értékrend ápolása, megőrzése, a nemzettudat ébrentartása.
Kékoportó -Merlot -Cabernet Sauvignon -Cabernet Franc -Merum Cuvée (a pincészet zászlós bora)
budapesti sommelier-ként ill. borkereskedőként Európa számos borvidékét bejárta. Különösen a Bordói vidék gyakorolt rá mély benyomást, és arra inspirálta, hogy mielőbb saját bort készítsen.
Étterem és Panzió
InterNet Stúdió tulajdonos
Szőlőtermesztésel foglalkozunk
A borvidék legjobb dűlőiből származó, terméskorlátozott szőlőtermésből nagy odafigyeléssel készítjük minőségi borainkat. Mintegy kilencven fő befogadó, több helyiségből álló kisvendéglőnk különféle stílusú ételekkel várja Önt az év minden napján. A magyar konyha remekeiből tallózva figyelmébe ajánljuk a Jani papa szája íze szerint készülő harcsapörköltet. Házi specialitásaink között csülökből készült étkek mellett figyelmébe ajánljuk a velős gombás tekercset, ami igazán egyedi fogás. Ugyanebben a csoportban kínálunk többféle svábos ételt. A bundás specialitások legegyedibb étele talán a rántott töltött káposzta. Ugye ilyent még nem evett? Desszertjeink közül a Maul Zsolt nagymamájának házi szőlőlekvárjával készült palacsinta az egyik legfőbb érdekesség, de mindhárom fogást jó szívvel ajánljuk étkezése végére. Baráti és céges rendezvények, élőzenés bálok és koncertek, szezonális népi mulatságok, ... Ismerkedjen meg Ön is a híres villányi borokkal és vendégszeretettel!
Villány belvárosában, hangulatos belső térrel és kerthelyiséggel, közel 60 féle házi süteménnyel, kézműves fagylaltal, kedves kiszolgálással, várjuk szeretettel vendégeinket a bor városában. Torta és sütemény rendelést felveszünk, rendezvényekre, lakodalomra, születésnapra. A kiszállítás megoldható, érdeklődjön elérhetőségünkön.
Szeretettel várom Villány legolcsóbb két csillagos panziójában! A hely inkább fiataloknak való, sznoboknak semmiképp.
Cégünk a borászat és a vendéglátás területén tevékenykedik. Kiváló szolgáltatásokkal várjuk kedves vendégeinket!
vízügy
A Pub-Lik vendéglátással foglalkozik.
