ZÁSZLÓ KÉSZÍTÉS
28 találat ZÁSZLÓ KÉSZÍTÉS kulcsszóra
A Sparkland Kft.-t azzal a céllal alapítottuk, hogy a marketing feladatok teljes tárházát magas színvonalon és megfizethető áron végző ügynökséget alakítsunk ki régiónkban, illetve igény szerint országos lefedettséggel rendelkező ügyfeleink vonatkozásában országosan is, és ezáltal egy elégedett ügyfélkört hozzunk létre. A cég folyamatosan növekvő, s visszatérő megrendelései lehetővé tették a biztos növekedést. Az elmúlt időszak az ügyfélkör növekvő igényeinek maximális kiszolgálásával, ügyfélkör növelésével, és a cég bővítésével fejlesztésével telt. Cégvezetésünk multinacionális nagyvállalatnál szerzett tapasztalataiból adódóan belülről is ismerjük a megbízói elvárásokat. Kollegáimmal korábbi tevékenységeink során több, a jelenlegi és leendő megbízóink szempontjából is fontos tapasztalatra tettünk szert, és ezeket jelenleg is maximális hatékonysággal hasznosítjuk. Miskolc, Miskolc, Budapest
-3,5%
A Design and Development Kft. 2005. augusztusában alakult azzal a céllal, hogy a design és marketing területén kiemelkedő szolgáltatást nyújtson ügyfeleinek. Az elmúlt évek során széleskörű tapasztalatra tettünk szert, amely lehetővé tette, hogy tevékenységi körünket kirakat- és üzlet-tervezéssel, díszlet- és háttér-tervezéssel, illetve lakberendezéssel, stand-tervezéssel, egyéb grafikai tervezéssel és weboldal készítéssel bővítsük. Kreatív csapatunk szakértelmének és értékes nemzetközi referenciáinknak köszönhetően rövid idő alatt elnyertük ügyfeleink megtisztelő bizalmát. Reméljük, legközelebb az Ön elképzeléseit valósíthatjuk meg kreatív módon.
Cégünk célja, hogy bármilyen nyomdai, grafikai elképzelését egy helyen, nálunk megvalósíthassa. Teljeskörü nyomdai tevékenységeink és honlapkészítő műhelyünk ebben segít.
Cégünk weboldalak készítésével, design munkálatok elvégzésével foglalkozik de kreatív csapatunk segítségével képesek vagyunk a komplexebb 3D animációs munkák elvégzésére is. Cégre, személyre szabott weboldalainkon kívül nyomdai munkák elkészítését, kiadványok, különböz? grafikai munkák kivitelezését is meg tudjuk oldani . Ha mindez felkeltette az érdekl?dését tekintse meg referenciáinkat.
Dekorációs munkák több évtizedes tapasztalattal és alacsony árfekvésben.
ő szolgáltatásaink -Névjegykártya készítés egy órán belül -Bélyegző készítés egy órán belül -Kirakat- és gépjármű dekoráció -Reklámtáblák készítése -Honlap készítés Kiadványkészítés -szórólap -plakát -meghívó -étlap, itallap -céges boríték -fejléces papír -oklevél -kártyanaptár -öntapadó címke -termékismertető prospektus Dekoráció, feliratozás -épület -gépjármű -áruház, irodaház -kiállítási stand Nagyméretű nyomtatás Embléma- és arculattervezés Csomagolásgrafika-tervezés Reklámtábla készítés Világító dobozok gyártása Térhatású betűk készítése Egyéb szolgáltatásaink: Ponyvadekoráció Zászlókészítés Térképnyomtatás (B0 méretig) Látványterv nyomtatás Művészi kép nyomtatás Céges referencia CD készítés Családi fotóalbum CD készítés CD borító készítés Szkennelés Laminálás Iratfűzés Hőkötés Szakdolgozat tördelés Nyomtatás, kötés Sorszámozás Fénymásolás Nyomdai előkészítés, kivitelezés PVC, plexi és alulemez forgalmazása Öntapadós
Reklám, grafika, jelöléstechnika, emblémázás, gépi hímzés, dekoráció
A Gege Hungary Kft. 2008-ban alakult, de a képviselt G & G név mögött, 1995 óta több mint 14 év szakmai tapasztalat áll. Több mint 5000 elégedett ügyfél tanúsítja az ISO minőségbiztosítás mellett, a kiemelkedő minőséget, a megfizethető árat és a kiváló ár - érték arányú funkcionalitást. Dekorációs, ponyvás, lakatos műhelyünkben, szakmai téren megbízható és elismert szakemberekből álló, jól összehangolt csapatokkal kívánunk a piaci igényeknek megfelelni. Tehát a G & G: állandóság, ötlet, kreativitás, innováció, megoldás, törődés, tenni akarás, megbízhatóság, garancia és rengeteg referencia. Szeretettel várjuk régi és új partnereinket!
