ÉTTEREM VILLÁNY


16 találat ÉTTEREM kulcsszóra VILLÁNY településen

  • FÜLEMÜLE CSÁRDA
    BARANYA, 7773 VILLÁNY, KÜLTERÜLET
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    A több mint 150 éves múltra visszatekintő csárda több tulajdonos váltást megért, és a nem megfelelő elhívatottság és hozzáértés hiányában hanyatlásnak indult, majd a 90-es évek elején be is zárt. Ebben az időszakban vásárolta meg Lantos István a már teljesen elhanyagolt épületet, akkor még csak befektetési szándékkal. A villányi borászok egyre növekvő palettája, és az ide érkező egyre több turista arra késztette a családot, hogy ismét vissza kellene adni a csárda méltó hírét és a gasztronómiában régebben betöltött helyét. 1995 januárjában megkezdődtek a munkálatok Novotni Béla belsőépítész és iparművész tervei alapján. A fejújítás családi összefogásban és természetesen szakmai segítséggel folyt.


  • BOCK PINCE PANZIÓ
    BARANYA, 7773 VILLÁNY, BATTHYÁNY UTCA 15.

    A vállalkozás növekedésével arányosan egyre nagyobb lett az igény a feldolgozó fejlesztésére, illetve a tároló kapacitás növelésére. 1994-ben kezdődött el, majd 3 ütemben (1994-1996, 1998-1999, 2002-2003) zajlott le a jelenlegi barrique pince építése. A barrique pince 2 szintes, így feldolgozóként és pinceként is funkcionál. 2008-2009-ben újabb beruházásra került sor, melynek során a bor feldolgozására és tárolására egy nagyobb "terempince" épült. Bővült a tárolási kapacitás, összesen 1300 barrique hordó, valamint 1600 hl tárolására alkalmas acéltartály áll rendelkezésre.


  • HOTEL VIRÁGOS
    BARANYA, 7773 VILLÁNY, VIRÁGOS U. 18.

    Hotelünk 25 darab kétágyas szobával, ágyainkban kellemes gerincpihentető matraccal várja vendégeinket.


  • SZENDE HÁZ
    BARANYA, 7773 VILLÁNY, DR. DOMBAY JÁNOS U. 12.

    A Szende Ház szálláshelyet nyújt.


  • GERE PINCÉSZET
    BARANYA, 7773 VILLÁNY, DIÓFÁS U.4.

    A pincészet emblematikus csúcsbora. Csak a legszebb évjáratokban készül Villány legjobb dűlőiből (Kopár, Csillagvölgy, Konkoly) szelektált alapanyagok felhasználásával. A bor Cabernet Sauvignon (40%) Merlot (40%) valamint Cabernet Franc (20%) házasítása. Átlagosan 16-20-hónapig érleljük új magyar tölgyfahordókban. Ezt a borunkat a hosszú palackban történő érlelhetőség érdekében faládás kiszerelésben hozzuk forgalomba. Minden évjárat piacra kerülése előtt bontatlan 12-es faládákban kedvezményes áron előjegyezhető a pincészetnél, a Budapest Bortársaságnál, valamint a Corvinum borkereskedésnél.


  • NÁDASI VENDÉGHÁZ
    BARANYA, 7773 VILLÁNY, PETŐFI U. 14/A

    A Nádasi Vendégház vendéglátással foglalkozik.


  • GÖRBEPINCE ÉTTEREM
    BARANYA, 7722 VILLÁNYKÖVESD, PETŐFI S. U. 29.

    szolgáltató, étterem, vendéglő, vendéglátóhely, vendéglátóipar, borozó


  • GÖRBE PINCE ÉTTEREM
    BARANYA, 7772 VILLÁNYKÖVESD, PETŐFI SÁNDOR UTCA 29

    Az ország legdélibb vidékén, a Villányi hegység lankás lejtőin, mintegy 30 km hosszan tíz települést és szőlőültetvényt foglal magába a Villány-Siklósi borút. A szép környezet nyugodt, kellemes pihenést, kikapcsolódást nyújt, és egyben kiindulópont lehet a Villány -Siklósi borút megismerésében. A Hotel Cabernet*** Villánykövesden a műemlékileg védett világhírű pincefalu mellett található.


  • OPORTÓ ÉTTEREM ÉS PANZIÓ
    BARANYA, 7773 VILLÁNY, BAROSS GÁBOR U. 33.