WGT web.graf.tech stúdió - A profi grafikus megoldások és széles szolgáltatások tárháza. Cégünk weblapkészítéssel, reklámmal, dekorációval, grafikus és nyomdai munkák tervezésével és kivitelezésével foglalkozik. Célunk, hogy a legösszetettebb szolgáltatásokat nyújtsuk ügyfeleinknek, és minél több cég, vagy magánszemély igényeinek és elvárásainak tegyünk eleget a lehető legnagyobb színvonalon.
fénymásolás, színes, kiadvány, szerkesztés, kitűző, könyv, kiadás, kötés, meghívó, névjegykártya, nyomdai termék, nyomtatvány, oklevél, díszoklevél is, reklám, szervezés, rendezvény, kiállítás,
Szolgáltatások Szitanyomás, tamponnyomás, hímzés Jármű- és üzletdekoráció Világító- és reklámtáblák Bélyegzők, kiegészítők Zászló, transzparens, molinó Serleg, érem Hővédő- és biztonsági fólia Esküvői meghívó Táblarendszerek, display Gravírozás Egyedi fényképes ajándéktárgyak Boros- és kártyásdobozok Nyomdai szolgáltatás, digitális nyomtatás Reklám és ajándéktárgyak forgalmazása, feliratozása
Gépi hímzés, Gépihímzés, Felvarrható, illetve rávasalható címkék készítése, Céges emblémák tervezése, Reklámtermékek, Lézerkivágás, gravírozás, zsinórozás
A Notheisz Ballon Kft. légvárak forgalmazásával foglalkozik.
PROfirka - alkotás vonzásában - Törökbálint Napjainkban az ügyféligények olyannyira kiszélesedtek, hogy egy sikerekre törő vállalkozásnál feltétlenül szükség van a folyamatos fejlesztésekre. A PROfirka mindig arra törekedett, hogy az Önök igényeit maximálisan kielégíthesse. Ezért a munkafolyamatainkat a tervezéstől a kivitelezésig úgy alakítottuk ki, hogy a legkisebb mennyiségtől, a legnagyobb megrendelésig minden beérkező felkérésnek eleget tehessünk. Több mint 15 éves tapasztalat, Partnereinkkel kialakított kapcsolat garancia az Ön számára is a határidők pontos betartására és a minőség folyamatos ellenőrzésére. Önnek elég, ha az elképzeléseit közli velünk, a tervezéstől a kivitelezésig a teljes gyártási folyamatot elvégezzük, természetesen az Ön utasításai alapján. Tegyen próbát velünk! Kérjen árajánlatot. Válassza a minőség mellé a kedvezményes árakat és a rugalmas határidőket.
Teljes körű nyomdai előkészítés. Nyomdai képviselet. Ajándéktárgyak katalógusból. Reklámtáskák és csomagolóanyagok készítése.
Fő tevékenységi körünk a kül- és beltéri dekorációk tervezése, kivitelezése.
Önkormányzati, Nemzeti, Cég, Eu zászlók minden méretben 13 Megyei Önkormányzat és több, mint 1000 település referenciájával!
filmnyomás, textilre, nyomdai munka, szitanyomás, reklámtárgy, emblémázás, cégemblémás, zászló, nyomdaimunka, készítés
SZOLGÁLTATÁSAINK: GRAFIKAI TERVEZÉS, NYOMDÁSZAT, DEKOR MEGOLDÁSOK, POSZTERNYOMTATÁS, REKLÁM AJÁNDÉKOK, EMBLÉMÁZÁS, EGYEDI AJÁNDÉKOK. Képzett grafikusaink gondoskodnak arról, hogy a tervezett anyagok tartalma, funkciója és formája a megfelelő egyensúlyban jelenjen meg ügyfeleink kiadványain. Vállaljuk emblémák, kiadványok, dekorációs elemek megtervezését, komplex nyomdai előkészítését. Elkészítjük a cég teljes arculati anyagát a névjegyektől az óriásplakátig. Mindezt tapasztalattal, jó ötletekkel, kreatívan - reális áron! NYOMDÁSZAT Nálunk kényelmesen, egy helyen intézheti el a nyomdatermékek, reklám és promóciós anyagok elkészítését, dekorációs, marketing eszközök beszerzését.
Cégünk 1995-óta foglalkozik hímzéssel, először települészászlók, egyedi hímzések készültek, majd később kis szériás hímzéssel is bővítettük tevékenységünket. Gépjavítással 1990-óta foglalkozunk először csak hímzőgépek majd később nyomdagépek, hőprések, nagy formátumú nyomtatók javításával is bövült tevékenységünk, de új gépek tervezése és gyártására is vállalkozunk.
bélyegző, készítés, névjegykártya, zászló, esküvői meghívó, gravírozás
céglogó hímzés, céglogo hímzés, képes párna, pólóhímzés, hímzés készítés, törölköző hímzés, esküvői kellékek, nyakkendő hímzés, hímzett törölköző, baseball sapka hímzés, sál, hímzők, pólónyomás,
Az EUROMAST-tól vásárolva, Ön a tartósság és a biztonság legmagasabb követelményeit kielégítő minőségi termék mellett dönt, amely emellett kedvező ár/teljesítmény arányt biztosít.
Reklámgrafikák gyorsan, cége ízlésének megfelelően! Színvonal kompromisszumok nélkül.
Szakképzett csapatunk több éves tapasztalattal rendelkezik a digitális nyomtatás területén, legyen szó nyomdai tapasztalatokról, ügyfélkapcsolatról, vagy éppen grafikai tervezésről. Számtalan, sikeres megbízás és teljesítés után elmondhatjuk, hogy cégünk 3 fő alappillérre épül: Megbízhatóság - Minőség - Versenyképes ár Megbízhatóság Úgy gondoljuk, hogy a mai világban a bizalom az alapja minden sikeres üzleti kapcsolatnak. Legyen szó rövidtávú, vagy hosszú távú együttműködésről. Nálunk minden a megbeszéltek alapján, az eredeti forgatókönyv szerint zajlik. Mi nem tartogatunk meglepetéseket. Bízza ránk nyugodtan az elképzeléseit! Minőség Ha nem csak ár számít, hanem a minőség is, akkor érdemes velünk dolgoznia. Magas minőségű, modern alapanyagokból, a minőségbiztosítási előírásoknak megfelelően készítjük a termékeinket. Versenyképes ár Nem minden az ár, hiszen fontos az érték is, ezért kínáljuk a piac legjobb ár/érték arányú digitális nyomdai termékei!
Ha Ön gépi hímzés iránt érdeklődik akkor jó helyen jár. Műhelyünk 1989 óta azt tekinti feladatának, hogy a műhímző tevékenységével kielégítse az ezen tevékenység iránt érdeklődő kedves vásárló igényeit.
Cégünk a reklámipar területén tevékenykedik.
Print & Web Nyomdai és Grafikai szolgáltató Kft. A www.print-team.hu portfóliója elsősorban a nyomdai munkák, a grafikai tervezés, valamint a weboldal fejlesztés. Mindezeken túl szolgáltatásainkkal igyekszünk ügyfeleinknek minőségi és hatékony megoldásokat nyújtani. Nyomdai termékek kivitelezése a teljesség igénye nélkül. Weboldaltervezés, programozás, online marketing és keresőoptimalizálás (SEO). Grafikai munkák, marketing tanácsadás. Célunk ügyfeleink kiszolgálása igényes termékekkel, precíz munkával, a hatékonyságot szem előtt tartva. Tel:+36 30 262 1564.