    Az Oportó Étterem és Panzió kiváló kiindulópontja és pihenőhelye lehet egy Villány központú turisztikai programcsomagnak . Az Oportó Étterem és Panziónak otthont adó épület 1968 óta folyamatosan étteremként működik. Jelenlegi tulajdonosa, Kovács László 1995-ben vásárolta meg azzal a célzattal, hogy egy klasszikus formavilágú vendéglátóegységet, a környék egyik legszínvonalasabb éttermét hozza létre. A polgári hangulatot idéző enteriőr egyben a konyha ízlésvilágát is közvetíti, hiszen az Oportó Étterem és Panzió mottója: "hagyományőrzés, elegancia, értékállóság"


  • TIFFÁN EDE ÉS ZSOLT PINCÉSZETE
    BARANYA, 7773 VILLÁNY, ERKEL F. UTCA 10

    bor, borospince, borászat, palackozók, bortermelés, látványpince, borkóstolás, éttermek, borok, bortermelők, utazás, borospincék, éhes vagyok, szállás, étterem, pizzéria, boreladás, palackozás



  • WUNDERLICH BORTREZOR ÉS LÁTVÁNYPINCE
    BARANYA, 7773 VILLÁNY, BAROSS UTCA 106

    Wunderlich Pincészet - Villány további telefonos elérhetőségei: (+36 72) 592 970, 30/9410-838, 30/249-7507 A Wunderlich Látványpince a legnagyobb és legszebb borászati látogató központok közé tartozik egész Európában. E létesítményünk azt a célt szolgálja, hogy a bor iránt érdeklődő közönség méltó helyszínen és keretek között ismerkedhessen meg boraink mellett a bor születésének körülményeivel, képet kapjon hiteles munkásságunkról és élvezze mindazt, amit a bor-gasztronómia nyújtani tud. Látogassanak el impozáns lovagtermünkbe, az intim környezetet biztosító kazamata-termeink egyikébe, vegyék igénybe két gyönyörű sommelier szobánk valamelyikét, vagy egyszerűen csak üljenek be földszinti kóstolótermünkbe, és válogassanak boraink között


  • MALATINSZKY KÚRIA -BORTERASZ
    BARANYA, 7773 VILLÁNY, DIÓFÁS TÉR 1/A.

    budapesti sommelier-ként ill. borkereskedőként Európa számos borvidékét bejárta. Különösen a Bordói vidék gyakorolt rá mély benyomást, és arra inspirálta, hogy mielőbb saját bort készítsen.


  • VILLÁNY-SIKLÓSI BORÚT EGYESÜLET
    BARANYA, 7773 VILLÁNY, DEÁK F. U. 22.

    A villányi borvidék adottságaira alapozva, német, osztrák és francia előképek alapján, nyolc település, szőlő- és bortermelő magánszemélyek, vállalkozók, civil szervezetek összefogásával 1994 őszén megalakított Villány-Siklósi Borút, Magyarország első borútja.


  • VILLÁNYI OPORTÓ KFT.
    BARANYA, 7773 VILLÁNY, BAROSS G. U. 33.

    gyártó, termelő, feldolgozó, nagykereskedő, szolgáltató, vendéglátás, étterem, borkóstolás, panzió, borászat, borászati, termék


  • HÉTFOGÁS FOGADÓ VILLÁNY - BOROZÓ, ÉTTEREM ÉS PANZIÓ VILLÁNYBAN
    BARANYA, 7773 VILLÁNY, BAROSS GÁBOR UTCA 41-43

    További tel: + 36 20 411 98 48 Szállás Villányban borbarátoknak Panziónk 2012 elejétől az egykori Villány Gyöngye/Gyöngyszeme (ki így, ki úgy ismerte) helyén, kibővült programkínálattal várja a Villányi borvidéket megismerni vágyó borbarátokat A Hét Fogás Panzió a Villány főutcáján végighúzódó történelmi pincesor kellős közepén található, mely ideális kiindulópontja borkóstolóknak, és a Villányi borvidék megismerését célzó természetjárásnak. Panziónk 6 szobával rendelkezik, melyek közül 4 darab 2 ágyas, és 2 darab 3 ágyas, így akár baráti társaságok eszállásolására is van lehetőség. Panziónkhoz tartozik egy kellemes hangulatú, helyi ételkülönlegességeket is kínáló étterem, és egy páratlanul széles bor- és pálinkakínálattal rendelkező borozó.


  • KL KV KFT. OPORTÓ ÉTTEREM ÉS PANZIÓ
    BARANYA, 7773 VILLÁNY, BAROSS G. U. 33.

    Étterem és Panzió